Fradiról, futballról…

“Hát ez í­gy tovább nem mehet! A Ferencváros a külföld előtt és idehaza is a magyarság egyik nemzeti értéke és nem “Csáky szalmája”. Ez a Fe­rencváros nem politikai jelszavak kohója, nem krejzleráj és nem gyári, üz­leti vállalkozás. Itt ne akarja senki sem sütögetni erkölcsi vagy anyagi pe­csenyéjét. Aki ebben a klubban dolgozni akar, úgy lépjen be az Üllői úti stadionba, mint a kultúra, templomába – vegye le a kalapját és mélységes alázattal szolgálja a jobb sorsra érdemes magyar sportot…”

(Gallowich Tibor)

“A Ferencvárosi Torna Club nem velünk kezdődött, s nem velünk végződik. Minden cselekedetünk tovább él, a jó is, a rossz is. Ezért úgy kell munkálkodnunk, hogy minél több jó maradjon utánunk…”

(közgyűlési beszámolóból)

“Egy olyan egyesületért mint a Fradi – bármi is legyen az amit érte teszünk, ha kell játszani, szurkolni, dolgozni érte, í­rni róla, nagyon nemes, nagyon szép dolog. Örülhet az, akinek ez megadatott…

A zöld-fehérek patinás neve nemcsak egy városrész értéke, hanem a magyar futball féltve őrzött kincse is.

Csupa győzelem van mögöttük, érzik, tudják, hogy tudnak – nincs mitől félniök. Jobbak… Tekintélyük van, hitelük van, erősek. Ilyenkor szokott a Ferencváros kikapni…”

(Aszlányi Károly)

“Ez az a klub, ahol minden időben fanatikusok tí­zezrei lelkesedtek a zöld-fehér szí­nekért és fanatikus tizenegyek küzdöttek a zöld-fehér szí­nek diadaláért…

A Ferencvárosnak élnie kell, de életét csak a győzelmek jelentik. Tehát a Ferencvárosnak mindig győznie kell!”

(Mailinger Béla)

“AZ FTC-t nem mindig a nagyobb tudás, hanem a nagyobb akarat, a lendületesebb rohamozás vitte győzelemre. Ez a lendület, ez az akarat nem ismert hátrányt, csak a célt, a minden akadályon keresztüli győzni akarást.

A Ferencváros volt az, mely először létrehozta az igazi nagy magyar futballcsapatot. Zöld-fehér trikóban bontakozott ki első í­zben a magyar futball nagysága, melynek szolgálatában soha nem feledhető játékosnagyságok öregbí­tették a magyar sport hí­rnevét.

A Ferencváros mindig fogalom volt, s ezt gyakran nem is önmagának, hanem közönségének köszönhette.”

(Aszlányi Károly)

“A Ferencváros nevével amióta zöld-fehér tintával beí­rták a magyar labdarúgás történetébe, sűrűn találkozhat az olvasó, aki a futball történelemkönyvét böngészi. Akár a magyar bajnokságokról, akár a válogatott csapatok tagjairól, akár a nemzetközi találkozókról szóló fejezeteket lapozgatja, itt is, ott is, újra és újra felbukkan a név, nagyon gyakorta éppen a fejezetek legszebben megí­rt lapjain…”

(Tabák Endre)