“Ó kapitány…kapitányom!…” – 59.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

• 

  L.I. alias kispufi on 2016. január 26. kedd - 08:53

  Ez a fejezet tipikus példája “a kevesebb több lett volna” esetének, az “LTK-alapbetegségnek”, amiből eddig szerencsére keveset mutatott fel a sorozat -- zűrzavaros nyí­ló-záruló (vagy nyitva felejtett) zárójeles mellékmondatokkal, példázatos anekdotaszálakkal, hogy mire a körmondat végére érünk, már a mondat elejét is elfelejtettük, nem még azt, hogy miről is szól maga az í­rás. Értem, persze, hogy mi akar lenni a konklúzió, de azért a legjobb az egészben az volt, amikor az olvasás végére értem, szép csendben zúgásnak indult fejjel.

  Válasz