OFF – avagy mikor eszik a gyerek??

Minden szülő és nagyszülő tudja, hogy időnként a gyerek – légyen akár kisgyerek, akár kamasz – időnként nem akar enni. Ilyenkor a szülő (nagyszülő) fantáziáján múlik, hogy mit csinál.

Én annakidején (még az 1940-es évek első felében) az állatkert kedvéért voltam hajlandó enni. „No ezt az oroszlánnak… ezt a tigrisnek… ezt a zebrának…” és í­gy tovább, amí­g az ebéd el nem fogyott.

A fiam már haladt a korral. Ő a hetvenes évek első kétharmadában CSAK A FRADI KEDVÉÉRT VOLT HAJLANDÓ ENNI.

Tehát: „Ezt a Géczinek…” kezdtem és mondtam végig a keret összes tagját, olyan mellékszereplő játékosokig, mint Csaja Miska vagy Staller Jóska. (Géczi volt a fiam kedvence, és máig nagy becsben őrizgeti a Nagy Béla jóvoltából megszerzett, név szerint neki dedikált fényképét.)

Az unokáimnál más a helyzet. Kiskorukban nem volt probléma az etetéssel, de tizenévesen „bevadultak” és nem akartak reggelizni. (Boglárka 16, András 13). Nem és nem, és semmit. Aminek persze az lett az eredménye, hogy legkésőbb a második szünetben megették a becsomagolt tí­zórait, és hulla éhesen értek haza. (Boginak a gimiben néha 4-ig van órája…) A fiam végül kétségbeesésében megpróbálta pár hónapja, hogy vesz a Fradi-kajából (csipsz és társai), hogy hátha legalább Öcsi – (nagyapja unokája, apja fia, tehát Fradi szurkoló) hajlandó enni.

Öcsi lelkesen neki is állt, mire Boglárka kisasszony (akit nem érdekel a foci, csak a Forma 1) is megkóstolta. És mindkettőjüknek nagyon í­zlett.

Jelenleg az a helyzet, hogy a Fradi-kaja van reggelire, nem mennek éhgyomorral az iskolába. A Fradi-kaja mindig, minden mennyiségben elfogy.

A Fradi viszkivel még várunk egy ideig.

– YSE –