Sípszó előtt: Ferencváros – Kecskeméti TE

Vasárnap délután a 18. bajnoki mérkőzésünk következik a Groupama Arénában a kecskeméti lila-fehérek ellen.

A két csapat közös bajnoki története 2006-ban, igaz nem az első osztályban, hanem az NB2-ben. Ráadásul a vidéki együttes egy évvel hamarabb (2008) vívta ki a feljutást, a szezonban a Fradi csak a 3. helyen végzett. A 2008/09-ben a zöld-fehérek is visszajutottak az NB1-be, a közös első osztályú múlt a 2014/15-s bajnoki szezonig tartott, amikor is a Kecskemét kiesett. A Bács-Kiskun megyei város 7 évet várt az újabb első osztályú szereplésre. Az újbóli találkozás a “hírös” városnak sikerült jobban, hiszen a 2022/23-s bajnoki szezonban újoncként, kétszer is letudták győzni a Fradit. Azóta sem tartozik a zöld-fehéreknek a kedvenc ellenfelei közé a kecskeméti alakulat.

Az eddigi 17 bajnoki mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 8 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség, 24 lőtt és 20 kapott gól.

A KTE-t 1911-ben alapították, ám érdemes pár szóban kitérni az előzményekre is, ugyanis 1904-ben játszották az első feljegyzett futballmérkőzést a városban. Az esemény mérföldkőnek számított, hiszen sorra alapították ezek után a klubokat a városban. A KTE-t végül 1911. június 11-én alapították meg a helyi munkások, színe kezdetben piros-zöld volt. A KTE kezdetben kerületi bajnokságban szerepelt, a csapat 1947-ben jutott fel először az NB2-be. A következő évtizedek “liftezéssel” teltek, a mélypontot 1978 jelentette amikor a KTE a megyei bajnokságig zuhant vissza. A KTE rendszerváltás idején élte történelme talán addigi legszebb napjait. Egyrészt az egyre inkább erősödő klub kezdett helyi riválisa fölé nőni (KSC), másrészt 1990-ben sikerült kiharcolni az NBII-be kerülést. Ugyan rögtön kieséssel zárult ez a kaland, ám 95-ben megerősödve, immáron stabilan a második vonal tagjává vált a csapat, egészen 2008-ig. Az áttörést a 2007/2008-es szezon hozta meg, ekkor Tomiszlav Szivics bajnoki címre vezette a csapatot, mely hatalmas meglepetésnek számított a Ferencvárossal megerősödő keleti csoportban. KTE 97 évet várt arra, hogy NBI-es csapatot adjon a városnak. 2008. július 28-án, a Széktói Stadionban játszotta első élvonalbeli meccsét a Paks ellen. 2011-ben érte el a klub eddig legnagyobb sikerét, a Magyar Kupa elhódításával. A Kecskemét a Széktói Stadionban (1962 a megnyitás éve, 2002-ben újították fel, melyet az idén tovább fejlesztettek) rendezi hazai mérkőzését, a csapat színe lila-fehér. (Kecskeméti TE hivatalos honlapjának felhasználásával)

A két csapat első alkalommal a “Belsővárosi pálya” avatóján találkozott egymással 1964.06.17-én (8:1-re nyert a Fradi). Ezután közel 20 évet kellett várni az újabb találkozóra, mely már hivatalos tétmérkőzés volt: Magyar Kupa keretében 1985.10.16-án Kecskeméten egy kiélezett küzdelemben nyert 2-0-ra a Ferencváros, ahol “ritkán látszott a két osztály különbség”.

Ezután újabb 20 éves pauza következett. A Ferencváros 2006-s jogtalan kizárása után 4 mérkőzés következett az NB2-ben, mely sorra Kecskeméti sikereket hozott. A 4 találkozóból hármat a KTE nyert és csupán egy végződött döntetlennel. A Fradi a másodosztályban nem tudta legyőzni a Kecskemétet.

Az első NB1-s találkozóra 2009.10.24-én került sor Kecskeméten, ahol folytatódott a KTE győztes szériája, hiszen magabiztosan nyertek az enerváltan és szétesősen játszó zöld-fehérek ellen 3-1-re. A Fradi először bajnoki sorozatban (NB2, NB1) 2010.05.08-án tudott nyerni 3-2-ra az Albert Flórián Stadionban. A zöld-fehérek már három góllal is vezettek, a végén emberhátrányban örülhettek, hogy a három pontot megszerezték.

A 2010/11-s bajnoki szezon mindkét mérkőzését a Ferencváros nyerte 2-1-re: 2010.08.07-én Kecskeméten, 2011.02.25-én az Üllői úton.

A következő bajnoki szezon KTE győzelemmel indult 2011.09.25-én a Széktói Stadionban (1-0), mely után már nem tudták legyőzni bajnoki mérkőzésen a Ferencvárost. 2012.04.21-én a bajnokságban gyengélkedő zöld-fehérek hazai pályán 2-1-ra győztek, de mivel a vendégeknél jogosulatlanul lépett pályára egy játékos, ezért a szövetség 3-0-lal a Ferencvárosnak igazolta a mérkőzést. Ebben a bajnoki szezonban érte el legjobb eredményét a Kecskemét, a 16 csapatos bajnokságban a 5. helyet szerezték meg, a Fradi “történelmi” 14 vereséggel a 11. lett.

A 2012/13-s bajnoki szezon mindkét mérkőzése döntetlennel zárult. 2012.07.28-án az Albert Stadionban 1-1, 2012.11.24-én a Széktói Stadionban 2-2 lett a végeredmény. Az utóbbi mérkőzés elég viharosra sikeredett. A KTE a második félidő elején 2-0-ra vezetett, majd Böde szépített, de néhány percre rá Besicet a bíró (Bognár Tamás) második sárga lappal kiállította, mégis sikerült emberhátrányban Jenner góljával egyenlíteni a Fradinak. A hajrában még a hazaiaktól (Mohl) és a vendégektől (Alempijevic) is a kiállítás sorsára jutott.

2013.08.31-én a Puskás Ferenc Stadionban, és a zöld-fehérek Ulysse Diallo korai találatával megszerezték a három pontot. 2014.03.23-án, már Thomas Doll irányítása mellett gólnélküli döntetlent játszott egymással a két csapat Kecskeméten. Ezzel el is érkeztünk az utolsó bajnoki szezonhoz, amikor láthattunk Ferencváros-Kecskemét mérkőzést az első osztályban. 2014.07.27-én Kecskeméten nyert magabiztosan a Fradi 3-1-re a 2014/15-s szezon nyitó találkozóján, melyen Böde Dani mesterhármast ért el.

2014.11.29-én  a Groupama Arénában a vendégek kezdtek jobban, és az első félidő végén büntetőből a vezetést is megszerezték. A másik félidő elején ritmust váltott a Fradi és 15 perc alatt Lauth duplájával és Lamah góljával megfordította az eredményt.

Folytatás 8 év után Kecskeméten a Széktói Stadionban, 2022.10.02-án, ahol óriási meglepetésre a bajnokság újonca elvette a Fradi veretlenségét. A jól játszó hazaiak még gólt sem engedtek a küszködő zöld-fehéreknek. A visszavágásra készülő Fradinak 2023.02.18-án a Groupama Arénában sem sikerült legyőznie az újoncot. Traoré bár vezetést szerzett az első félidőben, de a vendégeknek sikerült az egyenlítés, így meglepetésre elvittek egy pontot a tabella éllovasától. A bajnoki szezon harmadik mérkőzés sem sikerült győznie a fővárosi zöld-fehéreknek, a KTE 2023.05.13-án újból legyőzte a a már bajnok Ferencvárost.

202309272023.09.27-én, NB I 1. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a Ferencváros a Kecskeméti TE-t fogadta, és bár nagy fölényben játszott, csak 1–0-ra nyert, igaz, ezzel a tabella élére is ugrott. A zöld-fehérek szinte végigtámadták az egész meccset, végül Sigér gólja hozta meg a győzelmet.

A szezon második találkozóján folytatódott a Kecskemét jó hazai sorozata. 2023.11.05-én, egy játékra alkalmatlan talajú pályán (bokáig érő vízben és sárban), a hazaiak jobban alkalmazkodtak a sárdagasztáshoz és nyerni tudtak 2-1-re. A mérkőzés méltatlan volt a labdarúgáshoz, ezért erről videót nem is teszünk ki…még képet sem.

A bajnoki mérkőzéseken és a Magyar Kupa mellett 6 alkalommal (4 Fradi győzelem, 2 döntetlen) a Ligakupában is találkozott egymással a Ferencváros és a Kecskemét. Mindent összevetve, az eddigi 29 mérkőzésen 14 Ferencvárosi győzelem, 7 döntetlen és 8 Kecskemét siker a két csapat eredménysora. Legtöbb alkalommal Dibusz Dénes lépett a pályára a Kecskemét ellen (7), a legtöbb Fradi gólt Böde Dániel szerezte, négyet. A kispadunkon Détári, Doll és Csercseszov ült “legtöbbször”, 3-3 alkalommal. Az orosz trénernek egyszer sem sikerült győztes mérkőzésen dirigálnia a 34. bajnoki címét megnyerő Ferencvárost. Dejan Sztankovics első KTE elleni mérkőzését győzelemmel kezdte, majd legutóbb vereséget szenvedett. Kiemelésre érdemes még a múltból, hogy Fenyvesi Máté dr. 1953-ban Kecskemétről igazolt a Ferencvárosba.

Mindezekről bővebben, részletes mérkőzés beszámolókkal és fotelszurkolós jegyzetekkel a FERENCVÁROS, KECSKEMÉT ELLENI MÉRKŐZÉSEI link alatt olvashattok.

Jó böngészést, Tempó Fradi!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ