Szeibert György: 60

Szeibert György

Az MTK-tól érkezett a gólerős középpályás Rákosi Gyula csapatába. Már első ferencvárosi meccsén góllal nyitott a Cercle Bruges ellen, majd a Kupagyőztesek Európa Kupájában, a finn Haka elleni találkozón megszerezte első ferencvárosi dupláját is, amit még további kettő követett 1990 tavaszán (DMVSC 3-1, Csepel 5-1). Különösen a Loki elleni mérkőzésen szerzett fontos gólokat, hiszen a a befejezés előtt tí­z perccel még döntetlenre állt a meccs az Üllői úton.

Szeibert hol a védelmet cselezte ki, hol a beérkező labdákra ért fel és fejjel továbbí­tott a kapuba. A pengés játékos óriási lövőerővel is rendelkezett és 18-20 méterről remek szabadrúgás gólokat helyezett el az ellenfelek kapujába.

A csapat bronzéremmel zárt a szezont, Szeibert pedig második lett a házi góllövőlistán a gólkirályi cí­met begyűjtő Dzurják Csöpi előtt.

Egy szezon elteltével Veszprémbe távozott.

7 hozzászólás a(z) Szeibert György: 60 bejegyzéshez

  • Szeibert “Tojás” a maga korának tipikus magyar “sztárja” volt, emlékeim szerint … fantasztikus lövőtechnika, jó cselezőkészség, amúgy meg -- főleg a nemzetközi mezőnyhöz képest -- lassú és körülményes … rúgott néhány szép gólt, volt pár jó meccse, de ez azért nagyon kevés ahhoz, hogy Fradi-legendává váljon valaki … még csak nem is az volt a baj, hogy MTK-s volt … lett nálunk hérosz Pusztai Laci, vagy Fodor Foci, akik riválistól jöttek, de valahogy nekem sem maradt meg semmi több … egy jó focista, néhány jó meccs slussz … nem bántásként í­rom, a legtöbb futballista a töredékét sem érte el annak, mint ő, de “Tojás” már a “hanyatlás” -sőt, zuhanás!- korszakának volt az -egyébként egyik legjobb- játékosa … BÚÉK minden Fradistának!!!

    • Igazad van. Sokkal több volt benne, sokkal nagyobb játékos lehetett volna -- ám mivel ennyi is elég volt a “sztársághoz”, megelégedett ennyivel. Kor (avagy kór) kép a XX. század végének magyar focijáról… Úgy tudom, most már semmi köze a focihoz, a kollégái tán nem is tudják, hogy az volt.

    • Egyáltalán nem volt körülményes, hanem mert cselezni, és a passzairól tudtuk, a labda oda ment, ahová kell. Például Zsinkának is rossz esetben, amikor szöktette a szélsőt, a hátára ment a labda, de nem mögé. Löketei is erőből is jól helyezte a szabadrúgásait.Mivel az igazság érzete nagy volt, kiállt önmagáért, és másokért is, és ezt nem szerették néhányan. Anno még amikor Volános volt, a Fradi meccsen az Üllői úton gólhelyzetben az ötösnél hátulról beleszállt a derekába Pintér Attila. Utána büntetett, és csak azt láttuk, Pintért leütötte, és percekig ápolták.Utálta az alattomosságot, és amúgy alapjában nem volt durva a pályán.(De mielőtt nem értenénk ezt,emlékezhetünk anno Hajdú Attilára is, az MTK kapusára, akit az egyik meccsen ehhez hasonlóan neki már lerúgták a veséjét). Ma talán Böde Dani az, aki test a test ellen hasonlóan képes cselezni. Darabos mozgásúak, és mégis technikásak. És mennyire volt tehetséges? Anno Both Józseffel az U16-os Vb-n, úgy tudom ez Japánban volt, ezen a tornán a legjobb játékos dí­jat nyerte el. Az ellenfélnél ott volt Maradona is. Ezt sokan már nem tudják, pedig erről is lehetne az ifjú labdarúgóknak egy hasonló torna előtt amolyan példát állí­tani. Többen is voltak persze sikeresek, Ifjúsági Eb-n még nyertek is anno a Szovjetunió ellen a döntőben EB-t 1982-ben. Vagy mint Döme is Détári Lajos világválogatottban győztes gólt is lőtt. Vajon az archí­v felvételekből a Magyar Televí­ziónál milyen top 100-as gólt tudnának össze állí­tani, az összes magyar bajnokság góljaiból? Kettő lehet ott lenne biztos Szeibert Gyuriéból, mert az 1985-ös Volán sc-Vidi meccsen az ő gólja Disztl-nek élmény volt, kipókhálózta a felső sarkot egy félpályás szóló után. A másik gól 1984-ben az Újpest- Volán sc meccsen a 80-dik percben érintés nélküli szögletgólt rúgott Szendreinek.A Népsport anno azt í­rta, minden századik kapus életében egyszer fordul elő, hogy ilyen gólt kapjon. Ezzel 2-2 lett,és utána kellett az utolsó fordulóban nyernie a Nyí­regyházának a Csepel ellen legalább nyolc góllal, hogy ne essenek ki. Mert a Volán-Honvéd meccsen a döntetlen is már megfelelt a Volánnak.Az pedig 6-6 lett.

  • Skizofrén helyzet volt ’89 nyarán, első bajnokiján, épp az MTK ellen, amelynek meg éppen akkor védte először a kapuját Zsiborás Gabi… Épp lagziban voltam, ötpercenként jártam le a kocsirádióhoz, belehallgatni a körkapcsolásba. 4-0-ra nyertünk egyébként.
    Szeibert Gyuri későbbi teljesí­tményéről sok minden nem jut eszembe abból a szezonból, se jó, se rossz, bár nagy várakozásokkal jött, tehát lehet, hogy nem az én memóriámmal van a baj, és ez a nyomtalanság meg is indokolhatja a gyors távozását.

  • Nagyon Boldog Születésnapot!

    Az arhí­vumokból láttam játékát ill. élőben is -bár mégcsak 8éves voltam akkoriban-,de jó játékos volt.Az idősebb hozzászólók le tudnák ide í­rni miért kellett ilyen hamar elhagyni a csapatot?

    • Ha nem tévedek, a Debrecen- Fradi meccs eredménye döntetlen lett. Az id. Albert Flórián és a többi vezető is, ezt zokon vették, és másnap vasárnapra edzésre kellett mennie a csapatnak. Ő a Gyuri, nem volt hajlandó fáradtan elmenni, és ezért anno pénzbüntetés is járt neki.Sajnos hiába hajtott a meccsen, ő is bűnhődött.Utána pedig már nehéz lehetett.A meccsről, Debrecenből ha jól emlékszem saját kocsijával jött el, ami pechjére lerobbant.Későn ért e miatt csak hajnalban haza. Az újság pedig az esetet lehozta, és abban az volt amit nyilatkozott, elcsicsikáltam, és ezért megbüntettek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ