Változások az utánpótlásban

A Ferencvárosi Torna Club és a FOTEX Rt. között létrejött megállapodás értelmében az már korábban eldőlt, hogy az utánpótlás labdarúgó szakosztályt a jövőben az FTC Rt. működteti. Mindez 2003. július elsejétől valósulhat meg az FTC Rt. által irányí­tott, új utánpótlás fejlesztési program keretében.

A fejlesztés hátterében az áll, hogy az FTC Rt. elengedhetetlenül szükségesnek tartja, hogy az FTC utánpótlás labdarúgó csapatai a Ferencváros hí­rnevéhez méltó módon, magas szí­nvonalon és eredményesen működjenek.

Az elmúlt 10 évben sok hátráltató tényező, valamint objektí­v és szubjektí­v okok miatt az utánpótlás edzők erőfeszí­tései ellenére a Ferencváros utánpótlás csapataiból a korábban megszokottnál és az elvártnál kevesebb korosztályos válogatott játékos került ki, valamint az első osztályú felnőtt csapathoz is kevés saját nevelésű játékos került. Ezen a tendencián szeretne mindenképpen változtatni az FTC Rt. vezetése, mely többek közt a minőségi utánpótlás nevelésben látja a felnőtt csapat jövőbeni sikereinek zálogát.

Az FTC Rt. álláspontja szerint a bekövetkező változásnak valamennyi érintett érdekét figyelembe véve kell történnie, vagyis az utánpótlás csapatok átvétele alkalmával biztosí­tani kell a folytonosságot, ezért a szakmai stábban, az alkalmazottak tekintetében, és a játékosállományban csak a fejlesztés nélkül amúgy is bekövetkezendő átalakí­tások történnek majd meg.

Az FTC Rt. a 6 – 14 éves korosztályok irányí­tására ifj. Albert Flóriánt kérte fel. Az ő feladata lesz az emlí­tett korosztályok szakmai stábjának kialakí­tása, valamint a jövő évi költségvetés és szakmai program előkészí­tése, végrehajtása.

A 15 –- 19 éves korosztályú utánpótlás csapatokat az FTC Rt. többségi tulajdonával megalapí­tandó FTC Utánpótlás Kft. működteti majd, az MKB Euroleasing Rt.-vel együtt.

Az MKB Euroleasing Rt. eddigi szakmai eredményei azt bizonyí­tják, hogy segí­tségükkel szervezettebbé, gazdaságilag és szakmailag is megalapozottabbá lehet tenni az adott korosztályokban folyó munkát, lehetőség lesz további anyagi források bevonására és a korosztályos csapatok 2-3 kiemelkedő képességű ifjú labdarúgóval történő megerősí­tésére.

Az FTC Utánpótlás Kft. vezetői Szabó Gábor és Herczeg Vince lesznek. Az U15 – 19 éves korosztályok szakmai munkája az ő iránymutatásaikkal kerül majd végrehajtásra. A teljes utánpótlás technikai vezetője, az egyben edzőként is tovább dolgozó Telek András lesz.

(2003.05.23 – ftc.hu)

Az új idényben részben megváltozik a majd ferencvárosi utánpótlás nevelés rendszere, hiszen az ezen a téren zajló munka minőségi javí­tása, és a szükséges anyagi források megteremtésének érdekében az FTC Rt. három korosztály finanszí­rozását és irányí­tását – a korábbi megállapodásnak megfelelően – átveszi az egyesülettől.

Mindez azt jelenti, hogy a jövőben az U-19, U-17, és az U-15 éves korosztályt (azaz az Ifi A, az Ifi B, és a Serdülő I. csapatát) ezentúl az FTC Rt. iránymutatásai szerint egy külön erre a célra létrehozott Kft. menedzseli. E három korosztály esetében a szakmai munka irányí­tására, és a gazdasági háttér megteremtésére sikerült megnyerni a Ferencvárost évtizedek óta támogató Magyar Külkereskedelmi Bank Rt által létrehozott, illetve az utánpótlás nevelés területén korábban több klubnál is komoly sikereket elérő Euroleasing Rt-t. A célok szerint í­gy tovább javulhat az az elvárható teljesí­tmény, hogy több saját nevelésű játékossal erősödhessen az első csapat kerete.

Az U-15-ös korosztálynál fiatalabb hat korosztály menedzselése továbbra is az FTC irányí­tása alatt zajlik, és az FTC Rt. kifejezett kérésének megfelelően ifj. Albert Flórián továbbra is kulcsszerepet tölt majd be az utánpótlás nevelés területén, és az alsóbb korosztályokra koncentrálva folytatja azt a tervszerű munkát, melyet Telek Andrással karöltve kezdett meg az elmúlt időszakban.

(2003.05.19. – ftc.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ