A Fradi naptára, augusztus 12.

3 hozzászólás a(z) A Fradi naptára, augusztus 12. bejegyzéshez

  • Emlékezetes meccsek napja a mai, még ha nem szép emlékek is vannak benne rendesen. A ’92-es (először megrendezett) Szuper Kupa volt pl. számomra az első vereség, amit a helyszí­nen láttam.

  • Két történelmi mérkőzés ezen a napon, de micsoda kontraszt: 83-ban a Gutenbrun ellen csapatunk története legnagyobb különbségű győzelmét aratta az osztrák kiscsapat otthonában, 23 évvel később pedig az első második ligás bajnokinkat kellett játszanunk az otthon zöld fűvén, egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei szintúgy kiscsapat ellen! Ki ne emlékezne, hogy még Orbán Viktor is ki jött hitet tenni az igazunk mellett. Bennem igazából akkor tudatosodott a kizárásunk jogtalansága, amikor Őt -- aki nem Fradi drukker -- megláttam a lelátón! Azért sokáig emlékezetes marad számomra szegény Zsiborás Gabi első meccse ellenünk 89-ből, amikor a Sport azt í­rta, hogy “Dzurják öt labdaérintése, maga a világ öt csodája; két gól, két kényszerí­tő sarokkal, egy hosszú labda átvétele oxival. Mindez húsz perc alatt!” Azért azt se felejtsük el, hogy 1997-ben a Helsingborg elleni 0-1 végül továbbjutást ért,tizenegyesekkel!

Hozzászólás a(z) L.I. alias kispufi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ