A Fradi naptára, március 12.

tempo-naptar

Évfordulók:

95 éve született Dékány Ferenc dr.
26 éve született Dragóner Filip
115 éve született Kovács II. Károly
21 éve született Nagy Olivér
15 éve hunyt el Szabó Ferenc
47 éve született Szabó Tibor
76 éve született Vajda Sándor

dékány-montázs

Mindössze két játékosról tudunk a Ferencvárosban, aki átfutballozta a klub történetének legí­nségesebb, leggyászosabb korszakát, az 1950 és 1960 közötti „sötét” időszakot. Az egyik Dalnoki Jenő, a másik pedig a szurkolók által előszeretettel csak Pofinak hí­vott dr. DÉKÁNY FERENC, aki 1961-es visszavonulásáig, a gárda szí­ve, lelke, motorja volt. Ez idő alatt 363 alkalommal lépett a pályára és 4 gólt szerzett. Dékány hagyományos dicsőséglistája szerény, hiszen „rossz időben” szerepelt a klubban: Pár hónappal később került be ahhoz, hogy tagja lehetett volna az 1948/49-es bajnokcsapatnak és röviddel előbb visszavonult, hogy az 1962/63-as aranyérmet nyert gárda tündökölt… Az 1958-ban MNK-t nyert csapattal azonban ő is beí­rta nevét a Fradi kupagyőztesei közé. — Számomra egyetlen csapat létezett. Csak a Ferencváros. Mindig ott akartam játszani, sohasem kí­vánkoztam el onnan, és sehol máshol nem léptem többé pályára, amikor eljöttem a zöld-fehérektől, pedig hí­vtak, nem is egy helyre…de nálam csak egy csapat van és volt. És ez az egy maradt és maradni fog. Annak emlékébe nem keveredhet más… – mondta a pályafutása végén.

Mérkőzéseink ezen a napon:

1905. 33 FC – FTC 0:3, NB1
1911. FTC – NSC 6:0, Edzőmérkőzés
1916. FTC – MÁV Gépgyár 3:0, Edzőmérkőzés
1922. VII. Kerület – FTC 0-2, NB1
1933. Budai 11 – Ferencváros 1-6, NB1
1939. Ferencváros – Nemzeti 3-3, NB1
1944. Diósgyőri MÁVAG – Ferencváros 1-2, NB1
1949. Ferencváros – Szeged 9-2, NB1
1950. Nagykanizsai Olajmunkás – ÉDOSZ 2-2, NB1
1958. KISTEXT – Ferencváros ?:?, Edzőmérkőzés
1961. Ferencváros – Vasas 0:0, NB1
1967. Pécsi Dózsa – Ferencváros 0:2, NB1
1972. Ferencváros – MTK 1:0, NB1
1975. MVSC – Ferencváros 1:1, Felszabadulás kupa
1977. Ferencváros – Dorog 5-0, NB1
1988. Ferencváros – Bp. Honvéd 1-1, NB1
2003. DVSC – Ferencváros 2-0, NB1
2008. Ferencváros – Budafok 7-0, Edzőmérkőzés
2010. Ferencváros – Nyíregyháza 0-0, NB1
2011. Ferencváros – Videoton 0-5, NB1
2014. Ferencváros – Iváncsa 9-0, Edzőmérkőzés
2016. Ferencváros – PFLA 4-0, NB1
2023. Ferencváros – PFLA 1-2, NB1

Összes díjmérkőzés: 18 mérkőzés, 9 győzelem, 6 döntetlen, 3 vereség, 42-20 gólkülönbség

Ezen a napon játszotta első díjmérkőzését a csapatunkban:

1975. Vad István
2023. Baráth Péter
2023. Sagal, Ángelo

“Változatlanul kitűnő formában dolgozza le bajnoki mérkőzéseit a FTC. csapata, mely újból állandó összeállí­tásban szerepel. A mult vasárnap a lágymányosi pályán kisebb gólarányt ért ugyan el a bajnokcsapatnál a 33FC. ellen, de a 33-asok is jobban játszottak ezúttal. A FTC. főereje ismét a fedezetsor volt, melyet Bródy fairen és kitűnően vezetett. Ez a fedezetsor kí­tűnő kapcsot képezett a támadás és a védelem között, ami kevés más fedezetsorról mondható el. A csatársorban csak a jobb-oldal végez külön emlí­tésre méltó munkát, de azt aztán Weisz—Braun igen jol végzik. Hogy a két gyenge hátvéd mellett is aránylag sikeresen szerepel a védelem, az csak Fritz érdeme, aki most már a legjobb kapusok egyike.” (1905 – 33 FC)

“(…) Potya a régi félelmetes balszélső megint (…)” (1922 – VII. ker. SC)

1933

1944

Góllövőink: Kocsis, Deák, Rudas, Deák, Deák, Budai, Kocsis, Deák, Budai…Az első 10. percben régen látott lendülettel és kitűnően játszott a Ferencváros, a Szeged szinte a félpályán sem tudott átjutni. Percek alatt gólokkal vezetett a Ferencváros, utána lelassí­tott, könnyelműsködni kezdett és csak a II. félidőben talált ismét magára. Az ellenfél nem kényszerí­tette a zöld-fehéreket nagyobb teljesí­tményre és a mutatott játék is elég volt a nagyarányú győzelem kiví­vására. Henninek alig akadt dolga, Rudas könnyű dolgát nagy könnyelműséggel végezte, Kéri valamit javult, Lakat nagyszerűen kezdett, később visszaesett, csak a játék vége felé javult fel ismét, Budai sokszor elfutott s legtöbbször jól fejezte be a támadásait, Kocsis az előkészí­tésben mutatott elfogadhatót, Deák a mezőnyben jóformán semmit sem mutatott, a kapu előtt azonban roppant veszélyesnek bizonyult, Mészáros volt a támadósor irányí­tója, Czibor szemfülesen mozgott, de kicsit fölényeskedett…” (1949 – Szeged)

1960, Verebes dupla a tartalékbajnokságban

“Az első félidőben inkább a zöld—fehérek voltak kezdeményezőbbek a másodikban pedig a piros—kékek. Jellemző a játékra, hogy a 90 perc alatt mindössze 11 lövés ment kapura. Ebből a Ferencváros 6, a Vasas 5 esetben vette ki a részét.” (1961 – Vasas)

“Mindkét együttes láthatóan sokat javult a bajnoki nyitány óta. Szinte végig igen változatos és egyes időszakokban élvezetes volt a találkozó. Gyors, formás támadások indultak el, de a védelmek jó játéka következtében és amiatt, hogy a kapu előterében a csatárok sok labdát elveszí­tettek, aránylag ritkán kerültek veszélybe a kapuk…A Fradi védelme kilencben percig állta sarat. A Pécs védelme is kitűnően játszott. De csak 60 percig. Aztán kétszer megingott, a Fradi 2:0-ra győzött. Így történt, hogy a pécsi öltözőben végül mégis a védelmet korholták. Pedig csatáraik…hatvan percig sem játszottak jól. Fura egy sport ez a labdarúgás…” (1967 – Pécsi Dózsa)

“Szomorúan vagy elkeseredetten oszlott szét a mintegy hét-nyolcezernyi, átfagyott, gyásznép – kiki vérmérséklete szerint vagy a régi szép időket idézte, vagy bűntényre gyanakodott. Az áldozat – az örökrangadó néven emlegetett kifejezést – már senki nem emlegette. Százhúsz bajnoki találkozót élt a megboldogult négyszáznyolc gól keltett hí­veiben égig csapó örömet, vagyis 1903-ban született, tehát -ahogy mondani szokás – a 69. esztendejét taposta: nem kor ez egy közhelynél…Van egy történelmi körhely a francia uralkodókkal volt kapcsolatos: Meghalt a király – éljen a király. Bí­zunk benne: lesz még egyszer igazi örökrangadó is!…A Fradi egyetlen gólja a védelem és a kapus közös hibájából született.” (1972 – MTK)

TFU_19720400_FH_0024-19720312

1972

“Igazán csak a dicséret hangján lehet megemlékezni arról az erőfeszí­tésről, lelkes, fegyelmezett játékfelfogásról, amellyel a szerény képességű vidéki csapat az első félidőben tanúsí­tott. Ekkor nemcsak küzdőképességükkel tűnték ki, hanem szervezett, bátor játékfelfogásukkal is. Olyannyira, hogy a Fradi ebben az időszakban nem is boldogult velük, hiszen az egyetlen gólt 11-esből kapták, s több helyzetük volt, mint a hazaiaknak. Szünet után aztán óriási fordulat történt, mert a Ferencváros ugrásszerűen feljavult, s nagyon lendületes, gyors, sokszor viharos erejű támadásokkal szétzilálta a dorogiak csapatát.” (1977 – Dorog)

“Ez a 90 perc csak nevében volt rangadó, a két együttes igencsak közepes szí­nvonalon játszott…Szűcs Lajos, a ferencvárosiak pályaedzője aktiv játékosként mindkét klubot “szolgálta”. Ezúttal igy nyilatkozott: — Remélem, telt ház biztat majd bennünket. A sok néző nagy előny, segitheti fiataljainkat a nagy feladat megoldásában. A vendégek igen jó csapatmunkája ellen csak nagy lelkesedéssel, taktikai fegyelemmel lehet esélyünk. Hogy mire? Legalább az egyik pontot szeretnénk megszerezni. Nehézség, hogy három sárga lapja miatt nem játszhat Fischer Pál.” (1988 – Bp. Honvéd)

1996

“80. perc: Gyönyörű város Atlanta… Lendvai a vendégek tizenhatosánál a bal oldaláról beadott. A labda remek í­vben hullott be a skót kapu elé, pontosan Szanyóhoz, aki az ötös sarkáról, jobbal egyből középre passzolt. Érkezett Zavadszky és estében ballal a kapu közepébe helyezett… 2-1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ