A Fradi naptára, május 9.

tempo-naptar

Évfordulók:

36 éve hunyt el Farkas Gyula
17 éve hunyt el Nagy Norbert
49 éve hunyt el Ströck (Török) Albert

Mérkőzéseink ezen a napon:

1909. Wiener AC – FTC 3:2, nemzetközi barátságos
1915. FTC – BTC 2:1, Hadikupa
1918. BTC – FTC 1-0, NB1
1920. MTK – FTC 2-1, NB1
1926. MTK – FTC 1-1, NB1
1929. Ferencváros – Sabaria 6-0, NB1
1943. SBTC – Ferencváros 2-1, NB1
1948. SBTC – Ferencváros 1-2, NB1
1954. Bp. Vörös Lobogó – Bp. Kinizsi 1-3, NB1
1956. Szegedi Haladás – Bp. Kinizsi 2-1, NB1
1962. Nagymágocs – Ferencváros 1:15, Edzőmérkőzés
1965. Ferencváros – SBTC 5-0, NB1
1971. Videoton – Ferencváros 2-3, NB1
1979. Bp. Honvéd – Ferencváros 1-1, MK
1987. Ferencváros – Haladás 1-1, NB1
1998. Győri ETO – Ferencváros 2-3, NB1
2004. DVSC – Ferencváros 3-2, NB1 rájátszás

Összes dí­jmérkőzés: 16 mérkőzés, 7 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség, 34-23 gólkülönbség

Ezen a napon játszotta utolsó dí­jmérkőzését a csapatunkban:

1915. Marositz Ferenc
1918. Zawieruszinszky Árpád
1943. Beke Imre

“Az FTK 2:1 (1:0) arányban győzte le egyik legerősebb ellenfelét, a BTK csapatát. A mérkőzés elejétől végig izgalmas lefolyású volt és dacára az FTK győzelmének a BTK volt a többet támadó fél. Lerohanásaik azonban nem voltak olyan veszélyesek, mint a zöld-fehéreké. A győztes csapatban Schlosser, Pataki és Fritz voltak a legjobbak, mig a BTK-ból Póc, Horvát és Kertész játéka tünt ki előnyösen. Az első goalt az FTK rúgja a félidő közepén Schlosser révén, az eredmény szünetig nem is változik. A második félidőben Pataki a második goalt szerzi meg a zöld-fehéreknek, amit a BTK egyetlen goalja követ Pócz védhetetlen lövésével. Az üllői-uti pályán lefolyt mérkőzésnek Schubert M. Ferenc volt a bí­rája.” (1915 – BTC)

“Az égiek nem vettek tudomást arról, hogy a magyar futballnak nagy napja van. Május, a tavasz szépséges ragyogása helyett, komor felhők borí­tották az eget, s kövér cseppek áztatták a nyugalmas, ünnepiesen csendes fővárost. De dél felé felragyogott a nap. Fáradtan, erőtlenül. Sugarai nem tüzeltek, melegét kabátban, felöltőben is könnyen tűrte a pesti ember. így tehát nem is bontakozott a divat a Hungária úton. Inkább olyan őszies volt a hangulat, kevés kedély, csendesség, szomorúság. Pedig nagy nézősereg verődött össze a derbire.

Az FTC-MTK találkozásokat más szemmel nézi minden meccslátogató, mint bármely más bajnoki mérkőzést. Valami különösen szépet, valami elragadóan nagyot vár mindenki. Olyan játékot, melyben szépség csillan fel, amit a magyar futball eddig kitermelt, melyben két felkészült tizenegy vizsgázik a legnagyobb, a legdí­szesebb vizsgázóbizottság, a harmincezer néző előtt. Sajnos ma nem sokszor ropogott a taps, ritkán tört ki a tribünön az öröm. A mérkőzés nem mozgott azon a szí­nvonalon amit a legművészibb magyar futballtudás szintjét jelzi, nem produkált annyi tökéletességet amire a két egyesület csapatát mindenkor taksáltuk. így eshetett meg, hogy az FTC határozott fölénye mellett sem tudott átgondolt tervek szerint felépí­teni támadásokat. Nem voltak a mérkőzésnek periódusai, de még percei sem, melyeket a tetszés zaja kí­sért volna, csupán pillanatokra rázta fel a tribünt a pálya egy-egy eseménye. Kohut vagy Jeny lövése, Pataki kitörése, az elrontott tizenegyes, a két remek gól s még néhány egyéni akció volt az, mely eszünkbe juttatta a nagy nap nagy eseményét, mely a bajnoki cí­mről is döntött. A játék nagyobb részében az FTC volt a támadó fél. Mindkét félidő első félórájában vehemensen támadott, s mindkét félidőben teremtett néhány pompás helyzetet, melyekből megszerezhette volna a győzelmet. Kétségtelen, hogy az FTC legjobb, legegyöntetűbb része s a mérkőzésen megnyilvánult fölény előidézője a halfsor volt. Nemcsak a nagy rivális halfsorát múlta felül, de valóban jó játékot produkált, melyből Blumot kell mindenekelőtt kiemelnünk.” (1926 – MTK)

“Kánikulai hőség nehezedett az egész városra, í­gy is 10.000 ember vándorolt ki az Üllői úti pályára, ahol szinte már túlzott tavaszi időben nyert befejezést az őszi szezon. A Szedlacsik-féle 25 pengő miatt újrajátszott mérkőzésen a Ferencváros alaposan megjaví­totta a gólarányát és végeredményképpen hálás lehet az óvó Sabáriának (az őszi mérkőzésen Szedlacsik játékengedélye nem volt rendben. – Tempó, Fradi!), mert az ősszel lejátszott 4:2-es győzelem helyett 6:0-ás diadalt iktathatott be maga számára a bajnoki tabellába.” (1929 – Sabaria)

“A Ferencváros nagy szurkolótáborral érkezik Salgótarjánba. Mintegy 600 szurkoló kí­sérte el a zöld-fehéreket. A Fradi eleinte hátvédet akart játszatni Szabóval, de aztán úgy döntött, hogy a bevált csatársoron mégsem változtat. így került be jobbhátvédnek a fiatal Csiszár. Nagy iramban kezdődött a mérkőzés. Az I. félidőben első felében a SalBTC támadott többet és veszélyesebben, csatárai azonban túl puhák voltak és nem tudták a helyzeteket kihasználni. A Fradi nyugodtan játszott a játéknak ebben a részében is, később feljött és megérdemelten szerezte meg a vezetést. Szünet után ismét a SalBTC irányí­totta a játékot és egyenrangú ellenfele volt a Ferencvárosnak, de csatárai óriási helyzeteket hagytak ki, mí­g a Fradi kevés gólhelyzetből egyet ismét értékesí­tett. A Ferencváros szerencsés góllal szerezte meg a győzelmet. Általában a mérkőzés egyenrangú ellenfelek küzdelmét mutatta és a kitűnően játszó SalBTC döntetlent érdemelt volna.” (1948 – SalBTC)

“A Bp. Kinizsi már az első percekben lendületesen, nagy lelkesedéssel játszott és ez a lelkes, minden labdára rámenő, elveszett labdát nem ismerő küzdőmodor a játékidő nagy részében kiegyenlí­tette azt a labdakezelési tudáskülönbséget amellyel a Vörös Lobogó játékosai rendelkeztek. A Bp. Kinizsi összeállí­tása: Gulyás – Ombódi, Kispéter, Dalnoki – Szabó, Dékány – Láng, Orosz, Mátrai, Vilezsál, Fenyvesi. A Vörös Lobogót olyan játékosok erősí­tették, mint Lantos, Zakariás, Sándor és Hidegkúti.” (1954 – Bp. Vörös Lobogó)

“Bár a mérkőzés nagy részében 1:0 volt az eredmény, egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a mérkőzés győztese a bajnokcsapat lesz. A fiatal salgótarjániak eleinte ugyan még ügyesen játszottak, sokat mozogtak, lelkesen küzdöttek, sokáig megnehezí­tették a ferencvárosi csatárok dolgát. De miután Horváth megsérült, már csak időnként tudtak komoly ellenállást kifejteni. A zöld-fehérek szünet után még inkább nyomasztó fölénybe kerültek, uralták a mezőnyt, tetszés szerint vezették a támadásokat, s feljavult támadójátékukkal lőtték a gólokat. Elmondhatjuk, hogy helyzeteik alapján nagyobb arányban is győzhettek volna.” (1965 – Salgótarján)

“Kell ennél nagyobb öröm? Nyert a csapat idegenben, s én sem játszottam rosszul – értékelt a mérkőzés végén a 300. bajnoki mérkőzésén pályára lépő Rákosi Gyula — Az döntött, hogy mi jobb erőben voltunk, s amikor kapkodtak, kihasználtuk a hibáikat. – A jövőről í­gy vélekedett labdarúgás legendás alakja: — Amí­g szükség lesz rám, szeretnék a Ferencváros első csapatában játszani! Igyekszem mindent megtenni a további bizalomért. Aztán ha abbahagyom, edzősködni akarok.” (1971 – Videoton) | Tempó, Fradi!: Rákosi Gyula játékosként még egy évig viselte a Fradi mezét (összesen 511 alkalommal lépett a pályára, melyből 322 volt bajnoki mérkőzés), majd edzőként 1987-1990 között 126 alkalommal ült a Fradi kispadján is.

1979

“Küzdelmes, gólokban gazdag, szí­nvonalas mérkőzést hozott a zöld-fehér csapatok jubileumi találkozója, amelyen a közönség végig izgalmas csatát követhetett nyomon…Jubileumi mérkőzés szí­nhelye volt a győri stadion, ahol a két csapat 100. bajnoki mérkőzését játszotta. Az eseménynek megfelelően telt ház fogadta a pályára lépőket. Felfokozott hangulatban és nagy füstfelhőben indult útjára a labda…Örömteli, hogy nemcsak a pályán, a nézőtéren is európai szí­nvonalú volt a rangadó. Talán annak tudható be, hogy a nagyérdeműnek ezúttal nem volt ideje unatkozni.” (1998 – Győri ETO)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

OLDALAK