A Fradi naptára, március 1.

tempo-naptar

Évfordulók:

58 éve született Borbély László
78 éve született Pusztai László
80 éve született Rátkai László
119 éve született Turay József

turay-montázs

TURAY JÓZSEF, a harmincas évek kiváló játékosa, az egyszerű munkásfiú szinte egyik napról a másikra került a sportélet élvonalába. A nagyszerű tulajdonságokkal rendelkező, rokonszenves fiatalember mégis nagy utat tett meg, mí­g “Suttyó”-ból “Császár” lett. A Ferencváros szí­neiben 281 alkalommal lépett pályára, és 198 alkalommal talált az ellenfelek kapujába. Háromszor nyert magyar bajnoki cí­met és magyar kupát. Tagja volt az 1928-ban KK-t nyert Fradinak. “Suttyó” nem csak a pályán hódí­tott, de magánemberként is eleganciájával és bohém természetével is népszerű volt a hölgyek körében. Emiatt is került anyagi vitába a klubbal, mely végül is a szakí­táshoz vezetett, de szí­vében örökké Fradista maradt.

Pusztai_montázs

PUSZTAI LÁSZLÓ, a hetvenes évek kiváló jobbszélsője 28 évesen a Bp. Honvédból érkezett. Sokan nem nagyon értették, hogy vajon Dalnoki Jenő miért is számí­t rá az alakuló csikócsapatban. Villámgyors elfutásai, mértani pontosságú beadásai, lelkesedése, kitartása pillanatok alatt kedvenccé tették az Üllői úton. 214 tétmérkőzésen lépett a pályára zöld-fehérben és 60 gólt szerzett. Kétszer nyert bajnokságot és kétszer magyar kupát a Fradival. Tagja volt az 1975-ös KEK döntős csapatnak. A magyar válogatottban 25 alkalommal lépett a pályára és 5 gólt szerzett.

Mérkőzéseink ezen a napon:

1903. FTC – MTK 3:1, NB1
1908. Törekvés – FTC 0:6, NB1
1914. FTC – Wiener SC 1:3, nemzetközi barátságos
1925. FTC – NSC 0-0, NB1
1931. Ferencváros – Vasas 2-3, NB1
1936. Bocskay – Ferencváros 0-2, NB1
1942. MÁVAG – Ferencváros 1-2, NB1
1953. Bp. Kinizsi – Csepeli Vasas 1:2, MK
1959. Ferencváros – Haladás 2:0, NB1
1961. BRESC – Ferencváros 2:9, Edzőmérkőzés
1964. Ferencváros – Egyetértés 2:1, Edzőmérkőzés
1970. SBTC – Ferencváros 1:2, NB1 alapszakasz
1972. Bp. Postás – Ferencváros 4:9, Edzőmérkőzés
1978. SZEOL AK – Ferencváros 2-2, NB1
1979. Ferencváros – Bp. Honvéd tartalék 8-1, Edzőmérkőzés
1980. Ferencváros – Dunaújváros 4-2, NB1
1986. Békéscsaba – Ferencváros 1-1, NB1
1989. Váci Izzó – Ferencváros 2-1, NB1
1997. Ferencváros – Siófok 3-2, NB1
2002. Ferencváros – ZTE 2-0, NB1
2011. Ferencváros – Siófok 2-1, MK
2015. Dunaújváros PASE – Ferencváros 0-1, NB1
2017. Bp. Honvéd – Ferencváros 0-2, MK
2022. Bp. Honvéd – Ferencváros 0-1, MK

Összes díjmérkőzés: 20 mérkőzés, 13 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség, 40-21 gólkülönbség

Ezen a napon játszotta első díjmérkőzését a csapatunkban:

1970. Kű Lajos
1970. Mucha József
2022. Esiti, Anderson

Ezen a napon játszotta utolsó díjmérkőzését a csapatunkban:

1914. Domonkos László
2022. Mak, Róbert

Ezen a napon játszotta egyetlen díjmérkőzését a csapatunkban:

1953. Pásztor István

Ezen a napon ült először az FTC kispadján díjmérkőzésen:

1970. Kalocsay Géza dr.

Ezen a napon ült utoljára az FTC kispadján díjmérkőzésen:

1953. Deák Ferenc

“A F. T. K. győzött 3:1 arányban, bár a M. T. K.-ben meglehetős kemény ellenfélre akadt s erős munkájába került őt legyőznie. Első félidőben 2:1 volt az eredmény, ami tekintettel arra, hegy a M. T. K. kapuvédje idén ezúttal először játszott az első csapatban és nem igen volt diszponálva, elismerésre méltó siker a fejlődő fiatal csapatra nézve. A második félidőben a ferencvárosiak szí­vóssága csakhamar érvényesülni kezdett és harcias rohamok révén egy újabb goal segí­tségével biztosí­tották győzelmüket.” (1903 – MTK)

“A bajnokcsapat stí­lusa hétről-hétre javul; összjátéka a mezőnyben kifogástalan, mig a gól előtt Weisz és Schlosser túlságos önzésükkel sok kedvező alkalom kihasználását teszik tönkre. A halfsor különösen a támadás elősegí­tésében kiváló, ebben is Bródy produkál elsőrangút preciz labdaleadásaival. A hátvédek közül Rumbold nagyon hajlandó a kalandozásra, aminek legfényesebb bizonyí­téka az, hogy hátvéd létére offside gólt lőtt. Fritznek kevés dolga akadt s azt jól végezte.” (1908 – Törekvés)

1936

1942

“Kitűnő küzdelemnek lehetett szemtanúja az Üllői úti pálya hatalmas nézőserege. A Ferencváros játékosok nemcsak lelkesek voltak, hanem gyorsak, mozgékonyak, kitűnően törtek a kapu felé, s igyekeztek kihasználni a szombathelyi védelemben mutatkozó réseket…Mindkét részről gyakoriak voltak a szabálytalanságok, s ez a szí­nvonal kárára ment. A Ferencváros a mérkőzés nagy részében többet támadott, több helyzetet dolgozott ki, s í­gy győzelme minden tekintetben megérdemelt.” (1959 – Szombathely)

1959

1964

“A Fradi a B-csoportban szerepelt és Salgótarjánban kezdte az idényt. Az első gólt Branikovits szerezte. Az 5. percben a védők hibájából tiszta helyzetbe került, és hat méterről a jobb alsó sarokba helyezett. A 69. percben í­gy esett a győztes gól: A fiatal Mucha beverekedte magát a 16-oson belülre, az alapvonal közeléből belőtte a labdát a kapu elé, a védők és Szőke is elvétette azt, í­gy Kü elé került, aki 4 m-ről az üres kapuba helyezte.” (1970 – SBTC)

1970

“A 89. percben érdekes esemény előzte meg a szegediek egyenlí­tő gólját. Egy felszabadí­tó rúgás után már a felezővonal felé szállt a labda, amikor Pogány a saját 16-osán belül, a jobb oldalon – teljesen érthetetlenül – hátulról elkaszálta Kozma II-t. 11-es! A játékvezető a reklamáló Nyilasit kiállí­totta, utána Jernei a balra mozduló Hajdú mellett a kapu jobb alsó sarkába helyezett…Dalnoki Jenő: — Nem nyilatkozom.” (1978 – SZEOL AK)

“Tí­zezer néző előtt izgalmas, végig szoros mérkőzést játszott a két csapat. Képünkön Mészöly és Giron fejpárbajából ezúttal Giron kerül ki győztesen, Ebedli „szorult helyzetben”. A gólokat Ebedli, Jancsika, Szokolai és Takács, a dunaújvárosiakét Kuti és Szűcs szerezte…A mérkőzés előtt Novák Dezső, a dunaújvárosiak edzője elsősorban jó játékot várt csapatától. Taktikáját a fegyelmezett védekezés melletti gyors ellentámadásokra épí­tette…Friedmanszky Zoltán: — A jól játszó Dunaújváros ellen az akarat eredményezte a győzelmet…Novák Dezső: — Védelmünk pipogyasága miatt ment el a mérkőzés. (1980 – Dunaújváros)

1997

2002

2011

2015

2017

2022

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ