1990.III.17. Haladás – Ferencváros 4-0

K.O. avagy gázolt a vasi expressz

A végig nagyon ötletesen és szellemesen játszó hazai gárda ilyen arányban is megérdemelten győzött a teljesen széteső játékot produkáló fővárosi csapat ellen.


Haladás VSE – Ferencváros 4:0 (2:0)
Szombathely, 16.000 néző, V: Kovács I L.

Haladás: Andorka – Hegyi, Szabó, Jagodics, Görög – Elekes (Tóth 80.), Bognár, Illés, Deéry – Csertői, Schaffer (Halmosi 87.)

Ferencváros: Józsa – Vaszil, Simon, Limperger (Telek 79.), Bús – Nagy Zs., Albert, Kincses – Páling, Dzurják, Fonnyadt (Dukon 76.)

Gól: Deéry (20., 52., 65.), Schaffer (33.)
Sárga lap: Szabó (65.), Görög (80.) illetve Simon (25.), Dzurják (38.), Limperger (63.)
Kiállí­tva: Görög (87.)
Jók: Deéry (a mezőny legjobbja), Andorka, Csertői, Bognár illetve Simon, Kincses

A Ferencváros kezdte a játékot, és mindjárt az első tí­z percben két óriási gólszerzési lehetőséget hagyott ki. Ezután fokozatosan a hazai csapat vette át az irányí­tást, sokkal szellemesebb és ötletesebb volt a játéka, mint a fővárosi együttesé. Különösen Csertői volt elemében, akit nehezen tudtak tartani az FTC védői. Egy ilyen megugrás alkalmával a szombathelyi csatárt csak szabálytalanság árán tudta Limperger szerelni a 16-os előtt. A szabadrúgást Deéry végezte el, és 17 méterről a sorfal felett a kapu baloldalába csavarta a labdát (1:0). Továbbra is a Haladás maradt lendületben, és a 33. percben növelte előnyét. Csertői a jobboldalon futotta le a Fradi-védőket, visszagurí­tásából Schaffer 16 méterről laposan lőtt a jobb alsó sarokba (2:0).

Szünet után sem nagyon változott a játék képe, és az 52. percben ismét gólnak tapsolhatott a szombathelyi közönség. Ezúttal Bognár – Illés volt a labda útja, a középpályás lövését Józsa még ki tudta ütni, de a befutó Deéry már nem hibázott (3:0). A 65. percben ismét Deéry következett: szabadrúgásból, 18 méterről a későn vetődő Józsa mellett a jobb alsó sarokba talált (4:0). Ezután a Haladás taktikusan visszafogta az iramot, a labda tartására törekedett, s ezt sikerrel is tette.

Az NB I. állása:

1. Ú. Dózsa 19 14 1 4 31-12 43
2. MTK-VM 19 12 3 4 27-11 39
3. Pécsi MSC 19 10 6 3 27-13 36
4. Ferencváros 19 8 4 7 27-22 28
5. Siófok 19 6 8 5 18-16 26
6. Videoton-Waltham 19 6 8 5 14-17 26
7. Tatabánya 19 8 2 9 12-18 26
8. Bp. Honvéd 19 6 5 8 20-23 23
9. Vasas 19 6 5 8 20-24 23
10. Békéscsaba 19 6 5 8 14-22 23
11. Veszprém 19 4 10 5 13-16 22
12. Debreceni VSC 19 5 7 7 13-19 22
13. Haladás VSE 19 5 5 9 24-28 20
14. Váci Izzó 19 3 9 7 14-21 18
15. Rába ETO 19 3 8 8 18-20 17
16. Csepel 19 2 10 7 18-28 16

Góllövőlista:

8 gólos: Bácsi (Ú. Dózsa), Dzurják (Ferencváros)
7 gólos: Jován (MTK-VM)
6 gólos: Balog T. (MTK-VM), Csertői (Haladás), Fodor (Bp. Honvéd), Lehota (Pécsi MSC), Lovász (Pécsi MSC), Schaffer (Haladás)
5 gólos: Duró (Vasas), Magyar (Siófok), Rubold (Ú. Dózsa), Zsivótzky (Ú. Dózsa)

NS-19900318-04-19900317

NS-19900318-03-19900317

NS-19900318-06-19900317

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

EL: 10.03.18:45 FTC-Tottenhem TV:M4Sport
OLDALAK
10.06.18:00 M4 Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ