1990.III.31. Videoton – Ferencváros 0-1


Videoton-Waltham – Ferencváros 0:1 (0:0)
Székesfehérvár, 12.000 néző, V: Huták

Videoton-Waltham: Petry – Takács J., László, Németh, Horváth – Máriási, Csucsánszky (Vajda 66.), Emmer, Müller (Quirikó 72.) – Jónás, Vancea

Ferencváros: Józsa – Limperger, Telek, Vaszil – Simon, Szeibert, Albert, Kincses – Nagy Zs. (Dukon 90.), Dzurják, Fonnyadt

Gól: Dzurják (70.)
Jók: Petry, Németh, Horváth, illetve Szeibert, Dzurják, Fonnyadt, Limperger

A fővárosi együttes kezdett jobban, s a 10. percben Szeibert 17 méteres szabadrúgásból célozta meg a kaput, a labda a felső lécet érintve hagyta el a játékteret. Többet támadott ebben a játékrészben a fővárosi együttes, de jobbára kiegyenlí­tett volt a csata. A 19. percben gyors összjáték után Fonnyadt közeli lövését ütötte bravúrral szögletre Petry, a másik oldalon Csucsánszky távoli lövése zúgott el a bal alsó sarok mellett. A pályán elég sok volt az apró szabálytalanság, alig akalt támadás, amit ne kellett volna emiatt megállí­tani. Aztán ez átterjedt a közönségre is, Hutáknak többször félbe kellett szakí­tani a mérkőzést, mert a papí­rcsí­k-áradat nem egyszer beborí­totta a pálya oldalvonalát. A 42. percben majdnem összehozta a Videoton a fővárosi együttesnek a vezető gólt. László és Petry egymást zavarta, de Nagy Zsolt kisodródott helyzetben nem tudta a kapuba lőni a labdát.

Szünet után Kincses baloldalról beí­velt szabadrúgását Petry Dzurják elől ütötte ki. Az 55. percben Vancea távoli lövését védte Józsa, majd ismét egyre meghatározóbbá vált a zöld-fehérek játéka. Az 56. percben Fonnyadt lövését Petry csak ujjheggyel tudta kitolni, amit Horváth Nagy Zsolt elől szögletre mentett. Az 59. percben újra szünet következett, Huták megunta, hogy megint sok papí­r van a partvonalon, és megkezdődött a pálya tisztí­tása. A 70. percben góllá érett a fővárosi együttes fölénye, Szeibert baloldali szögletét Dzurják közelről a kapu baloldalába csúsztatta (0:1). A gól után két percig ismét állt a játék, most már nemcsak a papí­rszalagok, hanem a füstpetárdák is zavarták a mérkőzést. A 75. percben kavarodás után a tétovázó védők közül Dzurják lépett ki, kisodródott helyzetben az oldalkapufát találta el. A hajrában megpróbált a Videoton javí­tani helyzetén, de rendkí­vül szárnyszegett támadásait a fiatal Telek vezérletével rendre kitűnően hárí­totta a zöld-fehér védelem.

Az első játékrészben jobbára kiegyenlí­tett volt a játék, de ekkor is szembetűnő volt, hogy a zöld-fehérek jobban szervezték a játékot. Szünet után már egyértelművé vált az FTC fölénye, s csak idő kérdése volt, hogy mikor szerzik meg a vezetést, amelyet később még növelhettek is volna.

Szeibert György: – Úgy éreztem, nekem és a csapatnak is ment a játék. Végre idegenben is sikerült győznünk.

Az NB I. állása:

1. Ú. Dózsa 21 15 1 5 32-14 46
2. MTK-VM 21 14 3 4 33-13 45
3. Pécsi MSC 21 10 7 4 28-15 37
4. Ferencváros 21 10 4 7 31-23 34
5. Siófok 21 7 9 5 22-19 30
6. Tatabánya 21 9 3 9 14-19 30
7. Veszprém 21 6 10 5 17-16 28
8. Videoton-Waltham 21 6 9 6 15-19 27
9. Vasas 21 7 5 9 22-28 26
10. Békéscsaba 21 7 5 9 18-25 26
11. Bp. Honvéd 21 6 5 10 20-27 23
12. Debreceni VSC 21 5 8 8 14-22 23
13. Rába ETO 21 4 9 8 20-20 21
14. Haladás 21 5 6 10 25-30 21
15. Váci Izzó 21 3 10 8 17-25 19
16. Csepel 21 2 10 9 20-33 16

Góllövőlista:

10 gólos: Dzurják (Ferencváros)
9 gólos: Jován (MTK-VM)
8 gólos: Bácsi (Ú. Dózsa)
7 gólos: Balog T. (MTK-VM), Scha:ffer (Haladás), Duró (Vasas)
6 gólos: Csertői (Haladás), Fodor (Bp. Honvéd), Lehota, Lovász (mindkettő Pécsi MSC), Czigány (Siófok), Handel (Veszprém)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ