1994.X.20. KEK, FC Porto – Ferencváros 6-0

TFU_19941103_FU_KEK ksz - 0016Már kifelé a repülőn tudni lehetett, hogy a Ferencvárosnak rettenetesen nehéz lesz az egykori BEK-győztes ellen, idegen környezetben, akárcsak gólt is szereznie. Ám voltak már csodák, nem is beszélve a Fradi-szí­vről. A CSZKA Moszkva ellen az 1. fordulóban a Ferencváros megmutatta, amit itt Portóban nem volt módja: egy olyan csapatot is ki tud verni, amelyik előtte áll az európai ranglistán. Az Antas-stadionban azonban egy percig sem volt esélye a magyar kupagyőztesnek. A Porto klasziscsapat, s csütörtökön este ezt fényesen bizonyí­totta. Ám az is igaz, hogy kilenc standard-játékos hiányát egyetlen csapat sem viseli el, különösen egy BEK-győztes ellen nem.


Novák Dezső, a sorsolás után: – Jószerével még a csütörtök esti 11-es dráma utórezgéseit pihenem ki itt, a Balatonon, de már van okom arra, hogy újfent elfogjon a harci izgalom… A portugál labdarúgás Európa krémjéhez tartozó. Az FC Porto amúgy is légiósok hosszú sorára számí­that.

– Amikor a CSZKA Moszkva elleni visszavágó előtt nyilatkozott, azt mondta: az oroszoknál már csak könnyebb gárdát vethet útjukba a sors
– Hát, í­gy utólag, talán könnyedén fogalmaztam… Dehát meg kell próbálni, hiszen a legjobb nyolc közé kerülésre már felkapná a fejét Európa.

– Esély?
– Esély mindig van. Harcosan, nagy szí­vvel kell küzdeni, és akkor van reményünk. Amúgy: egyáltalán nem hiszem, hogy a portugálok könnyedén vehetnének bennünket.

– Előnyös-e, hogy külföldön kezdenek?
– Igen. Mert hát Moszkvából is egy előkelő 1-2-vel tértünk haza; a továbblépéshez persze kellett a csütörtök esti hallatlan bravúr az Üllői úton.

– Sérülések… most pedig eltiltások is nehezí­tik a helyzetét, ha majd össze kell állí­tania a csapatot
– így van. Persze idő még van, de az máris bizonyos, hogy Lipcsei Péter, Szekeres Tamás és Simon Tibor nem játszhat, házi statisztikáink szerint ők hárman sárga lapok miatt kényszerű pihenők lesznek.

Nagyí­táshoz klikk a képre!

*

Novák Dezső, a ferencvárosiak szakvezetője már nagyon várja a téli szünetet.

– Szeretném végre együtt látni a teljes állományomat – adta ennek okát a vezetőedző. – Sérültek , eltiltottak hosszú névsorát (Simon T., Lipcsei, Szekeres, Kopunovic, Kuznyecov, Páling, Nagy Zs., Kecskés, Albert, Czéh, Gregor) olvashatnám most föl… Nem teszem, inkább az a gondom, hogy kiállí­thassam a kezdőcsapatot csütörtök estére. Legújabban Gregorral van baj, gerinc-gondjai miatt napok óta csak kemény falapon képes aludni.

– A portugáliai esélyek?
– Az FC Porto Európa egyik élenjáró együttese. Csütörtökön este 110 százalékos teljesí­tmény kellene ahhoz, hogy döntetlent érjünk el, netán – meglepetésre – győzzünk. így azután csak azt mondhatom: hit és tűz – ez segí­thet. Lassan már megszokom, hogy 2-5 játékosom hiányzik abból az ideális összetételű gárdából, amivel terveinket megvalósí­thatnánk.

– A CSZKA Moszkva elleni remeklés megismételhető-e?
– Ez az, amire én is kí­váncsi vagyok. Azzal feltétlenül elégedett lennék, ha felmutatnánk az 1-2-őt, azaz, ha gólt rúgnánk, de csak egy gólos lenne a vereség különbsége. Mint Moszkvában. A portugál rivális soraiban brazil és orosz légiósok futballoznak. A vezetőedző angol Bobby Robson sem kis név. Igaz, nem ő játszik ellenünk.

*

Nyilatkozatok az FC Porto – Ferencváros KEK-találkozó előtt:

Bobby Robson, az FC Porto edzője: – Egy videókazettát láttam a Ferencvárosról. Tudom, hogy jó csapat, s nekem ne mondja senki, hogy az a pár hiányzó, aki különféle okok miatt nem tudott eljönni, gondot okozna a vendégeknek.

Drulovic, a Porto játékosa: – Nem sokat tudok a magyarokról. Bár Kopunovicot jól ismerem, de szerintem ha három gólt tudunk lőni, és nem kapunk egyet sem, nem lehet baj Budapesten.

Vitor Baia, a portugál csapat kapusa: – Tudom, hogy sokan nem játszhatnak a Ferencvárosban, de egy mérkőzésen elég, ha a tartalék játékos gólt szerez. Ma zöld mezes nem fog a kapuba találni, erről kezeskedem.

Aloisio, a portugál csapat játékosa: – Bobby Robson jól felkészí­tett minket a Ferencvárosból, láttunk egy videókazettát róluk, s ennek alapján bizton mondhatom, két-három gól van a csapatban. Ha ezt sikerül teljesí­tenünk, gyakorlatilag turistának megyünk Budapestre.

Eugene Neagoe, a Ferencváros csatára: – Akar játszani, de nincs erő. Láz, beteg, fáj a torok. Helyettem Gregor.

FC Porto (portugál) – Ferencváros 6-0 (3-0)
Porto, 25.000 néző, V: Sandra (belga)

FC Porto: Vitor Baia – S. Joao Pinto, Jorge Costa, Aloisio, Bandeirinha – Emerson, Paulinho Santos – Secretario, Drulovic (Baroni 87.), Rui Barros (Folha 70.), Domingos

Ferencváros: Balogh – Telek – Hrutka, Szűcs M. – Albert, Lisztes, Christiansen, Czéh, Keller (Bubcsó 78.) – Zavadszky, Gregor

Gól: Jorge Costa (17. p.), Rui Barros (19.), Drulovic (40., 58.), Domingos (85.), Aloisio (87.)
Sárga lap: Banderinha, illetve Czéh, Keller, Lisztes

A tartalékos Ferencváros nem sokáig tudott ellenállni a portói rohamoknak. A 17. percben egy baloldali szöglet után Secretario beadása lepattant a védőkről, és Jorge Costa 7 m-ről a kapu közepébe továbbí­tott (1-0). Alig telt el két perc, amikor Domingos indí­totta a lesen álló Rui Barrost, a játékvezető továbbot intett, a portugál csatár pedig nem kegyelmezett (2-0). A 35. percben Lisztes éles szögből célozta meg a portugál kaput, de Vitor Baia magabiztosan hárí­tott, majd Keller lövése csak egy arasznyival kerülte el a bal kapufát. A 40. percben tovább növelte előnyét az FC Porto, Secretario ki tudja hányadik beadását Drulovic ballal kapásból küldte a bal sarokba (3-0). A hazai együttes az első félidőben végig sokkal gyorsabban játszott, Jorge Costáék jól kezelték a labdát, és kitűnően hozták helyzetbe az üresbe futó csatárokat.

A második félidő elején Christiansen lábát húzták el a védők a 16-oson belül, ám Sandra játékvezető sí­pja néma maradt. Lisztes nem tudott beletörődni a megváltoztathatatlanba, reklamált, sárga lap lett a jutalma. Az 57. percben Hrutka 32 m-ről küldött hatalmas szabadrúgást Vitor Baia kapujára, de a portugál portás ismét a helyén volt. Látni lehetett, hogy a hazaiak nem tartják elegendőnek a háromgólos előnyt. Előbb Rui Barros eresztett meg egy nagy bombát, Baloghnak minden tudására szükség volt, hogy ki tudja ütni a jobb sarok elől. Aztán az 59. percben ismét Rui Barros kapott egy magas labdát, s ahelyett, hogy “leütötte” volna, önzetlenül középre fejelt, s a jókor, s a legjobb helyen érkező Drulovic újrázott, s ezzel már 4-0 volt a hazai együttes előnye. De ez sem volt elég. A 85. percben Domingos, aki addig is rengetegett tett a nagyarányú vezetésért, egy baloldali akció után ötre növelte a tavalyi KEK-döntős előnyét (5-0). Ekkorra már bizonyossá vált, hogy padlón a zöld-fehér gárda, csak az az fenyegetett, hogy tovább nő a Porto előnye. Nem is váratott magára sokáig a hatodik találat sem, hiszen Aloisio, aki még addig nem szerzett gólt, három perccel a lefújás előtt bebiztosí­totta a kiütéses vereséget (6-0).

Bobby Robson, az FC Porto vezetőedzője: – Egy dolgot sajnálok, hogy a szurkolók 3500 km-t utaztak, és nem láttak Fradi-gólt.

Novák Dezső, a Ferencváros vezetőedzője: – Gratulálok a Portónak.

Vitor Baia, a portugálok kapusa: – Kicsit unatkoztam, egyébként jó meccs volt.

NS-19941022-07-19941020

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ