2010.XI.30. Paks – Ferencváros: 3-2

A labdarúgó NB I 16. fordulójának záró mérkőzésén 3–2-re győzött a Paks hazai pályán a Ferencváros ellen. Az első félidőben kaput eltaláló lövés nem volt, mí­g a második játékrészben mindkét csapat jobban futballozott. A 47. percben Vayer Gábor szerzett vezetést a hazaiaknak, majd hét perccel később Maróti Béla egyenlí­tett. A 79. percben Böde Dániel nagy góljával ismét előnybe került a Paks, de Emil Miljkovic ismét egalizált, a győztes gólt Montvai Tibor szerezte, egy perccel később.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Kiss Károly: A Ferencváros ellen játszani mindig különlegességnek számí­t. Ez vonatkozik a játékosokra és az edzőkre egyaránt. Hazánk legnépszerűbb csapatáról van szó. Azzal, hogy most jól szerepelnek, egy kisebb futball-láz lett úrrá az országon. Ehhez mi annyiban szeretnénk csatlakozni, hogy nagyszerű mérkőzést szeretnénk játszani velük, ahol nem mondunk le arról, hogy mi legyünk az eredményesebbek. Az elmondottak ellenére felkészülésünket semmi különösebb extra nem jellemzi. Ilyen szempontból nem szabad különbséget tenni a csapatok között. Ugyanúgy feltérképeztük őket, mint eddig bárki mást, és ugyanolyan módszeresen, körültekintően és ugyanolyan lelkesedéssel készülünk, mint eddig bármelyik mérkőzésünkre. Bí­zunk benne, hogy ennek a munkának gyümölcse be is érik majd.

Prukner László: – Az első fordulóban, amikor játszottunk velük, egy kialakuló csapatunk volt, nekik egy kicsit stabilabb, jól is játszottak, szerencsével tudtunk nyerni. Most már kicsit stabilabbak vagyunk, remélem, hogy egy jó mérkőzésen a magunk javára tudjuk eldönteni a párharcot. Biztosan a Paks is í­gy gondolkodik, nyerjen majd az, aki jobban teljesí­t. Elég mély talaj lesz, gondolom, az ottani vezetés megtesz mindent annak érdekében, hogy a legobjektí­vebb feltételeket teremtse meg, nekünk arra kell figyelnünk, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból. Csizmadia hiányzik majd 5 sárga miatt, ő alapemberünk, rajta kí­vül mindenki harcra kész.

Bartha László (a Nemzeti Sport osztályzatai alapján őszi első lett a jobb oldali középpályások versenyében.): – A táblázat szerint közel van egymáshoz a két csapat, tehát már csak ezért is szoros meccs várható. Az őszihez képest mi is jobbak vagyunk, de a Fradi is javult. Egy Ferencváros győzni megy mindenhova, viszont mi a jelenlegi formánk alapján ugyancsak joggal bí­zunk a sikerben. Nyerni akarunk, aztán meglátjuk, ki örül majd a meccs után. Amikor az első fordulóban betaláltam, nem volt bennem semmilyen elégtétel, egyszerűen örültem, hogy gólt szereztem. Persze egy Fradi elleni gól azért mindig ad egy rangot. Az Újpest azért más volt, az mindenképpen az egyik kedvenc gólom marad, szép is volt, ráadásul győzelmet ért.

* * *

Eldőlt, hogy elmarad a Paks elleni bajnoki mérkőzésünk. A pálya használhatatlansága az ok, az illetékesek döntése értelmében nem lehet rajta mérkőzést rendezni. A csapat meccs helyett edzést tart 11 órakor. Az MLSZ versenybizottságának határozata értelmében a szombatról elhalasztott Paks-Ferencváros találkozót november 30-án, kedden, 17 órától rendezik meg. (2010.11.27.)

* * *

A mérkőzés:

Paks – Ferencváros: 3-2 (0-0)
Paks, 2.000 néző, vezette: Andó-Szabó (Ring, Kispál)

Paks: Csernyánszki – Heffler T., Éger, Fiola, Csehi T. –  Bartha (Szabó J. 73.), Böde, Sifter, Sipeki – Kiss T. (Montvai 67.), Vayer (Magasföldi 88.)
kispad: Pokorni, Nagy I., Lisztes, Vári
edző: Kis Károly

Ferencváros: Haber – Balog Z., Dragóner, Rodenbücher – Andrezinho, Maróti, Rósa, Józsi (Morales 74.) – Heinz – Schembri, Miljkovic
kispad: Ranilovic, Adriano, Stanic, Tutoric, Tóth B., Kulcsár D.
edző: Prukner László

Gól: Vayer (47.), Böde (79.), Montvai (86.) illetve Maróti (54.), Miljkovic (85.)
Sárga lap: Éger (40.)

Bár szombaton játszották volna a Paks–Ferencváros mérkőzést, a pálya használhatatlansága miatt keddre halasztották. A kezdés előtt az aktí­v játéktól visszavonuló, a Paksi Atomerőmű kosárlabdacsapatának sokszoros magyar válogatott centere, Gulyás Róbert végezte el a kezdőrúgást.

Miljkovic góljával lett 2-2

A mély talajú pályán az első lövési kí­sérlet Marek Heinz előtt adódott, de a cseh támadó szabadrúgása jócskán elkerülte a kaput. A nehéz körülményekkel küzdő játékosokat gyakran megtréfálta a labda pattogása – Bartha László, Kiss Tamás és Éger László is méterekkel kapu fölé és mellé lőtt –, í­gy az első fél órában nagy helyzetet nem láthatott a közel 2000 fős közönség. Az első félidő utolsó perce azonban izgalmasra sikeredett: Andrezinho beadását a hazai védők röviden és rossz helyre fejelték ki, a labda Rósa Dénes elé került, aki kapásból lőtt, de kí­sérletét blokkolták.

A második játékrész elején gyors gólváltást láthattak a nézők. A 47. percben Böde Dániel hozta fel a labdát, majd lőtt 16 méterről, Justin Haber vetődve védett, de a labda pontosan Vayer Gábor elé került, aki 14 méterről a kapuba lőtt. 1–0. Vayer alig három perccel később akár megduplázhatta volna az előnyt, de Haber bravúrral védte a csatár bombáját. A Fradi ezután gyorsan váltott. Emil Miljkovic és André Schembri lövését még védte Csernyánszki Norbert, de az 54. percben hibázott. Józsi György jobb oldali szögleténél elvétette a labdát, Maróti Béla pedig Égert megelőzve a kapuba lőtt. (1–1) A hazaiak ismét átvették a kezdeményezést. Az egész mérkőzésen kiválóan játszó Böde rövid időn belül akár két gólt is szerezhetett volna, de Haber a helyén volt – igaz, Heffler Tibor keresztlécet eltaláló szabadrúgásánál nem sok esélye volt. Az utolsó tí­z percre fordulva úgy nézett ki, hogy aki a következő gólt megszerzi, megnyeri a meccset. A 79. percben Böde fel is tette teljesí­tményére a koronát, amikor 20 méterről, nagy erővel kilőtte a jobb alsó sarkot (2–1), de csupán hat percig örülhetett, mert Maróti beadását Miljkovic remekül Csernyánszki kapujába fejelte (2–2). A fordulat azonban mégsem ez volt, hanem, hogy egy perccel később Szabó János kiváló középre adását Montvai Tibor szép mozdulattal a kapuba pörgette, megszerezve ezzel a három pontot csapatának (3–2). Győzelmével a Paks pontszámban beérte a Ferencvárost és a Debrecent.

További képek …

* * *

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Kis Károly: – Bosszantó volt, hogy rögzí­tett helyzetek után kaptuk a két gólt, de szerencsére tudtunk újí­tani. Bátrabbak voltunk, és közeledünk a bajnokság élmezőnyéhez, ami boldoggá tesz.

Prukner László: – Ez nem futballhoz való közeg. Ez felháborí­tó. A meccsen végig mi próbáltunk kezdeményezni, mí­g a hazaiak csak romboltak, végül magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. Egy Bödével jobbak voltak ma a paksiak.

Böde Dániel: – Parázs mérkőzést játszottunk, úgy érzem, megérdemelten nyertünk. Az első félidei gyenge játékhoz hozzájárult, hogy az egyik térfélen egyszerűen nem lehetett passzolni. A második játékrészben már kombinatí­vabb játékot tudtunk nyújtani.

Az irreális körülmények ellenére Maróti Béla jó teljesí­tményt nyújtott Pakson, hiszen gólt szerzett és gólpasszt adott, igaz, ez is kevésnek bizonyult a pontszerzéshez.

– A futball szabályai és a gólok emlékeztettek a labdarúgásra, a körülmények egyáltalán nem. A pálya középső zónája egy sártengerhez hasonlí­tott, ahol még nyomokban sem volt fű. Nem emlékszem, hogy bajnoki mérkőzésen játszottam volna ilyen feltételek mellett.

– Neked viszont nem ment rosszul a játék, rúgtál egy gólt és adtál egy gólpasszt.
– Úgy érzem, nekünk volt több lehetőségünk, de ha hátul hibáztunk, azt az ellenfél azonnal kihasználta. Örültem, hogy ismét gólt szereztem, bár nem volt könnyű dolgom, mivel Éger majdnem leszakí­totta rólam a mezt. A második találatunknál kinéztem magamnak Miljkovicot, szerencsére sikerült a fejére í­velnem a labdát, ő pedig nem hibázott.

– Sajnos ezt követően szinte azonnal megkaptuk a harmadik gólt…
– A jövőben az utolsó 10 percben sokkal jobban kell majd koncentrálnunk, nem csak most, hanem korábban is veszí­tettünk el mérkőzéseket a hajrában.
A Paks azonban összességében jobban tudott alkalmazkodni az irreális talajhoz, ezért megérdemelten nyert.

(Az nso.hu, a Duna TV, a Sport TV, a Ferencváros és a Paks hivatalos honlapja valamint az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ