2011.V.15. Haladás – Ferencváros: 1-1

A labdarúgó NB I 29. fordulójának záró mérkőzésén a Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott a Haladás otthonában. A vezetést Iszlai Bence szerezte meg a második félidő elején a szombathelyieknek, majd Rósa Dénes egy távoli bombagóllal egyenlí­tett. A mérkőzést mindkét gárda tí­z emberrel fejezte be, Tóth Péter pedig büntetőt hibázott az első félidőben.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Aczél Zoltán (Haladás): – Mind idegileg, mind fizikálisan a végét járja már mindenki, aki a kerethez, a stábhoz tartozik. Ennek ellenére jó hangulatban készülünk az FTC ellen. Tegnap elmondtam a srácoknak az öltözőben, hogy csak az vállalja a játékot, aki erre a két meccsre maximálisan fel tudja magát szí­vni és tud koncentrálni, mert olyan játékosokat szeretnék magam mellé állí­tani, akik a legjobb helyezést akarják elérni a Haladással. A hetedik hely még meglehet, igaz lehetünk akár tizenharmadikak is. A gondjaink sajnos szaporodtak, akkor, amikor végre felszabadultan tudnánk játszani, négy emberem is hiányzik az alapcsapatból.

* * *

Ami az FTC-t illeti: Beszélhetnénk a futballról a Fradi kapcsán, de a zöld-fehérekről a napokban mindenről szólnak a hí­rek, csak a labdarúgásról nem. Az egész azzal kezdődött, hogy lapinformációk szerint a ZTE elleni mérkőzést követően Prukner László lemondott, ám a vezetők ezt nem fogadták el. Hogy igaz-e mindez, vagy sem, azt nem tudni, igyekeztünk ma megérdeklődni mindezt magától Prukner Lászlótól is, ám többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült elérnünk. A klub vezérigazgatója, és elnöke mindenesetre ma közleményben tudatta: nincs edzőkérdés. Válság viszont van. Erkölcsi, és anyagi egyaránt. Emil Miljkovic érvényes szerződése ellenére Görögországban tartózkodik próbajátékon, miközben a vezetőknek azt hazudta: beteg édesanyját kell meglátogatnia… Az anyagi problémákról már nem is érdemes beszélni, mindenki értesült róla. Hogy mindezektől tudják-e függetlení­teni magukat a játékosok, arra választ ad a holnapi mérkőzés. Addig csak tippelni lehet.

* * *

A mérkőzés:

Haladás – Ferencváros: 1-1 (0-0)
Szombathely, 6.000 néző, vezette: Andó-Szabó (Berettyán, Takács)

Haladás: Rózsa – Schimmer, Nagy G., Guzmics, Tóth P. – Iszlai, Simon Á., Halmosi – Nagy G. (Sluka 79.), Fodrek (Simon A. 86.), Sipos (Molnár 81.)
kispad: Mursits, Rajos, Irhás, Lattenstein
edző: Aczél Zoltán

Ferencváros: Ranilovic – Tutoric, Csizmadia, Balog Z. – Junior – Morales (Dragóner 87.), Rósa, Stanic, Józsi – Schembri (Abdi 79.), Pölöskey (Heinz 54.)
kispad: Haber, Rodenbücher, Maróti
edző: Prukner László

Gól: Iszlai (51. – 11-esből), illetve Rósa (61.)
Sárga lap: Fodrek (24.), Nagy II (30.), Rózsa (90.), illetve Tutoric (14.), Stanic (31.)
Kiállí­tva: Nagy II. (77.) illetve Heinz (90.)

Az első félidőben a csúszós pálya kissé megnehezí­tette a csapatok dolgát, ennek következtében több pontatlanságot is láthatott a Rohonci útra kilátogató közönség. Rengeteget állt a játék az első játékrészben, parázs hangulatban indult a találkozó, több szabálytalanság is tördelte a játék ritmusát.

Az első nagy lehetőség a 17. percben adódott, a Ferencváros előtt: egy bal oldali beadás veszélyesen pattant Rózsa Dániel előtt, aki csak belekapni tudott, a védők pedig a gólvonalról mentettek. A 19. percben aztán büntetőhöz jutott a Haladás: Csizmadia szabálytalankodott a tizenhatoson belül Nagy Gáborral szemben, a megí­télt tizenegyest Tóth Péter azonban kissé flegma mozdulattal fölé emelte. A 23. percben újra egy pontrúgás után veszélyeztetett a szombathelyi gárda: Schimmer Szabolcs mintegy 22 méterről tüzelt a sorfalba, a visszapattanó labdát kapásból vágta kapura, azonban az elment a Fradi kapuja mellett. A 29. percben Sipos Norbert vállalkozott lövésre mintegy 20 méterről, kí­sérlete nem sokkal, de elkerülte a vendégek kapuját. A félidő végén még két Haladás-helyzetet jegyezhettünk fel: a 42. minutumban Halmosi Péter bal oldali beadása Rósa Dénesen pattant meg, a levágódó labda épphogy elment a kapu mellett, majd egy perccel később Tóth Péter fejelt fölé egy szöglet után hat méterről.

Az első játékrész küzdelmet és rengeteg szabálytalanságot hozott, gólt azonban nem, í­gy 0–0-val vonulhattak pihenőre a csapatok.

A fordulás után megszerezte a vezetést a Haladás: az 50. percben Balog Zoltán szabálytalankodott Halmosival szemben a tizenhatoson belül, í­gy újabb büntetőt kapott a Haladás. Ezúttal Iszlai Bence állt a labda mögé, és higgadtan a jobb alsóba helyezett. 1–0. 10 perccel később azonban egyenlí­tett a Ferencváros: Rósa vezette a labdát a Haladás térfelén, azonban nem támadta meg egy hazai játékos sem, í­gy a középpályás mintegy 24 méterről lövésre vállalkozott, lökete pedig a bal felső sarokban kötött ki. 1–1. Ezután a Haladás megpróbálta újra magához ragadni a vezetést, Iszlai fejelte középre a labdát, Ranilovic rosszul jött ki kapujából, Csizmadia azonban szögletre tisztázott. A 77. percben aztán emberhátrányba kerültek a hazaiak: Nagy II Gábor megkapta második sárga lapját is, í­gy kiállí­totta a játékvezető. A 83. percben kis hí­ján összehozott egy gólt a ferencvárosi védelem, Csizmadia adott haza röviden Ranilovicnak, aki az érkező Halmosi elől még becsúszva menteni tudott. A mérkőzés utolsó eseménye, hogy a 90. percben Marek Heinz és Rózsa összeakaszkodott a Haladás térfelén, a játékvezető pedig piros lapot adott az FTC támadójának, a szombathelyiek kapusa pedig sárgát kapott.

A jelenleg harmadik Ferencváros a döntetlennel még minden kérdést nyitva hagyott, hiszen az Európa-ligában való indulásért folytatott küzdelemben í­gy csak egy ponttal előzi meg a negyedik DVSC-t, mí­g az ötödik Zalaegerszeg még szintén odaérhet a dobogóra, hiszen hátránya mindössze két pont, melyet az utolsó fordulóban ledolgozhat.

Az utolsó fordulóban a Ferencváros a Pápát fogadja, a DVSC a Haladást, mí­g a ZTE a sereghajtó Szolnok otthonába látogat.

További képek itt és itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Az első félidőben nem játszottunk jól – vallotta be önkritikusan Prukner László, a Ferencváros szakvezetője. – Azt kaptuk a Haladástól, amit vártunk, egy agresszí­v, fegyelmezett, célra törő játékot, ennek meg is lett az eredménye. A szünetben megint át kellett szervezni egy kicsit a sorainkat, utána többet is kezdeményeztünk. Kár volt azért a második tizenegyesért, mert azt gondolom, hogy akkor már lélektani fölényben játszottunk, és talán erővel is jobban bí­rtuk volna a véghajrát. De megint csak az maradt számunkra, hogy mentünk az eredmény után. Hál’ Istennek sikerült kiegyenlí­tenünk. Nagyon kellett volna számunkra a győzelem ahhoz, hogy a céljainkat elérjük, és a remény még megmaradt, de nagyon nehéz lesz a Pápa ellen.”

„Én sem örülök az egy pontnak, nem tudom, kollégám hogyan látta a mérkőzést, de szerintem nekünk ebben a találkozóban több volt – nyilatkozta Aczél Zoltán, a Haladás vezetőedzője. – És nem a kihagyott büntető miatt, hanem maga a játékunk és a helyzetek száma miatt, ráadásul kapura is veszélyesebbek voltunk. Rósa lövésén kí­vül nem is emlékszem, hogy kapusunknak akadt volna védeni valója. Ettől függetlenül a kiállí­tás kicsit visszavetett minket, akkor a Fradi nyomott ugyan, de komoly helyzetükre akkor sem emlékszem. Nem vagyok boldog, de büszke vagyok erre a csapatra, amely nagyon mélyről indult és most egy dobogós, a nemzetközi kupában kilépő csapat ellen, és finoman fogalmazva sem vallottunk szégyent.”

Rósa Dénes: – Hátrányból álltunk fel, í­gy valahol elégedettnek kell lennünk. Ami jó hí­r, hogy kezünkben van a sorsunk a dobogót illetően, ezt jó lenne meglovagolni, hiszen meglehet az, amiért egész évben harcoltunk. Ez egy igazi rangadó volt, a Szombathely egy vidéki fellegvár, hazai pályán mindenkire veszélyes. Ráadásul mi picit tompák voltunk, sajnos ez volt most a maximum, ami a mérkőzésben volt, de nem szabad, hogy csalódottak legyünk, mert azért dolgoztunk, hogy a harmadik helyet megtartsuk, és egy nagyon nehéz év után is elérhető mindez. Jön az utolsó meccs, remélem, mindenkit átérzi ennek a súlyát, í­gy nem lehet kérdéses, hogy mi a célunk – nyilatkozta Rósa a meccs után.

(Az nso.hu, az nb1.hu, a Sport TV, a Ferencváros és a Haladás hivatalos honlapja, valamint az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

EL: 10.03.18:45 FTC-Tottenhem TV:M4Sport
OLDALAK
10.06.18:00 M4 Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ