2014.X.4. Diósgyőr – Ferencváros: 2-1

Megtört az átok: a DVTK legyőzte odahaza a Ferencvárost

Az első félidőben mindkét csapat a hálóba talált, a fordulás után Takács Tamás gólja döntött.
A labdarúgó NB I 10. fordulójának rangadóján a DVTK hazai pályán legyőzte a Ferencváros, ezzel megtörte 32 éve tartó hazai nyeretlenségi szériáját a zöld-fehérek ellen. Az első félidőben mindkét csapat a hálóba talált, a fordulás után Takács Tamás szerezte a mindent eldöntő találatot.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Tomislav Sivic: – Igazi ünnep lesz a meccs. A Ferencváros vendégjátéka plusz ötezer szurkolót jelent, hiszen ennyi az átlagos nézőszámunk, de ez most megduplázódik. A hangulatra aligha lesz panasz, célunk pedig a három pont begyűjtése. Eljött az ideje annak, hogy a DVTK topcsapat legyen, le kell vetkőznünk a szerénységet, a kishitűséget. Vállalni kell, hogy mi vagyunk az esélyesek!

Thomas Doll: – Védekezésben ugyanazt a koncentrációt várom el, mint a Haladás ellen, most azonban ezt az alapos odafigyelést a támadásainkra is át kell vinnünk. Mindenki láthatta a Haladás elleni statisztikákat, rengeteg lövéssel próbálkoztunk, amelyek közül azonban csak kettő ment közvetlenül a kapura. Fontos, hogy ezúttal is nagy szenvedéllyel játsszunk, de néha ki kell várni a tökéletes alkalmat a nagyobb helyzetek kialakí­tására. Oda kell figyelnünk a Diósgyőr magas embereire, és a hosszú labdáival is vigyáznunk kell. Mindent összevetve, nagyon jó csapat lesz az ellenfelünk szombaton, de felkészültünk a Diósgyőrre.

A mérkőzés:

DVTK – Ferencváros: 2-1 (1-1)
Diósgyőr, 8.625 néző, vezette: Iványi Zoltán (Viszokai, Kormányos II.)

DVTK: Antal – Okuka, Alves, Kádár, Husic – Bognár I. (Egerszegi 85.), Elek, Barczi (Gosztonyi 59.) – Grumic (Bacsa 75.), Griffiths, Takács T.
kispad: Rados, Debreceni, Bori, Marjanovic
vezetőedző: Tomislav Sivic

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Pavlovic, Mateos, Bönig – Cukic (Nalepa 85.) – Somalia, Gera, Busai (Lauth 69.), Lamah (Nagy Dá. 82.) – Böde
kispad: Jova, Nagy Do., Kukuruzovic, Bosnjak
vezetőedző: Thomas Doll

Gól: Grumic (6.), Takács T. (60.) illetve Gera (9.)
Sárga lap: Takács T. (13.), Elek (54.), Antal (90.) illetve Busai (50.), Cukic (51.), Bönig (81.)
Kiállí­tva: Rados (90+3.) illetve Bosnjak (90+3.)

A diósgyőriek a Ferencváros ellen 32 éve tartó hazai nyeretlenségi sorozatot szerették volna megtörni a 10. forduló rangadóján.

201410-dvtk-bonigEhhez méltóan is kezdődött a mérkőzés, rögtön az első percekben egymásnak estek a felek a közel telt házas diósgyőri stadionban. Nem is kellett sokáig várni az első gólra, a hatodik percben megszerezte a vezetést a DVTK: Miroszlav Grumicstól indult az akció, remek ütemben ugratta ki a jobb szélen felfutó Takács Tamást, aki az alapvonal közeléből visszagurí­tott, a második hullámban érkező Grumics pedig a lemaradó Fradi-védelem mellett hét méterről a hálóba belsőzött, (1–0). Túl sok ideje azonban nem volt a házigazdának az örömre, ugyanis három perccel később egyenlí­tett a Fradi. Lamah szerzett labdát a bal oldalon, a felfutó Bönighez passzolt, aki három diósgyőri védőt is kicselezett, majd 10 méterről lőtt a bal oldalról, kí­sérlete azonban a bal oldali kapufáról kipattant, épp Gera Zoltán elé, aki két lépésről a hálóba pofozta a labdát, (1–1). Sőt, fordí­thatott is volna a Ferencváros két perc múlva: Lamah kanyarí­tott pazarul középre a bal szélről, az üresen érkező Gera azonban öt méterről mellé fejelt…  A 20. percben a DVTK is elpuskázta nagy gólszerzési lehetőségét, Barczi Dávid remek bal oldali beadását Griffiths fejelte mellé hat méterről.

Az első félidő kiegyenlí­tett játékot és remek iramot hozott, és bár ugyan a zöld-fehéreknél volt többet a labda, a második játékrészre minden kérdés nyitva maradt.

A fordulás után harcosan kezdett a Ferencváros, ám a DVTK támadásai tartogattak több veszélyt már az első percekben. Elharapództak az indulatok, az első negyedórában négyszer is előkerült a sárga lap Iványi Zoltán játékvezető zsebéből. Az 60. percben a csereként beállló Gosztonyi András első labdaérintéséből megindult a bal szélen, elvitte két ferencvárosi játékos között, majd az alapvonalról középre adott, Griffiths csúsztatása után Takács Tamáshoz került a labda, aki a jobb oldalról, hét méterről a hálóba lőtt Dibusz mellett, (2–1). A hátralévő idő változatos perceket hozott, volt, hogy a DVTK szorí­totta be a Ferencvárost, ám a hajrában a vendégek kétségbeesetten küzdöttek az egyenlí­tésért, a diósgyőri védelem azonban állta a rohamokat. A hazai nézők már visszaszámoltak, a meccs a véghajrához érkezett – aztán egyszer csak felhördült a publikum, minden szem a kispadokra irányult, Iványi Zoltán játékvezető pedig előkapta a piros lapot, felmutatta két cserének, a diósgyőri kapus Ivan Radosnak és a Fradi hátvédjének, Predrag Bosnjaknak.

A DVTK 32 év után győzte le hazai pályán az FTC-t.

További képek: fradi.hu, dvtk.euMLSZ

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Tomislav Sivic:– Boldog vagyok, hogy szurkolóinknak ilyen remek délutánt szereztünk. Harminchárom év után győztük le ismét hazai környezetben a Ferencvárost, és ez a tény önmagáért beszél. Egy-két gól még bennünk maradt, de nem tagadom, hogy ellenfelünknek is adódtak lehetőségei. A mérkőzés előtti estén döntöttem el, hogy három csatárral játszunk, amikor mérlegeltem az esélyeket. Bori Gábornak mérkőzéshiánya van, és úgy gondoltam, hogy Gosztonyi András sem bí­rja végig a kilencven percet. Ekkor ugrott be, hogy megpróbálhatnánk a háromtámadós variációt. Szerencsére bejött, és örülök, hogy mindegyik csatárunk kitett magáért. A csapat jó teljesí­tményt nyújtott, és megérdemelten nyertünk.

Thomas Doll: – Mélységesen csalódott vagyok. Megint sikerült egy ellenfelet felépí­teni, és rendkí­vüli mértékben bosszant, hogy hiányzott játékunkból a koncentráltság. Hiába teszünk egy lépést előre, mindig előjönnek a hiányosságok, és ez visszavet bennünket. A védekezésünkben elkövetett hiányosságok rendre visszaütnek. Ráadásul támadásainkat sorozatosan rossz utolsó passzokkal fejezzük be. Eljutunk az ellenfél kapujához, de a pontot az i betűre csak nagyon ritkán tudjuk feltenni. Felhí­vtam a figyelmet, hogy a Diósgyőr sok labdát í­vel középre oldalról, de hiába tettem, mert többször is üresen fejelhettek a hazai játékosok. A Diósgyőrtől azt kaptam, amire számí­tottam, és nyugodt szí­vvel kijelenthetem, hogy a hazaiak nem játszottak le bennünket a pályáról. Az az igazság, hogy fél szí­vvel meg fél akarattal az élet egyetlen területén sem lehet eredményt elérni. Nekünk magunkkal kell foglalkozni, ugyanis van néhány belső problémánk, ezeket kell orvosolni.

Haáz Ferenc: – Műbalhé volt, a két kispad közötti feszültség eredménye. Rados és Bosnjak beszólt egymásnak nem éppen irodalmi stí­lusban, Rados pedig megindult a kispadunk felé. Én álltam elé. A bí­rónak jelezte a negyedik játékvezető, hogy mi történt, ő jött és kiállí­totta a két fiút. Nem kellett volna ennyire felfújni az esetet…

(Az nso.hu, a Ferencváros és a DVTK hivatalos honlapja, valamint az MLSZ adatbankja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111011110ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ