A KK története – 1934: A Bologna másodszor

A KK szűkebb bizottságának nápolyi határozatait nagy felháborodás kí­sérte az egyes országokban. Az elnökség szükségesnek is tartotta az összes tagok megszavaztatását és mint a beérkezett táviratokból megállapí­tották, nem hagyták jóvá a nápolyi döntéseket. így minden egyesület visszakapta pályaválasztói jogát és nem kellett minden városban a legnagyobb pályán rendezni a meccseket.

Azt a határozatot is sikerrel vétózták, mely szerint csak az a játékos szerepelhet a kupameccseken, akinek legalább hat hónapra szóló felbontha­tatlan szerződése van.

Ebben az évben nyolcról tizenhatra emelték fel a KK-ban résztvevő csa­patok létszámát. Magyar szempontból ez örvendetes volt, mert mi három egyforma képességű csapattal rendelkeztünk és eddig a három közül az egyik mindig igazságtalanul kimaradt a küzdelmekből.

Ebben a kií­rásban minden nemzet négy csapatot indí­thatott!

I. FORDULÓ:

P. Szabó Gábor

1934. június 16. Bécs, 12.000 néző. Jv: Scorzoni (Olaszország)
ÚJPEST – AUSTRIA 2-1 (2-1)
Góllövők: Kocsis, Sindelar, P. Szabó
Újpest: Hóri-Futó, Sternberg-Seres, Szűcs, Szalay-Tamássy, Pusztai, Jávor, Kocsis, P. Szabó. Edző: Tóth Potya István
Austria: Müllner-Graf, Kaith-Najemnik, Mock, Gall-Molzer, Stroh, Sin­delar, Spechtl, Viertel

 

Négy tizenegyest rúgtak ezen a mérkőzésen! Sindelar 1-0-as újpesti ve­zetésnél hibázott, de Hóri elmozdulása miatt újra rúghatta — ezúttal már a hálóba.

A 31. percben a bécsiek kezeztek — ezúttal az újpestiek javára járt a 11 -es: P. Szabó értékesí­tette.

A második félidőben – jogosan – ismét Sindelar állí­thatta le a labdát a 11 -es pontra. Magasan fölé rúgta – maradt a 2-1!

Langfelder Ferenc, az Újpest igazgatója: – Minden emberünk a legjobbat nyújtotta. Ilyen teljesí­tmény után csak a legnagyobb megelégedés hangán lehet nyilatkozni.

Lang, az Austria igazgatója: – Borzasztó ez. Nem lehet ráismerni a csapat­ra. Budapestre minden kilátás nélkül indulunk.

* * *

1934. június 24. Újpest, 15.000 néző. Jv: Christ (Csehszlovákia)
ÚJPEST – AUSTRIA 2-1 (1-1)
Góllövők: P. Szabó, Spechtl, Pusztai
Újpest: Hóri-Futó, Sternberg-Borsányi, Szűcs, Szalay-Tamássy, Pusztai, Jávor, Kocsis, P. Szabó. Edző: Tóth Potya István
Austria: Müllner-Ludwig, Kaith-Najemnik, Mock, Nausch-Spechtl, Stroh, Sindelar, Jerusalem, Gall

Az újpestiek egy kezezés miatt megí­télt 11 -esből szerezték meg a vezetést, de szünetig a bécsi lila-fehérek egyenlí­tettek. (Az újpestiek egyébként sö­tétkék ingben, ví­zszintes vékony sárga csí­kos mezben és fehér nadrágban ját­szottak.) A győztes gólt a befejezés előtt öt perccel — kapushibából érték el az újpestiek.

Langfelder: — Rettenetes meleg volt, amely a játékosokból az utolsó cseppig kivette az erőt. Megérdemeltük a győzelmet, bár a góllövés ezúttal nem ment.

TOVÁBBJUTOTT: AZ ÚJPEST (4-2)

* * *

1934. június 17. Üllői út, 10.000 néző. Jv: Bizik (Csehszlovákia)
FERENCVÁROS – FLORIDSDORF 8-0 (5-0)
Góllövők: Kemény, Rátkai, Toldi, Polgár, Kemény, Sárosi, Sárosi, Bernard (öngól)
Ferencváros: Háda-Bán, Korányi-Lyka, Móré, Lázár-Rátkai, Polgár, Sárosi, Toldi, Kemény. Edző: Blum Zoltán
Floridsdorf: Scharl-Bernard, Schlauf-Müller, Hoffmann, Radakovics-Weisz, Chloupek, Graber, Dostal, Langer.

A közönség bí­zott a Ferencvárosban, de az eredmény és az a stí­lus, ahogy a magyar bajnokcsapat az utóbbi időben feltűnően jó eredményeket elérő osztrák középcsapatot elintézte, az mindenki számára váratlan volt. A Ferencváros éppen a legjobb időben, a Közép-európai Kupa meginduló küzdelmi előtt nyerte újra vissza teljes harci egységét.

Ziegler, a Florids­dorf menedzsere: — Megérdemelt, nagy győzelmet szerzett a Ferencváros. A Ferencváros játéka több, mint fölényesen biztos, főleg a belső trió mesés. Azt hiszem, hogy az ötödik és az öngólt megelőző akció ofszájd volt.

Az öngól elég látványos lehetett: Rátkai elszáguldott a szélen, beadását, Sárosi feje nem érte el, de annál jobban az osztrák hátvédé, akinek fejéről olyan élesen vágódott a labda a léc alá, hogy egy Fradi csatárnak is becsü­letére vált volna …

* * *

1934. június 23. Bécs, 800 néző Jv: Matzke (Csehszlovákia)
FERENCVÁROS – FLORIDSDORF 2-1 (0-0)
Góllövők: Hanke, Lázár, Sárosi
Ferencváros: Háda-Bán, Korányi—Lyka, Móré, Lázár—Rátkai, Toldi, Sárosi, Polgár, Kemény. Edző: Blum Zoltán
Floridsdorf: Scharl-Bernard, Schlauf-Müller, Hoffmann, Radakovics- Weisz, Chloupek, Hanke, Dostal, Langer

A trópusi hőség még akkor is lefokozta volna a Ferencváros küzdőkedvét, ha komolyabb tétért ment volna a meccs. De í­gy, 8—0-ás győzelmével a tar­solyában bizony csak arra vigyáztak, hogy idegenben is éppen, hogy csak nyerjenek. A 32 fokos hőség a nézőtéren is éreztette hatását: 800 néző je­lent meg, amelyből a fele szünetben hazament…

TOVÁBBJUTOTT: A FERENCVÁROS (10-1)

* * *

1934. június 17. Bologna, 7.000 néző. Jv: Christ (Csehszlovákia)
BOLOGNA – BOCSKAI 2-0 (2-0)
Góllövők: Fedullo, Schiavio
Bologna: Gianni-Monzeglio, Gasperi—Donáti, Occhiuzi, Martelli—Maini, Corsi, Schiavio, Fedullo, Reguzzoni
Bocskai: Alberti—Vágó, Janzsó—Palotás, Odry, Szaniszló—Markos, Vincze, Teleki, Dóczé, Hevesi. Edző: Herzog Edwin

Az első félidő a Bologna abszolút fölénye jegyében telt el. A Bocskait meglepte az olaszok lendületes játékmodora, a Bologna feltétlenül megér­demelte a két gólt. Szünet után a Bocskai magára talált és a mezőnyben nagy fölényt tudott kiharcolni. Bizony ekkor akár egyenlí­teni is lehetett volna.

A 83. percben már-már gólt kiáltottak: Teleki kapáslövése a felső kapu­lécről vágódott lefelé. A bí­ró úgy látta a gólvonalon kí­vülre.

Kovács dr., a Bologna edzője: — Nagy dolog, hogy a II. félidőben í­gy fel­jöjjön idegenben egy csapat.

* * *

Vincze Jenő

1934. június 24. Debrecen, 12.000 néző. Jv: Braun (Ausztria)
BOCSKAI – BOLOGNA 2-1 (1-0)
Góllövők: Hevesi, Fedullo, Vincze
Bocskai: Alberti—Vágó, Janzsó—Palotás, Odry, Szaniszló—Markos, Vincze, Teleki, Dóczé, Hevesi. Edző: Herzog Edwin
Bologna: Gianni-Monzeglio, Gasperi-Montésanto, Occhiuzi, Martelli-Mai- ni, Corsi, Schiavio, Fedullo, Reguzzoni

Az első tí­z percben az olaszok óriási fölényben voltak. Úgy látszott, hogy újabb vereséget mérnek a Bocskaira, de a hazaiak védelme jól hárí­­tott. Azután fokról-fokra jött fel a Bocskai a támadások lassan gólban értek meg, s ha Vincze nem hagyja ki az első gól után hatalmas helyzetét, most aligha számolnánk be a Bologna továbbjutásáról.”

TOVÁBBJUTOTT: A BOLOGNA (3-2)

* * *

Most pedig hat (!) Hungária—Sparta mérkőzés adatai következnek. Az első és a második találkozó után 6—6-ra álltak a csapatok — következett a har­madik mérkőzés! Ezt a Sparta nyerte, de a Hungária jogtalan játékos szere­peltetése miatt óvott. Július 3-án Bécsben összeült a KK bizottság, hogy fog­lalkozzon a Hungária óvásával. Délután 6-tól majdnem éjfélig tartott az ülés, s akkor hirdették ki a döntést: a Hungária óvását 9—3 arányban elutasí­tották. A Hungária fellebbezett. Másnap megszületett a döntés: mind a három addigi mérkőzés érvénytelen, s mivel a Sparta jóhiszeműsége bizonyí­tottnak tekint­hető, nem törlik a csapatot, hanem két új meccset rendelnek el.

Tehát előlről kezdődött minden… A negyedik mérkőzésen a Hungária, az ötödiken a Spar­ta győzött 2—1-re, í­gy ismét azonos helyzet alakult ki! Újabb mérkőzésnek kellett döntenie. Ennek szí­nhelyéül Bécset tűzte ki a bizottság.

Az első félidő a Spartáé volt, gólt szerzett, majd feljött a Hungária, s a II. félidőben Titkos átadását Cseh II bevágta — 1—1! Kétszer 15 perc hosszabbí­tás következett, ahol újabb gól nem esett. Sorsolással döntötték el a továbbjutás sorsát! A KK bizottság jelenlétében húzta ki az egyik cédulát a kalapból a mérkőzés játék­vezetője. SPARTA olvasta le a cetliről a bí­ró. A Hungária elvesztette a “mara­toni” KK csatát… Összesen kilenc és fél órát játszottak! íme az 570 nerc résztvevői:

Kalocsay Géza ekkor még a Sparta játékosaként lépett pályára

1934. június 16. Hungária út, 6.000 néző. Jv: Frankenstein (Ausztria)
SPARTA – HUNGÁRIA 5-4 (4-3)
Góllövők: Hruska, Titkos, Faczinek, Turay, Titkos, Faczinek, Dudás (öngól), Hruska, Dudás.
Sparta: Franz—Burger, Cstyroky—Kostyalek, Boucsek, Srbek—Hruska, Fa­czinek, Braine, Nejedly, Kalocsay
Hungária: Szabó—Mándi, Kis—Egri, Sebes, Dudás—Fenyvesi, Kardos, Cseh, Turay, Titkos. Edző: Senkey Imre

Frankenstein bí­ró: — Szép és fair volt a játék. A védelmek rosszak. A végén a Hungária egy kis szerencsével egyenlí­thetett volna.

Szedlacsek, a Sparta edzője: — Kapusunk nagyon lámpalázas volt. Braine sérülten, egyesek fáradtan játszottak. Még nem biztos, hogy továbbjutunk!

* * *

1934. június 23. Prága, 30.000 néző. Jv: Caironi (Olaszország)
HUNGÁRIA – SPARTA 2-1 (1-0)
Góllövők: Dudás, Hruska, Cseh
Hungária: Szabó-Mándi, Kis-Egri, Turay, Sebes—Fenyvesi, Kardos, Cseh, Dudás, Titkos. Edző: Senkey Imre
Sparta: Franz-Burger, Cstyroky—Kostyalek, Boucsek, Srbek—Hruska, Komberecz, Faczinek, Nejedly, Kalocsay

Végig a Hungária játszott jobban, Mándi a mezőny legjobbja volt! A győz­tes gól két perccel a befejezés előtt í­gy született: Titkos pompásan küldi a labdát a kapu elé, többen vannak ott, de Cseh Matyi Kalmár Jenő módjára emelkedik ki s remek, tőle még sohasem látott felhőfejessel a bal felső sarok­ba küldi a gólt. Az óriási gólt …

A harmadik mérkőzés szí­nhelyét sorsolással döntötték el: már ez a sor­solás is a cseheknek kedvezett.. .

* * *

1934. június 26. Prága, 18.000 néző. Jv: Frankenstein (Ausztria)
SPARTA – HUNGÁRIA 5-2 (3-2)
Góllövők: Fenyvesi, Hruska, Fenyvesi, Faczinek, Braine, Braine, Faczinek
Sparta: Klenovecz—Burger, Cstyroky—Kostyalek, Boucsek, Srbek—Hruska, Faczinek, Braine, Nejedly, Kalocsay
Hungária: Szabó-Mándi, Kis-Egri, Turay, Sebes-Fenyvesi, Cseh, Titkos, Dudás, Szabó III. Edző: Senkey Imre

Brüll Alfréd, a Hungária elnöke: — Azt hiszem nem volt egészen siker nélküli a Hungária hősies küzdelme. A Sparta persze megérdemelte a győ­zelmet.

Igaz ennek a győzelemnek nem sokáig örülhettek! Óvott a Hungária Faczinek, a volt FC Biel játékos jogtalan szerepeltetése miatt …

* * *

Turay már a kék-fehérek szí­neiben volt eredményes

1934. július 8. Hungária út, 10.000 néző. Jv: Frankenstein (Ausztria)
HUNGÁRIA – SPARTA 2-1 (1-0)
Góllövők: Turay, Faczinek, Cseh
Hungária: Szabó—Mándi, Bí­ró—Szabó IV, Sebes, Kis—Fenyvesi, Cseh, Turay, Dudás, Titkos. Edző: Senkey Imre
Sparta: Klenovecz-Burger, Cstyroky-Kostyalek, Boucsek, Srbek—Hruska, Faczinek, Braine, Nejedly, Kalocsay

 

A 63. percben Cstyrokyt a bí­ró kiállí­totta, de a kék-fehérek már nem tudtak a 10 embernek újabb gólt lőni!

Kisfalvi dr: — A Hungária két góllal volt jobb ellenfelénél. A Sparta védel­me a II. félidőben kí­méletlen játékba kezdett és ennek hatása alatt nem tu­dott a csatársor felfejlődni. Reméljük Prágában jobban megy majd.

* * *

1934. július 11. Prága, 15.000 néző. Jv: Beranek (Ausztria)
SPARTA – HUNGÁRIA 2-1 (0-0)
Góllövők: Szabó (öngól), Dudás, Szabó (öngól)
Sparta: Klenovecz-Kostyalek, Burger-Szedlacsek, Boucsek, Srbek-Hruska, Faczinek, Braine, Nejedly, Kalocsay
Hungária: Szabó-Mándi, Bí­ró-Szabó IV, Sebes, Kis-Fenyvesi, Cseh, Turay, Dudás, Titkos. Edző: Senkey Imre

Szedlacsek -nem az egykori Fradi játékos, majd edző- egy ifjú cseh labdarúgó volt… Ami Szabó két öngólját illeti, szinte hihetetlen, de í­gy történt: mindkétszer beöklözte a saját kapujába a labdát!

Senkey edző: — A csapat meg volt ijedve. Csak a védelem állta remekül a sorozatos Sparta-támadásokat. Bí­ró is brilliáns volt, de Mándi a mezőny legjobbja! Beranek az utolsó esztendők legjobb bí­rája.

A játékvezető egyébként egy perccel a befejezés előtt Mándit és Nejedlyt — verekedés miatt — kiállí­totta … Egyikük sem szerepelhetett a bécsi találkozón.

* * *

1934. július 15. Bécs, 10.000 néző. Jv: Frankenstein (Ausztria)
SPARTA – HUNGÁRIA 1-1 (1-0, 1-1, 1-1)
Góllövők: Kostyalek, Cseh
Sparta: Klenovecz—Burger, Cstyroky—Szedlacsek, Boucsek, Srbek—Hruska, Kostyalek, Braine, Faczinek, Kalocsay
Hungária: Szabó-Kis, Bí­ró-Szabó IV, Sebes, Dudás-Fenyvesi, Kardos, Cseh,Turay,Titkos. Edző: Senkey Imre

Senkey: — A Hungária végig jobban játszott és ha nincs olyan nagy pechünk a kapu előtt a lövésekkel, gólokkal nyerünk. Sajnálom a fiúkat, hogy elestek a nagy prémiumtól.

Glücklich dr., a Sparta főtitkára: — Az eddigi hat meccs közül ezen volt a legnagyobb iram. Kemény harc az utolsó percig. Ma a Hungária volt a job­bik csapat.

Kotzaurek, az Admira elnöke: — Nagy játékot láttunk a Hungáriától. Meg­érdemelte volna a győzelmet.

Schwartz dr.: — Gyönyörű küzdelem volt. A Hungária játszott jobban, a Sparta védelme nagy szerencsével operált.

Ebersthaler dr., az osztrák szövetség elnöke: — Sajnos nem gratulálhatok a magyaroknak, az első perctől az utolsóig nagy pechjük volt, ami a sorsolás­nál sem hagyta el a Hungária csapatát.

TOVÁBBJUTOTT: A SPARTA (4-4)

Az első forduló többi mérkőzései:

június 19. Prága: Rapid – Slavia 3—1
június 24. Bécs: Rapid — Slavia 1—1

június 17. Kladno: Kladno-Ambrosiana 1—1
június 24. Milano: Kladno-Ambrosiana 3—2

június 17. Bécs: Admira — Napoli 0—0
június 24. Nápoly: Admira — Napoli 2—2
július 1.  Zürich: Admira — Napoli 5—0

június 17. Torino: Juventus — Teplitz 4—2
június 24. Teplitz: Juventus – Teplitz 1—0

TOVÁBBJUTOTT: a RAPID (4-2), a KLADNO (4-3), az ADMIRA (7-2) és a JUVENTUS (5-2)

II. FORDULÓ

1934. június 30. Üllői út, 15.000 néző. Jv: Cirano (Olaszország)
FERENCVÁROS – KLADNO 6-0 (3-0)
Góllövők: Sárosi, Toldi, Sárosi, Sárosi, Polgár, Kemény
Ferencváros: Háda—Bán, Korányi—Lyka, Móré, Lázár—Rátkai, Polgár, Sárosi, Toldi, Kemény. Edző: Blum Zoltán
Kladno: Tichy—Nejedly, Haber—Bouska, Krausz, Cserny—Klocs, Bube- nicsek, Prohaska, Junek, Hromadka

Furcsa játék ez a futball. Van úgy, hogy 6-0-ra győz a csapatunk és még­sem vagyunk elégedettek. Ez az eset következett be a Ferencváros-Kladno mérkőzésen is. A fradisták félgőzzel, sőt negyedgőzzel is biztosan szerezték meg azt a hat gólt, amit bizony Kladnóban alig lehet már behozni.

* * *

1934. július 8. Kladno, 5.000 néző. Jv: Scorsoni (Olaszország)
KLADNO – FERENCVÁROS 4-1 (0-0)
Góllövők: Prohaska, Junek, Hromadka, Toldi, Prohaska
Kladno: Tichy—Nejedly, Haber—Bouska, Krausz, Svec—Klocs, Bubenicsek, Prohaska, Junek, Hromadka
Ferencváros: Háda – Bán, Korányi-Lyka, Móré, Lázár-Rátkai, Polgár, Székely, Toldi, Kemény. Edző: Blum Zoltán

A mérkőzést félidőként két teljesen különálló részre kell osztani. Az első félidőben még csak volt valami játék, szünet után azonban a kladnói játékosok minden mást csináltak, csak nem futballoztak. Az I. félidőben a Kladno még mérsékelte magát s ekkor a Ferencváros részéről sok szép akció tudott kifejlődni. A második félidőben aztán elszabadult a pokol, a Ferenc­város durva mérkőzés keretében, gyűlölettől izzó légkörben veszí­tett. Mikor a bí­ró lefújta a meccset, a tömeg csoportosult a játékoslejáró körül. A Fe­rencváros játékosokat valóságos köpés-zuhatag árasztotta el. A bemenekülő játékosok felháborodva értek az öltözőbe.

Blum edző: – Itt inkább kellett félni, mint a fronton!

Lyka: — Isten segí­tett, hogy megúsztuk sérülés nélkül. A Ferencvárost még sose köpték le és ezért el kellett jönnünk Kladnóba.

Mailinger: — Örülök, hogy élve kerültünk ki ebből a pokolból. Az elnök még nem tudta akkor, hogy újabb izgalmak előtt állnak: a csa­patot szállí­tó autóbuszt kőzáporral “búcsúztatták”, sőt revolverlövés is dörrent …

TOVÁBBJUTOTT: A FERENCVÁROS (7-4)

* * *

1934. július 1. Megyeri út, 20.000 néző. Jv: Zsenisek (Csehszlovákia)
JUVENTUS – ÚJPEST 3-1 (1-1)
Góllövők: Ferrari, P. Szabó, Borel, Borel
Juventus: Combi—Rosetta, Caligaris—Varglien I, Monti, Cesarini-Varglien II, Serantoni, Borel II, Ferrari, Orsi
Újpest: Hóri-Futó, Sternberg-Seres, Szűcs, Szalay-Tamássy, Pusztai, Kocsis, Kis, P. Szabó. Edző: Tóth Potya István

Újpest rossz előjelekkel induló csapata nagy harcra kényszerí­tette félel­metes ellenfelét, de a győzelmét megakadályozni nem tudta. Nagy csata volt, amelyet a derekasan küzdő újpestiek helyenként a maguk javára fordí­that­tak volna, de éppen a csatársorból hiányzott a két gólzsák, Avar és Jávor. Ennyi előnyt Újpest nem adhat a világ egyik legelső csapatának.

Dudás: — Volt három meccslabdánk, egyet sem tudtunk berúgni. Ők két gólhelyzetből, két gólt rúgtak!

Arányi Árpád: — A két gól a kondí­ciókülönbség. Azután a magyar határ – bí­rák, akik – minket sújtottak …

Hóri: — Ha mi rúgjuk 1—1-nél a második gólt, akkor gólokkal nyerünk. Combi óriási szerencsével védett.

Combi, az olaszok hí­res kapusa a KK mérkőzés után a magyar újságí­ró kérdésére éppen elkezdte nyilatkozatát: — Nagyon boldog vagyok … amikor hirtelen közbelépett Carcano edző és megtiltotta az interjút. Állí­tólag az olasz szövetség döntött í­gy, hogy tilos a játékosoknak a mérkőzés után nyilatkozni. Ez pedig egy 3—1-es olasz győzelemmel vég­ződött találkozó volt…

Varglien I azért tilalom ide vagy oda kijelentette: —  Győztünk, bebizonyosodott, hogy van Isten.

* * *

1934. július 8. Torino, 12.000 néző. Jv: Mies (Ausztria)
ÚJPEST – JUVENTUS 1-1 (1-0)
Góllövők: Kocsis, Borel II
Újpest: Hóri—Futó, Sternberg—Seres, Szűcs, Szalay—Tamássy, Pusztai, Jávor, Kocsis, P. Szabó. Edző: Tóth Potya István
Juventus: Combi-Rosetta, Caligaris-Varglien I, Monti, Bertoloni-Sernagiotto, Serantoni, Borel II, Ferrari, Orsi

Kocsis már a 3. percben megszerezte a vezető gólt, és általában végig a szünetig a lila-fehérek támadtak. Kocsis kihagyott egy óriási helyzetet, Jávor pedig a kapufát találta el… A mérkőzés végén a hazai közönség a jó labdarúgást bemutató Újpestet megtapsolta, saját csapatát pedig kifütyülte!

TOVÁBBJUTOTT: A JUVENTUS (4-2)

A második forduló többi mérkőzései:

július 18. Bécs: Admira – Sparta  4-0
július 22. Prága: Sparta — Admira 3—2

július 1. Bologna: Bologna – Rapid 6-1
július 8. Bécs: Rapid – Bologna 4-1

TOVÁBBJUTOTT: az ADMIRA (6-3) és a BOLOGNA (7-5)

ELŐDÖNTŐK:

A Bologna—Ferencváros mérkőzés előtt az olaszok nem mindennapi ajánlatot kaptak: abban az esetben, ha továbbjutnak a Ferencváros ellen és ezzel a KK döntőbe kerülnek, akkor az egész bolognai csapat ingyen nya­ralhat Riminiben!  Még egy különös bolognai “mecénásról” is tudunk. Ez a szurkoló nem készpénzzel segí­tette a játékosokat, hanem biztos lóverseny tippeket adott nekik! Ugyanis lószakértő volt az ügetőn …

1934. július 15. Üllői út, 20.000 néző, Jv: Braun (Ausztria)
FERENCVÁROS – BOLOGNA 1-1 (1-1)
Góllövők: Toldi, Maini
Ferencváros: Háda-Bán, Korányi-Lyka, Móré, Lázár-Táncos, Polgár, Sárosi, Toldi, Barna. Edző: Blum Zoltán
Bologna: Gianni-Fiorini, Gasperi-Montesanto, Donáti, Corsi—Maini, Perazzolo, Schiavio, Fedullo, Reguzzoni

Az olaszok középcsatára, Schiavio szokása szerint repülőgéppel jött a csa­pat után! A “légbőlkapott” csatár ezúttal még 11-esből sem tudott gólt lőni… A Bologna azonban í­gy is megúszta vereség nélkül – a fradisták több nagy gólszerzési lehetőséget szalasztottak el.

Gasperi, a Bologna csapatkapitánya: – Mintaszerűen, fairen játszott a Ferencváros, mi is í­gy fogunk játszani Bolognában.

Kovács Lajos dr., a Bologna magyar edzője arra a kérdésre, hogy mi lesz a visszavágón — í­gy válaszolt: — A Ferencváros hibáit részben egy gyengébben kifogott nap rovására kell í­rni, ezt nagyon jól tudom. A másik részt az ellenfél szokatlan játéka tette ki. Én Bolognában lényegesen jobb játékot várok a Fraditól. A Bologna csapata szí­vébe zárta a magyar fővárost, és annak közönségét, amelynél sportszerűbb, lovagiasabb közönséget még sehol sem talált. Mindehhez já­rult a Ferencváros vezetőinek és játékosainak melegszí­vű barátsága, ami végtelenül jólesett nekünk. Bologna közönsége tudni fogja, miként fogad­ták az ő fiait Budapesten. És az olasz közönség ezt viszonozni fogja.

Bővebben …

* * *

1934. július 22. Bologna, 15.000 néző. Jv: Christ (Csehszlovákia)
BOLOGNA – FERENCVÁROS 5-1 (2-1)
Góllövők: Perazzolo, Sárosi, Maini, Schiavio, Schiavio, Reguzzoni
Bologna: Gianni-Monzeglio, Gasperi-Montesanto, Donáti, Corsi-Maini, Perazzolo, Schiavio, Fedullo, Reguzzoni
Ferencváros: Háda-Bán, Korányi-Lyka, Móré, Lázár-Táncos, Polgár, Sárosi, Toldi, Kemény. Edző: Blum Zoltán

A pokoli 40 fokos hőségben a Fradi az első félidőben még tartotta ma­gát. A kapott gólra gyorsan válaszolt, egyenlí­tett. Szünetig csak 2—1-re vezettek a hazaiak. Szünetben szokatlan látványban volt részük a nézőknek: a fradisták leheveredtek a fűbe, ott még valamivel több levegő volt, mint a forró öltözőben … A II. félidő végére fokozatosan visszaesett és a nagy me­legtől teljesen elkészült erejével a magyar csapat.

Klement Sándor, a Ferencváros igazgatója: — Sokkal jobban játszott a csapat, mint Budapesten. Szinte állandóan fölényben voltunk, gólhelyzetek is akadtak. Az eredmény egyedüli oka a védelmünk lassúsága. Még í­gy is túlzott a gólarány.

Pozzo, az olasz szövetségi kapitány: – A Ferencváros igen jó csapat. A második félidőben azonban elkészült az erejével. Az I. félidőben – amí­g a csapat tüdővel bí­rta — feltűnően jól gördültek a támadásai. Szünet után azonban a védelem annyira visszaesett, hogy nem lehetett vitás a Bologna győzelme. A gólarány azért egy kicsit túlzott …

Bővebben …

TOVÁBBJUTOTT: A BOLOGNA (6-2)

július 26. Bécs: Admira – Juventus 3—1
július 29. Genova: Juventus — Admira 2-1

TOVÁBBJUTOTT: AZ ADMIRA (4-3)

DÖNTŐK:

1934. szeptember 5. Bécs: 45.000 néző. Jv: Walden (Anglia)
ADMIRA – BOLOGNA 3-2 (0-2)
Góllövők: Spivach, Reguzzoni, Stoiber, Gianni (öngól), Schalm
Admira: Platzer—Pavlicsek, Janda—Urbanek, Hummenberger, Mirschitzka —Siegl, Hahnemann, Stoiber, Schall, Vogel I.
Bologna: Gianni—Monzeglio, Gasperi—Montesanto, Donáti, Corsi— MainiJ Sansone, Spivach, Fedullo, Reguzzoni

A korabeli tudósí­tások szerint nagyszerű mérkőzés volt. A Bologna óriási lendülettel kezdett, és a félidei eredmény a bécsieknek volt hí­zelgő. .. A hazaiak végül szerencsés győzelmet arattak.

Walden, angol bí­ró: — Nagy küzdelem volt. Az olasz futball imponáló első klasszis. A bécsi csapat játékában csalódtam.

Hugo Meisl, az osztrák szövetségi kapitány: — A Bologna egész magas ní­vón mozgó futballt mutatott be. Előbb azt hittem, hogy az Admira fáradt, de azután látni kellett, hogy a Bologna rendkí­vül gyors. Azért a döntetlen eredmény inkább megfelelt volna a telje­sí­tményeknek.

Schiavio: – Vasárnap már én is játszani fogok. Azt hiszem, hogy már győztesnek tekinthetjük magunkat.

* * *

1934. szeptember 9. Bologna: 20.000 néző. Jv: Jewel (Anglia)
BOLOGNA – ADMIRA 5-1 (4-1)
Góllövők: Maini, Vogel I, Reguzzoni, Reguzzoni, Fedullo, Reguzzoni
Bologna: Gianni—Monzeglio, Gasperi—Montesanto, Donáti, Corsi—Maini, Sansone, Schiavio, Fedullo, Reguzzoni
Admira: Platzer- Pavlicsek, Janda—Urbanek, Hummenberger, Mirschitzka—Vogel II, Hahnemann, Stoiber, Durspekt, Vogel I.

Trópusi melegben fejeződött be a bolognai stadion gyepén az 1934. évi Közép-európai Kupa küzdelemsorozata. A Bologna sokkal biztosabban és fölényesebben győzött, mint ahogyan a gólarány mutatja. Meisl Hugó kijelentette a meccs után, hogy az eredményben az a legszomorúbb, hogy a Bologna 10—1-re is győzhetett volna. Úgyszólván csak a Bologna volt a pályán …

Kovács dr., a Bologna edzője: — Biztos voltam kezdettől fogva csapatom végső győzelmében. Azt hiszem megérdemelten nyertük a kupát.

A mérkőzés után Gerő dr., a KK bizottság elnöke osztotta ki a győztes csapat tagjainak az aranyérmeket és ő adta át Dall Ara elnöknek a Közép­-európai Kupát.

A Bologna 1934. évi csapata

* * *

Carlo Reguzzoni

A KK 1934. évi góllövőlistája 10 gólos: Carlo Reguzzoni (Bologna). 7 gólos: Sárosi (Ferencváros), Vogl (Admira). 6 gólos: Binder (Rapid).

(Nagy Béla í­rásainak és az IFFHS informácóinak felhasználásával)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

10.20.17::45 M4 Sport
OLDALAK
EL: 10.24.18: 45 FTC-Nice TV:M4Sport
10.27.17:45 TV:M4Sport
10.31.12:30 M4 Sport
11.03.14:45 TV:M4Sport
EL: 11.07.21: 00 Dinamo Kijev-FTC-Nice TV:M4Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
11.10.18:00 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ