Fradi-szí­vvel hegyen, völgyben

Rendszeresen olvastam a Képes Sportot. Egy képen feltűnt a köztársasági elnök, Tildy Zoltán, amint valamelyik sportolóval beszélget. Ezt nevetségesnek véltük, mit keres egy politikus a sportolók között, a politikának semmi köze sincs a sporthoz, mondogattuk.

Akkor még nem sejthettük, hogy a politikusok önképük megszépí­tésére is használhatják a sportsikereket, s ezek eléréséért komoly költségvetési tételeket is áldoznak. […]

Akárhány évesek voltunk is, a kedvenc játékosainkat csak becenevükön szólí­tottuk, mint kedves családtagjainkat. Az idősebbek által a legnagyobbak közé sorolt Sárosi doktort mindenki Gyurkának becézte. Rá is szolgált a becéző szeretetre, nála sportszerűbb játékost sosem láttam. Úriember volt a pályán is, ahonnan mára ezek a futballisták eltűntek.

A Sárosi—Gyetvai („Gyetvás”) balszárny arra az időre már megkopott, de Sárosi még évtizedekig ezrek és ezrek Gyurkája volt. Csikós Gyula is kicsit nehezebben vetődött jobbra-balra, ám a szí­ve pályája végéig a régi maradt.

Szí­vvel-lélekkel küzdött a Fradiért Kéri Károly („Birka”) a fedezetsorban, másik oldalán Lakat Károly, a „tanár úr”, akinek töretlen küzdőszelleme elragadónak bizonyult, s később a Ferencváros felejthetetlen sikereinek kovácsa lett edzőként.

Ám az igazi és felülmúlhatatlan szí­vember, akinek ereiben is zöldszí­nű vér keringett, Kispéter Mihály volt, aki nemcsak termetével magasodott ki társai közül, hanem önfeláldozásával, lelkesedésével is. Ha ő nincs, az átkeresztelt Fradi már akkor kiesett volna az NB I-ből, Rákosiék legnagyobb örömére.

(könyvrészlet)

Szerző: Rónay László
Kiadta: Kairosz kiadó (2008)