2023.X.22. DVTK – Ferencváros: 1-2

Újra élre állt a Ferencváros a Diósgyőr legyőzése után

A hazaiak mindent megtettek kétgólos hátrányban, szépítettek is, de a zöld-fehérek megtartották az előnyüket.
A jól szereplő DVTK a forduló előtt listavezető Ferencvárost fogadta a labdarúgó NB I 10. fordulójában. A változatos, sok helyzetet hozó első félidőben a Ferencváros szerzett előnyt, amelyet a másodikban kettőre növelt, és bár a hazaiak szépítettek, a három pont a budapestieknek jutott.

Nyilatkozatok:

Szergej Kuznyecov: Az utóbbi évek legsikeresebb magyar csapatát fogadjuk, akik nem csak az utóbbi öt bajnokságot nyerték meg, hanem sorozatban jutnak be a nemzetközi kupák csoportkörébe is. Az idei bajnokságban ők lőtték a legtöbb gólt, és a második legkevesebbet kapták. A legutóbbi edzőváltást követően még inkább összeállt a csapat, állandósulni látszik egy kezdő tizenegy. Minőségi játékosok alkotják a keretet, erről szól a topfutball is, mindenki az elérhető legjobb játékosokat akarja megszerezni, és belőlük építeni csapatot. Meg merem kockáztatni, hogy ez az FTC legerősebb csapata az elmúlt öt évben. Mindkét csapat szereti birtokolni a labdát, mindkét csapat szeret támadni, mert mi most vasárnap is a saját játékunkat fogjuk erőltetni, amit biztosan nem lesz könnyű megvalósítani, de mindent megteszünk érte. A játékosok motiváltak, és arról biztosítok mindenkit, hogy a győzelem szándékával megyünk ki a pályára. Egy nagy erőpróba, a szurkolók és a csapat számára is kiemelt mérkőzés vár ránk, ahol a tudásunk legjavát kell megmutatni. Szeretnénk jó futballal győzni, ami csak fegyelmezett játékkal és magas szintű koncentrációval sikerülhet. Minden csapatot le lehet győzni, persze ezért rengeteget kell tenni, és a maximumot kell nyújtani. Meg kell akadályozni, hogy ellenfelünk kihasználja az erényeit nekünk pedig gyorsan és pontosan kell játszani ahhoz, hogy érvényesüljenek a mi erősségeink. Az összes kezdőjátékostól és mindenkitől, aki beszáll száz százalékos teljesítményt várok, mert csak így lehet esélyünk. A teljesen megtelt lelátók, az onnan érkező biztatás segíteni fog abban, hogy mindenki kiadja magából a maximumot, így közösen elérhetjük a nagy vágyunkat, és meglepetést tudunk okozni.

Dejan Stankovic: A tele stadion jó lehetőség arra, hogy még jobban motiválja a csapatokat a jó futballra. Az ellenfél újoncként nagyon jól szerepel, több játékost cserélt a feljutása óta, de azóta is többször láttuk őt, tudjuk, hogy szervezett játékra képes. Ám ha bajnokok szeretnénk lenni, muszáj jobbnak lennünk. Fontos bajnoki előtt állunk, 100 százalékban koncentrálnunk kell!

A mérkőzés:

DVTK — Ferencváros: 1-2 (0-1)
Diósgyőr, 17:45. 12.178 néző.
Vezette: Bogár Gergő (asszisztensek: Albert, Szert; Videóbíró: Pintér Csaba; VAR asszisztens: Becséri; VAR operátor: Szőts; tartalékjv.: Bognár)

DVTK: Odincov — Gera D., Szatmári Cs., Bárdos, Stephen — Klimovich, Holdampf, Pozeg Vancas, Pernambuco — Edomwonyi (Jurek, 75.), Lukács (Obounet, 90.)
kispad: Sentic, Danilovic, Bokros, Chorbadzhiyski, Csirmaz, Jurek, Bényei, Farkas D., Jurina
vezetőedző: Kuznyecov Szergej

Ferencváros: Dibusz — Botka, Abena (Wingo, 63.), Cissé, Ramírez — Sigér, Ben Romdhane (Owusu, 63.) — Makreckis, Abu Fani (Pászka, 90.), Marquinhos (Baráth P., 90.) — Varga B. (Pesic, 53.)
kispad: Varga Á., S. Mmaee, Besic, Gojak, Aaneba, Katona B.
vezetőedző: Dejan Stankovic

Gól: Pozeg Vancas (69. – 11-esből) illetve Botka (14.), Pesic (61.)
Sárga lap: Pernambuco (52.) illetve Varga B. (28.), Abu Fani (45+2.), Wingo (68.), Marquinhos (75.), Botka (90+7.)

Hazai pályákon ritkán látható jelenetek szemtanúi lehettek, akik kijutottak a Diósgyőri VTK–Ferencváros bajnoki mérkőzésre. A stadion jegypénztárai előtt egy lelket sem lehetett látni, azok ugyanis ki sem nyitottak, hiszen elővételben elkelt az összes eladható belépő. Viszont hosszú sor kígyózott a VIP bejárata előtt, nem számított a borsos ár, a helyiek megvették a jegyet, hogy láthassák kedvenceiket a bajnoki címvédő ellen.

Fesztiváli hangulat előzte meg a kezdést, no meg a DVTK legendás labdarúgója, a 75 éves Salamon József köszöntése. Aztán egymásnak estek a csapatok, s a 4. percben már bravúrral kellett védenie Dibusz Dénesnek, ugyanis Rudi Pozeg Vancas jobbal célozta meg az FTC kapujának jobb alsó sarkát, a válogatott labdarúgó parádésan hárított.

A másik oldalon is védett a kapus, ám vetődése után Botka Endre elé került a labda, s a jobb oldali védő közelről nem hibázott. 0–1 

Magabiztosan futballozott a vendégegyüttes, a hazaiak csak ritkán kerültek a Ferencváros kapujának közelébe, míg Varga Barnabásék sorra dolgozták ki a helyzeteket, csak a kihasználásukkal akadtak gondok.

S aztán a másodikban akadt más baj is. Varga Barnabás az 53. percben a bal combjához kapott és cserét kért, jött Alekszandar Pesics, aki legalább olyan nagyszerű csatár, mint Varga Barnabás. Ezt a 60. percben lőtt góljával bizonyította is (0–2). Ezzel úgy tűnt, el is dőlt a meccs, ám a DVTK nem adta föl, sőt tizenegyesből szépített, s ettől vált igazán izgalmassá a mérkőzés. Azonban a jóval erősebb játékerőt képviselő, tudatosabban, gyorsabban futballozó Ferencváros győzött. Nyert tehát három pontot, viszont elképzelhető, hogy egy időre elvesztette gólerős centerét. 1–2

További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Dejan Sztankovics, a Ferencváros vezetőedzője a következőket mondta.

„Nagyon jól tudtuk, milyen parázs mérkőzés várható, igazi rangadó. Élvezem az ilyen telt házas, kemény, intenzív mérkőzéseket, örülök, hogy ilyen infrastruktúrával rendelkező stadionokban léphetünk pályára. Szeretnék gratulálni az ellenfélnek, s edzőjének is, mert nagyon jó találkozó volt a mai. Az első félidőben talán lőhettünk volna még néhány gólt, viszont az is igaz, hogy az utolsó percekben Dibusz Dénes egy nagyon nagy góltól mentett meg bennünket.”

Varga Barnabás a lovaglóizmát fájlalva jött le a pályáról, ezzel kapcsolatban elmondta, sok energiát vett ki a csatárból, hogy a válogatottban is játszott. Hozzátette, pontosan tudja, hogy ez milyen, de ha valaki válogatott, annak az az ára, hogy nincs pihenő. Reméli, nem komoly a sérülése.

Arról is beszélt, hogy kifejezetten élvezi ezt az időszakot, amikor egy Diósgyőr elleni telt házas meccset a Genk elleni Ekl-csoportmeccs, majd az Újpest elleni, szintén telt házas derbi követ. Úgy fogalmazott, ez a legjobb dolog a fociban.

Kuznyecov Szergej így értékelt az egygólos vereség után.

„Szeretném kiemelni, hogy fantasztikus futballünnepet teremtett ma a két szurkolótábor, minél több ilyen meccs van az NB I-ben, annál magasabb lesz a színvonal. Voltak hibáink, de pariban voltunk azzal a csapattal, amely megnyerte az utóbbi öt évben a bajnokságot és folyamatosan játszik a nemzetközi kupaporondon. Megtapasztaltuk, mit jelent a helyzetek jó kihasználása, hiszen nekünk is megvoltak a lehetőségeink, de ők azokkal éltek is. Azonban nem adtuk fel, szépítettünk, s szerettem volna, ha legalább döntetlent érünk el, de néha voltak olyan időszakok, amikor elkapkodtuk a támadásokat. Viszont el kell ismerni, hogy a Ferencváros igen jó képességű játékosokból áll, nem volt egyszerű átjátszani a védelmüket. Tudják a srácok, hogy nem szeretek veszíteni, de megdicsértem a csapatot, mert mindent beleadtak, és rengeteg pozitív dolgot láttam. A szurkolók biztosan élvezték ezt a mérkőzést. Számunkra ez egy szép pillanat volt, ezért dolgoztunk, hogy ekkora legyen az érdeklődés, hogy az emberek kijöjjenek a meccseinkre.”

Álex Vallejo kiesésével kapcsolatban elmondta, fontos játékos, rajta keresztül mennek a támadásvezetések, a labdaszerzések, Holdampf Gergő mindent megtett, hogy pótolja őt, bár régen játszott ebben a pozícióban. Arról, hogy csak kettőt cserélt, annyit mondott, nem akart nagyon belenyúlni a csapat-összeállításba, fizikailag rendben voltak a játékosok, s bízott benne, hogy a végén meg tudják fogni a Fradit a saját tizenhatosán belül, és szereznek egy pontot.

Botka Endre:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVTK hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

4 hozzászólás a(z) 2023.X.22. DVTK – Ferencváros: 1-2 bejegyzéshez

  • 3 csillagos volt a meccs??? sok ilyen három csillagos meccset szeretnék látni még!

  • Bár a jelszavam „csak egy meccset játszottak, de annyi meccsemlék van, ahányan látták”, úgy vélem, ezúttal többen osztoznak véleményemben, legfeljebb még keményebben fogalmaznak.
    Meg kell mondanom, hogy azon 69 év alatt, amióta elköteleztem magam a Fradi mellett, ilyen „ egyoldalúan indiszponált” (érthetőbben fogalmazva: rosszindulatú) sporit keveset láttam, beleértve azt az időszakot is, amikor még évtizedekkel ezelőtt, mint újdonságot, a külföldi meccseket is néztem. A spori működése nálam a dobogós helyen van, beleértve a >híres< spanyolokat is. Ám a csapat erejét mutatja, hogy ezt is túlélte.
    Viszont a jelek szerint elfelejtették a játékosaink figyelmét felhívni arra, hogy a „legmagasabb rangú futballszentek” (angolul FIFA) azon idény elején elfogadott állásfoglalására mely a játéktéri fegyelem megszilárdítására vonatkozott. No, nem a testi épség védelméret, hanem a reklamálások szigorúbb elbírálására. Azaz elvileg minden reklamálásért sárga lap adható…

  • PERCRŐL PERCRE

    90+11.

    PERC
    Vége a meccsnek, nagy az öröm a zöld-fehér kispadnál, nyert a Ferencváros. 1–2

    90+8.

    PERC
    Hiába a méretes hosszabbítás, a DVTK egyszerűen nem tudja birtokolni a labdát…

    90+7.

    PERC
    Botka Endre húzta az időt, sárga lap lett a jutalma.

    90+5.

    PERC
    Pozeg Vancas tette le a labdát lövésre Gerának, aki nem találta el igazán jól 16 méterről, így Dibusz könnyen védett.

    90+1.

    PERC
    Tíz perc a hosszabbítás.

    90+1.

    PERC
    Wingo előrevágott labdájára Owosu rajtolt rá, majd jól eltörte a lövést.

    89.

    PERC
    Pászka Lóránd Abu Fani Mohammed
    89.

    PERC
    Baráth Péter Marquinhos José Marcos
    89.

    PERC
    Obounet Moussango Lukács Dániel
    87.

    PERC
    Mégsem lesz viszont csere egyelőre, mert Gera rendbejött.

    86.

    PERC
    Gera került a földre egy szerencsétlen ütközés után, és azonnal jelezték, hogy cserére lesz szükség, mert a nyakát és a fejét is beütötte.

    84.

    PERC
    A szabadrúgást Ramírez lőtte el, ezúttal viszont nem találta el jól a labdát, amely elszállt a kapu mellett.

    84.

    PERC
    Marquinhos szlalomozott át a védőkön, majd 25 méterre a kaputól felrúgták. Jó helyzetből jöhet szabadrúgás a Ferencvárosnak.

    76.

    PERC
    Acolatse Elton Edomwonyi Bright
    75.

    PERC
    Marquinhos sárga lapot kapott, mert ő szabálytalankodott a videó szerint.

    75.

    PERC
    Nem lesz tizenegyes.

    74.

    PERC
    A videobíró ezt is megnézi, majd a bíró kimegy a képernyőhöz, és megtekinti az esetet.

    74.

    PERC
    Újabb tizenegyes, csak most a Ferencvárosnak? Marquinhos esett át Szatmári lábán a tizenegyespont környékén.

    73.

    PERC
    Veszélyhelyzet a ferencvárosi kapu előtt (fotó: Árvai Károly)

    72.

    PERC
    Ramírez lövése tartott a bal alsóba, Odincov viszont védte.

    69.

    PERC
    GÓÓÓL!! SZÉPÍTETT A DVTK! A tizenegyest Pozeg Vancas úgy lőtte be, hogy Dibusz elment balra, a labda meg középre ment. 1–2

    68.

    PERC
    Wingo sárga lapot kapott az esetért, és jöhet a tizenegyes.

    67.

    PERC
    A videobíró vizsgálódik.

    67.

    PERC
    Klimovics esett el a ferencvárosi tizenhatoson belül, majd a bíró tizenegyest ítélt. Wingo lökte el a fehéroroszt.

    63.

    PERC
    Owusu Kwabena Ben Romdan Mohamed Ali

    63.

    PERC
    Wingo Henry Abena Myenty
    63.

    PERC
    Az előző körben megszakadt az FTC 5-ös bajnoki győzelmi sorozata, miután kétgólos vezetésről csak 2–2-t ért el a DVSC ellen, Dejan Sztankoviccsal azonban továbbra is veretlen (3 siker, 1 iksz).

    60.

    PERC
    GÓÓÓL!! NÖVELTE AZ ELŐNYÉT A FRADI! Ramírez lódult meg középtájon, majd jó tüemben adta Pesicsnek, aki 10 méterről, balról remekül gurított a hosszú sarokba. A kapufa segítette be a labdát. 0–2

    60.

    PERC
    Wingót hívta magához Sztankovics, de egyelőre nincs csere.

    59.

    PERC
    Abena maradt a földön a saját tizenhatosa előterében, a combját fájlalta, ápolni kellett, és úgy tűnik, ebből csere lesz.

    53.

    PERC
    Pesics Alekszandar Varga Barnabás
    52.

    PERC
    Pernambuco kapott sárga lapot, mert felrúgta Ramírezt.

    51.

    PERC
    12 178 néző figyeli a helyszínen az eseményeket. Ez rekordközeli nézőszám, hiszen az NB I jelenlegi idényében eddig 12 793 a nézőcsúcs – az előző forduló FTC–Debrecen találkozójára mentek ki ennyien. Diósgyőrben legutóbb 2005 márciusában látták 12 ezernél többen a Fradi vendégjátékát, akkor 15 ezer nézőről számolt be a Nemzeti Sport.

    50.

    PERC
    Abu Fani arcába kapott kicsit Holdampf, ezért egy darabig a földön maradt a vendégek fazonszabásza.

    46.

    PERC
    Elkezdődött a második félidő.

    FÉLIDŐ

    Holdampf Gergő és Sigér Dávid küzdelme (fotó: Árvai Károly)

    45+4.

    PERC
    Vége az első félidőnek, sok a helyzet mindkét oldalon, de csak egy gólt láttunk. 0–1

    45+3.

    PERC
    Abu Fani kapott sárga lapot, mert hevesen reklamálta a bírónál, hogy miért fújta le a félidőt a Fradi támadása közben…

    45+1.

    PERC
    A másik oldalon is jött egy helyzet gyors támadás végén Pernambuco előtt adódott lehetőség, egy csel után lőtt 13 méterről, Dibusz azonban védett.

    45.

    PERC
    Bal oldali hazai szöglet után Marquinhos lódult meg egyedül, jött mellette Varga, kapta is a labdát, de amikor lőhetett volna, megbotlott, így odalett a helyzet.

    44.

    PERC
    Pernambuco ívelt be szabadrúgást a vendégek tizenhatosára, Ramírez fején megcsúszott a labda, amely centiméterekkel suhant el a bal alsó mellett.

    42.

    PERC
    KAPUFA! Abu Fani maradt szabadon 18 méterre a diósgyőri kaputól, majd elcsavarta a bal alsó felé, Odincov már lemaradt, de a kapufa mentett.

    37.

    PERC
    Gera került nagy helyzetbe, majd 15 méterről ellőtte, de éppen a labdát előle elrúgó Cissé lábát találta el. Ápolni kellett mindkettejüket.

    33.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS – ITT!

    32.

    PERC
    Pernambuco önző volt, pedig Lukács teljesen tisztán állt mellette. A brazil lövése nem volt rossz, Dibusz viszont hárított.

    30.

    PERC
    Órási vendéghelyzet maradt ki! Marquinhos futott, mint a nyúl, remek ütemben adta balra Ramíreznek, aki középre gurította, Holdampfról Ben Romdan elé pattant a labda, aki 11 méterről nagyon gyengén mellélőtt.

    28.

    PERC
    Varga Barnabás egy bokacsel után feldobta magát Holdampf mellett, sárga lapot kapott.

    27.

    PERC
    Marquinhos került helyzetbe a hazai tizenhatoson belül 12 méterres lövése viszont könnyű zsákmánya lett Odincovnak.

    26.

    PERC
    Magára talált a DVTK, egyre veszélyesebben jönnek előre a hazaiak, gyakran hagy üres teret a ferencváros védelem jobb oldala, ide igyekeznek benyomulni a piros mezesek.

    25.

    PERC
    Stephen bal oldali beadása lepattant, éppen Edomwonyi elé, a lövésébe azonban beleléptek a védők.

    22.

    PERC
    A Diósgyőr pályaválasztásával 48-szor csaptak össze az első osztályban, 15-ször született piros-fehér diadal, 9 döntetlen és 24 ferencvárosi győzelem mellett. Vendégként legutóbb 2018 márciusában, Debrecenben kapott ki a Fradi a DVTK-tól, Miskolcról pedig mostanáig utoljára több mint 9 éve, 2014 októberében távozott vesztesen – mindkét találkozót 2–1-re nyerték meg a borsodiak.

    21.

    PERC
    Pernambuco ravasz tekerését ütötte bravúrral oldalra Dibusz, nem szabadult fel a ferencvárosi kapu, bal oldali beadás után Klimovics 7 méterről nem sokkal fejelt mellé.

    20.

    PERC
    Ben Romdan is megpróbálta, jóval messzebbről, a lövés sem volt rossz, Odincov kiütötte a bal alsóba tartó labdát.

    18.

    PERC
    Marquinhos nem túl erős csavarását védte könnyedén Odincov.

    15.

    PERC
    Ferencvárosi gólöröm (fotó: Árvai Károly)

    15.

    PERC
    Botka Endre gólja (fotó: Árvai Károly)

    14.

    PERC
    GÓÓÓL!! VEZET A FERENCVÁROS! Marquinhos tűnt fel a ba tizenhatoson belül, 10 méterről a bal alsó felé lőtt, Odincov még éppen bele tudott érni, csakhogy éppen a támadást kísérő Botka elé ütötte a labdát, így a vendégek védőjének nem okozott gondot 5 méterről gólt szerezni. 0–1

    13.

    PERC
    A DVTK legutóbb 2021. január 20-án, zárt kapus Üllői úti NB I-es mérkőzésen tudta legyőzni az FTC-t (1–0). A találkozó arról maradt emlékezetes, hogy ekkor szakadt meg a zöld-fehérek 61 bajnoki meccsen át tartó hazai veretlenségi sorozata.

    12.

    PERC
    A Ferencváros letámadással próbálkozik, és egyelőre fölényben is játszik.

    10.

    PERC
    A szöglet után Ramírez 24 méterről óriási erővel lőtt, Klimovics belefejelt, aztán nagyon megfájdult a feje… Ápolás.

    9.

    PERC
    Varga lőtte el elég reménytelen helyzetből, de egy szögletre jó volt a dolog.

    4.

    PERC
    A rövid sarok felé szállt a labda, de a védők felszabadítottak.

    4.

    PERC
    Pozeg Vancas lőtte el 17 méterről, a jobb alsó felé szálló labdát Dibusz ütötte szögletre.

    1.

    PERC
    Elkezdődött a találkozó, a DVTK tiszta pirosban, a Ferencváros zöld-fehér mezben és fehér nadrágban játszik.

    Ez lesz a 105. egymás elleni élvonalbeli bajnokijuk, a mérleg jókora ferencvárosi fölényt mutat: 20 diósgyőri győzelem, 17 döntetlen, 67 FTC-siker. Legutóbb 2017 áprilisában, a Groupama Arénában ikszeltek (1–1), azóta 10-szer nyertek a zöld-fehérek, és csak 2-szer a miskolciak.

    Dejan Sztankovics edző már elfoglalta a helyét a kispadon (fotó: Árvai Károly)

    Megérkeztek a vendégjátékosok is (fotó: Árvai Károly)

    Gyülekezik a közönség a stadionnál (Fotó: Árvai Károly)

    Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik Miskolcon a DVTK–Ferencváros mérkőzés a labdarúgó NB I 10. fordulójában. Tartsanak velünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ