Négy tenor a Metropolitanben
Dumas magyar adaptációja: harmincnégy évvel ezelőtt három ferencvárosi, valamint egy angyalföldi muskétást láthatott a közönség a Brazília-Világválogatott bemutatón. (Zsolt István, a Nemzeti Színház „örökös” főügyelője meg partjelzőként működött közre a nagy előadáson. Albert Flórián, Novák Dezső és Szűcs Lajos volt Athos, Porthos és Aramis, míg Farkas János D’Artagnan.
Ők adták a Dream Team keretének negyedét a riói Maracanában a létező legnagyobb ellenféllel szemben, megannyi futball-legenda között. Fokozni nem lehet, kicsit kibővíteni igen.
A vendéglátó brazil együttes az 1968. november 6-án – az 1958-as vb-diadal tizedik évfordulója alkalmából – rendezett gálamérkőzés után alig másfél esztendővel korszakos játékkal hódította el (harmadszor) a világbajnoki címet. Az 1970-es döntőben az olaszokat 4-1-re legyőző csodacsapat tagjai közül Carlos Alberto, Everaldo, Gerson, Rivellino, Jairzinho, Tostao és Pelé is szerepelt a ’68-as szuper show-n. Ami pedig az All Start illeti: Szűcs nem kevesebb mint hat vb-érem között futballozott a középpályán, mivel Beckenbauer és Owerath egyaránt nyert aranyat, ezüstöt, bronzot; Novák mögött az Aranylabdát is magához ölelő Jasin védett; Albert jobbszélsője az az Amancio volt, aki nyugodtan nevezhető a Di Stefano – Puskás-féle korszak utáni Real Madrid leghíresebb játékosának; s Farkas a négy világbajnokságon szerepeli Rochá-val kombinált a második félidőben.
De szabad-e a névsorból bárkit is kiemelni?!
S egyáltalán, nem volna-e helyesebb úgy fogalmazni, hogy a külföldi csillagok játszottak a magyarok mellett? (Elvégre abba a csapatba kizárólag az kerülhetett be, akinek nem kellett tolmács: „hét nyelven” volt perfekt.)
Tessék csak figyelni Szűcs Lajosra: ..Nézhettem előre, halra, jobbra, balra, mindenütt szédítő labdarúgókat láttam. Ám ugyanez volt a helyzet akkoriban a magyar válogatottban is, Mátraival, Mészöllyel, Göröccsel, Vargával, Benével vagy éppen Flórival meg Jancsival” – mondta a „riói” időkre emlékezve.
Meg a „mexikóiakra”.
Mert 1968 októberében, Novákkal együtt, olimpiai bajnoki címet nyert Mexikóvárosban – ahol a torna legjobbjának választották hogy a következő hónapban már világválogatott legyen. (Kettejüket az ötkarikás játékokon szemelte ki Dettmar Cramer, a riói-hollywoodi színtársulat német szövetségi kapitánya, míg Albert és Farkas eleve kerettag volt.)
Az obligát kérdésre, hogy milyen érzés fogta el a Maracanában, Albert és Novák egymástól függetlenül, szó szerint ugyanazt válaszolta: „Mint az operaénekes a Metropolitanben.” Szűcs pedig így felelt: „Számoltam a perceket, s azt kívántam, az az este soha ne érjen véget. A világ legjobbjai között fellépni, méghozzá majdhogynem egy brazil – magyaron!” Albert hozzátette: „Abban az arénában, honfitársaimhoz hasonlóan, én is először futballoztam, mert egy évvel korábban, amikor jutalom játékra hívtak a Flamengóhoz, a klub stadionjában játszottam kétszer.”
S hogy a fantasztikus mezőnyből ki lette a magyarokra a legmélyebb benyomást? „Tőlünk Beckenbauer – vágta rá Albert. – Mintha Bozsik jelent volna meg: ő is perzsaszőnyegen játszott.” (Egy Császár nem feledkezhet meg egy másik Császárról…) Novák szintén Beckenbauerra szavazott, de megjegyezte: az igazsághoz tartozik, hogy közelről csak a meccs előtt és után láttam. Hiába volt jobbfedezet, hátul nem mutatkozott…” De legalább a repülőn hátralátogatott. A németek és a magyarok ugyanis ugyanazon a gépen utaztak hazafelé, ám az előbbieknek az első, míg az utóbbiaknak a másodosztály jutott. Beckenbauer, Schulz, Overath és Cramer így átment a turistatraktusba a magyarokkal tölteni az időt meg a bort a pohárba…
A brazilok? Novák ekképpen idézte fel a házigazdákat: „Úgy tűnt nekem, mintha tizenegy Pelé lenne a pályán.” Albert: Brillíroztak, ám rúgtam nekik egy Fradi-gólt, csak Fenyvesi Máté vagy Rákosi Gyula oldaláról Dragan Dzsajics adta be a labdát. Igaz így is nyertek 2-l-re, de felejthetetlen élmény volt százharmincezer ember előtt, s éppen ellenük egyenlíteni.” Szűcs: „Amikor itthon néztem őket 1970-ben – sajnos csak a tévében – leestem a székről, noha láttam már egyet-mást. Képzelje el ugyanezt élőben!”
Nem vetettem fel, lehet-e mindezt elfelejteni. Nem csupán azért nem, mert nyilvánvalóan nem lehet, hanem azért sem, mert harmincnégy év távlatából mindhárman hibátlanul felmondták a világválogatott kezdőcsapatát, valamint a cseréket. Ám hallgassuk csak Albertet: „Fel sem tudom sorolni, hogy az Aranylabdától kezdve mi mindent kaptam a futballtól. Ám az biztos, hogy ez a meghívás életem legnagyobb ajándékai közé tartozik.” Novák: „Máig őrzöm azt az órát, amelynek hátlapján a Brazília – Világválogatott felirat olvasható. Az más kérdés, hogy itthon ez a négyes részvétel nem keltett különösebb feltűnést. Most vagy nem becsülték meg eléggé a szerintünk rendkívüli elismerést, vagy annyira jók voltunk, hogy mindenki szinte természetesnek vette a jelenlétünket.”
Végül a legszomorúbb részlet: Farkas János, akit „Brazilnak” is becéztek az 1966-os világbajnokságon Gilmarnak bevágott fenomenális kapásgólja nyomán, már nem mesélhet a riói karneválról. Szűcs Lajos viszont róla nem tudott beszélni. Amikor a Vasas-csatár és emléke került szóba. Szűcs belekezdett, hogy „nagyszerű emb…”, ám hirtelen zokogásban tört ki, s percekig sírt.
Ilyenek ezek a „gascogne-i” legények.
A hiányt azért valamelyest pótolhatja, hogy a „világ” dicsősége nem múlik el.
Hegyi Iván
Az 1968. november 6.-i mérkőzésről
2003 Népszabadság
http://st.mlsz.dev.hermeszsoft.hu/blog/2012/09/27/negyven-eve-ket-magyar-az-europa-valogatottban/
Hát…alig tudok megszólalni, ez egyébként IGAZI Világválogatott volt, a FIFA megbízta Dettmar Cremert, hogy állítsa össze a világ LEGJOBB CSAPATÁT (Brazílián kívül, persze)… “csak” négy magyar fért be… ha Varga Zoli nem disszidál, ő is ott lehetett volna, és kimaradt Bene, Göröcs, akik ugyancsak elkápráztatták volna a brazilokat…. Jó, britek és olaszok nem voltak ott (B. Charlton, best, Riva, Rivera, Mazzola)…de csak ők hiányoztak, rajtuk kívül TÉNYLEG a világ legjobbjai voltak a pályán! És minden magyarnak ott volt a helye! Hihetetlen, nem? Egyébként a Labdarúgás lehozta a Világválogatott fotóját, a Képes Sportban is megjelent Flóri gólja egy kis képen (ha jól emlékszem), tehát ennyi… Mintha amennyit ma a Szerbia -- Világválogatott pólómeccsel foglalkozna a magyar sajtó…
Torokszorító, minden értelemben.