Sárosi László

6 hozzászólás a(z) Sárosi László bejegyzéshez

  • Sajnos már ő sincs közöttünk. ’85 tavaszáért azonban örökké hálás szí­vvel fogunk gondolni rá. Abban a sűrű középmezőnyben-alsóházban az őszi 14-15. helyekről két fordulóval a vége előtt a 7. helyig ért fel a csapat, hogy aztán a tét nélküli utolsó két meccs kudarca -- itthon a Tatabánya, ellen, majd a tökutolsó Szegednél -- a valaha volt legrosszabb NB1-es eredményünket jelentő 13. helyre nyomjon vissza bennünket. Kár érte, a fiúk és Laci bácsi is megérdemelte volna, hogy az a tavalyi összteljesí­tmény egy vállalható végeredményt jelentsen. Isten nyugosztalja!

    • Igazad van, kispufi, de a tavasz közepén (pl. a pécsi meccs előtt, amit Farkas “Ordas” Béla góljával nyertünk 1-0-ra), MIT NEM ADTUNK VOLNA egy 13. helyért !!! Laci bácsi benntartotta a csapatot, utána a fiúk (“jó” magyar szokás szerint) leeresztettek … Én igazából csak annyit tudok Laci bácsiról, hogy Jenő bácsi helyett ő volt a balhátvéd vagy 1 évtizedig a NEMZETI csapatban, de respect, és örök hála azért, amit a klubunkért ’85 tavaszán tett! MINDÖRÖKKÉ KÖSZÖNJÜK, LACI BÁCSI!!! Azt hiszem, “ős-vasasost” még sosem szerettek úgy az Üllői úton, mint Laci bácsit. Békesség a családnak!

    • A tatabányai meccs az full bunda volt, hozzáértők szerint, Szegeden meg mi, több ezer fradista -enyhén szólva- sokkal lelkesebbek voltunk, mint a csapat … a SzVSE-pályán kaptunk ki, siralmas játékkal …. borzasztó volt még az is, hogy a meccs után a “Sokol”-rádióból (nem az “okostelóból”!!!) megtudtuk, hogy 13-ak lettünk … azért, ez akkoriban még főbe vágta az átlag magyar embert 🙁 Nem kí­vánom senkinek sem AZT az érzést! … mára már, sajnos, megszoktuk … mármint az időnkénti gyalázatokat … 🙁

  • Laci bácsi jó napot, benn maradt a csapatod! Nagyon jó egészséget kí­vánok Sárosi Lászlónak, az örök Vasas-ikonnak, akinek mi is nagyon sokat köszönhetünk! Isten éltesse!!!

  • Isten éltesse sokáig, bár Vasas-szí­ve volt, de ’85 tavaszán ő mentett meg bennünket a kieséstől, örök hála és köszönet érte.

  • Azok közé a játékosok közé tartozott, akiket mindig kedveltem és becsültem, bár sohasem játszott nálunk.
    Sárosit először elő “emlékezetes” meccsemen láttam 1954 decemberében, amikor 5:1-re kiütöttük a Vasast. Sehogyan sem bí­rt Fenyvesivel, főleg az első félidőben. De eszébe sem jutott, hogy felrúgja… De azt akkor senki sem gondolta volna, hogy egy emberöltővel később ő lesz a Fradi megmentője.
    A válogatott balhátvédi posztját szerintem azzal szerezte meg Dalnoki előtt, hogy higgadtabb volt, nem ragadta el az indulat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ