1982.II.7. Hajduk Split – Ferencváros 3:1

NS-19820208-05-19820207

Egy hozzászólás a(z) 11110111110ejegyzéshez

  • Splitbe utazott a Ferencváros. Ferencváros együttese szerdán 16 játékossal Jugoszláviába utazott. Az együttessel tart a bajaiak egyik tehetséges játékosa, Takács (szerk: József, 21 éves beállós, középpályás) is.
    — Február 7-én a Hajduk Split ellen lépünk pályára — mondta Novak Dezső vezető edző. — Két nappal később helyi II. ligás csapat az ellenfelünk, visszatérőben Belgrádban lesz még egy találkozó, ellenfelünk a főváros egyik másodosztályú csapata. Bízom abban, hogy jó pályákon gyakorolhatunk. Fontos, hogy a jelenlegi időszakban jó ellenfelekkel mérkőzzünk.

    Népsport, 1982. február 4.

    HAZAÉRKEZETT jugoszláviai túrájáról a Ferencváros labdarúgócsapata. Amint Novák Dezső vezető edző elmondta, a három mérkőzésből álló kirándulás — kiadós edzésekkel fűszerezve — jól szolgálta a bajnokságra való felkészülést, miután tavaszias időben, kitűnő pályákon játszhattak és gyakorolhattak. Gondot csupán az okoz, hogy Koch még a Hajdúk Split elleni mérkőzésen ismét rúgást kapott a lábfejére, így ő emiatt hosszabb kényszerpihenőre szorul. A zöld-fehérek kedden a Népligetben a Ganz-MÁVAG ellen játszanak előkészületi mérkőzést.

    Népsport, 1982. február 15.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

10.20.17::45 M4 Sport
OLDALAK
EL: 10.24.18: 45 FTC-Nice TV:M4Sport
10.27.17:45 TV:M4Sport
10.31.12:30 M4 Sport
11.03.14:45 TV:M4Sport
EL: 11.07.21: 00 Dinamo Kijev-FTC-Nice TV:M4Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
11.10.18:00 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ