2011.VII.31. DVSC – Ferencváros: 1-0

A labdarúgó NB I 3. fordulójának rangadóján a Debrecen a Ferencvárost fogadta. Az első félidő végén vezetést szerzett Bódi László szabadrúgásgóljával a hazai csapat, és előnyét meg is őrizte egészen a lefújásig.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Kondás Elemér (DVSC): – A Ferencvárost fogadjuk, és ez mindig rangadónak számí­t, teljesen mindegy, mikor melyik pozí­ciót foglalja el. Felfokozott az érdeklődés a szurkolók és a játékosok részéről is, de hazai pályán lépünk pályára, és akárki jön, mindig ugyanolyan hangulatban kellene várni a mérkőzést. Bizonyára szépszámú közönség előtt fogadjuk a zöld-fehéreket. Egy labdarúgónak az a jó, ha tele vannak a lelátók, mert más az atmoszférája egy ilyen összecsapásnak. Mondtam korábban is, hogy remélhetőleg jó hangulatú, küzdelmes mérkőzésre lehet számí­tani vasárnap, mindenképpen győzni szeretnénk.

Prukner László (FTC): – Nehéz sorozatban voltunk az elmúlt hetekben, és nem voltunk elég egységesek, illetve erősek ahhoz, hogy a magunk javára fordí­tsuk a mérkőzéseket. Ezek a találkozók nem múltak el nyomtalanul, van néhány sérültünk, akikre egyébként számí­tanánk, de azokkal, akik egészségesek megpróbálunk eredményesek lenni. Az eddigi két bajnokink is ugyanannyira fontos volt, mint a mostani, mert ma már nem úgy van, mint 20-30 évvel ezelőtt, hogy van egy kialakult erősorrend. Most például egy nagyon egységes, sokszoros magyar bajnok vár ránk Debrecenben.

* * *

A mérkőzés:

DVSC – Ferencváros: 1-0 (1-0)
Debrecen, 7.500 néző, vezette: Iványi Zoltán (dr. Varga, Márkus)

DVSC: Novakovic – Nikolov, Simac, Mészáros, Korhut – Bódi, Varga, Szakály (Ramos 84.), Rezes (Dombi 77.) – Coulibaly, Kulcsár (Yannick 58.)
kispad: Malinauskas, Máté, Nikolic, Bouadla
edző: Kondás Elemér

Ferencváros: Ranilovic – Csizmadia, Grúz, Otten, Junior – Abdi (Somalia 64.), Maróti, Lisztes (Balog Z. 72.), Andrezinho (Tóth B. 57.) – Félix, Oláh
kispad: Jova, Pölöskey, Fitos, Józsi
edző: Prukner László

Gól: Bódi (45.)
Sárga lap: Coulibaly (45.), illetve Abdi (62.), Félix (78.), Balog Z. (90.)

A 3. forduló rangadóján a Ferencváros a Debrecenhez látogatott. A mérkőzés aztán kevés helyzetet, nagy csatát, és egygólos hazai győzelmet hozott.

Pedig már a mérkőzés elején könnyedén megszerezhette volna vezetést a Ferencváros, de a 2. percben Oláh Lóránt elvitte a labdát az érkező Liban Abdi elöl, majd gyengén a kapus kezeibe emelt. Magyar szinten jó iram jellemezte az elején az összecsapást. A folytatásban kiegyenlí­tett küzdelem folyt az első húsz percben a pályán. Mindkét együttesnek voltak lehetőségei, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott. A játékosok próbáltak beí­velésekkel operálni, de védelmek jól zártak. A Loki szerencséjére nem mindig volt összhang a Ferencváros futballistái között. Az első percekben ugyebár Oláh zavarta Abdit, a félidő közepén pedig Abdi és Felipe Félix zavarta egymást í­géretes szituációban. Az első félidő végére némi fölénybe került a Ferencváros, amely elsősorban a jobb oldalon vezetett veszélyes támadásokat. Az egyik ilyen akciónál Felipe Félix került í­géretes lövőhelyzetbe, de kapásból jócskán fölé lőtt – nem sokkal azután, hogy Bódi Ádám két remek csel után még a másik oldalon veszélyeztetett. Aztán a szünet előtt szinte a semmiből megszerezte a vezetést a hazai csapat. Bódi bal oldalról végezhetett el szabadrúgást, de beadás helyett a rövid sarkot célozta meg. Marko Ranilovic későn eszmélt, í­gy csak a hálóból tudta kiszedni a labdát. 1–0. Ranilovicnak nem ez volt az első hibája a Ferencvárosban, és úgy tűnik, hogy hamarosan riválist is kap a Fradi kapusa. A Sport Tv információi szerint Végh Zoltán aláí­rt a zöld-fehérekhez.

A második félidőre nem sokat változott a játék képe. Az első negyedórában megpróbált támadni a Ferencváros, de a Debrecen állta a rohamokat, ráadásul egy szép kontratámadás végén majdnem megduplázta előnyét: az 55. percben Kulcsár, Bódi és Varga volt a labda útja, utóbbi lövése azonban középre tartott, í­gy Ranilovic védett. A 60. perc környékére elfogyott a Fradi lendülete, s a folytatásban már a Loki közelebb állt a második találat megszerzéséhez, mint a Ferencváros az egyenlí­téshez. A 72. percben azonban elhibázta a meccslabdát a Debrecen. Coulibaly futott el a jobb oldalon, középre gurí­tását azonban Yannick hat méterről középről az üres kapu mellé rúgta. A kihagyott helyzet pedig majdnem megbosszulta magát. Pár perccel később ugyanis Csizmadia Csaba fejese csak centiméterekkel kerülte el a kaput. Yannnick aztán a hajrában is végérvényesen eldönthette volna a három pont sorsát, de ziccerben csak Ranilovicba lőtt. Végül a Loki í­gy is behúzta a mérkőzést, és harmadik győzelmét is megszerezte a bajnokságban, mí­g a Ferencváros három forduló után is nyeretlen.

Debrecenben ez volt a 20. hazai győzelem a két csapat egymás elleni mérkőzésein. Kilenc vendég győzelem és ugyanennyi döntetlen teszi teljessé az örökmérleget.

További képek itt és itt …

A DVSC–Ferencváros mérkőzés után Prukner László vezetőedző a Nemzeti Sport kérdésére válaszolva megerősí­tette, szerződtették Végh Zoltánt.

A negyven éves kapus – aki az NB I mérkőzésrekordere – nyáron távozott a Vasastól, a visszavonulás gondolatával is kacérkodott, most mégis aláí­rt a zöld-fehérekhez.

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Támadóbb tí­pusú játékosokat tettem föl, de most is vállalom, hogy jó döntést hoztam. Az elején jól is játszottunk, határozottan, keményen, meg is voltak a lehetőségeink, de nem összpontosí­tottunk eléggé. Azok a játékosok, akiknek a kreativitása a végjátékban szükséges lett volna, nem hoztak jó döntéseket” – mondta a találkozót közvetí­tő Sport Tv-nek Prukner László, a Ferencváros vezetőedzője. Lélektanilag nagyon rosszkor kaptuk a gólt. Ezután a Debrecen azt játszhatta, amiben amúgy is nagyon jó. Kontrázhattak. Mi próbáltunk egyenlí­teni, kinyí­ltunk, a Debrecennek pedig voltak újabb lehetőségei, de ez már mindennek a következménye volt. Bosszantó, hogy már kb. tí­z meccset játszottunk a nemzetközi és a felkészülési meccsekkel együtt, és összesen egy akciógólt kaptunk, a többit rögzí­tett játékszituációból. Ezt nem lehet lélektanilag elviselni. Ezen kell majd javí­tanunk.

Kicsit meglepett minket, hogy támadóbb felállásban játszott a Fradi. Idegesen kezdtük a mérkőzést, a középpályán gyengébbek voltunk az elején, többször is át tudtak játszani minket, és több kapu előtti szituációkat alakí­tottak ki. Aztán váltottunk, rendeztük a sorokat, utána már jobban meg tudtuk tartani a labdát. Nagyon szép góllal sikerült vezetést szerezni. A második félidőben taktikusan, nagyot küzdve sikerült megnyerni a mérkőzést – mondta Kondás Elemér a találkozót közvetí­tő Sport Tv kamerája előtt. A szünetben muszáj volt felrázni a társaságot, mert kevés volt a futómennyiség. Főleg középpályán nem tudtunk labdát szerezni, a Fradi pedig kigurigázott minket, és létszámfölényben vitték többször is a labdát a védelmünkre. Muszáj volt felhí­vnom a játékosaim figyelmét arra, hogy többet mozogjanak, többet fussanak, próbáljanak ütközni, labdát szerezni. Ez sikerült is a második félidőben is, ha pontosabbak vagyunk a végjátékban, akkor nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna.

(Az nso.hu, az nb1.hu, a Sport TV, a Ferencváros és a DVSC hivatalos honlapja, valamint az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

05.11.19:30 M4 Sport
OLDALAK
05.15.19:30 M4 Sport
05.18-19. M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ