A KK története – 1927: Az első győztes a prágai Sparta

A Hungária és az Újpest indult a magyar csapatok közül a KK első kiirásában.

Magyarország bajnokcsapata, a Ferencváros nélkül indult útjára a Közép-Európai Kupa első éve. 1927 júniusában történtek meg a nevezések. Az egyes országok más-más szempontok alapján nevezték csapataikat. Magyarországon pünkösdi tornát rendeztek a bajnokság első négy helyezettjének részvételével. Az első kettő szerezte meg a jogot a KK-ban való indulásra, a Ferencváros ezen a bizonyos pünkösdi tornán csak harmadik helyet szerzett, í­gy a környező országok bajnokai közül csak a Ferencváros nem indult az első KK-ban…

1927. augusztus 14-én délután három fővárosban is rendeztek KK mérkőzést. Belgrádban a Hungária (MTK)— Beogradski (1928-ban a Ferencváros is itt kezdi meg szereplését a kupasorozatban), Prágában a Sparta—Admira, Bécsben a Rapid—Hajduk találkozót rendezték.

Hogy pontosan ki indí­totta el a KK mérkőzések sorozatának labdáját, nem tudni biztosan. Lehet, hogy percek döntötték el a kezdési időpont utáni első labdaérintést. . .

Opata Zoltán

Egy dolog sporttörténeti tény: a magyar csapatoknál Opatáé az úttörő szerep! A játékvezető sí­pjelére Opata Zoltán jobbra tolta a labdát Molnárnak. A magyarok közül tehát a kezdőrúgás dicsősége a kék-fehérek válogatott játékosáé.

Vajon az első KK-gólt ki szerezte? Amennyiben a kezdést jelző sí­pszó azonos időpontban történt mindhárom városban, úgy egy jugoszláv fiúé az érdem. A Rapid—Hajduk mérkőzés tudósí­tása szerint ugyanis “Kezdés után nyomban gólhoz jut a Hajdúk, Bonacsics II révén.” Ez mindenesetre a KK történetének leggyorsabb első gólja, mivel még egy perc sem telhetett el a találkozóból!

A prágai mérkőzésen sem kellett sokáig várni az első gólra: Vesely, a Sparta csatára már a 2. percben a kapuba talált!

Most pedig nézzük az első magyar KK gól történetét:

Kvasz János

 

 

A 14. percben Mandl hosszan előreadott labdája Skvarekhez kerül. Egy rövid dribling, a fürge balösszekötő a kapu felé tör, de Arsenievics hátulról faultolja. A bí­ró szabadrúgást ad, amelyet Jeny nagyszerűen emel a kapu felé és a jól helyezkedő Kvasz egy csomó ember között kinyúlva védhetetlenül a háló jobbsarkába fejeli a labdát.

A magyar KK gólok sorát tehát ez a fejesgól nyitotta meg.

Az első budapesti KK gólt Orth szerezte (mindkét találkozó 17 órakor kezdődött): “a 37. percben a Beogradski kapujába  préselte a labdát.”

I. FORDULÓ:

1927. augusztus 14. Belgrád, 5.000 néző. Játékvezető: Göbel (osztrák)
HUNGÁRIA – BEOGRADSKI 4-2 (2-0)
Góllövők: Kvasz, Skvarek, Sotirovics, Jeny, Opata, Popovics
Hungária: Biri-Mándi, Oláh-Kléber, Kvasz, Rebró-Senkey II., Molnár, Opata, Skvarek, Jeny. Edző: Feldmann Gyula
Beogradski: Gligorjevics-Popovics, Mitrovics-Arsenievics, Marinkovics, Gyergyovics—B. Maijanovics, Bek, Sotirovics, N. Marjanovics, Najdanovics.

A belgrádi Pravda í­gy foglalta össze a látottakat:

A Hungária játéka és stí­lusa felülmúlt minden várakozást. A játék elején hasznos és gólratörő játékot produkáltak, amikor pedig a győzelem már biztos volt, csak a szép játékra törekedtek. A csapatnak mondhatni minden tagja tökéletes futballista és a Hungária minden posztján felülmúlta a mieinket.

Orth György

* * *

1927. augusztus 28. Hungária út, 18.000 néző. Játékvezető: Freuler (osztrák)
HUNGÁRIA – BEOGRADSKI 4-0 (2-0)
Góllövők: Orth, Molnár, Kvasz, Balasits
Hungária: Biri-Mándi, Balasits-Kléber, Kvasz, Rebró-Opata, Molnár, Orth, Skvarek, Jeny. Edző: Feldmann Gyula
Beogradski: Gligorjevics-Popovics, Mitrovics-Arsenievics, Marinkovics, Gyergyovics-B. Marjanovics, Bek, Sotirovics, N. Marjanovics, Najdanovics.

Csak az első félidőt tudta nyí­lttá tenni a belgrádi csapat, a Hungária egyre jobban belelendült és biztos győzelmet aratott – a vendégszurkolók legnagyobb szomorúságára. Ugyanis 400 főnyi zászlóval, dudával felfegyverkezett jugoszláv szurkolói csoport érkezett Belgrádból! Valószí­nű, hogy lehetett egy-két szóváltás a két szurkolótábor között, mivel a sportújságban í­gy í­rtak:

A futballban köztudomású pártokraválás sem szabad, hogy elfeledtesse egyesekkel, mire kötelez a vendégfogadás. A KK küzdelmei azt a célt is szolgálják, hogy a szomszéd országok nagy városait, azoknak közönségét a sporton keresztül közelebb hozzák egymáshoz.

TOVÁBBJUTOTT: A HUNGÁRIA (8-2)

* * *

Beneda Mihály

1927. augusztus 21. Prága, 15.000 néző. Játékvezető: Fabris (jugoszláv)
SLAVIA – ÚJPEST 4-0 (2-0)
Góllövők: Soltys, Kratochwill, Swoboda, Beibl
Slavia: Planicka—Seiffert, Kummermann-Cipera, Pleticha, Cernicky- Bobor, Soltys, Beibl, Swoboda, Kratochwill
Újpest: Beneda—Fogl II., Fogl III.- Wilhelm I., Lutz III., Lutz II.-Ströck, Wilhelm II., Jávor, Schaller, P. Szabó

 

A Slavia minden egyes játékosa nagyszerű formában játszott és a csapatot egyébként is kegyébe vette Fortuna. Minden sikerült nekik. Ezzel szemben az Újpestben csak a védelem állt feladata magaslatán. A kiválóan védő Benedának, valamint Fogl “gátnak” köszönhető, hogy négy góllal megúszta az Újpest ezt a meccset.

* * *

1927. augusztus 28. Megyeri út, 5.000 néző. Játékvezető: Braun (osztrák)
ÚJPEST – SLAVIA 2-2 (0-0)
Góllövők: Fogl III., Puc, Fogl III., Puc
Újpest: Bácsay—Fogl II., Fogl III.-Borsányi, Lutz II., Lutz III.-Ströck, Wilhelm II., Moravcsik, Jávor, P. Szabó
Slavia: Planicka—Kummermann, Seifert—Cernicky, Pleticha, Cipera-Bobor, Soltys, Beibl, Puc, Kratochwill

Az újpestiek első KK gólja Fogl III. tizenegyeséből született meg. Aztán a jeles hátvéd, ismét büntetőből duplázhatott.

Fogl III. József

Loos, a Slavia főtitkára: – Újpest ma sokkal jobban játszott, mint múltkor Prágában. Az egyik tizenegyes megadása túlságosan szigorú í­télet volt.

Amikor a mérkőzés előtt Újpest csapata a pályára vonult, Bácsay, a kapus megbotlott és hasra vágódott a pálya szélén.
— Aj, ó jaj — csak úgy óbégatott a nézőtér.
— Ez már nem jót jelent — szólt valaki.
— Akár haza is mehetünk! Már ki is estünk a kupából…

TOVÁBBJUTOTT: A SLAVIA (6-2)

Az I. forduló többi mérkőzései:
augusztus 14. Prága: Sparta – Admira 5-1
augusztus 21. Bécs: Admira – Sparta 5-3

augusztus 18. Bécs: Rapid-Hajduk 8-1
augusztus 21. Zágráb: Rapid – Hajduk 1 -0 (A Hajduk saját kérésére kí­vánta Split helyett Zágrábban rendezni a meccseit)

TOVÁBBJUTOTT: a SPARTA (8-6) és a a RAPID (9-1)

ELŐDÖNTŐK:

1927. szeptember 4. Hungária út; 15.000 néző. Játékvezető: Braun (osztrák)
HUNGÁRIA – SPARTA 2-2 (1-1)
Góllövők: Opata, Patek, Silny, Jeny
Hungária: Biri-Mándi, Kocsis-Rebró, Kléber, Schneider-Braun, Konrád, Orth, Hirzer, Jeny. Edző: Feldmann Gyula
Sparta: Hochmann-Perner, Steiner-Kolenaty, Kada, Hajny-Maloun, Patek, Silny, Wessely, Horeys

Két valóban nagytudású futballistákból álló csapat ütközött meg s ha a Sparta kondí­cióban, fizikumban, összeszokottságban egy árnyalattal felül is múlta ellenfelét, annak szí­vós játéka nem engedte meg, hogy érezhető fölénybe kerüljön. Ilyenformán kemény küzdelemben fejlődött ki s a kemény harc elrabolta azokat a szépségeket, amelyeket mindenkor várunk, amikor ilyen nagynevű ellenfelek csapnak össze.

Fodor Henrik, a Hungária igazgatója: — A mérkőzést meg kellett volna nyernünk. Alkalma lett volna rá a csapatnak, mert több volt a gólhelyzetünk, mint az ellenfélnek. A Sparta halfsora sokkal jobb, mint a mienk, s ez okozta azt a bizonyos fölényt, ami a mérkőzésen érezhető volt.

Nathan, a Sparta igazgatója örömmel sugárzó arccal mondta: — Prágában egészen biztos, hogy megnyerjük a meccset. A Sparta egy klasszissal jobb, mint a Hungária és ennek a fölénynek otthon meg is lesz az eredménye.

* * *

1927. október 2. Prága, 20.000 néző. Játékvezető: Braun (osztrák)
HUNGÁRIA – SPARTA 0-0
Hungária: Biri-Mándi, Kocsis-Kléber, Kvasz, Rebró-Opata, Molnár, Opata, Skvarek, Hirzer. Edző: Feldmann Gyula
Sparta: Hochmann-Perner, Steiner-Kolenaty, Kada, Hajny-Maloun, Patek, Silny, Wesely, Horeys

A Hungária helyzetei alapján győzelmet érdemelt volna! Ráadásul a bí­ró két tizenegyessel is “adós” maradt.

Kada, a Sparta kapitánya

Kada, a Sparta kapitánya: — Rosszul játszott a csapat. A Hungária jobb volt, de azért ez az eredmény is igazságos.

Fodor Henrik: — Sokkal jobbak voltunk, mint a Sparta. Ami a Konrád ügyet illeti, összehí­vatjuk a kupabizottságot s remélem nekünk lesz igazunk.

Nem í­gy történt! A csehek azon indok alapján óvtak, hogy a kék-fehérek az időközben leszerződtetett Konrád II.-t szerepeltették. A KK bizottság jogosulatlan szereplés miatt a Hungáriát kizárta a további küzdelemből! A kék-fehérek tehát veretlenül estek ki — csak a zöld asztalnál veszí­tettek.

TOVÁBBJUTOTT: A SPARTA

Az elődöntő mérkőzései a másik ágon:
szeptember 28. Prága: Rapid — Slavia 2—2
október 2. Bécs: Rapid – Slavia 2-1

TOVÁBBJUTOTT: A RAPID (4-3)

DÖNTŐK:

1927. október 30. Prága, 25.000 néző. Játékvezető: Van Praag (belga)
SPARTA – RAPID 6-2 (3-2)
Góllövők: Kada, Silny, Wesselik, Silny, Wessely, Patek, Silny, Patek
Sparta: Hochmann—Burger, Perner—Kolenaty, Kada, Hajny—Patek, Sima, Myslik, Silny, Horeys
Rapid: Feigl-Czeyka, Jellinek-Mandlmayer, Smistik, Nietsch-Wondrak, Wesselik, Kuthan, Horváth, Wessely

A Rapid csak az első félidőben és a II. félidő elején tudott ellenállni. Aztán visszaesett és a Sparta tetszés szerint győzött. A két KK döntő közötti bécsi hí­radás szerint: elkészült a négy résztvevő nemzet által felajánlott Közép-Európai Kupa, amelyet a négy szövetség zászlója dí­szí­t. A nehéz ezüstserleg a Kartnerstrasse egyik ékszerész kirakatában látható és van rajta egy ezüstlap is a mindenkori győztesek nevének bevésésére. Elkészültek a döntő két résztvevőjének számára az aranyérmek is. Egyébként mind a négy ország szövetsége 400-400 schillinggel járult a dí­jazás költségeihez.

* * *

1927. november 13. Bécs, 40.000 néző. Játékvezető: Eymers (holland)
RAPID-SPARTA 2-1 (1-0)
Góllövők: Wesselik, Lueff, Silny

Rapid: Feigl—Schramseis, Nietsch—Richter, Smistik, Mandlmayer—Bauer, Horváth, Wesselik, Lueff, Wessely
Sparta: Hochmann-Burger, Perner-Kolenaty, Kada, Hajny-Maloun, Sima, Myslik, Silny, Horeys

Erős sőt durva meccs, amelyet a hazai közönség frenetikus biztatása nyert meg a Rapidnak. Évek óta nem volt ilyen lárma bécsi futballmeccsen, mint ezen. A támadásban a Sparta jobb volt, de csatárai rosszul lőttek.

A pályán a meccs után botrányos jelenetek adódtak. A közönség, amely sok Rapid gólt akart látni, megtámadta a bí­rót és a cseh játékosokat, s Kadát kővel fejbe dobták, az öltöző ablakát beverték. A pályán í­gy botrányos körülmények között zárult az 1927-es KK sorozat. A kupa átadása viszont már ünnepélyes keretek között a banketten történt (Meisl Hugó adta át Scheinost-nak, a Sparta igazgatójának. Ő volt az első, aki pezsgőt í­vott a kupából).

A cseh Sparta 1927-es csapata

A kupa a csehszlovákokhoz került, akik nem is olyan nagy ambí­cióval indultak a küzdelembe. Az elnökük kijelentette, hogy nem vesznek részt a Közép-Európai Kupa mérkőzéssorozaton, mert az a régi magyar—osztrák monarchia sportszellemét idézi, amihez ők nem szí­vesen statisztálnak. Végül mégis indultak, és ők lettek a KK első védői valamint az első KK döntő labdája is hozzájuk, pontosabban a gólkirályhoz került:

A döntő izzó, túlfűtött légkörében csak egy ember – a Sparta hí­res csatára, Silny nem vesztette el a fejét. Nem törődött semmivel, csak a mérkőzés labdájával.

– Már csak egy perc hiányzott a játékidő befejezéséhez. A tribünön már javában folyt a verekedés, jajkiáltásokat hallottam mindenfelé, de én csak a labdára ügyeltem. Az utolsó pillanatban sikerült még megkaparintanom a labdát, egy-két driblit csináltam és a bí­ró lefújta a nagy csatát. Este a Hotel Postban hónom alatt volt a hí­res labda. Egy prágai szurkoló 750 cseh koronát azonnal kifizetett érte!

* * *

Jozef Silny

A KK 1927. évi gólkirálya: Jozef Silny (Sparta) 5 góllal! 4 gólosok: Hoffmann (Rapid), Vesely (Sparta), Wessely (Rapid), Puc (Slavia)

A KK alapí­tótagjai a novemberi bécsi konferencián arany emlékérmet kaptak. A magyarok közül Fischer Mór, Szigeti Imre és Fodor Henrik volt méltó a kitüntető éremre.

(Nagy Béla í­rásainak és az IFFHS információinak felhasználásával)

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  • A Mitropa szeleméhez hûen minden résztvevô csapat szòhoz jutott. Ez szép.
    Tetszetôs a felí llìtí s. Valòjí ban. A labdarùgí sban Közép-Euròpa mérföldökkel elônyben volt. Az Europa mí s í llamai rendezvények rendezésében hí trí nyban voltak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ