Feljegyzések a fotelból – A felejtés bére

fotelszurkolo_newNem volt egyszerű feladat kikecmeregni a csütörtöki apátiából. Olvasgatva a különböző Fradi fórumokat szinte magamon éreztem azt a feszültséget és kínt amit a szurkolók kiadtak magukból a kiesés után. Forrtak az indulatok, repedeztek a szívek, voltak olyanok akik nyilvános kivégzéssel búcsúztak a megvásárolt bérletüktől, miközben minden játékos, edző és klubvezető hátára egy tarisznyát kötöttek, de már hamuba sült pogácsát sem csomagoltak, mert annyit sem érdemelnek. Ráadásul a fájdalmas és a kínos kiesés felerősítette a kint maradók hangját is, újra elérkezettnek látták a végső leszámolást és ha igazak a hírek, akkor még tüntetésre is készültek Kubatov Gábor háza elé. Tegnap délután tüntettem én is, de nem a szkenner és nem is az elnök ellen és főleg nem a Ferencváros ellen. Nem maradtam távol mint oly sokan (bár én sokkal kevesebb nézőre számítottam), de most kivételesen nem félórával a kezdés előtt foglaltam el a helyemet a lelátón, hanem közvetlenül a startpisztoly eldörrenése előtt. Nem akartam megnézni a bemelegítés, nem akartam a kissé hangos szpíker”utasítására” megtapsolni a játékosokat. Csak megjegyzem, hogy egyik barátom, aki közvetlenül mellettem ül, mindezek ellenére tartotta magát a hagyományaihoz és egy órával a kezdés előtt otthagyott minket az aulában és elfoglalta a helyét az arénában, mert számára ez már több évtizede hagyomány és szertartás is egyben.

A bemelegítési sztrájkom mellett nem akartam kicserélni a több éves hagyományos csíkos mezemet sem az újra, melyben a piros csík nekem nem tetszik, de hát ez ízlés kérdése. Számomra a Fradi meze zöld-fehér, kilenc hosszanti csíkkal. A nemzeti tudatot meg nem kell egy mezre vésni. Ha az nem jelenik meg a szívben, akkor akaszthatunk magunkra bármit, attól az még távoli marad. Ugyanígy vagyok a Fradizmussal is és hasonlót éreztem az arénában tegnap délután amikor elég lassan kezdtük megtölteni az arénát. Azzal nem árulók el túl nagy titkot, hogy a két csütörtöki nap egy időre fekete napként fog a naptárban megjelenni, sőt abban is biztos vagyok, hogy magát a csütörtököt is utálni fogom egy ideig, bár erről éppenséggel nem Jupiter vagy Thor tehet, ők csak a nevüket adták a hét középső napjához. A világtörténelem már ismeri a “fekete csütörtök” fogalmát (tőzsdekrach – New York) melyre október 24-én szokás “emlékezni”, nekünk Fradistáknak júliusban ebből kettő is akad, szabad a választék, hogy melyik napot tűzzük fel a szégyenkezés zászlajára.

Mindezektől függetlenül egy pillanatra sem gondoltam azt, hogy nem utazom fel vasárnap a mérkőzésre. A “bevonulást” megterveztem és azt is büntetésnek szántam, hogy csendben maradok, hogy kímélni fogom a hangszálaimat, bár belül éreztem, hogy ez az ellenálló fazon valójában nem én vagyok, mert ha egy-egy vereséghez (még ha az megalázó is) kötném a Ferencváros iránti elkötelezettségemet, akkor már réges-rég otthon ücsörögnék vagy áztatnám magam valamelyik vízparton. Ehhez egy jó nagy adag rossz érzés is párosult, mely természetesen a dicstelen kieséshez kapcsolódik, de mélyebben sokkal többről van szó. Újra elvesztettünk egy lehetőséget és itt nem is az Európai kupaküzdelmekre gondolok (amit mindig is “beltenyészetnek” tartottam), hanem arra a mostanság “leértékelődő és elcsépelt” szimbolikára, amit Fradi-családnak hívtak közel 100 éven át és melyhez a kizárásunk óta nem nagyon tudunk visszatalálni.

Ennek voltak nagyon is látható jelei az arénában, a kezdésre alig 6 ezren gyűltünk össze, valahogy a Fradi induló sem szólt olyan lelkesítőn mint néhány héttel előtte, de mi legalább ott voltunk…és ami a tényleg, nagyon nem bántuk meg. Bekövetkezett az amire nem nagyon számítottam, hogy gálaelőadással verjük a DVTK-t, akik természetesen ki szerették volna használni a “kínálkozó lehetőséget”, a vendégek edzője be is lengette a három pont lehetőségét, mely elég sok lelkes diósgyőri szurkolót magával is rántott.

Mely legfeljebb 5 percig tartott. Egyből támadólag léptünk fel, a vendégek hiába kezdtek öt hátvéddel (mit is ér az, ha a középpálya így szabaddá válik?), a kiváló tavaszt idézve remekül széthúztuk a pályát, a széleken hol a Dilaver-Varga, hol a Leandro-Lamah kettős zilálta szét a mágnestáblán megálmodott védekezést. A középpályán eleve túlerőben voltunk, a Gera-Somália-Hajnal tengelyt nem nagyon tudták átjátszani. Az első pillanattól kezdve mozgásban volt az egész csapat mely annyira magával ragadta a szurkolókat, hogy nagyon gyorsan elfelejtődött a csütörtöki szenvedés. Természetesen nem örökre, mert az már kőbe van vésve, de olyan első félidőt produkált a csapat, hogy nem volt időnk rágódni a múlt történésein.

És ez bevallom, nagyon jól esett a megtépázott szívnek és bár mindenki tudta és tudja most is, hogy ez nem Európa, ez a “magyar mennyei bajnokság”, és mégis a szünetben az aulában csak mosolygós embert láttam, akik közül azért többek szájából elhangzott egy költői kérdés: “vajon ezt miért nem tudtuk csütörtökön is megcsinálni?” A válasz persze egyszerű és mellbevágó is, szerintem mindenki tudja, ezért inkább le sem írom, mert nem akarok Dante poklában megmártózni.

A tegnapi sima győzelem – mely lehetett volna sokkal nagyon arányú is, csak hát a helyzetek… – arra azért jó volt, hogy legalább 90 percre elfelejtsük a csütörtöki bánatot. A csapat ezzel fizetett, a tegnapi győzelem lett a mi felejtésünk bére, de azt ne higgye egyetlen játékos, vezető vagy klubelnök, hogy úgy fogunk járni mint a “Felejtés bére” című film főhőse, a mi agyunkból egy győzelem még nem fogja kiiktatni a csalódást.

Ahhoz sokkal több kell. Nem írom le, de mindenki tudja mire gondolok.

10 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – A felejtés bére bejegyzéshez

  • Bérletem van, de nem mentem ki most a meccsre, nagyon magam alatt voltam a csütörtöki meccs miatt. De szerintem a Fradi jobb csapat mint a Zseljeznicar!! Én így láttam! Akarati tényezők, hozzáállás, taktika, helyzetkihasználás, és csak utolsó helyen említem -- a balszerencse -- ezek mind közrejátszottak a bosnyák mozdonyosok elleni eredményben.

    De vasárnap volt egy momentum, melyet a tv közvetítésben láttam, és nem a gólok, hanem Böde Dani nyilatkozata a szünetben, ezeket mondta -- igyekszem szó szerint leírni, amit mérlegelés nélkül elmondott, egy szuszra:
    “Mindent feltettünk egy lapra, ezen a napon nekimentünk a Diósgyőrnek, mert SZÉGYENT HOZTUNK MINDENKIRE az elmúlt mérkőzésen, így igyekeztünk kicsit kozmetikázni ezt.”

    Őszinte szavak, nagyképűség nélkül, örültem, hogy ezt hallottam. Aki hibáját őszíntén belátja, annak vétkei megbocsátást nyernek. Augusztusban ott leszek a következő hazai meccsen!! HAJRÁ FRADI!!!

    Ui. (egyébként elegem van a szurkolói bojkottokból, legjobb lenne, ha ezen a honlap fórumon nem is foglalkoznánk vele.)

    • Üdv,

      Nem nagyon szoktunk foglalkozni vele, ezért voltak olyanok akik hiányolták (épp az egyik foteles írásomnál -- ha jól emlékszem). Persze szó nélkül sem mehetünk el mellette, mert sajnos a jelen Ferencvárosi életének a része és részben befolyásolja a szurkolókat.
      Bár engem közvetlenül nem érint (“szkenneres” és meccsre járó vagyok), de többeket igen, így ha nem vesszük róla tudomásul, attól még létezik.

      • Kedves lalolib,
        az utóirat leírásakor csak az indulat munkált bennem, mert szeretném, ha a Fradi szurkolótábor egységesen, és személyes megjelenés útján drukkolna a meccseken. Való igaz, hogy ha valamiről nem vennénk tudomást, az még létezik, ezért sajnos -- helyesen -- minden fontos dologra reagálni kell, ami ezen a honlapon meg is történik. Csak azt nem tudom elfogadni, hogy szurkolói kasztrendszer létezik sokak fejében és magatartásában (lásd: “Tábor”=bráhminok), pedig mégiscsak a fradizmusnak és a sportteljesítménynek kell(ene) mindenek előtt állnia. Úgy hogy természetesen a zárójelben általam leírtakat olyan módon visszavonom, hogy minden fontos dologról szót kell ejteni továbbra is, ami érinti a fradizmust.

  • Rég volt,hogy ennyire “megérintett” volna mind a vezércikk,mind az eddig a 2 hozzászólás.
    Igazán nem is tudok semmi pluszt hozzátenni,csak a saját gondolataimat.Az álomnak korán vége lett és sajnos a csapaton látszik,hogy itt nem a Ferencvárosért hanem magyar szinten nagy pénzekért játszanak egyesek.sajnos nekem csak a 90-es évek elejétől vannak szép emlékeim és nem hiába voltak akkor sok stadionban több ezren nálunk meg tízezren.
    nem értem ezt a vénaszkenner dolgot ,miért is baj vagy miért kell ez,azt sem értem ,egy gyereket miért kell ebbe belevenni ráadásul pocskondiázva,ócsárolva,de sajnos most Magyarországon ilyen világ van.
    A lényeg FRADI VOLT FRADI LESZ MÍG A FÖLDÖN EMBER LESZ!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • Rég olvastam ilyen tárgyilagos jó írást.Kell a kritika,kell a bírálat,de egyet tudomásul kell venni,hogy ne hasonlítsuk össze sem a régi Fradival,sem a külföldi nagy csapatokkal a jelenlegi játékosállományt.Nagyon szeretem Őket, szívből szurkolók nekik ,de mindig beleesek abba a hibába,hogy többet várok el tőlük mint amit tudnak.Erről kellene leszoknom.A Magyar bajnokságban tegnapig abban is dédelgettem magam,hogy ez a Fradi még talán 100%-os bajnok is lehet.A 3-1-nél felébredtem.Nem is értem,hogy milyen követelményeim vannak ezekkel a szerencsétlen fiúkkal szemben.Akik mindent megtesznek a győzelemért,minden erejükkel azon vannak,hogy a szurkolók szeressék és elfogadják őket,még a rossz szereplés után is.A tegnapi meccsen is látszott,hogy szinte megkönnyebbültek hogy győztek,nem az önfeledt öröm volt a gólok után,hanem ” csak,hogy sikerült “Ilyen lelkiállapotban hogy lehet jó teljesítményt nyújtani.A szombati mérkőzéstől félek,itt lakom a közelében a Vasas pályának.Élőben fogom megnézni,de még nem döntöttem el.hogy a durva,közönséges Ultrák közé üljek,vagy szép csendben a vasas szurkolók közé,mert Ők már elég kevesen vannak,de normálisabban viselkednek.Szegény Doll mester,nagyon sajnálom,semmiről nem tehet,de már kikezdték és nagyon félek tőle,hogy nem tűri a sértegetést és feláll a kispadról.Ki tudná ma pótolni egy Mészöly vagy egy Pintér na,ne,az igazi nagy tudású magyar, meg nem vállalják el az edzőséget.Most várom a sértő megjegyzéseket,” Mama vár a konyha”” Maradj a főzőkanál mellett ” ” Bazd meg látni,hogy nő vagy, be vagy kattanva” 🙂

    • Kedves Gabriella!

      Lázár Tanár Úr lányának még akkor sem modhatna senki (főleg nem egy Fradista) ilyeneket, ha okot adna, de erről szó sincs. Én könnyű helyzetbe vagyok, hisz személyesen is megismerhettem (tudom, amit kevesen, hogy édesapjának maga volt a “fiú”, akkiből szive szerint focistát nevelt volna), oldalunkon pedig mindig örömmel olvasom hozzászólásait, mely mai is tartalmaz egy nagy igazságot:

      …de mindig beleesek abba a hibába,hogy többet várok el tőlük mint amit tudnak.Erről kellene leszoknom…

      Én is, ahogy sokan a barátaim közül, de hát egy szurkoló márcsak ilyen.

      Le ne szokjon erről és ossza meg gondolatait minél többször az oldalunkon 😉

    • Kedves Gabriella!

      Szerkesztőtársam megelőzött ( 🙂 ), ezért csak annyit tennék hozzá, hogy akik ismerik a Ferencvárosi labdarúgás történetét (Ön biztosan közéjük tartozik, hiszen együtt élt vele) azok jól tudják, hogy már elég sokszor előfordult az, hogy többet vártunk el a csapattól annál, amit valójában tudott. De ez rendjén van, ezért vagyunk szurkolók.
      Tegnap a meccs végén is azt gondoltam, hogy miénk a világ… :mrgreen:

    • Kedves Gabriella, hála Istennek ez a fórum sose volt az -- és aligha lesz valaha is -- ahol anyázva esik fradista a fradistának, az Ön véleménye pedig mindig fontos és autentikus lesz itt, bárhogy is szóljon. Ráadásul pedig féltése, aggódása és csalódása mindnyájunké, nagyon könnyű osztoznunk benne. Ez az egy meccs kevés volt ahhoz, hogy a kupaszereplés miatti mélységes csalódáson túltegyük magunkat -- én a meccsösszefoglaló alatt még tegnapelőtt este azzal kezdtem a hozzászólásomat, hogy kukurikú, miénk a szemétdomb. De az is biztos, hogy hosszú a szezon és ha a vasárnapi eredményesség plusz első félidőben mutatott játék lesz a jellemző, akkor az esetleges bajnoki címet nemcsak felhőtlen örömmel fogjuk ünnepelni tucatnyi év után, hanem “az álmok, a fények, szívünkbe új remények mind visszatérnek”, és ugyanúgy hinni fogjuk, mint két hete ilyenkor még most is hittük, hogy nemcsak a privát szemétdombunkon vagyunk a kiskakasok, hanem a nagyfiúk között is érünk valamit, miközben a fiainkat is ugyanúgy fogjuk tudni szeretni, mint szintén két hete (és ahogy most is szeretjük őket, csak éppen neheztelünk rájuk és kiengesztelést várunk). Hátha jövő nyáron nem ilyen korán, vagy legalább nem ilyen illúzióvesztő módon kell felébrednünk az álmokból.

  • Őszintén szólva, nem csodálkoztam a Zeljeznicsar elleni kiesésen. Ez a csapat fizikai értelemben sem volt az őszi csapat. A bombabiztos védelem szétesett, de azt is mondhatom, hogy szétszedték. Pavlovicot annyira „felneveltük”, hogy visszarendelték, Batik súlyosan megsérült, ehhez jött még Mateos árulása, majd az, hogy Ramirezt az első meccsen kikészítették. Hiába nőtt fel Nalepa a feladathoz, teljesített Gyömbér és Leandro erején felül, ennyire volt elég. Mert ne felejtsük el, hogy a védelem előrejátéka mennyire kellett a tavaszi sikerekhez.
    Természetes, hogy akik a kudarcban érdekeltek, azok mindent megtettek azért, hogy még rosszabb legyen. Jó, hogy Boszniában nem történt olyan, amit a klubra terhelhetnének. Most olvastam a neten, hogy a Kubatov házánál tartott tüntetésnek a rendőrség vetett véget.
    Pedig a Szurkoló nem személyekhez vagy eseményekhez, hanem a KLUBHOZ kötődik. Mint a vallásos ember a hitéhez. Számára másodlagos, hogy milyen a pap (persze jobb, ha kiváló), mennyire szegény vagy gazdag az eklézsia – ő megmarad a hűségén. 1954 óta átéltem jó és rossz dolgokat, láttam ragyogóan és pocsékul játszani a csapatot, megéltem csodálatos klubhűséget és pofátlan árulásokat – de hogy eltávolodjam a Fraditól? Soha. Pedig egészségi állapotom minden jel szerint hátralévő éveimre végleg fotelszurkolóvá tette.
    Valójában nem tartozik a meccshez, de le kellett írnom.
    Ami a meccset illeti, háááát… igen. A külföldi foci más dimenzióba található, mint a hazai, és ha igyekszünk is arrafelé (mert látni, hogy igyekszünk), még messze van a „dimenziókapu”.
    A számomra gyerekkori emlékek miatt mindig rokonszenves diósgyőriek az első félidőben dimenzióval voltak alattunk. A második félidőben ők valamit javultak, mi lejjebb eresztettünk, de a győzelmünk egy pillanatig nem volt kétséges. Lamah lábában minimum két gól maradt benne, s ha ehhez hozzávesszük a kapufákat… Szóval a Szinva völgyiek boldogok lehetnek, hogy ennyivel megúszták. De Antal Botond szerencsétlenkedését az oldalvonalnál soká nem fogom elfelejteni.

    • Kedves Imre bátyám!

      Köszönöm a soraidat, engem is megérintett. Kellett is, mert az elmúlt néhány hét nálam is okozott “zavarokat”, sokszor nagyon kellett vigyáznom arra, hogy olyan írjak, mely a Fradizmusom ellen szólna.
      Azt meg nagyon sajnálom, hogy egészséged nem engedi meg, hogy “élőben” is lásd az új arénát. Pedig nagyon jó lenne, ha egyszer velünk tarthatnál. Az számomra egy örök emlék lenne.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST