90
Gólnélküli döntetlennel ért véget a mérkőzés.
89
Zsivoczky ugratta ki Brettscheniderta tizenhatoson belül. A soroksári hálóőr kilépett kapujából, elhagyta az ötöst is, és mielőtt középpályásunk lőhetett volna, felszedte előle a labdát.
87
Nagy József lép pályára Dragóner helyén. Dragi játékát nagy tapssal jutalmazták szurkolóink -- ahogyan valamennyi, korábban lecserélt játékosunkét.
86
Balog kapott remek keresztlabdát, amelyet védőnk levett, majd kapásból ballal ellőtt. Veszélyesen hullott lefele a labda, a vendégek hálóőre azonban még a jobb alsó sarok elől védett.
85
Laczkó próbálta megszerezni a mérkőzés első gólját, jobb lábbal leadott, a kapu középébe tartó lövését azonban védte a soroksári hálóőr.
84
Zsivoczky Norbert is bizonyíthat, Lazic helyén kap lehetőséget.
82
Jovánczai Zoltán helyén Horváth Dávid folytatja.
80
Csepreginek is bizalmat szavaz a szakmai stáb, Bartha hagyja el a pályát.
79
Szabó Kálmán is lehetőséget kap, így Kemenes Szabolcs pihenhet.
78
Hatalmas helyzet maradt ki! Balog ívelte át a labdát a jobboldalra, amelyet Brettschneider meg is szerzett. Középpályásunk remekül vette észre a szabadon érkező Laczkót, aki 12 méterről nagy erővel lőtt, a soroksári kapus azonban nem kis bravúrt bemutatva megmentett a góltól csapatát.
75
Ferencz helyett Brettschneider kap lehetőséget -- természetesen a középpályán. Bognár tehát visszahúzódik a védelem jobb szélére, helyén Brettschneider folytatja.
73
Mintaszerű akcióval jutott el csapatunk a soroksári kapuig. A labda útja Tímár-Lazic-Balog majd pedig Laczkó volt, aki a baloldalon lefutotta védőjét, majd a túl szélen érkező Bognárhoz továbbított. Zsolt célba vette a kaput, és a labda csak kevéssel ment mellé. Tetszetős, tapsot érdemlő támadás volt.
68
Baloldali támadás végén Laczkó továbbította középre a labdát, amelyet Lazic belsővel igyekezett a kapuba helyezni, középpályásunk 15 méterről leadott lövése azonban a kapu fölé ment.
64
Szalai helyén Fitos bizonyíthat.
61
Lazic szerzett meg egy kipattanót, és került így lövőhelyzetbe. Középpályásunk ballal célba vette a kaput, a 20 méterről leadott lövés után azonban a labda mindegy másfél méterrel a felső léc felett hagyta el a játékteret.
57
Laczkó vesztette el a labdát a saját térfelünkön, így a sorosáriak támadója egyedül vihette kapura. Dragóner azonban hatalmas sprintet kivágva még mielőtt lőhetett volna az ellenfél játékosa, becsúszva szerelte őt. Dragi megmozdulását nagy tapssal díjazták szurkolóink.
54
A baloldalról végezhettünk el szögletet. A beívelésre Tímár ugrott a legmagasabbra, védőnknek sikerült is kapura fejelnie a labdát, a soroksáriak hálóőre azonban nagy bravúrral, kevéssel a gólvonal elől hárított, majd pedig a védők szögletre tisztáztak.
51
A második játékrész első helyzetét is a mieink alakították ki: Lazic ugratta ki egy hosszú átadással Jovánczait. A szorongatott helyzetben lévő támadónk úgy tűnt, elveszíti a labdát, ám végül sikerült megtartania, és egy szép csel után Barthához továbbítania. Korosztályos válogatottunk éles szögből lőtt, a vendégek kapusa azonban szögletre tisztázott.
46
Folytatódik a mérkőzés. A mieink változatlan összeállításban játszanak tovább.
45
Vége az első játékrésznek. A csapatok 0-0-ás állásnál mennek pihenőre.
42
Jobboldali akció végén a szabad területen érkező Jovánczai “startol” a vendégek kapusával a labdára. Utóbbi valamivel gyorsabbnak bizonyult, és az utolsó pillanatban tisztázott támadónk elől.
39
Ferencz hosszú labdáját Bognár vitte az ellenfél kapujáig, majd a kilépő kapus mellett a hosszú sarok felé továbbította. Ott érkezett Laczkó, aki visszajátszott Jovánczaihoz. Támadónk előtt szerencsétlenül pattant meg a labda, így Zoli nem tudta megfelelően eltalálni; hiába volt üres a kapu, a labda fölé ment. Az előzőhöz hasonlóan nagy helyzet maradt ki ezúttal is.
27
A mérkőzés eddigi legnagyobb helyzete maradt ki! Szalai harcolt ki a jobboldalon szabadrúgást, amelyet Bognár középre adott, majd a védőkről levágódó labdával Balog kapásból célba vette a kaput. A védelem ismét jó helyen állt, a lepattanóra ezúttal Lazic csapott le; középpályásunk 8 méterről ballal lőtt a soroksári kapu fölé. Nagy helyzet volt…
23
Baloldali akció végén Jovánczai kapott indítást, támadónk azonban a labda átvétele közben már kissé kisodródott. Zoli a baloldalról, az alapvonalhoz egészen közelről próbálta középre adni a labdát, amelyet a vendégek védelme szögletre mentett. Szöglet után Tímár révén a hálóba került a labda, az eredmény azonban nem változott, a játékvezető ugyanis úgy látta, hogy védőnk támadta a soroksáriak kapusát. A mieink nem ellenkeztek az ítélet miatt.
20
A pálya jobboldaláról végezhettünk el szabadrúgást: Bognár beívelését Dragóner fejelte 8 méterről, nem túl nagy erővel a kapu mellé.
11
Egyelőre bár inkább a mieink irányítják a játékot -- Laczkó Zsolt kétszer is remekül futott el a baloldalon -, komolyabb helyzet még egyik kapu előtt sem alakult ki.
1
Elkezdődött a mérkőzés. A mieink zöld szerelésben játszanak.
.
Nem lép pályára a mai találkozón Csurka Zoltán. Védőnk kedden reggel agyrázkódást szenvedett. Zoli jelenleg kórházban fekszik, ám komplikáció nem lépett fel nála, így csütörtökön már valószínűleg otthon pihenhet.
.
Idén harmadszor lép pályára egymás ellen a két gárda.
.
Köszöntjük Szurkolóinkat! Csapatunk 18 órai kezdettel a Soroksár ellen vív felkészülési mérkőzést.