PERC
VÉGE! Közelebb állt a győzelemhez a Ferencváros, de ezúttal is csak döntetlent játszott a belga Genk ellen. Köszönjük figyelmüket!
90+4.
PERC
El-Hannusz kapu elé ívelt szabadrúgása után Cuesta fejelhetett, de a megpattanó labda Dibusz kezében kötött ki.
90+1.
PERC
Vandevoordt-bravúr! Egy felívelést éppen Makreckis elé kanalaztak ki a védők, a hátvéd egyből kapura lőtt, de a belga kapus nagy bravúrral kitolta a bal alsóból a labdát.
90.
PERC
Öt perc hosszabbítás következik.
88.
PERC
Yira Sor A. Zeqiri
85.
PERC
Egy bedobás után Fadera 18 méterről lőtte a jobb kapufa mellé a labdát.
81.
PERC
Abu Fani kapott sárga lapot labdaelrúgásért.
80.
PERC
Fotó: Szabó Miklós
80.
PERC
79.
PERC
Esiti Anderson Sigér Dávid
79.
PERC
Botka Endre Traoré Adama
79.
PERC
Lisztes Krisztián Pesics Alekszandar
78.
PERC
Munoz és el-Hannusz kis területen játszotta ki a ferencvárosi védelmet, de a gólszerző Munoz beadását végül Dibusz halászta le a levegőből.
75.
PERC
Lisztes és Esiti is érkezik majd a pályára.
74.
PERC
Fadera Paintsil
73.
PERC
Paintsil nem a legrövidebb úton indult el lefelé a pályáról, sárga lap.
73.
PERC
Eladták a labdát a belgák, a 16-oson belül Ben Romdan került lövőhelyzetbe, de éles szögből a léc fölé tüzelt.
72.
PERC
Abu Fani passzolt Traoréhoz, aki tolt egy labdát, majd középről, 17 méterről kapura lőtt, de a belgák kapusa védeni tudott.
69.
PERC
Ben Romdan passza után Abu Fani vállalkozott lövésre 20 méterről, de a labda a kapu fölé szállt.
65.
PERC
Hrosovsky passza után el-Hannusz 22 méterről lőtte a léc fölé a labdát.
62.
PERC
Aaneba Ismael Mmaee Samy
62.
PERC
GÓÓÓL!!! Galarza tologatott a 16-os előterében, majd 22 méteres lövését Dibusz még nagy bravúrral hárította, de a kipattanóra üresen érkezett Munoz, aki 9 méterről, ballal a jobb alsó sarokba lőtt. (1–1)
60.
PERC
Mmaee nem fogja tudni folytatni…
58.
PERC
Daniel Munoz tartott rá Mmaee lábára, sárga lap.
56.
PERC
Fotó: Szabó Miklós
55.
PERC
54.
PERC
Pesics ugratta ki Ben Romdant, aki éles szögből kapura lőtt, de Vandevoordt ezúttal védeni tudott.
52.
PERC
Pesics találatával előnyben a Ferencváros (Fotó: Török Attila)
52.
PERC
51.
PERC
Ben Romdan Mohamed Ali Zachariassen Kristoffer
47.
PERC
GÓÓÓL!!! Abu Fani 23 méterről lőtte kapura a labdát, amely levágódott Vandevoordt testéről, az érkező Pesics pedig 10 méterről, ballal, a jobb felső sarokba lőtt. (1–0)
47.
PERC
Rögtön ferencvárosi helyzetet jegyezhettünk fel, melynek végén a levágódó labdát Sigér lőtte a kapu fölé.
46.
PERC
A mérkőzésről a véleményét ITT mondhatja el!
46.
PERC
Folytatódott a mérkőzés, a szünetben egyik csapat sem cserélt.
FÉLIDŐ
Pesics egyelőre nem tudta pótolni Varga hiányát a ferencvárosi csatársorban (Fotó: Szabó Miklós)
FÉLIDŐ
FÉLIDŐ
Vége az első félidőnek. A párharc harmadik félideje is gól nélkül ért véget.
45+2.
PERC
Rengeteg szögletet végezhettek el a csapatok idáig, azonban nagy veszély egyik után sem alakult ki.
45.
PERC
Három perc a hosszabbítás.
45.
PERC
El-Hannusz a bal oldalról, az oldalvonal közeléből végzett el szabadrúgást, a veszélyesen csapódó labdát, Dibusz tornázta ki a bal felső sarok elől.
43.
PERC
Sadick pakolt oda egy nagyot Zachariassennek, sárga lap.
39.
PERC
Makreckis az alapvonal közeléből passzolta vissza a labdát Marquinhosnak, aki 12 méterről, kapásból lőtt, de Vandevoordt nagy bravúrral szögletre tolta a léc alá tartó labdát.
37.
PERC
Arteaga, majd Paintsil okozott pillanatnyi zavart a hazai védelemben, de Dibusz jól lépett ki a kapuból és megszerezte a labdát Munoz elől.
35.
PERC
Fotó: Szabó Miklós
35.
PERC
34.
PERC
A játékvezető egyelőre nincs a helyzet magaslatán…
32.
PERC
Galarza Heynen
32.
PERC
Abu Fani ugratta ki Traorét, aki megforgatta Arteagát, majd 13 méterről a kapu mellé lőtt. A labda a védő lábán megpattanva hagyta el a játékteret.
31.
PERC
Úgy tűnik a belgák csapatkapitánya nem fogja tudni folytatni a játékot.
31.
PERC
Heynen maradt lent a földön egy ütközést követően.
28.
PERC
Pesics elcsente a labdát a bizonytalankodó Sadicktól, de passza után Abu Fani ígéretes helyzetben csúnyán “eltörte” a labdát.
23.
PERC
Baah keverte meg a hazai védelmet, majd a bal szélről el-Hannusz ívelte át a labdát a hosszú sarok irányába, az érkező Paintsil azonban az oldalhálóba fejelt.
21.
PERC
A videobíró is megvizsgálta az előző Traoré-féle esetet, maradt az ítélet.
20.
PERC
HÚÚÚÚÚÚ! Paintsil az alapvonal közelében megverte Civicet, majd középre passzolt, de Zeqiri lábáról az üres kapu mellé szállt a labda.
20.
PERC
Traoré két védőt csapott be egy csellel, majd elterült a 16-oson belül. A játékvezető sípja néma maradt.
19.
PERC
Első szögletük végzhették el a belgák, a középre ívelt labdát Abu Fani vágta ki, majd Arteaga 24 méteres lövése szállt a léc fölé.
13.
PERC
Közben a csoport másik mérkőzésén Nzola tizenegyesével máris vezetést szerzett a Fiorentina.
10.
PERC
Civic bal oldali szöglete veszélyesen érkezett az ötös magasságába, de Mmaee lábáról a kapu mellé pattant a labda.
9.
PERC
Marquinhos gondolt egyet és nagy lövést zúdított a belga kapura, de 30 méteres löketét Vandervoordt ujjheggyel szögletre tolta.
7.
PERC
Jobb oldalról indult a belga támadás, végül a balon felfutó Baah elé került a labda, ő azonban hosszan ugratta ki Heynent, így Dibusz könnyedén tisztázott.
5.
PERC
A vendégek előtt adódott az első lehetőség, a jobb szélen helyezkedő Paintsil keveredett a kapu elé, de lövését Dibusz kitenyerelte, majd el-Hannusz lövése csúnyán a kapu fölé szállt.
2.
PERC
Fotó: Szabó Miklós
2.
PERC
1.
PERC
Elkezdődött a mérkőzés, a játékvezető sípszavára Marquinhos indította a játékot.
Érkeznek a csapatok, a Ferencváros zöld-fehérben, a Genk szürke-feketében.
A kezdősípszó előtt tekintsünk rá a tabella aktuális állására:
A hangulatra biztosan nem lehet majd panasz, hiszen mindkét csapat szurkolói már a bemelegítés során jó hangulatot teremtettek (Fotók: Róth Zoltán)
„Nagyon számítunk a szurkolókra, rendre ott vannak mögöttünk, elképesztően sokat segítenek. Sokszor tapasztaltuk már a nemzetközi kupában, hogy amikor a Groupama Arénában közel azonos erősségű ellenféllel játszottunk, a drukkereink jelentették a különbséget, az ő segítségükkel tudtuk megnyerni a találkozót. Remélem, most is így lesz” – árulta el Botka Endre, a Ferencváros játékosa. A válogatott védővel készült interjúnkat ITT olvashatják.
„Jól vagyok, készen állok – nyilatkozta a sajtótájékoztatón Joseph Paintsil. – Az ellenfelek mindig provokálnak, de ezt meg kell tanulnom kezelni, úgyhogy megígértem magamnak és a stábnak, nyugodtan viselem ezeket a helyzeteket. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, örülök, hogy a korábbi csapatom ellen játszhatok. Emlékszem, milyen érzés volt először itt pályára lépni, szép emlékeket őrzök a volt csapattársakról, például Botka Endréről vagy Otigba Kennethről. A futballnak az is velejárója, hogy az ember a korábbi társakkal csap össze, úgyhogy izgatottan várom a meccset.” A Genk sajtótájékoztatójáról készült cikkünket ITT olvashatják.
Belgiumban két hete 0–0-s eredménnyel zárult a két csapat összecsapása. Annak a mérkőzésnek az összefoglalóját ITT olvashatják.
KÖSZÖNTJÜK ÖNÖKET A GROUPAMA ARÉNÁBÓL! HAMAROSAN KEZDŐDIK A FERENCVÁROS–GENK EKL-MÉRKŐZÉS! TARTSANAK VELÜNK!
Mérkőzés előtt:
https://videa.hu/videok/sport/fradi-genk-elott-2023.11.09-europa-conference-league-Jl3fpkHMqhkE4inJ
Összefoglalók:
https://videa.hu/videok/sport/ferencvaros-1-krc-genk-dejan-stankovic-europa-conference-league-wB8gY5hBC5sZmF6F
Mérkőzés után:
https://videa.hu/videok/sport/fradi-genk-utan-2023.11.09-europa-conference-league-foUwTlyw9FBXnGd0
Nyilatkozatok:
https://videa.hu/videok/sport/aleksandar-pesic-2023.11.09-europa-conference-league-i8uD23oA6VxJpRMZ
https://www.youtube.com/watch?v=WX_nsa_iglo
https://videa.hu/videok/sport/kristoffer-zachariassen-2023.11.09-europa-conference-league-kPtmywo4gNRhbCYs
https://videa.hu/videok/sport/siger-david-2023.11.09-europa-conference-league-wPpKK209OqP6u68D
https://videa.hu/videok/sport/dibusz-denes-2023.11.09-europa-conference-league-rGj4b6Wbro19zhmK
PERCRŐL PERCRE
90+6.