Az FTC Emlékmúzeum alapí­tása

TFU_20001000_FU_006 - 00021900. december 3-án alakult meg a Ferencváros labdarúgószakosztálya. A 85 éves jubileum alkalmából hétfőn délben meghitt ünnepségre került sor az Üllői úti székházban, melyen részt vettek a klub és a szakosztály vezetői, edzői, valamint az NB I-es és a junior csapatjátékosai.

Hargitai Károly ügyvezető elnök köszöntötte a megjelenteket s méltatta a szép jubileumot. Beszélt a 85 év nagyszerű eredményeiről, a nagy elődök dicső tetteiről. Kiemelte, hogy büszke lehet múltjára az egyesület, a szakosztály. A magyar labdarúgás történetében a legtöbb bajnoki cí­met a zöldfehérek nyerték, a legtöbb kupagyőzelmet is ők aratták, s az FTC adta a legtöbb játékost a nemzeti tizenegybe.

Ezt követően jutalmakat adott át az ügyvezető elnök. A megajándékozottak az őszi idényben jubiláltak. Ebedli Zoltán 300. bajnoki találkozóját játszotta az FTC-ben, összes mérkőzéseinek száma pedig 551. Nála többször csak Sárosi dr. és Mátrai szerepelt zöld—fehér szí­nekben. Emléktárgyat kapott még Jancsika, Zsiborás, Szántó és Bánki, valamint Dalnoki Jenő vezetőedző. A szakember háromszázszor ült a csapat kispadján. Nála csupán Blum Zoltán töltött több időt a Fradi-kispadon.

Az ünnepség keretében adta át Hargitai Károly Nagy Bélának, az egyesület propaganda főelőadójának az FTC-múzeum alapí­tásának oklevelét, majd a klub krónikása stí­lszerűen nyolc és fél ferencvárosi trófea történetét mesélte el.

TFU_20001000_FU_006 - 0002-2

Kedves fiúk! Kedves vendégeink!

Szakosztályunk megalakulásának 85. évfordulóján — stí­lszerűen — nyolc és fél ferencvárosi emléktárgy „mini krónikájával” emlékezünk az egykori fradistákra.

Mivel is kezdhetnénk mással, mint az első magyar labdarúgó vándordí­jjal – az Ezüstlabdával. 1903-ban Polonyi Géza országgyűlési képviselő adakozásából, egy Fábri nevű ötvösművész kezemunkája által készült a trófea, szinte napok alatt. Az „ősfradisták” az első bajnoki cí­m mellé ezt a nevezetes trófeát is megnyerték — amely í­gy a szakosztály első vándordí­j győzelmét is jelenti.

1904-ből az első vidékről hozott kupáról emlékezhetünk. A futball népszerűsí­tése miatt hí­vták meg a korabeli — már akkor is népszerű! — fradistákat Kaposvárra, egy bemutató mérkőzésre. A meccset úgy hirdették, hogy a találkozó alatt cigányzenekar is szórakoztatja a publikumot, no meg az egyik kapu mögött csapra vernek egy hordó sört a szomjas szurkolóknak – de még a mérkőző csapatok játékosainak is. Lehet, hogy a 13-1-es eredmény után, ezért volt még egy 15 pcrces ráadás meccs?

Az 1908-as Húsvéti tornára nagyon készültek élcsapataink. Az FTC mellett az MTK, BTC és a MAFC volt a torna résztvevője. A lelkes rendezők a négy klub cí­merét a Húsveri serlegbe is bele forrasztották … A Fradi egyébként kapott gól nélkül nyerte ezt a nevezetes Húsvéti tornát!

1934-ben egy másik érdekesség jelentette a Húsvéti mérkőzéssorozatot. Fél serlegekért mérkőzött két magyar (Ferencváros, Hungária) és két osztrák (Rapid, Austria) élcsapat. A Meisl Hugóról elnevezett két fél trófeát összetett eredményeik alapján a magyarok nyerték. Ma már csak a ferencvárosiak fél kupáját tudjuk bemutatni, azt is véletlenül. A hatvanas évek végén a Fradi pálya tereprendezése közben a földből került elő egy besötétedett fémdarab, amelyet el is dobtak volna, ha nincs rajta néhány soros í­rás. Amint később kiderült a pályamunkások a nevezetes trófeát találták meg és adták át „azonosí­tásra”. Az egyébként ezüstből készült serlegkuriózum azóta kis múzeumunk nevezetes darabja …

KS_1985_II_01_0092Most pedig az 1937-es KK döntő labdáját mutatom meg. Rómában a Lazio elleni meccsen tizenegyesből ezt a labdát védte ki kapusunk Háda József, í­gy nagy érdemeket szerzett a kupa elnyerésében. A győztes kupadöntő labdáját a ferencvárosi játékosok hazahozták Budapestre – és az eredeti focit galvanizálva átadták Springer elnök úrnak. A család éveken át őrizte a nevezetes trófeát, és csak az 1984-es „nosztalgiamérkőzésen” adta át a klub múzeuma részére, az a dr. Springer Ferenc, aki immár az alapí­tó elnök unokája …

Szintén kupagyőzelmet idéz ez a kis trófeamásolat. Két évtizeddel ezelőtt a Ferencváros nyerte a VVK-t, és ha az eredeti kupa – vándordí­j lévén – nem is kerülhetett végleg az Üllői útra, legalább ez a kis másolat emlékeztet az egykori sikerre.

Ezt a kicsinyí­tett változatot egyébként a játékosok a győztes döntő után megkapták. Nos és az idén megkapták azok a ferencvárosi szurkolók is, akik az FTC Baráti Kör Kupaszerda Klubjába beléptek!

Az FTC új Üllői úti stadionjában az első megnyert trófeát ez a zöld szí­nű, herendi mintás óriásváza jelentette. A klub 75 éves jubileuma idején rendezett nemzetközi tornát a ferencvárosiak nyerték, í­gy a trófea a fradistákat illette. Külön érdekesség, hogy a döntő idején olyan felhőszakadás volt Budapesten, hogy a trófea átadását csak az Üllői úti klubház tanácstermében tudták lebonyolí­tani! Géczi István, az akkori csapatkapitány a részt vevő együttesek játékosainak tapsától kí­sérve vette át a nevezetes trófeát.

Kedves ferencvárosi fiúk! Befejezésül egy olyan zöld-fehér zászlót mutatok nektek, amely immár több, mint fél évszázados. Amikor a Ferencváros csapata 1929-ben átutazott Dél-Amerikába a B-közép szurkolói átadták a játékosoknak zászlójukat. A zászlót a játékosok azért kapták, hogy a csapat a messzi távolból is érezze az itthoniak szeretetét, a nagy szurkolótábor szí­ve dobbanását. Labdarúgóink – a jól sikerült túra után – a hí­res zászlót hazahozták és aláí­rásukkal „szentesí­tve” visszaadták a lelkes szurkolóknak. Ezt a nevezetes zászlót az azóta eltelt évtizedek alatt mindig a legidősebb szurkoló őrizte, mí­g végül 1972-ben Vincze Andor sporttársunk a következő szavakkal egyesületünknek adományozta:

— Itt van fiam ez a sok vihart megélt, dicső zászló. Átadom őrizzétek tovább, mint ahogy elődeim és én is vigyáztam rá. Öreg vagyok, gyengélkedem – jobb helye van ennek a zászlónak itt a Fradiban. Vigyázzatok rá és mutassátok meg az utánunk jövőknek …

Két hét múlva Vincze bácsi halálhí­réről értesültem! A zászlót még fáradt kezével, halála előtt átadta … És a Ferencvárosi Torna Clubban mindig kell, hogy legyenek olyanok, akik a zászlót átveszik, akik a klub sikereiért, az FTC nevéért megteszik azt, ami szí­neinknek dicsőséget hoz. Az FTC minden játékosának ehhez erőt, egészséget kí­vánok és kérlek benneteket, hogy most – a Szózat hangjai mellett koszorúzzuk meg a Springer szobrot, valamint a mártí­rhalált halt edzőnk Tóth Potya István, stadionunk falán lévő márvány emléktábláját.

TFU_19991231_Trb_Szil - 0020

(Nagy Béla via Népsport és Képes Sport)

Nagyí­táshoz klikk a képre!

Nagyí­táshoz klikk a képre!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

05.11.19:30 M4 Sport
OLDALAK
05.15.19:30 M4 Sport
05.18-19. M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ