2013.IV.24. NB II, Ferencváros II. – Szeged: 1-0

Második csapatunk kettős emberhátrányban aratott egygólos győzelmet a labdarúgó NB II Keleti csoport 19. fordulójából elmaradt mérkőzésen Csepelen.

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Gálhidi György: – Két jó formában lévő csapat találkozik, az utóbbi mérkőzések legalábbis ezt mutatják. A profi játékosoknak illene tűzben tartani magukat, de azért mentálisan is készültünk, í­gy folyamatosan beszéltünk az előttünk álló feladatról, a Fradi II.-ről. Erős csapat tehetséges játékosokkal, az Orosháza ellen például nagyon jól játszottak. A csapatvédekezésünk nagyon fontos, de a legfontosabb, hogy ugyanolyan komolyan vegyük ezt a találkozót is, mint az utóbbi meccseket a bajnokesélyesek ellen. Igyekeztünk mindent megtenni, hogy alaposan feltérképezzük őket, ehhez minden eszközt felhasználtunk. Négy jó képességű támadónk van, közülük bárki alkalmas arra, hogy meglepjük a fővárosiakat.

A mérkőzés:

Ferencváros II. – Szeged: 1-0 (0-0)
Csepel, 100 néző, vezette: Kovács J. Zoltán (Király, Török)

Ferencváros II: Hermány – Kárász, Vattai, Batik, Birtalan – Peszmeg, Csilus – Popgeorgiev (Erdei G. 54.), Ionescu (Papp M. 46.), Nyilasi B. – Nehéz (Erdei V. 68.)
kispad: Gyenes, Kleizer, Majzik
vezetőedző: Lipcsei Péter

Szeged: Belecan – Tóth I., Petrók, B. Kapic, Farkas M. – Kis R., Markovic (Kéri 65.), Ulvicki (Geiger 60.), Farkas Z. – Jovánczai, Varga B. (Timm 63.)
kispad: Trepák, Borbély, Stipancevic, Laczkó J.
vezetőedző: Gálhidi György

Gól: Papp M. (67.)
Sárga lap: Birtalan (26.), Kárász (34., 83.) illetve Jovánczai (71.), Timm (76.), B. Kapic (78.)
Kiállí­tva: Batik (52.), Kárász (83.)

A mérkőzés fontosabb momentumai:

52. perc: A Szegedről igazolt Batik Bencét állí­tják ki. Lerántotta a ziccerben kiugró Vargát.
67. perc: Vezet a Fradi. Papp egy csel után középen tisztára játszotta magát és nagy bombát eresztett meg 22 méterről a labdát zsinóron húzták be a bal ficakba, Belecan nem érhette el.
83. perc: Időhúzásért Kárász kapott sárgát, ez neki a második, mehet zuhanyozni.

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Lipcsei Péter: – Azt gondolom, hogy példaértékű volt a csapat hozzáállása a mérkőzéshez. Két emberrel kevesebben fejeztük be a mérkőzést, de a srácok megmutatták, hogy mi az a Fradi Szí­v. Labdarúgóim küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak, boldog vagyok, hogy újra sikerült győznünk. A három pont begyűjtéséhez nagy szükség volt Hermány Bence bravúrjaira is.

Gálhidi György: – Szabályos góltól fosztott meg minket a játékvezető, igaz a Ferencváros jobban akarta a győzelmet, mi bután és pontatlanul játszottunk.

(A Ferencváros hivatalos és a Szeged nem hivatalos honlapja, a szegedma.hu, a delmagyar.hu, az nso.hu, és az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

05.11.19:30 M4 Sport
OLDALAK
05.15.19:30 M4 Sport
05.18-19. M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ