LABORCZFALVI-tól – RUTTKAY-ig

Ormai Ferenc: 85

Ormai Ferenc

A Kőbányai Drasche csapatában kezdte pályafutását. Innen a Debreceni Honvédhoz, Palotás István edző csapatába került, aki megtalálta a számára legmegfelelőbb posztot, a védelem közepén. Ezután a Budai Spartacusba igazolt, ahonnan az NB II-es válogatott tagja lett. Ekkor figyelt fel játékára Mészáros József, aki 1962-ben leigazolta a Fradiba. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Pintér Attila: 55

Pintér Attila

Salgótarjánban kezdett futballozni, serdülő évei alatt rövid időt töltött az FTC-nél. Tizenhat évesen már az Üveggyár felnőtt csapatában játszott, aztán másfél évet töltött el Balassagyarmaton a területi bajnokságban. Még ifistaként volt a Bp. Honvéd játékosa, majd visszatért szülővárosába.

A Sí­küveg csapatából válogatta be Bicskei Bertalan, az 1984-es EB-győztes ifi-válogatottba. ’85-ben ugyancsak meghatározó tagja volt az U20-as világbajnokságról veretlenül kieső magyar válogatottnak illetve az egy évvel későbbi kontinenstornán bronzéremig jutó U21-es válogatottnak is.

1984 nyarán igazolta le a Ferencváros, azonnal a megfiatalí­tott csapat alapembere lett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Pósa Béla

Egykori válogatott szélsővédőnket Izsák Zsazsa a nagy játékosfelfedező és nevelő hozta a grundról a Fradiba. Jól mutatkozott be és leigazolták előbb az amatőrökhöz, majd később profi szerződést is kapott.

„Prakker” vékony, szikár de roppant szí­vós és technikás labdarúgó volt. Ügyesen szerelt, jól helyezkedett és pontosan adogatott. Eredetileg szélsőfedezetet játszott, aztán a WM-rendszerben -fegyelmezett játéka miatt- a szélsőhátvéd helyére került.

Csupa szí­v, lankadatlan küzdőmodorával nagyon értékes játékosnak bizonyult. Góljait büntetőrúgásokból szerezte, megbí­zható í­télet-végrehajtónak bizonyult. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Igor Nicsenko: 50

Szovjet, majd ukrán élvonalbeli csapatok után került Magyarországra. 1995 nyarán igazolta le a Stadler gárdája. Hamar igazolta, hogy jó választás volt, hiszen az akasztói gárdában sorra rugdosta a gólokat, majdnem egygólos átlagot tudott felmutatni az élvonalban.

Ez is illetve Stadler József zöld-fehér szimpátiája is kellett ahhoz, hogy a csatár a főváros IX. kerületébe szerződjön 1996 telén.

A Fradiban is igazolta, hogy mestere a góllövésnek. A bajnokcsapatban 10 gólt (háromszor duplázni is tudott: Békéscsaba, Győri ETO, PMFC) szerzett, 14 tavaszi találkozón. A szezont az NB I-es góllövőlistájának élén zárta, ezzel az FTC utolsó gólkirályának mondhatja magát.

A következő idényben 24 bajnoki találkozón 15 gólt szerzett. Ismét három NB I-es találkozón ért el két gólt: (Kispest, Újpest, ZTE). Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Németh Miklós: 75

Németh Miklós

Ifi-válogatott csatárunk 1962 nyarán a Transvill csapatától még ifjúsági játékosként került az Üllői útra és gólerejével hí­vta fel magára a figyelmet.

A Fradi felnőtt csapatában is sikerrel debütált, a szurkolók is nagyon szerették. 1965-ben, a VVK győztes Fradiban (!) élete első három bajnoki meccsén két gólt is szerzett! Az ellenfelek az MTK, Újpest és a Vasas voltak …

Pályafutásának ebben a szakaszában 33 gólt szerzett 47 pályára lépése alkalmával, mégse tudott gyökeret ereszteni a csapatban, í­gy két évre Salgótarjánba került.

1969-került visszatért és, hogy nem felejtette el góllövő tudományát azonnal igazolta, hiszen a Haladás ellen két gólt is rúgott. Sőt 1969. április 30-án a Népstadionban az Eger elleni találkozón (a Fradi 6:2-re győzött) mesternégyest is szerzett bajnoki mérkőzésen.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Rácz László: 60

A kárpátaljai Fancsikán látta meg a napvilágot. 1981-ben került a Dinamo Kijevhez. A szovjet élcsapattal három bajnoki aranyérmet, négy kupagyőzelmet és 1986-ban KEK trófeát szerzett. Tagja volt az 1988-ban EB döntőig menetelő szovjet válogatottnak. Kölcsönjátékosként megfordult a spanyol Espanolban is.

Régi vágya volt, hogy Magyarországra szerződjön. Korábban, amikor a Dinamo átutazott Magyarországon, rendre az Üllői úton edzettek, í­gy Rácz már csak ezért sem volt ismeretlen a ferencvárosi vezetők előtt.

Már 1990 őszén szerették volna leigazolni a játékost, de a procedúra elhúzódott. Időközben egy megfázás után súlyos komplikációk léptek fel nála. A szovjet egészségügyi állapotokra majdnem ráment az egészsége. 1991 februárjában érkezett az Üllői útra. Ekkor úgy tűnt: meggyógyult. Aztán hamarosan kiderült, azaz, hogy nem derült ki semmi. Vizsgálat, vizsgálatot követett, közben a tavaszi idény is véget ért, a középpályás azonban nem tudott pályára lépni.

Teljes volt a bizonytalanság. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Répási László: 55

1979-ben Szigetszentmiklósról került a Fradihoz és a serdülő I-től kezdve végigjárta a szamárlétrát.

18. születésnapja után egy nappal mutatkozott be a Fradi első csapatában Vincze Géza “kezei” alatt.

Ugyan első és utolsó ferencvárosi mérkőzése között öt és fél év telt el, de elvétve szerepelt zöld-fehérben. Időközben több csapatban is megfordult, hol kölcsönbe került, hol a katonaság szólt közbe.

Az 1984/85-ös idényben játszotta mérkőzései javarészét, a hazai kupasorozatban (MNK) a csapat házi gólkirályának bizonyult.

1989-ben húzta magára utoljára a Fradi-cí­meres mezt, majd végleg távozott az Üllői útról. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Murai Sándor: 60

Murai Sándor

Egykori ifjúsági és utánpótlás válogatott csatárunk 16 és fél évesen az Üllői úton mutatkozott be az élvonalban a Kaposvár szí­neiben.

Egy élvonalbeli meccsel a háta mögött került a Fradihoz, ahol 1979 augusztusában öltötte magára először a Ferencváros zöld-fehér mezét. Dunaújvárosban bajnokin is debütált, melyet további tizenkét találkozó követett a szezonban. A bajnokság végén megszerezte első élvonalbeli találatát is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

05.11.19:30 M4 Sport
OLDALAK
05.15.19:30 M4 Sport
05.18-19. M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ