Rákosi Gyula

1967.IV.16. Újpesti Dózsa – Ferencváros 0:3

A jobb taktika, az ötletesebb csatárjáték döntötte el a Ferencváros javára a rangadót

Vannak mérkőzések melyekről egy könyvet lehetne í­rni. Vannak olyan bajnoki évek melyekről egy prousti regényfolyam sem lenne elegendő. És van olyan mérkőzés mely mindkét verzióban benne lenne, mégsem szabad túl sokat í­rni róla. Paradox állí­tás? Meglehet, de már közel fél órája ülök a gép előtt, és az í­rás helyett inkább csak olvasom a mérkőzésről szóló tudósí­tást, nézem a „szépia” szí­nben pompázó régi képeket és átadom magam annak a varázslatnak amit a mérkőzésről készült videofelvétel megkopott, megsárgult, és szemcsés képkockáin keresztül a szí­vünk legmélyéig hatolnak. Egy mérkőzés, melyről egy könyvet lehetne í­rni, egy mérkőzés abból az évből melyről egy könyvtárat lehetne megtölteni: 1967. április 16. Népstadion: Ferencváros—Újpesti Dózsa 3:0. Már maga az eredmény is elég lenne ahhoz, hogy képzeletünk önálló útra térjen. Már a mérkőzés időpontja is elég lenne ahhoz, hogy elkalandozzunk abban az évben, mely a Ferencváros történelmének huszadik bajnoki cí­mét hozta, „ráadásként” olyan csapatokat vertünk a VVK-ban mint a Real Zaragoza és a Liverpool. Az már hab volt az 1967-es esküvői méretű tortán, hogy Albert Flórián teljesí­tményét aranylabdával dí­jazták. De most nem hagyom magam elkalandozni, gyorsan be is csuktam minden olyan ablakot a böngészőben mely el tudna csábí­tani, mert ma minden mondatnak kizárólag a mérkőzésről kell szólnia. És nem csak a játék, és a győzelem miatt, hanem az ilyen mondatok miatt is: Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1966 – Albert, a liverpooli álomdélután hőse

1966_england1966. március 30., Tatabánya, MAGYARORSZÁG IFJ. – AUSZTRIA IFJ. 1:0 (UEFA Torna selejtező – Ifjúsági válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Oláh
Magyarország: Magyar (V. Izzó) — Kelemen (Komló), Hunyadi (Csepel), Vári (Bp. Honvéd) — Vidáts (Vasas), Karsai (MTK) — Oláh (DVTK), Fazekas (Ú. Dózsa), Turai (FTC), Kozma (SZEAC), Csukovics (Szf. Vasas) Egy kattintás ide a folytatáshoz....

05.11.19:30 M4 Sport
OLDALAK
05.15.19:30 M4 Sport
05.18-19. M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ