Varga Zoltán

1964.XI.4. VVK, Ferencváros – Wiener SC 2:1

vvk-64_65VVK 1965: a kupagyőzelem 14 pillanata – út a döntőig

A Bécsben elszenvedett 1:0-ás vereség után bizakodó volt a hangulat. A szurkolók úgy érezték, hogy első mérkőzésről az olimpia miatt lemaradó Novákkal és Vargával kiegészült Fradinak sikerül kiharcolnia a továbbjutást. Ez ellen egyedül a fáradtságot lehetett felhozni, valamint egy kételyt, hogy a bajnoki cí­mmel, az olimpiai elsőséggel és az EB bronzéremmel vajon nem lakott-e jól a magyar labdarúgás. Mészáros Józsefnek mindkét tényezőt figyelembe kellett venni a felkészí­tés során, ráadásul november 1-én még Győrben kupamérkőzés is várt a csapatra úgy, hogy előtte szerdán Bécsben játszottunk. Talán ezért döntött úgy a mester, hogy a válogatott játékosainkból (Novák, Albert, Fenyvesi, Rákosi Varga) egyedül Varga Zoli lépett pályára, a többieket pihentette. Talán ennek is tudható be, hogy végül a győri zöld-fehérek nyertek 2:0-ra, hosszabbí­tás után úgy, hogy sötétedés miatt a 116. percben le kellett fújni a mérkőzést. Lehetőségünk lett volna óvást benyújtani, de a csapat úgy tartotta sportszerűnek, ha a pályán elért eredményt hagyják jóvá. A fair-play szellemén túl a döntésben minden bizonnyal közrejátszott az is, hogy számunkra a már megszerzett bajnoki cí­m mellett a VVK továbbjutás volt az elsődleges szempont. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1964.IX.9. VVK, Ferencváros – ZJS Brno 2:0

vvk-64_65

VVK 1965-2015: a kupagyőzelem 14 pillanata – út a döntőig

Rossz szájí­zzel indult az 1964-es év. A csapatok bár elfogadták a magyar foci irányí­tóinak, helyesebben a keleti blokk moszkvai “követőinek” döntését, miszerint újfent szakí­tunk a nyugati világ bevett ősz/tavasz bajnoki lebonyolí­tási rendszerével és visszatérünk az ötvenes években egyszer már bevezetett tavasz/ősz rendszerhez, de tudták, hogy a hatvanas évek elején elinduló európai kupasorozatban való részvételünket ez meg fogja bonyolí­tani. A legnagyobb érzelmi gondot a Ferencváros számára nem is ez a változás jelentette, hanem a kissé érthetetlen módon elvesztett 1963 (egyfordulós) őszi bajnokság, ahol az utolsó két meccsünkön csak egy pont kellett volna a cí­mvédéshez, helyette két vereség jött és harmadik hely. Pluhár István szavaival élve, “Gyenge bajnokság volt, az érdektelenség köde fedte be a magyar labdarúgást”. Ebből a ködből azonban, a kezdeti csalódáson túl, a zöld-fehér szurkolók már meglátták a kibukkanó napsugarakat is. Mészáros József keze alatt, hosszú évek után kezdett kialakulni egy újabb álomcsapat, melyet a szurkolók az 1962/63-s bajnoki cí­m után már “aranylábúaknak” becézett. Ezen nem is lehetett csodálkozni, hiszen utoljára az 1948/49-es idényben szereztünk bajnoki elsőséget, igaz, ebben a 15 éves “magányban” benne voltak az ötvenes évek. Ilyen előzmények után vágtunk neki az 1964-s bajnokságnak valamint az 1964/65-s VVK küzdelmeknek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

05.11.19:30 M4 Sport
OLDALAK
05.15.19:30 M4 Sport
05.18-19. M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ