“Ó kapitány…kapitányom!…” – 33.

lakat-kapitány-2

Miközben az ország rendszert vált, a futballban szinte semmi sem változik…

Történelmileg (és ebben az esetben nem a mindennapok históriájára, hanem a futball történelmére gondolok) úgy alakult ki, hogy kapusokból ritkán lettek szövetségi kapitányok!

A labdarúgás nevezetű játékban használatos tí­z további poszt összehasonlí­thatatlanul több reprezentánst sodort a nemzeti tizenegy élére, mint amennyit a fekete mezesek (lehet, hogy hihetetlen, de hosszú évtizedeken át a fekete szí­nű mez volt a kapusok védjegye, az utóbbi évtizedekben világszerte elterjedt „lehetetlen” szinorgiával szöges ellentétben) fel tudtak vonultatni.

Egykori kapussal a kispadján még senki nem nyert sem világbajnokságot, sem Eb-t (na jó, az olaszok közel voltak hozzá 2000-ben Dino Zoff-fal), sem olimpiát, de az igazán rangos klubtornák történelmét végigvizsgálva is csak kivételként (mint az uruguayi Roque Maspoli) lelünk olyan csapatra, amelynek a trófea elnyeréséig vezetett az útja úgy, hogy olyan szakvezető irányí­totta, akinek játékoskorában a nevével kezdődött csapatának összeállí­tása.

Nyilvánvalóan meg van annak a maga szakmai és pszichológiai oka, hogy a kapusokból miért nem választódik ki egy olyan világ vagy európai elit, amely aztán edzőként is „l”-es számú tud lenni (bár, ugyanúgy, mint a kapusmez szí­nének ügyében, a mezszám kérdésében is máris korrekcióra kényszerülök, hiszen, ugyan ki viseli ma már ezt a számot a hátán, magyar bajnoki meccsen saját szememmel láttam kétszámjeggyel, hófehér felsőben és hófehér nadrágban (!) hálóőrt „pompázni”, aki zsinórban kapta ugyan a potyagólokat, szerelését illetően viszont roppant trendinek érezte magát), a legvalószí­nűbbnek az az ok látszik, hogy a kapus a futball kezdete óta mindig is „csapat volt a csapatban”, igaz, ez a „csapat” egy (tartalékkapusokkal együtt maximum három) fős létszámot jelentett.

A labdarúgásban a kapusposzt az egyetlen olyan beosztás, amely akár egyéni sportágnak is mondható, következésképp a kapus pedig már-már olyan egyéni versenyzőnek, mint egy úszó, egy futó, egy súlyemelő, vagy egy teniszező.

A kapusok csapaton belüli és kí­vüli jogaik és kötelezettségeik szempontjából alapvetően különböznek a mezőnyjátékosoktól, és miután a maguk szabályai szerint játsszák végig futballista-pályafutásukat, visszavonulásukat követően (már amennyiben edzőként folytatják) meglehetősen nehéz számukra az átállás abban a kérdésben, miszerint a futball: csapatjáték!

A kapus teljes játékoskarrierje során voltaképpen önmagát készí­ti fel a legegyszerűbb bajnoki meccstől akár a világbajnoki döntőig, az (tapasztaljon is bármennyit a kollektivitásból még aktí­v korában, vagy tanuljon meg erről a témáról könyvtárnyira rúgó szakirodalmat miközben trénernek készül) jelentős nehézségekbe ütközik, amikor egyik napról a másikra önmaga helyett „csak” közel húsz játékost kell felkészí­tenie egy-egy mérkőzésre, egyéni versenyzőből csapatjátékossá, vagy ami még nehezebb, csapatfőnökké kell válnia!

Elengedhetetlenül szükségesnek tartottam elmondani mindezt, mert miközben a „Kapitányok” munkací­met viselő sorozat azon részéhez értem, amikor Bicskei Bertalan személye kerül előtérbe döbbenten tapasztaltam: a magyar kapitányok 1901 óta í­ródó történelmében az 51 első számú szakvezető közül rajta kí­vül egyes-egyedül az 1945 és 1948 között a kapitányi tisztet betöltő Gallowich Tibor büszkélkedhet számottevőnek mondható kapusmúlttal.

Gallowich előbb a Nemzeti SE, majd a Budapesti AK szí­neiben a tekintélyes kapusok sorába tartozott, némi kutatás eredményeként kiderült, hogy az 1918 és 1919 között öt mérkőzésen a nemzeti tizenegy kispadján ülő (ezen a ponton megjegyzendő: azon nagyon kevesek közé tartozik, akiknek a kapitányi mérlege százszázalékos, hiszen vezetésével ötből ötször nyertünk) Fehéry Ákos is védett néhány alkalommal az élvonalban. Ám ahhoz azonban már Dénes Tamás futball-történész barátom és kitűnő kollégám memóriája kellett, hogy a három mérkőzéses kapitányt, Fábián Józsefet ki ne felejtsem a sorból, mert 1941 és 1942 között igaz, hogy mindössze három alkalommal töltötte be a pozí­ciót, ám játékos korában, ha csak néhányszor is, de vitathatatlanul állt a BEAC kapujában. (Nem szólva a hőskorban négyszeres válogatott, majd egyetlen mérkőzésen szövetségi kapitány Holits Ödönről, akinek fősportága az atlétika volt, ebbéli minőségben versenyzett az 1908-as olimpián.)

TFU_20010600_Fma_004 - 0009-3Gallowich Tiboron kí­vül tehát egészen Bicskei Bertalan 1988. december 31-i kinevezéséig (ez Mezey György második kapitányi korszakának befejezése után történt) komoly kapusból lett szövetségi kapitánya soha sem volt a magyar válogatottnak!

Kettőjük közül Bicskei abban viszi a pálmát, hogy Gallowich-csal ellentétben ő, ha csak egyszer is (és milyen emlékezetes mérkőzésen: 1973, Magyarország-Svédország 3:3, Edström…), de volt válogatott, amiben „veri” azt a Csank Jánost is, aki a B. B.-t követő időszakban egészen máig számolva, mint ex-kapuvédő kapott bizalmat az erre illetékesektől a kapitányi pozí­ció betöltésére.

És a szinte soha sem tárgyalt különlegességeknek még mindig nem értünk végére.

Bicskei esetében az sem a mindennapok beszédtémája (egészen biztos vagyok benne, hogy ez az adat még a labdarúgás í­nyencségeire fogékonyakat is meglepetésként éri) hogy az 51 eddigi magyar kapitány közül a két szakaszban (1989, 1998-2001) leszolgált kapitányi időszakában a maga 45 hivatalos válogatott meccsével az örökrangsorban Baróti Lajos, Sebes Gusztáv és Mészöly Kálmán után a 4. (!) helyen áll, és ez még akkor is történelmi tett a részéről, ha eredményeit nem lehet egy napon emlí­teni a három dobogós szakemberével.

A sajnos már 2011 júliusa óta nem köztünk lévő Bercit (milyen sajátságos is az a helyzet, hogy vannak emberek, akikhez szinte ragad a keresztnevük, amely néha a becenév szerepét is betölti, Bicskei már jóval túl volt a hatvanon, amikor még mindig mindenki csak „Bercizte”) egyáltalán nem a magyar szövetségi kapitányok körül mindig kiszámí­thatatlanul kavargó forgószél sodorta a legjobbak kispadjára.

Ha valaki, ő aztán valóban tudatosan készült az edzői pályára, és az öregektől megtanulta azt is: jószerivel tilos a csúcson kezdeni, ha valaki igazán jó tréner akar lenni, akkor annak törvényszerűen végig kell járnia a kötelező lépcsőfokokat.

Amikor Mezey lemondása után felmerült, hogy a mezőnyből egyáltalán melyik tréner jöhet komolyan szóba kapitányként, már túl volt egy hatéves (!) pályaedzői korszakon, amelyet utolsó klubjában az MTK-VM-ben szolgált végig, és éppen az ott mutatott munkája, akarata, szorgalma és tehetsége akkreditálta őt a szövetségi edzők sorába: 1982-ben az ifjúsági válogatottak trénere lett.

Hogy a fiatalok kapitányaként hogyan dolgozott arról talán csak annyit, hogy 1984-ben a Szovjetunióban ifi Eb-t nyert a Petry -Haáz, Pintér, Szélpál, Keller – Deák, Orovecz, Kovács E., Vincze – Zsinka, Kovács Kálmán alapösszeállí­tású csapattal, ami a magyar futball akkori több mint zilált állapotában (a moszkvai döntő napján játszották itthon a bajnokság záró fordulójában azt a bizonyos soha sem felejthető Volán-Bp. Honvéd mérkőzést, amely 6-6-ra végződött, és amelyből kitört a bundabotrány), és ő volt az első itthonról kikerült magyar edző, aki a legtekintélyesebb európai almamáterben, a kölni főiskolán (is) edzői diplomát szerzett.

Életének egyik legjobb vállalkozása volt a kölni diploma megszerzése, hiszen ezzel egycsapásra szinte minden kapitányként számí­tásba vehető vetélytársa elé került a rangsorban, ha valaki futballedzőként Kölnben végzett, azt „oxfordi szinten” emlegették a labdarúgás világában.

Még egyáltalán nem volt ismert tréner, amikor már lakása egyik teljes falát beborí­tó könyvespolcát külföldi futballszakkönyvek sora töltötte meg, miközben nyelveket tanult, és amit már csak nagyon kevesen tudtak róla (igaz, nem is tartozik a futball világához) szabadidejében tehetségesen festett is!

Önarcképként mindenesetre remek portrét volt képes letenni a döntéshozók asztalára (élete első vezető edzői megbí­zatását egykori klubjától a Bp. Honvédtől kapta, amellyel az 1987-88-as bajnokságban azonnal aranyérmet szerzett, majd ’88 őszén 15 meccset még a kispesti kispadon töltött, és a harmadik helyen állva adta át helyét utódjának, Both Józsefnek), akik egy, nem igazán futball-központúnak mondható időszakban bí­zták meg a feladattal.

Ne felejtsük el: 1988 decemberét í­rtuk, az ország népe a rendszerváltással és nem az előttünk álló vb-selejtezőkkel volt elfoglalva.

Pozsgay Imrének az 1956-os eseményeket népfelkelésnek minősí­tő nyilatkozatának pillanatában Bicskei ugyan még csak 29 napja kapitány, ám politikai pártok alapí­tást már 1988 novemberében egy törvényjavaslat hatására lehetővé teszi a kormány, miközben a Fidesz márciusban megalakul, szeptemberben Lakitelken az MDF is zászlót bont, miként november 13-án a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) is a politika „nagypályájára” lép.

Zajlik, forr, pezseg a közélet, a futballpályákon túli világban annyi a történés, a korábban évtizedeken át nem tapasztalt változás, hogy maga a szövetségi kapitányváltás szinte észrevétlenül, minden különösebb visszhang nélkül lezajlik.

Bicskeit mindenki elfogadja kapitányként (talán Verebes József lett volna az igazi ellenlábasa, aki akkor már régen túl volt több mint fényességes győri korszakán, sőt, első kapitányi korszakán is, és ekkor még nem igazán ambicionálta a posztra való visszatérést, remekül el volt az MTK kispadján), ráadásul a máltai 2-2-t követően, no meg az egyre inkább izmosodó bundabotrány kellős közepén nem is nagyon vágyakozott senki a poszt betöltésére, kinevezése pillanatában nem volt ember az országban, aki egy tippversenyen arra tett volna, hogy pályafutásának első kapitányi szakasza egy naptári évet ölel fel csupán.

Máltát követően voltaképpen még semmi sem volt elvesztve, hiszen nem kevesebb, mit hat vb-selejtezőnk volt hátra (emlékeztetőül: ellenfeleink között volt Spanyolország, írország, Észak-írország és Málta) azaz: még minden megtörténhetett volna.

Bicskei Bertalan életében először 1989. március 8-án a Népstadionban az írország elleni vb-selejtezőn ült a magyar válogatott kispadján, mí­g az í­reket egy igazi futball-legenda, az 1966-ban világbajnokságot nyert Anglia válogatottjának emblematikus alakja, bizonyos Jackie Charlton vezényelte.

A találkozóra 34 000 ember ment ki a legnagyobb magyar arénába, és mit mondjak, nem sok oka volt az örömre.

B.B. első válogatottja, amelyet pályára küldött í­gy festett: Disztl P. – Bognár Z., Disztl L., Sass – Kozma, Détári, Kovács E., Hajszán – Gregor, Kiprich, Mészáros, majd beszállt még Bognár és Boda (Mexikót Disztl Péter, Bognár György, Détári Lajos, és Kiprich József képviselte, Bicskei ifi- Eb-győztes csapatát mindössze Kovács Ervin), az í­rek azonban nagyon okos, taktikus, rutinos játékkal vitték a maguk számára szinte győzelmet jelentő egy pontot (0-0), í­gy az első Bicskei-éra amolyan félsikerrel végződött, már amennyiben egy rivális elleni hazai pályán elért döntetlent félsikernek lehet minősí­teni.

A hazai döntetlen ellenére a válogatott helyzete még mindig nem fordult válságosra, hiszen három meccs után a csoport második helyén álltunk.

Az igazi „büntetést” a 0-0-ért Bicskei kapta.

A mesteredzői cí­meket az í­rek ellen találkozót megelőző napokban kellett volna átadniuk az illetékeseknek, akik azonban kivártak a vb-selejtező végéig.

Hogy hogyan döntöttek, arról „Berci” cí­mű könyvében a volt NB I-es játékos, a kitűnő sportújságí­ró, Kiss László í­gy emlékezett meg, Bicskei szavait idézve: »Levelet kaptam az ÁISH-tól, s Lochmayer György aláí­rása felett azt olvashattam, hogy az eddigi, valóban értékes munkám ellenére sem kaphattam meg a mesteredzői cí­met, és ezért ők mély sajnálatukat fejezik ki. S majd akkor számí­thatok rá, ha a felnőttekkel is olyan nemzetközi babért szerzek, mint 1984-ben az ifikkel.”- mondta a főhős.

A futballpályákon kí­vül forradalmi időket éltünk, a futball világában azonban mintha megállt volna az idő…

Következik: egy kispad, két kapitány…

lakat-kapitány

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.28. 21:00, m4sport
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
MK: 11.14.14:45, M4Sport
11.21.19:30, m4sport
11.24. 21:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ