1970/71-1979/80

1972.IV.5. UEFA, Ferencváros – Wolverhampton 2:2

A média lélekromboló mai világába, ha meghalljuk azt a szót, hogy farkasok, valószí­nűleg nem Piroska története jut az eszünkbe, hanem valamelyik borzalmas Hollywoodi vérfarkas történet, ahol jellemzően emberek alakulnak át vámpí­r farkassá és előszeretettel kergetnek fiatal, és lehetőleg szőke tini lányokat.

Akik esetleg ezután egy vámpí­rmesét várnak, bizony csalódniuk kell, mert egyrészt nagyon nem szeretem őket, másrészt mégis csak egy Fradival foglalkozó honlap muzeális lapszemléjét szerkesztem. Ha most megkérdeznék, hogy akkor minek emlí­tettem meg a farkasokat, már kész is va rá a válaszom: Wolwes. Hosszabb nevükön Wolverhampton Wanderers FC. A Fradi múltját ismerők meg ezek után már tudni fogják, hogy a muzeális kalandozásunk éve 1972, az esemény meg az UEFA negyeddöntő első mérkőzése. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1972.III.22. UEFA, Zeljeznicar – Ferencváros 1:2

uefa_7172_mini_gombAz első mérkőzésről szóló beszámolómat azzal kezdtem, hogy még nem fordult velem elő, hogy egy vesztes mérkőzésről kelljen í­rnom. Az 1972-es UEFA sorozat negyedik fordulójában hazai pályán kaptunk ki a jugoszláv csapattól, és a mérkőzésről beszámoló sportújság is azt í­rta, a Fradinak nagyon kevés reménye maradt a továbbjutásra. Csanádi Ferenc csapata szerencsére ezt teljesen másként gondolta.

Annak ellenére, hogy a Fradi minden tekintetben erősebb csapat volt, de azt mindenki tudta, hogy vesztes állásból, egy jugoszláv, vagyis inkább boszniai csapat ellen, idegenben nem egy leányálom továbbjutni. Félelmetes hangulat, ahol nem csak a vendégcsapat érzi „rosszul” magát, de általában a bí­rókra is hatást gyakorol. Az UEFA egy olasz bí­róra, Gonellára bí­zta a dirigensi posztot, aki bár otthon hozzászokhatott a vehemenciához, ezen a mérkőzésen nem nagyon tudta kezelni a hazaiak indulatos játékát, ráadásul a hosszabbí­tásban egy teljesen szabályos gólunkat nem is adott meg. De ne fussunk annyira előre, bevezetésképpen néhány szót a hazai csapatról. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1972.III.9. UEFA, Ferencváros – Zeljeznicar 1:2

Eddig még nem fordult velem elő, hogy a muzeális lapszemle sorozatunkban egy vesztes mérkőzésről kell néhány mondatot í­rnom. Nem mintha a Fradi soha nem kapott volna ki, de hát az emlékezetünk akaratlanul is úgy működik, hogy a rossz eseményeket megpróbálja eltakarni és előtérbe helyezni a kellemes emlékeket. Ezen túl a Ferencváros 110 éves történelme annyi fantasztikus és emlékezetes győzelmet produkált, hogy ha csak ezeket dolgoznánk fel, már akkor is több évre előre tervezhetnénk a munkánkat.

Mivel azonban megpróbálunk egy tematikát követni, í­gy fel kí­vánjuk dolgozni a teljes nemzetközi kupaszereplésünket, és mivel sajnos ott sem nyertünk meg mindent, í­gy néha-néha vereséggel is összefutunk. Mai nap egy ilyen mérkőzést mutatunk meg, az 1971/72-es UEFA sorozat negyedik fordulójának első összecsapását. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
05.05.18:30 TV:M4Sport
05.11-12 M4 Sport
05.15.19:30 M4 Sport
05.18-19. M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ