A Fradi-kötődés néha egészen váratlan esetekben is segít. Két epizód egyik néhai sógoromról.
Feleségem családjából — hogy miért, az nem ide tartozik – többen ellenezték házasságunkat. Ez jónéhány évig így tartott. Mígnem…
1974 augusztus 31-én úgy gondoltuk feleségemmel, a legjobb kikapcsolódás egy meccs az Üllői-úton. Ki is mentünk,. s leülve a helyünkre, a feleségem csak bámul szomszédjára: Szia?! Szia… — hangzott a válasz. Az egyik testvére volt. Aztán a sógor rámbámul: Hát te is Fradista vagy? Ettől kezdve megszűnt a maradék ellenérzés is.
Szegény Boti sógort nagyon megviselte az élet, több ember számára elegendő keserűséget és tragédiát élt át. Csak a Fradi sikerei tartották benne a lelket. Hogy mennyire, a következő történet igazolja:
1981. június közepén felhívta a feleségemet, hogy az egyik testvérük halálát közölje. De láttam a feleségem arcán, hogy a végén alig tudja visszatartani a nevetését. A kagylót letéve nem tudta megállni nevetés nélkül:
— Te, ez a Boti nem komplett. A következőképpen tájékoztatott: “Meghalt szegény Kazi — de bajnok lett a FRADI”.
Szóval a testvére halála miatt szomorúságát feloldotta a Fradi bajnoki címe. Szegény Boti, most már ő is odaát van.
(A dátumokat nem csodálatos memóriámnak köszönhetem. Nekem is van adattáram. Amíg egészségünk engedte, sokat egyeztettem Nagy Bélával. Merthogy történészként kutatásaim során ha valami Fradi vonatkozásút találtam, feljegyeztem.)
A meccset a Népstadionban játszották, de csodás a történet, ott voltam lehet, hogy mellettetek ültem, akkor kaptam egy Fradi zászlót is, voltam vagy 10 éves
YSE!
Nehéz bármit is mondani arról amit írtál. Talán egy gondolat, köszönöm, hogy ennyi év után is köztünk vagy! Aki meg odafentről néz le ránk, most biztos büszke, hogy ilyen emberrel osztotta meg az életét. És büszke arra is, ahogy itt, ezen az oldalon ilyen stílusban ápolják a Fradi örökségét.
Kedves Lalolib! Mikor kint fagyos az idő, akkor behozzuk viráginkat a szabadból. A külvilágtól elzárt területen öntözzük és ápoljuk őket, hogy megmaradjanak a tavaszra. Ez az oldal számomra egy ilyen meghitt békés hely, szívesen gondozom itt a virágaimat.
Amikor én elkezdtem meccsre járni (55 éve), ott álltunk az igazi “B-középen). A eégi B lelűátó (az Üllői-úti oldal) “földszinti” állóhelyén. Összepréselődve, mint a szardíniák. És az >öreg< szurkolók tanították a fiatalokat, hogy hogyan is viselkedik egy IGAZI FRADI SZURKOLÓ.
A hetvenes években a feleségemmel is a kisfiammal hárman jártunk. meccsre. A nyolcvanas években már csak felnőtté váló fiammal ketten. Most egyikünk sem… (Feleségem már odafentről szurkol csak a Fradinak.)
És nekem eszembe jutnak a régi főszurkolók. Krampusz, Bauer… Most vajon hogyan éreznék magukat…?
És van egy visszatérő gondolatm, az emlékezetes DVSC elleni meccs óta: ez nem véletlen. A botrányokat valakik, valami vagy valakik éredkében a háttérből szervezik. Szomorú
Nagyon szeretném, ha Tibu világa köszöntene ránk, de sajnos egy kicsit mostanában pesszimista vagyok. Nem szabad feladnunk Tibu, ebben igazad van és én sem fogom soha, de néha úgy érzem most mi folytatunk szélmalom harcot Don Quijote helyett.
Lehet béke és nyugalom ebben a zaklatott közegben melyben élünk? Nehéz rá a válasz. Tibu írása segített. Ugye sokan vagyunk akik ezt így gondoljuk?
Ezért is fontosak Tibu gondolatai, hogy igenis minél többen legyünk!
A Fradi-kötődés néha egészen váratlan esetekben is segít. Két epizód egyik néhai sógoromról.
Feleségem családjából — hogy miért, az nem ide tartozik – többen ellenezték házasságunkat. Ez jónéhány évig így tartott. Mígnem…
1974 augusztus 31-én úgy gondoltuk feleségemmel, a legjobb kikapcsolódás egy meccs az Üllői-úton. Ki is mentünk,. s leülve a helyünkre, a feleségem csak bámul szomszédjára: Szia?! Szia… — hangzott a válasz. Az egyik testvére volt. Aztán a sógor rámbámul: Hát te is Fradista vagy? Ettől kezdve megszűnt a maradék ellenérzés is.
Szegény Boti sógort nagyon megviselte az élet, több ember számára elegendő keserűséget és tragédiát élt át. Csak a Fradi sikerei tartották benne a lelket. Hogy mennyire, a következő történet igazolja:
1981. június közepén felhívta a feleségemet, hogy az egyik testvérük halálát közölje. De láttam a feleségem arcán, hogy a végén alig tudja visszatartani a nevetését. A kagylót letéve nem tudta megállni nevetés nélkül:
— Te, ez a Boti nem komplett. A következőképpen tájékoztatott: “Meghalt szegény Kazi — de bajnok lett a FRADI”.
Szóval a testvére halála miatt szomorúságát feloldotta a Fradi bajnoki címe. Szegény Boti, most már ő is odaát van.
(A dátumokat nem csodálatos memóriámnak köszönhetem. Nekem is van adattáram. Amíg egészségünk engedte, sokat egyeztettem Nagy Bélával. Merthogy történészként kutatásaim során ha valami Fradi vonatkozásút találtam, feljegyeztem.)
A meccset a Népstadionban játszották, de csodás a történet, ott voltam lehet, hogy mellettetek ültem, akkor kaptam egy Fradi zászlót is, voltam vagy 10 éves
Bocsánat, mégis Üllői út, a Fradi- Vasassal 3:3- mal kevertem össze!
YSE!
Nehéz bármit is mondani arról amit írtál. Talán egy gondolat, köszönöm, hogy ennyi év után is köztünk vagy! Aki meg odafentről néz le ránk, most biztos büszke, hogy ilyen emberrel osztotta meg az életét. És büszke arra is, ahogy itt, ezen az oldalon ilyen stílusban ápolják a Fradi örökségét.
Kedves Lalolib! Mikor kint fagyos az idő, akkor behozzuk viráginkat a szabadból. A külvilágtól elzárt területen öntözzük és ápoljuk őket, hogy megmaradjanak a tavaszra. Ez az oldal számomra egy ilyen meghitt békés hely, szívesen gondozom itt a virágaimat.
Amikor én elkezdtem meccsre járni (55 éve), ott álltunk az igazi “B-középen). A eégi B lelűátó (az Üllői-úti oldal) “földszinti” állóhelyén. Összepréselődve, mint a szardíniák. És az >öreg< szurkolók tanították a fiatalokat, hogy hogyan is viselkedik egy IGAZI FRADI SZURKOLÓ.
A hetvenes években a feleségemmel is a kisfiammal hárman jártunk. meccsre. A nyolcvanas években már csak felnőtté váló fiammal ketten. Most egyikünk sem… (Feleségem már odafentről szurkol csak a Fradinak.)
És nekem eszembe jutnak a régi főszurkolók. Krampusz, Bauer… Most vajon hogyan éreznék magukat…?
És van egy visszatérő gondolatm, az emlékezetes DVSC elleni meccs óta: ez nem véletlen. A botrányokat valakik, valami vagy valakik éredkében a háttérből szervezik. Szomorú
Nagyon szeretném, ha Tibu világa köszöntene ránk, de sajnos egy kicsit mostanában pesszimista vagyok. Nem szabad feladnunk Tibu, ebben igazad van és én sem fogom soha, de néha úgy érzem most mi folytatunk szélmalom harcot Don Quijote helyett.
Lehet béke és nyugalom ebben a zaklatott közegben melyben élünk? Nehéz rá a válasz. Tibu írása segített. Ugye sokan vagyunk akik ezt így gondoljuk?
Ezért is fontosak Tibu gondolatai, hogy igenis minél többen legyünk!
Sosem szabad feladnunk!
Nem szabad feladnunk, ezt a régi szellemet kell újra feléleszteni!