Lakat T. Károly

Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár – 17.

Egy elveszí­tett VVK-döntő, és egy Albert gól Rióban…

1968 egyszerre volt drámai és varázslatos Albert Flórán (s, persze a Ferencváros) életében.

Ha sokkal nehezebben is, mint 1967-ben, de újra megnyerik a bajnokságot, ezzel szemben elveszí­tenek egy VVK-döntőt és egy csatárzsenit.

A Leeds United a Népstadionból vitte haza magával Angliába a mérkőzésen látottak alapján minden létező tekintetben a Fradinak járó serleget, Varga Zolit pedig valami belülről fakadó, legyűrhetetlen elégedetlenség és a 23 évesek lángoló becsvágya hajtotta egy új, egy más világ felé.

Pedig a csapat olyan dí­szes keretet varázsol az esztendő képe köré, amelybe Munkácsy festményeket szoktak helyezni.

Január 9-én (kéretik figyelni a dátumra) 1:0-ra nyerni Liverpoolban, ráadásul úgy, hogy, ahogy apám fogalmazott „a csapat korábbi tengelye” a Géczi-Mátrai-Albert hármas nincs a pályán, még akkor is világraszóló eredmény, ha akkoriban ezt megtapsoltuk bár, de hasra olyan nagyon nem estünk előtte. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár – 16.

„Európa legjobb labdarúgójával beszélek?”

Hogy Albert Flórián futballista pályafutásának koronagyémántja az a bizonyos 1967-ben elnyert Aranylabda, azt a megátalkodott Albert ellenesek sem vitathatják.

Már csak azon egyszerű oknál fogva sem, hogy egy futballista egyénileg ennél többet a labdarúgásban nem érhet el. Lehet sokszoros bajnokcsapat tagja a saját országában, nyerhet idegenlégiósként hazájától távoli vidékeken is aranyakat, lehet Európa-bajnok, sőt világbajnok is, de az Aranylabda a futballban olyan, mint a szí­nészeknél az Oscar-dí­j, nélküle a legkáprázatosabb pályafutás és karrier is torzó marad csupán.

1967-ben Albert Flórián úgy kapott „futball-Oscart”, hogy elsöprő fölénnyel utasí­totta maga mögé az angolok világsztárját Bobby Charltont, a Celtic akkoriban éppen BEK-győztes csapatának csodaszélsőjét, Jimmy Johnstont, de Franz Beckenbauernek sem jutott jobb helyezés a 4.-nél, mí­g Eusebio, Gerd Müller és George Best is kénytelen volt beérni az 5-6-7. helyezéssel. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár – 15.

Egy meccs, három gól, három Michelin-csillag…

1967-ben a Fradi úgy repült át a magyar NB I-es bajnoki mezőny fölött, mint az a Concorde gép az óceánon, amelynek prototí­pusát éppen ennek az esztendőnek az őszén készí­tették el, s mutatták be a tervezői.

Mí­g a Concorde a hangsebességet túllépve, az addiginak a felére, három és fél órára szűkí­tette a Heathrow-Kennedy repülőtér (London-New York) közötti távot, addig Alberték egy fél idény alatt megnyertek egy éves bajnokságot!

A Ferencvárosnak erről az egyetlen esztendejéről könyvet lehetne í­rni, meg sem kí­sérlem tehát, hogy néhány újságoldalnyi terjedelemben minden olyan eseményre kitérjek, amelyek amúgy ezt bőven indokolnák és megérdemelnék. Hihető, vagy sem, tény: az is csak egy erősen bőví­tett mondat erejéig fér ide, hogy: a tavaszi szezon zárásakor a tabella élen a Ferencváros állt, ilyen eredménysorral: Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár – 14.

Egy hiányzó Aranylabda és egy hiányzó képaláí­rás…

Még a legsikeresebb emberek életében is ritka az olyan, hogy eljön egy év, amikor csillagról csillagra lépdelve járják az útjukat.

Ilyen esztendő volt Albert Flórián életében 1967.

Formabontó módon, kezdjük a legvégén.

A Képes Sport 1967-et egy olyan cí­mlappal zárja, amely, hogy egyáltalán elkészüljön, mi több az akkoriban hihetetlen rangnak és tekintélynek örvendő sport hetilap ezzel a felvétellel kí­nálja magát az olvasóknak, s egyben búcsúztassa az évet, ahhoz a főszereplőnek Albert Flóriánnak kellett lenni!

Maga a fotó és annak cí­mlapra kerülése szinte megszámlálhatatlan szempontból kordokumentum. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár – 13.

Egy négyes Milánóban, egy ötös Ózdon…

…és még mindig 1966!

Egy olyan év, amely az angliai világbajnokságon kí­vül is sok csodát tartogatott a magyar futball, s í­gy értelemszerűen Albert Flórián életében is.

Pedig maga az esztendő egy iszonyatos drámával kezdődik.

Az akkori szokásoknak megfelelően az NB I-es csapatok ismét közös tatai alapozáson vesznek részt. Külön csoportokban, előbb a vidékiek, aztán a fővárosiak töltenek el közel két hetet a központi edzőtáborban.

Minden csapat napi két edzést tart. Hogy is tarthatnak kevesebbet, amikor egymás szeme láttára élik mindennapjaikat. Az edzők egymás előtt is bizonyí­tani akarnak! Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár – 12.

Császári látogatás a Tizedes utcában…

Apám, tanáremberhez méltó módon, hihetetlen precizitással vezetett naplójának köszönhetően tudom: 1966. december 6-án a körúti Vörös Csillag moziban voltam, ahol a néhány héttel korábban bemutatott Várkonyi Zoltán rendezte film, az „Egy magyar nábob” és a „Kárpáthy Zoltán” forgott egy műsorban.

Tanárember ide, tanárember oda, apám azért annyira nem volt pedáns, vagy szigorú, hogy az akkor már 16 és fél éves fiának minden napját és programját í­rásban nyomon kövesse, mi több a naplójában is rögzí­tse, ám egy, erre a napra szánt másik beí­rásából tudom, hogy én speciel moziban voltam…

Vannak pillanatok, amelyeket egy életre megőriz az ember, és hordozza magával haláláig, mint egy anyajegyet. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár – 11.

Világsláger! Zeneszerző: Albert, szövegí­rók: Bene és Farkas…

1966-ban a világ már közel négy esztendeje a Beatles lábai előtt hever.

A négy liverpooli géniusz addigra már csupa aranybetűvel í­rja be nevét a történelemkönyvekbe, szülővárosukat, az észak-angliai gyár-várost is világhí­rűvé téve minden korábbi formációt elhomályosí­tó zenéjükkel.

Angliában mindig imádták a futballt (még jó, hogy a bölcsőben szeretik a gyereket), ám igazi tömeghisztériát Johnnak, Paulnak, George-nak és Ringo-nak sikerül kiváltania az alapvetően rideg és hűvös brit tömegekből.

Aztán elérkezik egy nap, nevezetesen 1966. július 15-e, amikor talán egyetlen Beatles-lemezt sem adnak el a boltokban (pedig venni éppen lett volna mit, a Paperback Writer cí­mű daluk azokban a napokban tolja le a slágerlisták éléről a Rolling Stones Paint It Black cí­mű számát) hiszen 11 magyar futballista, ha csak két órára is nemhogy a Beatlest, de a világon minden mást lesöpör a népszerűségi listák éléről. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár – 10.

VVK győzelem Torinóban, a többi „ujjgyakorlat”…

1965 olyan év volt a Ferencváros történetében, hogyha ezt a fejezetet az első betűtől az utolsóig csak a mérkőzések párosí­tásának, eredményeinek, helyszí­neinek, játékvezetőinek, góllövőinek felsorolására szánnám (az összeállí­tások már nem férnének el), akkor itt most következne egy oldalnyi adathalmaz, majd az, hogy: (Következik: 1966, az angliai világbajnokság éve!).

Pedig, sem Európa-bajnokság, sem világbajnokság nem volt abban az esztendőben.

Az ilyen évet a csend évének szokták nevezni a futball világban.

A tizenkét hónap nem hoz bajnoki cí­met a Fradinak, nincs Aranylabda, nem „kell” a Világ-válogatottban szerepelni, mégis mai fejjel szinte felfoghatatlan, amin Albert Flórián keresztülmegy, és még inkább az, amit teljesí­t! Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár – 9.

„A Flóri gyerek… Tudjátok, akiről az Albert kekszet elnevezték!”

A dorogi drámán gyorsan túl kellett tennie magát a Fradi szurkolóinak és játékosainak, mert a hatvanas évek közepén nem olyan idők jártak a magyar labdarúgásra, amelyek a sebek nyalogatására, az önsajnálatra sok időt hagytak volna.

1964 (a tokiói olimpia éve) egészen rendhagyó módon kezdődik az NB I-es futballisták számára. Az MLSZ először rendel el úgynevezett központi alapozást, amelynek lényege, hogy egymást váltva 7-7 csapat költözik le a tatai edzőtáborba, hogy ott, ha külön-külön is tréningezve, de mégis együtt, egymás szeme láttára készüljön fel a bajnokságra.

(Esténként kultúrprogram is van, premier filmeket visznek a táborba, az egyik este a Ranódy László rendezte Pacsirta van műsoron, Páger Antallal, Tolnay Klárival, Nagy Annával, Latinovits Zoltánnal, Törőcsik Marival a főbb szerepekben.)

A Fradinak talán azóta is minden év elején Tatára kéne utaznia, mert az akkori felkészülés olyan jól sikerül, hogy az első tí­z meccsből tí­zet megnyernek! Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár – 8.

Filmbe illő futballcsodák Dorogon és a Május 1-ben

1963. november 27-én, Dorogon néhány perccel a mérkőzés és egyben a félidényes bajnokság befejezése előtt a Fradi 1:1-re állt és sok oka volt arra, hogy bajnoknak érezze magát.

Hogy végül hogyan sikerült a bajnoki záró tabella harmadik (…) helyére letornázniuk magukat, arról még ma is krimibe illő történeteket mesélnek a résztvevők, (s mint az ilyen esetekben szinte mindig) mindenki másként emlékszik a bajnokságfordí­tó pillanatokra.

Mesébe illő szerencse, hogy a mérkőzésről az utókor számára megmaradt egy néhány perces felvétel, amelyen a klub történetének egyik legdrámaibb bajnoki hajrája, a kor technikai szí­nvonalán persze, de nyomon követhető. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

05.11.19:30 M4 Sport
OLDALAK
05.15.19:30 M4 Sport
05.18-19. M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ