Átigazolások – 2019/20 (nyár)

Az ukrán Danylo Ihnatenko kölcsönbe került magyar bajnok labdarúgócsapatunkhoz.

Oleksandr Zubkov után újabb ukrán középpályást szerződtettünk, ugyanis a Sahtar Donyeck 22 éves játékosa, Danylo Ihnatenko kölcsönbe érkezik a Ferencvároshoz.

Ihnatenko 1997. március 13-án született Zaporizhya városában. A helyi csapatban, a Metalurhban nevelkedett, amelynek színeiben 2015-ben mutatkozott be az első osztályban vezetőedzőnk, Sergei Rebrov egykori csapata, a Dinamo Kijev ellen. Két szezon után, 2016-ban szerződtette az ukrán nagycsapat, a Sahtar Donyeck, ahol első sorban az ifjúsági csapatnál számítottak rá. 2018 elején aztán kölcsönbe került a szintén élvonalbeli Mariupolhoz, amellyel az előző szezonban a negyedik helyen végzett, csapattársa volt a nemrég szintén a Fradihoz érkező Zubkov.

A 189 centiméter magas Ihnatenko pályafutása során eddig 38 első osztályú bajnokin és 14 kupamérkőzésen lépett pályára, ezeken egyszer volt eredményes és egy gólpasszt adott, illetve egy alkalommal játszott az U21-es ukrán válogatottban.

Játékosmozgás

Érkezik: Gróf Dávid (Bp. Honvéd), Danilo Ihnatenko (Sahtar Donyeck – kölcsönbe), Michal Skvarka (MSK Zilina), Szécsi Gergő (Balmazújváros), Olekszandr Zubkov (Sahtar Donyeck – kölcsönbe)

Kölcsönből visszatér: Csernik Kornél (Soroksár), Kundrák Norbert (Soroksár), Priskin Tamás (Haladás), Rui Pedro (Haladás), Silye Erik (Mezőkövesd)

Távozik: Böde Dániel (Paks), Fernando Gorriarán (Santos Laguna), Holczer Ádám (Paks), Julian Koch (), Ivan Petrjak (Sahtar Donyeck – kölcsönből vissza, majd MOL Fehérvár)

Távozhat: Csernik Kornél (), Kundrák Norbert (), Varga Ádám ()

(fradi.hu – 2019. június 22.)

Szécsi Gergő meggyőzte a szakmai stábunkat az edzőtáborban, így pénteken profi szerződést írt alá klubunkkal.

Labdarúgócsapatunk szerződtette a Balmazújváros kapusát, Szécsi Gergőt, aki így zöld-fehérben folytatja pályafutását. Az egri születésű, 30 éves Szécsi Gergő Debrecenben kezdett el futballozni, az előző idényben a másodosztályú Balmazújvárosban védett.

Szécsit a szerdán befejeződött első nyári edzőtábor előtt kértük ki klubjától, hiszen válogatott kapusaink, Dibusz Dénes és Gróf Dávid abban az időszakban a nemzeti csapattal dolgoztak. Szécsi élt az eséllyel, hiszen a Bad Radkersburgban töltött hetek alatt meggyőzte szakmai stábunkat, így profi szerződést kínáltak neki.

Szécsi Gergő a 2018/2019-es szezonban 27 NB II-s bajnokin védett, az eggyel korábbi idényben pedig az élvonalban is szerepelhetett balmazújvárosi mezben. A Magyar Kupában az akkor az elődöntőig menetelő csapatában ötször számítottak rá. A korábbi években mindent összevetve 95 másodosztályú meccsen és 14 kupatalálkozón szerepelt.

Névjegy
Név: Szécsi Gergő
Születési hely, idő: Eger, 1989. február 7.
Profi klubjai: Debrecen II (2006-2015), Létavértes (kölcsönben, 2007-2008), Békéscsaba (kölcsönben, 2011), Balmazújváros (kölcsönben, 2011/2012), Létavértes (kölcsönben, 2013/2014), Kisvárda (kölcsönben, 2014/2015), Balmazújváros (2015-2019)

Amint arról korábban beszámoltunk, labdarúgócsapatunk szerződtette a Balmazújváros kapusát, Szécsi Gergőt, aki így zöld-fehérben folytatja pályafutását. Legújabb játékosunk az első ausztriai edzőtáborba már azzal a céllal utazott, hogy jó teljesítményt nyújtva meggyőzze a szakmai stábot arról, hogy érdemes leigazolni.

„Úgy indultam neki az edzőtábornak, hogy megpróbálom a maximumot nyújtani, hátha sikerül meggyőznöm a Ferencváros szakmai stábját. Boldog vagyok, mert úgy néz ki, sikerült – kezdte a FradiMédiának nyilatkozó Szécsi Gergő. – Nagyszerű érzés volt a csapattal készülni, már csak azért is, mert a Fradiba eljutni önmagában nagyszerű dolog. A többiek gyorsan befogadtak, ezt köszönöm nekik.”

Szécsi Gergő tudja, komoly fába vágta a fejszéjét azzal, hogy elfogadta a Ferencváros ajánlatát, posztján ugyanis riválisa lesz Dibusz Dénes és a szintén újonnan igazolt Gróf Dávid is.

„Két nagyszerű kapus, válogatott játékos van előttem, ezzel tisztában vagyok. Csinálom a dolgomat és meglátjuk majd, mit hoz a jövő” – mondta Szécsi, aki már a csapattal tart majd a következő ausztriai összetartásra, amelynek programjában öt mérkőzés szerepel.

(fradi.hu – 2019. június 21.)

A szlovák válogatott, gólpasszokban erős középpályás, Michal Skvarka nálunk folytatja!

Huszonhat éves szlovák játékossal, Michal Skvarkával erősödött a Bajnokok Ligája selejtezőjére és az NB I új idényére készülő labdarúgócsapatunk. A kétszeres szlovák bajnok és egyszeres kupagyőztes Skvarka szerdán írta alá szerződését az FTC-MVM Sportközpontban. A szlovák válogatott labdarúgó nevelőklubján, a zsolnai csapaton kívül korábban – kölcsönben – a szintén szlovákiai Michalovce és Zlate Moravce együttesében is szerepelt, azaz először áll légiósnak.

Az előző szezonban

Skvarka 26 bajnoki meccset játszott a legutóbbi idényben az alapszakaszt másodikként záró, végül negyedikként végző MSK Zilinában, amelynek csapatkapitánya volt. Statisztikája 10 gól és kilenc gólpassz volt, utóbbival az egész liga második legeredményesebb játékosa lett. A szlovák kupasorozatban hatszor lépett pályára, hat gólpasszt osztott ki.

Kiemelkedő mutató gólpasszok terén

Új szerzeményünk mostanáig 219 szlovák élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, mérlege 44 gól és 51 gólpassz. Nyolc meccsen szerepelt hazája másodosztályú ligájában is, ott egy gólja mellett kilenc assziszt szerepel a neve mellett. Minden sorozatot figyelembe véve 237 alkalommal ölthette magára a Zilina mezét, 46 gól és 61 gólpassz a mutatója. Végigjárta a szlovák korosztályos válogatottakat, a felnőttcsapatban máig kétszer, legutóbb 2017 decemberében szerepelt. A teljes pályafutását vizsgálva 264 profi párharc során 51 gólja és 75 gólpassza van, piros lapot sosem kapott.

Nemzetközi tapasztalat

Michal Skvarka csapata, a Zilina legutóbb a 2010/2011-es idényben szerepelt a Bajnokok Ligája csoportkörében, az akkor 18 éves Skvarka viszont ott nem kapott játéklehetőséget – edzője egyszer nevezte a keretbe. A következő években a zsolnaiak rendre az Európa-liga selejtezőjében próbálkoztak, Skvarka 2013 és 2015 között 12 mérkőzésen lépett pályára, 2 gól és 2 gólpassz a mutatója. Két éve, 2017 nyarán csapatkapitányként kétszer szerepelt a BL-selejtezőben szereplő Zilinában, egy gólpasszt jegyez.

Névjegy
Név: Michal Skvarka
Születési hely, idő: Martin (Túrócszentmárton, akkor Csehszlovákia), 1992. augusztus 12.
Állampolgárság: szlovák
Profi klubjai: Zilina (2009-2011), Zemplín Michalovce (2011-2012, kölcsönben), Zlate Moravce (2012. július-2012. december, kölcsönben), Zilina (2012-2019)
Sikerei: kétszeres szlovák bajnok (Zilina 2009/2010 és Zilina 2016/2017), szlovák kupagyőztes (2011/2012)

(fradi.hu – 2019. június 19.)

Holczer Ádám távozott a Ferencváros labdarúgócsapatától és Pakson folytatja pályafutását.

(fradi.hu – 2019. június 12.)

Fernando Gorriarán a mexikói élvonalbeli Laguna Santos csapatában folytatja pályafutását.

(Instagram – 2019. június 7.)

Gera Zoltán, júliustól átveszi az U21-es válogatott irányítását.

(mlsz.hu – 2019. június 7.)

Böde Dániel Pakson folytatja pályafutását.

(fradi.hu – 2019. június 6.)

A mieink kölcsönvették a 2-szeres ukrán bajnok, 3-szoros Ukrán Kupa-győztes középpályást, Oleksandr Zubkovot.

Labdarúgócsapatunk kölcsönvette a Sahtar Donyeck 22 esztendős, ballábas középpályását, Oleksandr Zubkovot. A futballista a Sahtarral három szezon alatt két bajnoki címet, három Ukrán Kupát és két Ukrán Szuperkupát nyert. De az U19-es csapattal az Ifjúsági Bajnokok Ligája döntőjét is megjárta.

A 2018/19-es szezont kölcsönben a Mariupolnál töltötte, ahol alapemberként nyolc bajnoki góllal segítette az együttest az Európa Liga-indulást érő negyedik helyhez.

Zubkov csütörtök délután még pályára lépett, és gyönyörű gólt szerzett a Zorya elleni rangadón, majd adott egy gólpasszt is, ezzel nyertek 3-1-re.

Zubkov elsősorban jobbszélsőként vagy jobb oldali középpályásként bevethető, de a középpálya közepén is képes jó teljesítményt nyújtani.

Bemutatás

Zubkov 1996. augusztus 3-án született az ukrajnai Makiivkában. Első klubja az Olimpik Donyeck volt, itt 13-tól 15 éves koráig futballozott, majd lecsapott rá az ország sztárcsapata, a Sahtar Donyeck.

A klubban 19 évesen mutatkozott be a felnőttek között, és ebben a szezonban (2015/16) már Ukrán Kupát és Ukrán Szuperkupát is szerzett. Emellett még az U19-es együttesnek is alapembere volt, amellyel bajnok lett, az Ifjúsági Bajnokok Ligájában pedig a sorozatot végigjátszva és három gólt szerezve a döntőig meneteltek társaival, ahol csak a Chelsea állította meg őket.

A 2016/17-es és a 2017/18-as idényben egyaránt nyolc-nyolc összecsapást játszott a Sahtarral az élvonalban. A csapattal mindkét évben megnyerte az ukrán bajnokságot, valamint az Ukrán Kupát is, sőt az egyik évben triplázott a klubbal, azaz a Szuperkupát is bezsebelte.

Zubkov így három szezon alatt két bajnoki címet, három kupasikert, két Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett, emellett egy bajnoki ezüstje és két Szuperkupa-ezüstje is lett. Az U19-es együttessel pedig szintén nyert egy bajnoki aranyat, valamint ezüstöt szerzett az ifi BL-ben.

A több játéklehetőség érdekében a 2018/19-es szezont a szintén ukrán első osztályú Mariupolnál töltötte. A váltás tökéletesen bejött, hiszen 22 bajnokin játszhatott (19-szer kezdőként), ezeken az összecsapásokon pedig nyolc bajnoki góllal volt vezére együttesének, amely az Európa Liga-indulást érő negyedik helyen végzett.

Zubkov tagja volt az ukrán U18-as, U19-es, U20-as és U21-es válogatottnak is. Utóbbiban tavaly októberben is pályára lépett, a skótokat az ő duplájával verték.

(fradi.hu – 2019. május 31.)

Gróf Dávid a Fradiban folytatja! A magyar bajnok kapus fiatal korában már volt klubunk kötelékében, most pedig visszatért a mieinkhez.

Csapatunk a magyar bajnok Gróf Dáviddal erősítette meg a keretét.

A kiváló kapus számára nem ismeretlen az Üllői út környéke, hiszen játszott már korábban a Fradi utánpótlás-csapataiban. Később a Vasas akadémiáján pallérozódott, majd 2006-ban a skót Hibernian U20-as együtteséhez szerződött, itt debütált is a felnőttek között. Ezt követően volt több angol és német klub labdarúgója.

2015-ben tért vissza Magyarországra, első itthoni szezonját az NB II-es Csákvárnál töltötte, majd szerződtette őt a Honvéd.

Gróf már az első kispesti szezonjában beverekedte magát a kezdőbe, azóta minden bajnoki alkalmával az ő nevével indult a kezdő tizenegy – 84 mérkőzésen volt kezdő zsinórban. Ilyen hosszú sorozatot egyetlen más jelenlegi NB I-es futballista sem ért el. Nagy szerepe volt abban, hogy a Honvéd megnyerte a bajnokságot a 2016/17-es szezonban, hiszen 25 meccsén csupán 22-szer találtak be a kapujába, és 10 összecsapást hozott le kapott gól nélkül.

Mind Bernd Storck, mind – korábbi klubedzője – Marco Rossi is többször meghívta már a magyar válogatott keretébe.

Gróf igazi tizenegyesölő kapus, hét büntetőből négyet is kifogott ebben a szezonban.

Névjegy
Név: Gróf Dávid
Születési idő, hely: 1989. április 17., Budapest
Korábbi klubjai: Hibernian FC (2007-2009), Notts County (2010-2011), Mansfield Town (2011), Walsall (2011-2013), Goslarer SC (2013-2014), Berliner AK (2014-2015), Csákvár (2015-2016), Honvéd (2016-2019)
Sikerei: Magyar bajnok

(fradi.hu – 2019 május 27.)

Ivan Petrjak a MOL Vidiben folytatja pályafutását.

(24.hu – 2019. május 4.)

3 hozzászólás a(z) Átigazolások – 2019/20 (nyár) bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 07.10. 20:00 BL selejtező FTC – FC Ludogorets (TV: M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST