mjozef22
Toldi Géza
A magyar labdarúgás „szívembere” magas, kitűnő alakú csatár volt. Játékát mindent elsöprő lendület, fáradhatatlan mezőnymunka, nagy lövőerő és harcos küzdőszellem jellemezte. Fejjátéka pompás volt. Labdakezelése is megfelelt. Az összjátékban jól helytállt, különösen szélsőjét foglalkoztatta ügyesen. Titkos Pállal Európa-hírű balszárnyat alkotott. A mérkőzéseken hatalmas munkát vállalt magára. Elől-hátul rengeteget mozgott. Egyik pillanatban a védelemben szerelt, a másikban már hosszú átadással szöktette valamelyik társát. Ekkor sem állt meg, hanem jellegzetes futásával, teljes rohamban követte a támadást. A kellő pillanatokban a kapu előtt is rendszerint a helyén volt. Ha hozzákerült a labda, lábbal és fejjel egyaránt nagy erővel célozta meg a kaput. Egyetlen jelentős hiányossága akadt: az idegein gyakran nem tudott uralkodni. Hamar ki lehetett hozni a sodrából. Ilyenkor több gondot fordított a törlesztésre, mint a játékra. Toldi Géza a magyar labdarúgás legjelesebb egyéniségei közé tartozik önfeláldozó, az egész csapatot magával ragadó harcmodora révén. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Sárosi Béla
A “kisebbik” Sárosi, Sárosi György öccse, hatalmas termetű, remek fizikumú játékos volt. Mindkét lábbal kitűnően rúgott. Alkati adottságait a levegőben is nagyszerűen érvényesítette. Munkabírása kifogástalan volt. Igen jó érzékkel látta el a védelemben feladatát, bár ezt a posztot kevésbé kedvelte. A támadó fedezet szerepkörében mozgott igazán otthonosan. Pontos, jól időzített, hosszú átadásokkal támogatta a csatárokat. Gyakran vállalkozott előretörésekre. Óriási erejű lövésekkel veszélyeztette az ellenfél kapuját. A támadás kedvéért a védekezésről olykor megfeledkezett. Ez volt egyetlen lényeges hibája. Tagja volt az 1938-as világbajnoki ezüstérmet nyert csapat keretének is (ún. nem utazó, biztonsági tartalék volt). 1946-ban — az MLSZ hozzájárulásával — Olaszországba távozott.
Bródy Sándor
A szorgalmas, lelkes játékos fedezetet játszott. Bródy nem kiemelkedő képességeivel, hanem roppant szorgalmával, fáradhatatlan, mindenkor a csapat érdekeit szolgáló játékfelfogásával emelkedett a legjobbak közé. Nem volt olyan gyenge ellenfél, aki ellen Bródy nem teljes erőbedobással, szívvel-lélekkel küzdött volna.
Amikor felvette az FTC-mezt, csak a győzelemre, a csapat első sikerére gondolt. A közepes termetű, izmos játékos kitűnően fejelt és jól szerelt. A támadósort rendszerint hosszú hosszú átadásokkal igyekezett előrelendíteni.
Feltűnően hamar megkopaszodott. Néhány játékostársa szerint azért, “mert szívesebben továbbította a labdát fejjel, mint lábbal”. Tény, hogy fejjátékát társai közül talán csak Károly Jenő múlta felül.
Társai rendkívül szerették, egy ideig csapatkapitány és, mint rangidős, amatőr edzőként is működött. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Gulyás Géza
Hosszú pályafutását 1945-ben, a Goldbergerben kezdte, majd a Bp. Dózsa kapujába invitálták. 1952-ben a Megyeri úton védett, majd az 1953-as év nagy változást hozott az életébe. Hívták és jött az Üllői útra. Mint az újpestiek első számú kapusa… Hogy mit kapott az átigazolásért? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Borsos Miklós
Tősgyökeres fradista. Tíz esztendős korában ment le először az Üllői úti sporttelepre, ott nőtt, cseperedett ifjúsági, majd felnőtt gólerős, jól cselező csatárrá.
Ragadt hozzá a labda és nagy biztonsággal maradt a birtokában, megtévesztő mozdulatai után is. Szinte úgy tűnt, hogy nem is okozhat számára nehézséget, hogy bárkit kicselezzen. Ráadásul hatalmas erővel, pontosan tudott lőni. Erről tanúskodik 58 gólja is.
A leggólerősebb meccse a korszak egyik nagy rangadója volt. 1955. júniusában a Népstadionban rendezték a Honvéd – Kinizsi rangadót. A Honvéd már 3-0-ra, majd 4-1 -re is vezetett. A második játékrészben azonban – elsősorban Borsos nagyszerű játékának, és Gulyás bravúros védéseinek következtében fordult a kocka, a lelkes Kinizsi kiegyenlített. Persze, hogy élete nagy meccseként emlegette ezt a találkozót az akkor 20 éves csatár kedvenc.
Picit megkésve, de annál nagyobb szeretettel
10 éves a “FOTELSZURKOLÓ”
2009. július 31-én egy új sorozat indult oldalunkon, mely a napokban immár tíz éves.
Így pár nap csúszással, de annál nagyobb szeretettel köszönöm minden olvasó nevében, ezt az immár 330 résznél járó egyedi hangvételű beszámolót a Fradi elmúlt évtizedéről LALOLIB szerkesztőtársunknak. A már említett bajnokságot felvezető rész után ma 10 éve, a ZTE elleni bajnokival indult igazából útjára. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Tóth “Potya” István
Az ifjú Tóth István a Keleti pályaudvar melletti, úgynevezett „nyolcházban” nevelkedett. Az örökké mókázó, rendkívül ügyes gyermekre felfigyeltek a BTC vezetői is, 13 évesen már a klub játékosa volt. Amikor 1906-ban a BTC-ből többen kiléptek és megalapították a Nemzeti Sport Clubot, Pista a távozókkal tartott. Az új egyesület, amelynek már fő erőssége, 1909-ben megnyerte a II. osztályú bajnokságot és az I. osztályba került. A legjobbak között tovább folytatták a jó szereplést: az FTC és az MTK mögött a 3. helyen végzett az NSC! Tóth István, a csapat legjobbja bekerült a válogatottba is! 1911 jelentős fordulatot hozott az életében. Leérettségizett, majd belépett az FTC-be.
dr. Borbás Gáspár
Az FTC legendás balszélsője szerezte az FTC első bajnoki gólját (1901. április 21. FTC – MUE 3-5), a magyar válogatott első gólját (1903. április 5. Magyarország – Csehország 2-1) és ő volt az első a magyar labdarúgók közül, aki doktorált (1908-ban ügyvédként szerzett doktori oklevelet, majd ügyvédi szakvizsgát tett).
Továbbá ő volt az első nemzetközi színvonalat elért, kiváló képességű csatárunk is. 181 cm-es termetével kimagaslott a szélsők közül. Pompás labdakezelés, sima labdavezetés és nagy gyorsaság jellemezte játékát. Több jelentős atlétikai versenyen is diadalmaskodott a legjobb hazai rövidtávfutók ellen. Kellő időben és pontos beadásai rengeteg gólt eredményeztek. Európa legjelesebb balszélsői között emlegették. Schlosser Imrével együtt határainkon túl is hírneves balszárnyat alkotott. Még az “utolérhetetlen” angolok elismerését is kivívta. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Furmann Károly
Igen jó képességekkel megáldott labdarúgó volt. Tökéletes technika, pompás helyezkedés, ötletesség, könnyedség és példás sportszerűség jellemezte a játékát. Két hiányosság akadályozta meg abban, hogy a legnagyobb fedezetek közé emelkedjen: nem volt elég gyors és erőteljes. Passzolni viszont úgy tudott, ahogy kevés magyar fedezet. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Budai László
A sok sikert aratott „aranycsapat” jobbszélsője Kocsis Sándorral együtt világhírű szárnyat alkotott. Kettőjük összeszokottsága (szinte minden edzés után még vagy egy órát gyakorolta a híressé vált ferencvárosi jobbszárny ezt a specialitását) mintaszerű volt. Szinte egymás gondolatait is ismerték. A zömök, lendületes, bátor labdarúgó nagy gyorsasága kitűnően érvényesült ebben a környezetben. „Behunyt szemmel” is tudta, hogy Kocsis mikor és hová íveli vagy lövi eléje a labdát, amellyel azután villámgyorsan elszáguldott — akár az alapvonalig. Pontos beadásaival — amelyekből társai, főleg Kocsis, sok gólt értek el — mesterien értett a támadások eredményes befejezéséhez. Erőteljes lövéseivel gyakran veszélyeztette az ellenfél kapuját. Roppant hasznos, fáradhatatlan, a mezőnyben is nagy munkát vállaló játékos volt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
