mjozef22
Gratulálunk, András!
Bronzérmet nyert a Tempó Fradi Alapítvány kurátora a párbajtőröző Rédli András szombaton a lipcsei vívó-világbajnokságon.
Vilezsál Oszkár
“A Salgótarjáni Bányászból jött át, és ma már úgy él köztünk, mintha itt nőtt volna fel. Ő is csatárból lett fedezet, és ezen a poszton nyújtotta a legtöbbet. Hosszú játékos-pályafutása tekintélyt biztosít számára a fiatalok előtt. Jogos tekintélyt. Oszi az a típusú élvonalbeli labdarúgó, akit soha nem emeltek az egekig, de soha nem is pocskondiáztak.” – írta róla Mészáros József. Tovább olvasom
Budai László
A sok sikert aratott „aranycsapat” jobbszélsője Kocsis Sándorral együtt világhírű szárnyat alkotott. Kettőjük összeszokottsága (szinte minden edzés után még vagy egy órát gyakorolta a híressé vált ferencvárosi jobbszárny ezt a specialitását) mintaszerű volt. Szinte egymás gondolatait is ismerték. A zömök, lendületes, bátor labdarúgó nagy gyorsasága kitűnően érvényesült ebben a környezetben. „Behunyt szemmel” is tudta, hogy Kocsis mikor és hová íveli vagy lövi eléje a labdát, amellyel azután villámgyorsan elszáguldott — akár az alapvonalig. Pontos beadásaival — amelyekből társai, főleg Kocsis, sok gólt értek el — mesterien értett a támadások eredményes befejezéséhez. Erőteljes lövéseivel gyakran veszélyeztette az ellenfél kapuját. Roppant hasznos, fáradhatatlan, a mezőnyben is nagy munkát vállaló játékos volt. Tovább olvasom
Gyulai László
A MÁVAG csapatából érkezett az Üllői útra és „karácsonyi ajándékként”, 18 évesen játszott először a Ferencvárosban.
1944 őszén már rendszeresen helyet kapott, mint jobbösszekötő és sorra lőtte is a „hadigólokat”.
1945 tavaszán pedig az ő nevéhez fűződik a zöld-fehérek első világháború utáni győztes gólja (FTC – UTE 1:0)!
A B-közép természetesen szívébe zárta az ifjú csatárt és csak a szeretet jeléül „Srác” néven becézték…
Zsonglőrszerű technikájával, nagy munkabírásával elkápráztatta a korabeli nézőket. Tovább olvasom
dr. Juhász István: 72
Csakúgy, mint Géczi, a Jucinak becézett dr. Juhász István is háromszor szerepelt nemzetközi kupadöntőben (1965: VVK, 1968: VVK 1975: KEK), amit e kettősön kívül egyetlen más itthon játszó labdarúgónk sem mondhat el magáról.
Jó okkal írták róla 1969-ben, hogy „gólképes csatárból lett válogatott középpályás”, eleinte ugyanis Varga, Albert, Rákosi meg Fenyvesi társaként tűnt fel a támadóalakzatban (élete első NB I-es meccsén rögtön 4 gólt szerzett!), és csak utóbb húzódott hátrább, Orosz Pállal egy vonalba. Orosz után Szűcs Lajos, majd Bálint és Vépi lett a partnere a fedezet-, illetve középpályássorban, hogy aztán az újhullám (Nyilasi, Ebedli, Takács, Onhausz) feltűnésével – nemcsak a klubot, az országot is elhagyva – vegye a kalapját.
Az Alsónémediből induló Juhász az FTC egyik kölyöktoborzóján akadt fenn a rostán. Fénykorában elsősorban harcos felfogása és nagy munkabírása miatt szerették az edzők. Tovább olvasom
Kohut Vilmos
A villámgyors szentlőrinci legény, már 16 esztendősen a SZAC középmagyar kerületi bajnokságban szereplő első csapatában vitézkedett. A zömök, erőteljes játékos szélvészgyors elfutásaival és hatalmas erejű lövéseivel vívott ki magának Európa szerte nagy hírnevet. Bal lábbal a legváratlanabb helyzetekből is olyan erővel és pontossággal lőtt, mint talán senki más. Az alapvonal közvetlen közeléből az úgynevezett Kohut-szögből szédületes erejű, szemmel alig követhető lövéseket zúdított a kapura. Ezeknek a bombáknak olyan neves áldozatai voltak, mint a csehszlovák Planicka, az osztrák Hidden, az olasz Combi… Kohut fáradhatatlan harcos, nagy küzdő volt, az utolsó leheletéig hajtott, legyen szó bármilyen tétű mérkőzésről. Tovább olvasom
Kiss László
Szinte napra pontosan 20 éves volt, amikor az FTC labdarúgói közé igazolták. Ez az igazolás azonban kicsit eltért a szokásostól. Az történt ugyanis, hogy „jelzések” érkeztek Miskolcról, hogy van ott egy jó felépítésű játékos, akit Kiss Lászlónak hívnak.
Valaki megnézte a miskolciak egyik meccsét és megerősítette, hogy a Kiss nevű labdarúgó jól játszott (itt játszott ekkor Kiss II. László). Az átigazolási határidő lejárta miatt gyorsan kellett cselekedni… Felkeresték tehát Kiss Lászlót, hogy a Ferencváros szeretné leigazolni. A játékos boldogan írta alá az átigazolási lapot, hiszen gyerekkora óta szimpatizált az FTC-vel. Aztán csak hetek múlva derült ki, hogy az ajánlólevél ugyan Miskolcról jött, de az a Kiss diósgyőri színekben játszott … Tovább olvasom
Henni Géza
A jó alakú, nyúlánk játékos adottságai és képességei alapján a legjobb magyar kapusok méltó utódjának mutatkozott. Könnyed, villámgyors mozgása, ruganyossága (ha szaltózott, lábával a felső kapufát is elérte), kitűnő reflexei, labdabiztonsága és bátorsága vetélytársai fölé emelték Grosics Gyula feltűnéséig. Hajlamos volt azonban pózolásra, ami gyakran hibák forrásává vált.
Amsel Ignác
Az FTC első klasszis, válogatott kapuvédője erős fizikumú, gyors mozgású és vakmerő őre volt a hálónak. Nagyszerű ütemérzékével, jól időzített kifutásaival és pompás helyezkedésével szinte vonzotta a labdát. Ezért a tulajdonságáért kapta kortársaitól a “Pók” becenevet.
Amsel a KAC ifi csapatában kezdte pályafutását, majd 1921-ben a Kispest vendégszereplése alkalmával Békéscsabán maradt és ott az Előre kapuját védte. A magyar labdarúgás történetében Ő az első vidéki játékos aki bekerült a válogatottba. Amsel Ignác a lengyelek elleni találkozón a II. félidőben Zsák helyett védett. Tovább olvasom
Pokorny József
Az FTC első gólkirályát a századfordulón, a Budatétényben nyaraló Békés testvérek “fedezték” fel. A szünidő végén elhívták őt az FTC-be.
Pokorny hátvédként kezdte 17 éves korában, majd a csatársor közepébe került, mint a legígéretesebb fiatal játékos.
Kiszely István
A hatalmas termetű „Lapaj” erőteljes, lendületes játékával és nagy erejű bal lábas lövéseivel szemben az ellenfelek gyakran álltak tehetetlenül. Elemi erejű lövéseitől rettegtek a kapusok.
Azon játékosok egyike az FTC történetében, aki több gólt szerzett, mint ahány meccset játszott. Számos alkalmat adott rá, hogy több alkalommal is ünnepeljék góljai miatt. Gólcsúcsa az 1939-es Phőbus elleni bajnoki meccs volt: hatszor talált a kapuba! Kétszer szerzett meccsenként öt gólt (a Bocskai és a MÁVAG ellen), míg egyszer négyet a kassaiak ellen.
Az 1939-es Ferencváros— Sparta KK-mérkőzésen történt Prágában: Tovább olvasom
Tátrai Sándor
Rákosszentmihályon kezdett futballozni, majd Salgótarjánba került, ahol Zsengellérrel játszott együtt a csatársorban. Innen igazolta le a Fradi, ahol először jobbösszekötőként szerepelt és negyedik bajnoki meccsén már az ő két góljával győzött a Fradi a Phőbus ellen 2:0-ra.
Első jobbhátvéd játékára Portóban került sor, 1937 januárjában. A megbízható, egyenletes teljesítményt nyújtó Tátrai 1944 karácsonyáig, Budapest ostromáig rendszeresen tagja volt a Ferencváros bajnok és kupagyőztes csapatainak. Tovább olvasom
Rudas Ferenc
A legkiválóbb magyar hátvédek közé sorolható. A zöld-fehérek nyúlánk termetű, nagyszerű alakú labdarúgójának játékát nagy gyorsaság, kitűnő technikai felkészültség és taktikai érettség jellemezte. Rendkívüli könnyedséggel, elegánsan, magabiztosan játszott. Kiváló képességei azonban olykor könnyelműségre csábították, ami főleg pontatlan helyezkedésben nyilvánult meg. Gyakran „elengedte” szélsőjét. Ilyenkor villámgyorsan eredt utána. Az esetek többségében utol is érte és látványosan szerelte ellenfelét. De — nem mindig… Éveken át Európa legjobb hátvédjei között emlegették — méltán.
Berkessy Elemér
Mielőtt pályafutására térnénk egy érdekes történetet elevenítünk fel gyerekkorából, amit egyik levelében írt:
– Úgy kezdeném, hogy én nem csupán láttam Ady Endrét, hanem úgy 8-10 éves koromban a költő kedvence is voltam. Atyai nagyapám báró Bánfi főerdésze volt és végkielégítésként Csúcsán kapott egy nagy kertes házat, pontosan a Boncza-kastéllyal szemben. Nos, szüleim a nyári szünetekben ide küldtek az özvegy nagymamához jó levegőt szívni. Házunk országúti frontján mindennap délutánján pontban hatkor találkám volt egy fáradtnak tűnő bácsival, aki zsebeiből szedte elő a savanyú cukrot. Türelmetlenül vártam, amint a Boncza-kastély hosszú lépcsősorán vigyázva szedi lépteit. Aztán belefúrta ujjait hosszú, szőke, göndör hajfürtömbe, s így biztatott: — Szaladj, kicsi csikóm, szaladj…
Utunk általában a mintegy hét kilométerre fekvő Kis-Sebes Körös felé vezetett és bizony kifáradva értem vissza. De a napi szórakozás és az adag cukor ellensúlyozták fáradtságomat.
Sándor József
Eisenhofferhez hasonlóan Kispestről került az FTC-be. Huszonöt éves korára még azt is elérte, hogy válogatott legyen.
A fedezetsorban rendre megbízhatóan szerepelt. Szorgalma, munkabírása, és megbízhatósága emelte a legjobbak közé. Rendkívül sokat vállalt magára. Hiányossága között említették a gyorsaságát illetve a passzjátékát.
Az 1925/26-os szezonban már a csatársorban tudott a csapat legeredményesebb támadója lenni olyan társak előtt, mint Pataki és Kohut. A leghíresebb „beugrása” a ferencvárosi csatársorba egy Vasas elleni meccsen történt (1926. március 7. FTC-Vasas 4:1).
“Az FTC kitűnő válogatott halfja segítségére sietett a sérülések miatt meggyengült csatársornak. Kiváló képességeinek nemcsak ötletes mezőnyjátékkal adta tanújelét, hanem szemfüles és eredményes góllövőnek is bizonyult. Sorozatban lőtt négy pompás gólja büszke és ritka rekord.” Tovább olvasom
Kocsis György
Már gyermekként egy nagy jegenyefáról figyelte a találkozókat az Üllői úti pályán.
Egy kicsit később, már futballistaként került a Ferencváros kötelékébe egy kis csapatból, a pesterzsébeti EMTK-ból.
Dékány Pofi helyére érkezett és három éven át megbontathatatlan párost alkottak Vilezsál Oszkárral a fedezetsorban. Tovább olvasom
Takács József
A „kis Taki”, Takács I. Géza öccse, minden idők legkiválóbb magyar csatárainak, a legeredményesebb góllövőknek egyike. Pedig csak jobb lábbal tudott lőni és fejjátéka sem állt arányban erényeivel. Nagyszerűen cselezett, kivételes érzékkel foglalkoztatta szélsőjét. A kapu előtt páratlanul találékonynak, szemfülesnek, gólveszélyesnek bizonyult. Minden helyzetben feltalálta magát. Ösztönösen jól helyezkedett, szinte megérezte a labda várható útját. Fordulásból nagyon kevés magyar csatár tudott úgy lőni, mint ő. Góljainak jó részét közelről szerezte, de távoli lövései is veszélyt jelentettek a kapura. A legreménytelenebb esetekben is rajtolt a labdára. Mindig számított a védők, főleg a kapus esetleges hibájára. Ilyen esetben ő mindig ott termett és kérlelhetetlenül juttatta a labdát a hálóba. Szemfülességének rengeteg gól lett az eredménye. Az utódok közül Kocsis Sándor játéka sok tekintetben hasonlított „Taki”-éhoz. A kitűnő csatár óriási népszerűségét nemcsak képességeinek és góljainak, hanem példás emberi magatartásának, szerénységének is köszönhette. Minden szempontból méltó volt az általános megbecsülésre.
