mjozef22
Vilezsál Oszkár
“A Salgótarjáni Bányászból jött át, és ma már úgy él köztünk, mintha itt nőtt volna fel. Ő is csatárból lett fedezet, és ezen a poszton nyújtotta a legtöbbet. Hosszú játékos-pályafutása tekintélyt biztosít számára a fiatalok előtt. Jogos tekintélyt. Oszi az a típusú élvonalbeli labdarúgó, akit soha nem emeltek az egekig, de soha nem is pocskondiáztak.” – írta róla Mészáros József. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Tátrai Sándor
Rákosszentmihályon kezdett futballozni, majd Salgótarjánba került, ahol Zsengellérrel játszott együtt a csatársorban. Innen igazolta le a Fradi, ahol először jobbösszekötőként szerepelt és negyedik bajnoki meccsén már az ő két góljával győzött a Fradi a Phőbus ellen 2:0-ra.
Első jobbhátvéd játékára Portóban került sor, 1937 januárjában. A megbízható, egyenletes teljesítményt nyújtó Tátrai 1944 karácsonyáig, Budapest ostromáig rendszeresen tagja volt a Ferencváros bajnok és kupagyőztes csapatainak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Schaffer Alfréd
Itthon csak Spécinek nevezték, a németek találtak neki igazi méltó becenevet: ő lett a Futballkirály (Fussballkönig).
Valóban királyi jelenség volt, legalábbis, ami a játéktéren nyújtott teljesítményét illeti. Fölényes biztonsággal kezelte a labdát, s szinte bármilyen távolságból hihetetlen pontossággal lőtt kapura.
A klubelnökök irodájában épp olyan király volt, mint a pályán. Tökéletesen tisztában volt saját képességeivel, értékével, s mindig megérte szolgálatainak árát. (Még „amatőr” korában is, hát még profiként! Jellemző történet, hogy amikor Bázelben játszott, a helyi polgármester félig tréfásan ezekkel a szavakkal fordult hozzá: „Ön a hírek szerint többet keres, mint én.” Spéci azonnal kész volt a válasszal: „Valóban, de ön nem tud futballozni, én meg tudok!”) A klubhűség sohasem volt nagy erőssége, akár két-három mérkőzés után is egyesületet változtatott, ha nem találta aktuális állomáshelyét megfelelőnek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Toldi Géza
A magyar labdarúgás „szívembere” magas, kitűnő alakú csatár volt. Játékát mindent elsöprő lendület, fáradhatatlan mezőnymunka, nagy lövőerő és harcos küzdőszellem jellemezte. Fejjátéka pompás volt. Labdakezelése is megfelelt. Az összjátékban jól helytállt, különösen szélsőjét foglalkoztatta ügyesen. Titkos Pállal Európa-hírű balszárnyat alkotott. A mérkőzéseken hatalmas munkát vállalt magára. Elől-hátul rengeteget mozgott. Egyik pillanatban a védelemben szerelt, a másikban már hosszú átadással szöktette valamelyik társát. Ekkor sem állt meg, hanem jellegzetes futásával, teljes rohamban követte a támadást. A kellő pillanatokban a kapu előtt is rendszerint a helyén volt. Ha hozzákerült a labda, lábbal és fejjel egyaránt nagy erővel célozta meg a kaput. Egyetlen jelentős hiányossága akadt: az idegein gyakran nem tudott uralkodni. Hamar ki lehetett hozni a sodrából. Ilyenkor több gondot fordított a törlesztésre, mint a játékra. Toldi Géza a magyar labdarúgás legjelesebb egyéniségei közé tartozik önfeláldozó, az egész csapatot magával ragadó harcmodora révén. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Ónody Andor
A Kispest csapatában kezdett futballozni. 20 éves került a budapesti Elektromos csapatába, majd az 1942/43-as bajnokságban már a NAC színeiben rúgta a labdát. Fiatal feleségével költözött le Nagyváradra, és a pálya közelében kapott lakást. Légvonalban alig száz méterre lakott a pályától.
Két évig rúgta Váradon a labdát. A közönség nemcsak mint nagyszerű védőjátékost, de mint kapuvédőt is szívébe zárta.
1944 végén ő volt az a nacista, aki a legjobban szerette volna, ha a NAC Budapesten a saját neve és színe alatt venné fel a küzdelmet a Hadi Bajnokságban. 1945 után a Ferencvárosba igazolt. Innen lett válogatott is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Kökény József
– Hol, hogyan kezdődött labdarúgó pályafutásod?
– Cegléden, 14 éves koromban kezdtem a Vasutasban. Előtte a bátyám is ott játszott, aki nagy-nagy tehetség volt, az ifi válogatottba is meghívták, aztán Szegeden folytatta. Én 18 éves koromban kerültem fel Budapestre, az Előréhez igazoltam. Két szép évet töltöttem ott, amikor megkeresett az SBTC. Már-már úgy volt, hogy Salgótarjánba igazolok, amikor a Fradiból is megkerestek. Monostori Karcsi bácsi és Del Medico Toncsi bácsi hívtak az Üllői útra. Aztán egy Park szállóbeli beszélgetés végén igent mondtam. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
dr. Juhász István: 75
Csakúgy, mint Géczi, a Jucinak becézett dr. Juhász István is háromszor szerepelt nemzetközi kupadöntőben (1965: VVK, 1968: VVK 1975: KEK), amit e kettősön kívül egyetlen más itthon játszó labdarúgónk sem mondhat el magáról.
Jó okkal írták róla 1969-ben, hogy „gólképes csatárból lett válogatott középpályás”, eleinte ugyanis Varga, Albert, Rákosi meg Fenyvesi társaként tűnt fel a támadóalakzatban (élete első NB I-es meccsén rögtön 4 gólt szerzett!), és csak utóbb húzódott hátrább, Orosz Pállal egy vonalba. Orosz után Szűcs Lajos, majd Bálint és Vépi lett a partnere a fedezet-, illetve középpályássorban, hogy aztán az újhullám (Nyilasi, Ebedli, Takács, Onhausz) feltűnésével – nemcsak a klubot, az országot is elhagyva – vegye a kalapját.
Az Alsónémediből induló Juhász az FTC egyik kölyöktoborzóján akadt fenn a rostán. Fénykorában elsősorban harcos felfogása és nagy munkabírása miatt szerették az edzők. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Kovács Elemér
Technikás, a hátvéd- és fedezetsorban egyaránt hasznos labdarúgónak bizonyult. Megbízható, szorgalmas játékával a legjobbak között is helytállt.
Először 1913. februárjában került közelebbi kapcsolatba az FTC-vel, pontosabban a klub játékosával, Bródy Sándorral. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Berkessy Elemér
Mielőtt pályafutására térnénk egy érdekes történetet elevenítünk fel gyerekkorából, amit egyik levelében írt:
– Úgy kezdeném, hogy én nem csupán láttam Ady Endrét, hanem úgy 8-10 éves koromban a költő kedvence is voltam. Atyai nagyapám báró Bánfi főerdésze volt és végkielégítésként Csúcsán kapott egy nagy kertes házat, pontosan a Boncza-kastéllyal szemben. Nos, szüleim a nyári szünetekben ide küldtek az özvegy nagymamához jó levegőt szívni. Házunk országúti frontján mindennap délutánján pontban hatkor találkám volt egy fáradtnak tűnő bácsival, aki zsebeiből szedte elő a savanyú cukrot. Türelmetlenül vártam, amint a Boncza-kastély hosszú lépcsősorán vigyázva szedi lépteit. Aztán belefúrta ujjait hosszú, szőke, göndör hajfürtömbe, s így biztatott: — Szaladj, kicsi csikóm, szaladj…
Utunk általában a mintegy hét kilométerre fekvő Kis-Sebes Körös felé vezetett és bizony kifáradva értem vissza. De a napi szórakozás és az adag cukor ellensúlyozták fáradtságomat.
Fritz Alajos
Nem tartozott a kiváló képességű labdarúgók közé. Szorgalma és megbízhatósága révén azonban derék mestere lett a kapus szakmának.
A Rumbold-Payer Európa hírű hátvédpár alaposan megkönnyítette kapusteljesítményét. Két dolog volt, amit senki sem tudott utána csinálni, igaz, hogy azokat a bravúrokat a pályán kívül produkálta. A labdát olyan ügyesen forgatta az ujján, mint egy cirkuszi bűvész, a palacsintát, meg ha két méterről dobták a szájába, akkor is elkapta. Ilyen zsonglőr volt ez a „Bunkó”. A kapuhoz pályafutása vége felé hűtlen lett: a fogtechnikusoknál már jobbhalfot játszott.
(Nemzeti Sport)
Élete legnagyobb védéseit az 1910-es FTC – Barnsley mérkőzésen produkálta. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
