mjozef22

dr. Dékány Ferenc

Dr. Dékány Ferenc

Mindössze két játékosról tudunk a Ferencvárosban, aki átfutballozta a klub történetének legínségesebb, leggyászosabb korszakát, az 1950 és 1960 közötti „sötét” időszakot. Az egyik Dalnoki Jenő, a másik pedig a szurkolók által előszeretettel csak Pofinak hívott dr. Dékány Ferenc, aki 1961-es visszavonulásáig, a gárda szíve, lelke, motorja volt. Tovább olvasom

Papp Lajos László

Papp Lajos László

Kétlábas, jó fizikumú, gyors, könnyed mozgású hátvéd volt. Nagy tehetségként tűnt fel. A Fradiban egy évtizeden át játszott, egy időben csapatkapitány is volt! Eljutott a dél-amerikai túrákra (1929, 1931), tagja volt a 100%-os bajnokcsapatnak és résztvevője volt legendás KK-meccseknek is.

Mindezt egy 1927-ben történő súlyos lábtörésének köszönhette az egy évvel korábban a válogatottban is bemutatkozó hátvéd. A furcsa tény magyarázata: az FTC helyette Kalmár Jenőt adta kölcsönbe az ETC-nek, és az erzsébetiek éppen a lábtörés miatt nem adták vissza a Fradinak Kalmár Jenőt, aki a Hungáriában folytatta nagyszerű pályafutását. Pedig igazi Fradi nevelés volt… Papp tehát a Fradiban maradt és állandó, megbízható hátvédet nyert vele a Ferencváros. Tovább olvasom

Dálnoki József

Dálnoki József

Dálnoki József a  szélvészgyors, technikás jobbszélső az ESMTK-ból igazolt a Fradihoz. Azért, hogy megkülönböztessék a védőjátékostól, neve mellé megkapta a II-es számot, míg a hátvéd Dalnoki lett az I.

Ezt a jelölést az esetek többségében testvéreknél szokták alkalmazni (lásd az MTK-s Kovács fivéreket vagy éppen a Fradiból Fenyvesi Mátét és a „kistüskét”, Fenyvesi II Józsefet.)

Dalnokiék azonban sohasem voltak testvérek, hiszen a szélsőt Dálnokinak anyakönyvezték. Ennek ellenére mindenki meg volt róla győződve, hogy testvérpárról van szó. Tovább olvasom

Mátrai Sándor

Mátrai Sándor

Orosházáról, mint válogatott atléta került az Üllői útra!

Eleinte még tagja (később aztán kikerült) volt a helsinki olimpiára készülő 4×100-as futóváltónak (10.9 másodperc volt a legjobb ideje!), valamint távolugróként (egyéni legjobb: 699 cm) és magasugróként (egyéni legjobb: 183 cm) is jeleskedett.

Magna néven érkezett az Üllői útra és csak később, a futballcsapat tagjaként „keresztelték” el Mátraira! A „keresztapa” Gulyás Géza, csapat kapusa volt.

Amikor felvették a TF-re, a szabályok szerint át kellett volna mennie a főiskolára. Atlétikában volt, futballban viszont nem volt I. osztályú csapata a TF-nek, így futballistaként maradhatott a Kinizsiben.

A magas, hosszú lábú, tehetséges atlétapalántából másfél évtized leforgása alatt sokszoros válogatott labdarúgó lett. Gólerős középcsatárként kezdte élvonalbeli pályafutását. Hamarosan kiderült, hogy a hátvédsorban (középen és jobb oldalon is) egyenletesebb, hasznosabb teljesítményre képes. Tovább olvasom

Furmann Károly

Furmann Károly

Igen jó képességekkel megáldott labdarúgó volt. Tökéletes technika, pompás helyezkedés, ötletesség, könnyedség és példás sportszerűség jellemezte a játékát. Két hiányosság akadályozta meg abban, hogy a legnagyobb fedezetek közé emelkedjen: nem volt elég gyors és erőteljes. Passzolni viszont úgy tudott, ahogy kevés magyar fedezet. Tovább olvasom

Kertész Géza

kertesz-gezaJátékos korában Kertész IV néven említették, noha csak névrokona volt az MTK-s Kertész testvéreknek. Ő maga sosem játszott a Hungária úti nagycsapatban, első osztályú játékos pályafutása két csapat közt oszlik meg: a BTC-ben szerepelt 1911-től 1919-ig, majd 1924-25-ben, közben pedig az FTC-ben. Az előző csapatából került be egyetlenegyszer a nagyválogatottba (1914. május 5., Bécs, 0:2 Wagner-serleg-mérkőzésen), az utóbbiban tizenkilenc bajnoki meccsen nyolc gólt szerzett az 1920/21-es idényben. Tovább olvasom

Landi Ferenc

Landi véletlenül lett kapus! 1954-ben még úszó volt és egy orosházi tornabemutató szünetében állt először a futballkapuba. A sok srác elözönlötte a pályát, és Landinak már csak a kapuban maradt hely.

„Röpködött” a labdák után, és jó érzékére az orosháziak edzője, Csonka Béla is felfigyelt. Leigazolták az Orosházi Kinizsihez. Rövid idő múlva már az ifjúsági, majd az utánpótlás válogatott kapuját védte.

1959-ben pedig a fővárosba költözött, miután leigazolta a Ferencváros. Tovább olvasom

Albert Flórián

Albert Flórián

Ha Albert, akkor Fradi, ha Fradi, akkor Albert – két, egymástól elvá­laszthatatlan márkanév.

Amikor a saját nevelésű Albert Flórián 1958 őszén feltűnt a ferencvárosiak első csapatában, a klubnak olyan szük­sége volt rá, mint egy falat kenyérre. Hosszú évek teltek el az együt­tes legutóbbi bajnoki címe óta, ráadásul az 1950-ben a Dózsába vezé­nyelt gólgyárost, Deákot sem sikerült megfelelően pótolni; az egyik centerjelölt például a hátvédsorban kötött ki.

Albert az idő tájt, 17 éves, és hatalmas tehetség. Benne látják a jövő nagy középcsatárát. Csak úgy rugdossa a gólokat, technikailag kifogástalan, pompásan hozza helyzetbe társa­it is. No és a cselei! 1959-ben már válogatott, még abban az évben mesterhármast lő Jugoszláviának (4-2), a tripláját 1962-ben, a Bulgá­ria (6-1) elleni vb-csoportmeccsen megismétli. Közben az első osztály legeredményesebbje – kétszer is. A várva várt pillanat, a bajnokság megnyerése 1963-ban érkezik el; a Fradi 14 éve vágyakozott erre a si­kerre. Noha a következő esztendők sem mentesek a diadaloktól, kétséget kizáróan az 1966-os és az 1967-es év a csúcs. Albert akkor már Császár, és meg is „koronázzák”: 1967 végén megkap­ja a legjobb európai játékosnak járó díjat, a France Football aranylab­dáját. Abban az évben Magyarországon is a legjobb labdarúgó. 1966- ban az angliai világbajnokságon remekel, aminek köszönhetően 1967 januárjában két hetet tölt a brazil Flamengónál.

Az 1969-es esztendő pályafutása mély-, egyúttal fordulópontja. Klubjával csak har­madik a bajnokságban, és a válogatottal sem jut ki a mexikói vb-re, de ami ennél is nagyobb baj, hogy a koppenhágai világbaj­noki selejtezőn elszakad a térdszalagja, ami érdemben pontot tesz csodálatos karrierje végére. Az utolsó öt év már csak szenvedés a Császár számára: lábadozás, rehabilitáció, formakeresés, egyre kevesebb jó játék, mi­közben a Ferencvárossal és a válogatottal sem tudja hozni a korábbi eredményeket. Végül belátja, hogy eljött az idő a búcsúzás­ra. El kell ismerni, hogy hiányát az FTC és a magyar labdarúgás mindmáig nem tud­ta pótolni. Tovább olvasom

Havasi Sándor

Havasi Sándor

Nem csak Fradi-játékos volt, a Franzstadtban is született… A Kinizsi Húsos csapatából került 1959-ben az Üllői útra. Tizennyolc évesen már az FTC első csapatában szerepelt!

A balszerencse azonban nem kerülte el: több alkalommal súlyos sérüléseket szenvedve, sok-sok mérkőzésről hiányozni kényszerült. Gyógyulását követően nehezen lendült formába, így nem csodálkozott, amikor az FTC kölcsönadta a salgótarjániaknak.

Egy év múlva Lakat Károly hívó szavára visszatért a Ferencvárosba, az aranycsapatba… Tovább olvasom

Gorszky Tivadar

Gorszky Tivadar

1901 tavaszán lépett be az FTC-be. Első nyilvános szereplése a III. csapatban kezdődött. A délelőtt megtartott mérkőzésen olyan jól játszott, hogy ugyanaznap délután már a II. csapatba is beosztották. 1901 őszén már az FTC első csapatában is szerepelt. Half minőségben az egyik oszlopa a zöld-fehérek csapatának. 1903-ban érte az a nagy dicsőség, hogy beosztották a magyar válogatott csapatba, ahol összesen tizennégyszer szerepelt. Attól a perctől, hogy az FTC első csapatába bekerült, végigjátszotta úgyszólván az FTC összes díj-, bajnoki és egyéb mérkőzéseit.

Tovább olvasom

Nemes (Neufeld) Sándor

Nemes Sándor

A nagykereskedő családból származó Nemes (eredetileg és később: Neufeld) Sándor a magyar futball nagy világvándorainak egyike.

1916 júniusában egy ificsapattól, az ILK-ból érkezett az FTC-hez. Alig több mint 17 esztendősen mutatkozott be az első csapatban. A rendkívül gyors, gólerős csatár rövid ideig szerepelt zöld-fehérben. Többnyire jobbszélső volt, de a Fradiban több poszton is szerepelt. Az 1916/17 évi hadibajnokságban az FTC legeredményesebb góllövője 8 góljával. 1918 májusában Svájc, 1919 júniusában és 1919 októberében Ausztria ellen a magyar válogatottban is szóhoz jutott.

Tovább olvasom

Thomann Antal

Thomann Antal

A keménykötésű hátvéd első mérkőzését 1952-ben, az utolsót 1962-ben játszotta. A „szépséghiba”, hogy a TF-en eltöltött évek (1953-57) alatt csak a főiskolai csapatban szerepelhetett.

Visszatérése után tagja volt az FTC első MNK-t nyert csapatának! Megbízható, lelkes játékos volt – az ilyent a Fradi-szurkolók különösen szeretik… Ha nem fért be az első csapatba, a tartalék gárdában is hasznosan, sértődöttség nélkül rúgta a labdát. Tovább olvasom

Gerendás András

Gerendás András

Balösszekötőként kezdte Békéscsabán, majd jobbhátvédként folytatta a Bp. Haladásban. 1955-ben került a Ferencvároshoz. Mindkét lábával jól kezelte a labdát, de fejjel is kitűnően bánt a labdával. Legszívesebben a balfedezet posztján szerepelt.

Amikor a Fradihoz igazolt még Griecs András néven szerepelt, majd a csapatkapitány Kispéter magyarosította a nevét. Egy Békés megyei község ihlette meg Misát, így lett Griecsből Gerendás.
Tovább olvasom

Vépi Péter: 68

“Tizenegy Vépivel bármikor bajnokságot nyerek.”

Vépi Péter

A sokat sejtető mondatot Dalnoki Jenő mondta róla.

Az FTC saját nevelésű játékosa kapusként kezdte, majd a csatárposzton folytatta. Később fedezet, majd beállós, végül szélsőhátvéd lett belőle. Nem volt született tehetség. Szorgalma, akarata, kitartása révén érte el eredményeit. Vépinek sohasem volt “bérelt” helye, a játéklehetőségért mindig meg kellett küzdenie. Sohasem mondták róla, hogy “… ebből a fiúból válogatott lesz”, mégis bekerült a legjobbak közé. Tovább olvasom

Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 11.25. 19:30 Haladás-FTC (TV:M4)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ