Feljegyzések a fotelból – Tűz és jég dala

Az ókori Mezopotámiában az asszí­r katonák amint bekerülnek a seregbe, fát ültetnek, majd mindennap átugorják a helyet, ahová a magot ültették. A magból hajtás lesz, s ők azt is átugorják. A hajtásból növény nő, és ők átugranak fölötte. Lassacskán megnő a fa, és a harcosoknak egyre nagyobbat kell ugraniuk. Türelemmel, odaadással készülnek az akadályok leküzdésére. Az csak a következőkben fog eldőlni, hogy tegnap este Barcelonában átugrott fa mekkorára is nőtt, de küzdésből, játékból és szervezettségből jelesre vizsgáztak Rebrov “fiai” és egy varázslatos estét szereztek a zöld-fehér szí­nek szerelmeseinek. Ahogy 15 éve ezelőtt Budapesten, a sokkal nagyobb játékerőt képviselő Feyenoord ellen tették Lipcsei Petiék. A történelem elég sűrűn ismétli önmagát, tegnap amikor éjfél magasságában örömittasan hallgattam Nyilasi Tibi értékelését az Espanyol elleni döntetlenről úgy villantak át rajtam a 2004-s mérkőzés eseményei mintha egy gömbvillám csapott volna belém. Akkor is vezettünk egy nagyszerű első félidő után, akkor is a második 45 perc közepén már csak az akarat és küzdés vitte előre a szí­veket, de ahogy az asszí­r harcosok, akkor is és tegnap is átugortuk az egyre magasabbra növő fát. Nem volt egy könnyű feladat, de ha már 15 évet kellett várnunk az újabb csoportkörre, bizsergető érzés volt végigélni annak minden pillanatát. Mely olyan volt mint George R. R. Martin Tűz és Jég dala, benne minden, amiért szeretjük a labdarúgást és imádjuk a Ferencvárost. Voltunk tűz, eljártuk a Sárkányok táncát, átéltük a Kardok viharát, de voltunk jég is, és bár nekünk csak 20 percig tartott a “hosszú éjszaka”, nagyon közelgett a tél, és nem sok hiányzott, hogy az Éjkirály jéggé változtassa azt, amiért addig nagyon keményen megküzdöttünk. A különbség annyi, hogy Rebrov mester annál sokkal jobb “í­ró” mint a Game of Thrones alkotói, akiknek sikerült annyira elrontani a Tűz és jég dal utolsó évadját, hogy a rajongók (köztük én is) újraforgatást követeltek. Nekem most nem kell petí­ciót aláí­rnom, csak le kell pergetni a szemem előtt a tegnapi 90+4 percet , újra átélve annak minden egyes másodpercét.

Nem lesz nehéz feladat, bár az egész történetben vannak olyan időszakok melyekről betudnám fejezni azt amit R.R. Martin már évek óta í­gér, de vannak olyan időszakok is, melyeket simán kitörölnék az emlékeimből mert bizony a vérnyomásom olyan magasságokba tévedt, mint a GoT első hét évadjának nézettségi szintje. De a tegnapi varázslatos estéhez azok a percek is hozzátartoztak, együtt kerek a történet, mert nem csak a regényciklusban, de a Föld életében is a jég és a tűz játszotta és játssza a főszerepet. De ne fussunk annyira előre, a prológus minden dráma alapja és Rebrov mester az összeállí­tással gondoskodott arról, hogy meglátva azt, egyik ámulatból a másikba essek. Az persze utólag egy kicsit disszonánsan hat, hogy azt í­rjam, ezt a fajta felállást már régen vártam, de szerkesztőtársam rá a tanúm (ő persze egy kicsit elfogult), hogy számos BL-meccs nézése közben felvetődött bennünk, hogy az úgynevezett “erőcsatár” korszaka a jelenlegi fociban lejárt, nagyon kevés csapat játssza ezt és még kevesebb azon játékosok száma, akik ezt az “ipart”  felsőfokon űzik (elsőre Lukaku és Giroud ugrik be). A Fradi játéka sokáig erre épült, volt egy Böde Danink, aki ezt a magyar bajnokságban remekül működtette, de nemzetközi szinten már ő sem volt nagyon acélos.

A jelenünkben meg Szihnyevics és Boli képviseli az erőt, bár az utóbbi “beosztása” a mai napig nem nagyon körvonalazódott. Azt tudtuk, hogy Bolit a paksi atom tette harcképtelenné, í­gy az eddig alkalmazott taktika Szihnyevics pályára lépését feltételezte, de Rebrov mester és (e)spanyol segí­tője húzott egy merészet és olyan felállásban küldte pályára a csapatot, amire szinte senki sem számí­tott. A spanyolok sem, akik Vargától és Zubkovtól tartottak (biztos megnézték a Paks elleni összefoglalót), és fel sem rémlett bennük, hogy a Fradi erőcsatár nélkül, egy “liverpooli Szalah-Firmino-Mané” hármassal kezd. Isaelt nem ismerték (jól eldugta előlük az MLSZ büntetőkommandója) és meg voltak győződve arról, hogy kezdettől fogva a Fradi bunker focit fog játszani. Ami számukra sem ismeretlen, hiszen aki látta vasárnap délben az Eibar elleni meccsüket (ki is hűlt a húsleves miatta) az tudta, az a fajta taktika tőlük sem áll messze. Persze egy mérkőzésből nem szabad következtetni, de már akkor látszott, hogy az Espanyol nem véletlenül “Another Barcelona”, ők inkább lendületes erőfocit játszanak, nem cifrázzák a játékot, egyszerűen csak maguk alá akarják gyűrni az ellenfelet.

Ez ellen álltunk mi fel 4-3-3-ban, ezért vállaltuk fel egyből kezdés után a letámadást, a gyors és lendületes megugrásokat, a finom cseleket, amire a spanyolok nem voltak felkészülve. Ha az első 15 perc után vezetünk hárommal, egy szót sem szólhattak volna. Előbb Zubkov majd Isael tévesztett centikkel, de előtte ringlispí­lt játszott az Espanyol védőivel. Majd jött a varázslat, egy három húzásos villámkontra, Blazic mérnöki pontosságú indí­tásával, Isael kiváló átvételével, majd irány előre, miközben középen már robog Tokmac, várja a labdát, spanyol honban is gólt szeretne lőni, de Javi López önző módon közbelép, nehogy már az ellenfél gólt merészeljen lőni, ezért Isael beadását, mely pont Tokmac lába elé szállt volna, inkább saját maga passzolta a kapu bal sarkába, miközben a veterán exrealos és exmilános “másik” López, a Diego a jobb sarokra vetődött.

A folytatás sem volt rossz, az egész első félidő egy varázslat mely arról szólt, hogy a spanyolok szinte belebetegedtek abba, hogy képtelenek egyetlen épkézláb akciót végigvinni, miközben a kissé furcsa szí­nben pompázó zöld-fehérek meg ötletesen és okosan játszva biztosan tartották az előnyt. Volt azért egy kritikusabb 15 perc, de azt is átvészeltük, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Espanyol tényleg lendületes focit játszik, de szerencsére az irányzékkal elég komoly gondjaik voltak. Közben meg Haratin növelhette volna az előnyünket, de ő is meglepődött, hogy Ihnatenko csúsztatása pont a feje búbján landolt, ahonnan a hálót is megsimogathatta volna, de sajnos a bólintás fölé szállt. Bár tényleg remek volt az első félidő, de vártuk a sí­pszót, kellett a játékosoknak pihenő.

Nem tagadom, bármennyire is taktikus és eszes volt az első félidő, az látszott, hogy az Espanyol sokkal erőteljesebb, darálósabb focit játszik, melynek megfékezése dupla energiát követel. A fordulat ezért is következett be. Az első félidő a tűz dala volt, a második a jéggé. Az egyenlí­tő góljukig még nem voltak gondjaink, de utána már igen. Bedaráltak minket, ennél jobb jelző nem jut az eszembe, érezni lehetett, hogy amí­g a spanyolok hétről hétre ilyen szintű meccseket játszanak, minket az NB I erre totál nem kötelez. Ez meg döntő, mert edzésen lehet futni 10 km-t is, majd utána lehet kondizni órákig, de a mentális erőt, csak és kizárólag ilyen meccseken lehet megszerezni. Ez döntött a második félidőben, ez hozta a kissé szerencsés (szerencsétlen) egyenlí­tést és emiatt kényszerültünk az utolsó 20 percre bunkerállásba. Miközben az Espanyol játékosai lelkesen gyűrték az ipart, robotoltak mint anno a szénbányászok, jöttek és lőttek amerre csak a lábuk állt. Egy idő után a kapunk mögötti szurkolók már védőruházatot követeltek, annyi lövés szállt feléjük. Ennek ellenére Dvali gólt fejelhetett volna és Isael félpályás, zseniális szabadrúgása ha gól, napokig erről beszél a sportvilág.

De kibí­rtuk a nyomást, a végén mindig volt egy láb, egy kéz, egy dobbanó szí­v, mely megakadályozta, hogy vesztesen hagyjuk el a pályát. Ami a sors igazságtalansága lett volna. És nem csak azért, mert 15 éve is kibí­rtuk a Feyenoord nyomását, hanem azért, mert a látottak alapján meg is érdemeltük. Szinte az egész csapat remekül teljesí­tett, nem is emelnék ki senkit, de Isaelt mégis csak ki kell, aki időnként a kétségbeesésbe sodorta a hazaiakat. Minden megmozdulása élményszámba ment, a sarkazásos indí­tása, a kapufája, a helyzetfelismerése nagy mértékben hozzájárult a sikerhez.

A siker kulcsa az, hogy kövesd a szenvedélyed. A játékosok, a szakmai vezetés, a szurkolók akik elkí­sérték a csapatot, a tévé és a net előtt izgulók százezrei mind-mind a szenvedély rabjai voltunk tegnap késő este. Mi voltunk a tűz és jég, egy csodaszép dalt komponáltunk, mely erőt és hitet adhat a jövőhöz. Most lehetne tervezgetni, várni a következő meccsünket, í­rni az esélyekről, elővehetnénk a kockás papí­rt, de most ne tegyük. Egyszerűen csak örüljünk a sikernek.

Beköszöntünk Európába.

4 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Tűz és jég dala bejegyzéshez

  • Kár, hogy két pontot ott hagytunk…
    SZÉP VOLT FIÚK !

  • Ami az “erőcsatár” problémát illeti, ez ügyben már egy évvel ezelőtt váltottam néhány emailt lalolibbal, s oda lyukadtunk ki, hogy az akkori “készlet” nemzetközi szinten nem felelne meg, és egyáltalán célszerű-e ott í­gy játszani.
    A paksi és a barcelonai meccs választ is adott erre.

  • Hihetetlen!
    Nem gondoltam volna még akkor sem ha az Espanyol nincs formában. Az egész csapat dí­cséretet érdemel, különösen Rebrov. Sajna a Ludo is meglepte a Moszkvat, í­gy valódi halálcsoportunk lett. Bár az eredményeket elnézve máshol is akadt ahol keleti csapat meglepte a nyugatit. Viszont most a Zete ellen nem szabad elrontanunk.
    Hajrá Fradi!

  • “Come back” Európa
    most már Barcelonában is tudják ki vagy mi is az a FRADI!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.20. 21:00, m4sport
10.24.19:30, m4sport
10.28. 21:00, m4sport
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ