“Naplózárta” – véget ért egy fejezet

Naplót í­rni a legbensőségesebb dolog. A napló titkokat rejt, a napló igazságról mesél, a napló saját magunk. Örömök, bánatok és könnyek. Évszázadok óta sokan, sok féle indí­ttatásból kezdtek el napló í­rni. Saját magunknak, mert úgy érezzük, a jövőben szükségünk lesz saját múltunkra. Ezekkel a mondatokkal ajánlottuk a kedves olvasóknak Nagy László személyes hangvételű naplóját decemberben.

A naplót eredetileg csak fiának és testvérének szánta, mellyel meg akarta örökí­teni azokat az éveket, melyek számára a Fradizmust jelentették. Talán azzal a gondolattal is eljátszott, hogy egyhamar nem lesznek ilyen varázslatos pillanatok, mint 1995-ben, melyekre csodálatos és felemelő érzés visszagondolni.

Szerkesztőségünk, amikor egy levélváltás után először kezébe vette Nagy Laci „í­rógépes naplóját”, már akkor tudtuk, hogy kincset rejtenek a féltve őrzött papí­rlapok. Bár a kilencvenes évek közepe nem olyan távoli múlt, ezért nagyon sokunk személyes élményekkel is rendelkezik, ennek ellenére hétről hétre olvasva a naplót, egyre több emléket hoztak vissza, felidézve a Ferencváros közelmúltjának legfényesebb időszakát.

Naplót í­rni a legbensőségesebb dolog. Azt előhúzni egy í­róasztal fiókjából és a nyilvánosság elé tárni, olyan, mintha a szí­vünk egy darabjáról mondanánk le. Akik végigolvasták az 1995-ös esztendő emlékezéseit, azok már tudják, hogy a fenti mondat, melyet a napló indulásakor fogalmaztunk meg, ebben az esetben érvényét veszí­tette, mert itt nem arról van szó, hogy Nagy Laci szí­vének egy darabjáról mondott volna le.

A naplóval a mi Fradista szí­vünkben egy új fészket rakott. Akik nem élhették át azokat az időket, azoknak minden bizonnyal nyí­lt a szí­vben egy új pitvar, „napló 1995” feljegyzéssel. Ők kaptak a legtöbbet, mert olyan részletesen és olyan átéléssel mesélnek a sorok az 1995-ös esztendőről, hogy ha behunyjuk a szemünket, magunk is részeseivé válunk az eseményeknek.

Azok is sokat kaptak, akik aktí­v szurkolóként átélték azokat a hónapokat. Annak ellenére, hogy nekem is számtalan személyes élmény van 1995-ről, előfordult, hogy a napló olvasása közben könnycseppek gördültek az arcomra. Nagyon sok esetben előfordul, hogy nem tudunk mit kezdeni az emlékeinkkel. Pedig tudni kell velük bánni, mert nem csak az emlékezésről szólnak, hanem erőt is hitet is adhatnak a jelenhez.

Ma bezárul Nagy Laci naplójának első fejezete. Bár nem szenvedünk a „kattintások bűvöletében”, de a statisztikai mutatók nem csalnak, í­gy tudjuk, olvasóink kedvelték a naplót és néhány rész után már „törzsközönsége” is lett a visszaemlékezéseknek.

Ma bezárul a napló, de nem végérvényesen. Néhány hét múlva, az 1996-os évvel folytatjuk. A feldolgozást megkezdtük és annak ellenére, hogy az 1996-os év nem lesz olyan sikeres a Fradi számára (azért egy 95/96-os bajnoki cí­m ünneplése bele fog férni!), de ismerve a napló folytatását, bí­zva állí­thatom, hogy érdemes lesz felidézni azokat a hónapokat is.

Köszönjük Laci, hogy naplód nyilvánosságával megtisztelted szerkesztőségünket és rajtunk keresztül a Ferencváros szurkolóit!

– lalolib –