Óvári Ferenc
Egykori balszélsőnk az Újpesttel nyert bajnoki címet a háború után, majd a SZAC színeiben folytatta a pályafutását, és innen került az Üllői útra.
Az 1951-es idényben kilenc bajnoki találkozón egyszer volt eredményes.
Az egyetlen Óvári gólt a Soroksárra kilátogatók csodálhatták meg 1951 tavaszán. Talán ennél is, de legalább ennyire fontos momentum vele kapcsolatban egy, egy évvel korábbi eset.
— 1950. március 19. életem legszomorúbb napja. Az Üllői úton a Postással (SZAC-cal) játszottunk. A II. félidőben egy hosszú labda után futottam, kinéztem a partjelzőre, aki beintette a lest. A játékvezető azonban továbbot intett, s mire megfordultam, mintegy 20 méter előnye volt ellenfelemnek. Futottam utána, a 16-oson belül utolértem. Közben Henni Géza kifutott a kapuból, s annak dacára, hogy én már a labdát elértem, tehát becsúsztam, Géza nem tudott megállni, s a sarokkal kitámasztott lábszáramra az ő 80—90 kilójával rávetődött. Az utolsó pillanatban egy nagy fekete testet láttam, s önkéntelenül arra gondoltam, hogy ebből hogyan kerülök ki. Sajnos, már csak ájultan, törött lábbal.
A fenti mondatokat Rudas Ferenc mesélte, és az említett szélső, akit a legendás jobbhátvéd üldözőbe vett, Óvári Ferenc volt.
1953-ban a Vörös Lobogó SORTEX csapatában játszott utoljára az élvonalban.
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Vélemény, hozzászólás?