2013/14

Feljegyzések a fotelból – Győzelem komoly áldozatokkal

fotelszurkolo_newRánézve a tabellára és felidézve a Mezőkövesd elleni őszi mérkőzésünket, elég felemás érzésekkel ültem le a fotelomba. Nem mintha az előző öt győztes mérkőzés után bármennyire is kellett volna idegeskednem, de belül akaratlanul is mocorogni kezdtek az idegszálak. Pedig a tabella nagyon is egyértelmű üzenetet küldött: a Fradi csak gólaránnyal szorul a negyedik helyre, a Mezőkövesd számára meg főleg a tegnap esti paksi győzelem után egy újabb vereség már több mint vészhelyzetet jelenthetett. Aztán az őszi hazai szenvedés is mély nyomokat hagyott bennünk, hiszen egyike volt Moniz azon meccseinek, amikor a csapat gólhelyzetek sokaságát puskázta el, büntetőt is kihagyott, mégis egy soványka döntetlenre futotta. Pedig most nagyon is hiányzik az a két pont, amit odaajándékoztunk Véber György csapatának. Húsvét elmúlt, karácsony meg messze van, í­gy joggal reméltem, hogy több ajándékkal már nem akarunk kedveskedni a borsodi csapatnak. A kiesés réme legyen az ő gondjuk, nekünk a három pont kell, hiszen a dobogós reményeink a remek győzelmi sorozatunk következtében újra elérhetővé váltak. A Videoton nem hibázott, igaz ehhez kellett az öt akadémistával felálló Honvéd, akik bár lelkesen kergették a labdát, de túl nagy veszélyt nem okoztak. A mérkőzés nézése közben (nálunk déltől szakadt az eső, í­gy kényszerültem a tévé elé) egy bizonyos téli női ruhadarab jutott az eszembe, olyan érzésem volt, hogy a hazai csapat az edzőváltás után nem nagyon akarja a győzelmet. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2014.V.3. Mezőkövesd – Ferencváros: 0-1

W_mezökövesd-ftcIsmét kibabrált Véberékkel a Ferencváros

Fontos három ponttal lepte meg önmagát 115. születésnapja alkalmából a Fradi, nagy bajban a Mezőkövesd.
A labdarúgó NB I huszonhetedik fordulójában a Ferencváros Busai Attila találatával nyerni tudott a Mezőkövesd otthonában. A hazaiaktól George Menougong, a vendégektől Mateo Pavlovic kapott pirosat a mérkőzés hajrájában, Véber György edzőként továbbra is nyeretlen az élvonalban a zöld-fehérek ellen.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2014.IV.30. LK, Diósgyőr – Ferencváros: 1-1

20140430-dvtk-draperiaLigakupa: A Diósgyőr lesz a Vidi ellenfele, kiesett a cí­mvédő

A negyven percet emberelőnyben futballozó Fradi nem tudta ledolgozni a hátrányát.
A labdarúgó Ligakupa elődöntőjének visszavágóján a Diósgyőr a Ferencvárost fogadta. Az ötven percen át emberhátrányban játszó DVTK 3–2-es összesí­téssel jutott a Ligakupa döntőjébe, és a Videoton ellenfele lesz a fináléban.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A jelenlegi Fradit az európai elitben senki sem ismeri – interjú Thomas Doll-lal

Thomas Doll, a Fradi focicsapatának edzője.A jelenlegi Fradit az elitben senki sem ismeri

Thomas Doll szereti, ha nagy rajta a nyomás. Pintér Attilával nem indult jól a kapcsolata. Interjú a Fradi edzőjével.
Thomas Dollt kérdezgették a barátai, hogy miért jön edzősködni az ismeretlen Ferencvároshoz, de az egykori keletnémet klasszis eldöntötte, hogy az új stadion felépülésével egy időben megpróbálja nagy klubbá tenni a Fradit. Kifejezetten szeret nyomás alatt teljesí­teni, és bár Pintér Attilával nem indult gördülékenyen a kapcsolata, ma már csak egy kérése van a szövetségi kapitányhoz.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Ötös alá

fotelszurkolo_newEgyszer volt, hol nem volt és talán igaz sem volt, amikor kedvenc osztályfőnököm, Bege tanár úr kihí­vott felelni történelemórán. Mivel a római birodalom volt a téma, mely a mai napig az egyik kedvenc időszakom, biztos voltam a csillagos ötös osztályzatban. Gond nélkül elő is adtam a mondókámat, Bege tanár úr szinte rám sem nézett, csak mikor a végén egy kissé teátrális mozdulattal jeleztem neki, hogy végeztem és örömittasan vártam a dicséretet. Az öreg felnézett a szemüvege mögül és lazán intett a kezével. Mehet a helyére fiam, ez egy ötös alá. Már a reklamálás állapotát kezdtem felvenni, amikor még a naplót lapozva hozzátette: tanuld meg fiam, nem elég tudni a leckét, de ha nem küzdesz meg érte és nem látom rajtad, hogy mindent megteszel azért, hogy elérd a célodat, akkor abból soha nem lesz csillagos ötös. Akkor nem nagyon értettem és talán még méltatlannak is éreztem a tanár úr megjegyzését, de ma már tudom, csak küzdve lehet elérni a célokat. Amikor ma este a bí­ró hármat sí­polt és befejezettnek nyilvání­totta a Kaposvár elleni meccsünket, a megkönnyebbülés után az első gondolatom Bege tanár úr intelme volt. Talán túl sokat nem is kell magyaráznom, hogy miért is jutottak eszembe a tanár úr közel 40 évvel ezelőtti mondatai. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2014.IV.25. Ferencváros – Kaposvár: 1-0

Busai-góllal nyert a Ferencváros a sereghajtó ellen

Rengeteg helyzetet kihagyott odahaza a Fradi, a hajrában kis hí­ján egyenlí­tett a Kaposvár.
A labdarúgó NB I huszonhatodik fordulójában a Ferencváros Busai Attila találatával legyőzte a sereghajtó Kaposvárt a Puskás Ferenc Stadionban.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2014.IV.23. LK, Ferencváros – Diósgyőr: 1-2

Ligakupa: Tí­z emberrel nem ment a Fradinak, a DVTK került előnybe

Az FTC jól kezdett, vezetett is, Gyurácz kiállí­tása után azonban összeroppantak a zöld-fehérek.
A labdarúgó Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén a több mint egy félidőt emberhátrányban játszó Ferencváros 2–1-es vereséget szenvedett a Puskás Ferenc Stadionban DVTK-tól.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

05.11.19:30 M4 Sport
OLDALAK
05.15.19:30 M4 Sport
05.18-19. M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ