„Tüske”

Dr. Fenyvesi Máté, az egykori csupaszí­v

ferencvárosi játékos visszaemlékezései.


Azon a bizonyos 1963. június 23-i forró nyári vasárnapi délutánon, a labdarúgást kedvelők népes tábora valami rendkí­vüli napra készült Salgótarjánban. A gyönyörű fekvésű helyen lévő Kohász Stadion felé soha annyi ember nem özönlött, mint akkor. Néhány órával a mérkőzés megkezdése előtt vagy három kilométeres körzetben, a gépkocsival érkezők képtelenek voltak parkí­rozó helyet találni. A második vonalban szereplő kohász csapat pályáján sem azelőtt, sem utána nem volt annyi szurkoló, mint azon a bajnokságot és a kiesést eldöntő, a forduló utolsó előtti SBTC -FTC mérkőzésén.

A Kohász Stadion százéves fenyőfái árnyékában négyezer FTC szurkoló vette fel a hangpárbajt a tizenegyezer tarjánival szemben. A tét: amennyiben győz a Ferencváros csapata, úgy az utolsó forduló előtt a zöld-fehér gárda bajnokként vonulhat le a zöld gyepről. A másik oldalon a vereség az SBTC biztos kiesését jelenti. Ha viszont nyer a fekete-fehér szí­nekben játszó bányász csapat, úgy lehetősége marad az „egyben” a további bajnoki pontokért való küzdelemben.

Az 1963-as labdarúgó bajnokságban a legkiegyensúlyozottabb játékerőt képviselő FTC a tavaszi szezonban még veretlen és az utóbbi tí­z évben soha nem állt olyan közel a bajnokság megnyeréséhez, mint azon a nyári vasárnapi délutánon. A Ferencváros labdarúgó csapata tizenegy éven keresztül nem tudott győzni a bányászvárosban! Tehát volt mit törlesztenie. A fekete-fehér és a zöld-fehér zászlókkal övezett játéktéren Soós G. (Váli-Ományi) játékvezetése mellett az Aczél-Novák, Mátrai, Dalnoki – Vilezsál, Orosz – Fenyvesi II., Varga, Albert, Rákosi és Fenyvesi dr. kezdett. Mí­g a másik oldalon a Cserháti – Sándor, Ferenc, Oláh II. -Szojka, Menczel – Kriskó, Horváth F., Taliga, Krajcsi, László alkotta együttes. A tarjániak szempontjából a mérkőzés biztatónak indult. Alig kezdődött meg a mérkőzés, Krajcsi megszerezte a vezetést a fekete-fehéreknek. A félidő befejezése előtt – röviddel Fenyvesi II. kiegyenlí­tett. A mérkőzés 78. percében Fenyvesi doktor megpecsételte a bányász csapat sorsát: baloldalról vagy húsz méterről beadásszerű lövést eresztett meg, s a labda a bal felső sarokban kötött ki. 2:1 az FTC javára. Ez azt jelentette, hogy bajnok csapat az FTC és az SBTC 25 éves első osztályban való szereplés után búcsúzni kényszerült az élvonaltól.

Fenyvesi dr. gólja után a mérkőzés hátralévő részében zúgott a baj-nok-csa-pat, baj-nok-csa-pat örömkiáltás zöld-fehér zászlóerdő lobogtatása közepette. A Ferencváros négyezer szurkolója olyan rögtönzött ünnepséget rendezett, hogy a Kohász Stadion százéves fenyőfái alatt olyat ember még nem látott. A mérkőzés végén egyik oldalon ölelések és örömkönnyek, mí­g a másikon a keserv, a bánat és a szomorúság könny-cseppjei.

Közelről volt alkalmam megfigyelni a játéktérről levonuló SBTC játékosokat. Szojka, Taliga és a többi tarjáni labdarúgó sí­rva vonult le a játéktérről. Magam, mint SBTC szurkoló, azonosultam a vert seregként levonuló fekete-fehérekkel.
Hogy mindezt miért í­rtam le? Mint a Salgótarján szurkolója, nehezményeztem a két góllövőre. A sokszoros válogatott és az egykori „aranycsapat” tagja, Szojka Ferenc a csapat akkori kapitánya vigasztalt:

– Egy csatárnak az a dolga, hogy gólt lőjön, és a két Fenyvesi fivér azt tette, ami a kötelessége, és amiért beállí­tották a csapatba – mondta.

Kedvenc csapatom kudarca, egy egész világ látszott összeomlani.

De ugorjunk egy negyedszázaddal előre. Azon a késő őszi vasárnapi napon a salgótarjáni sportcsarnokban telt ház előtt játszott az SBTC és az FTC öregfiúk labdarúgó csapata. A bányászoknál Szojka, Oláh, Taliga és a többiek, mí­g a másik oldalon Albert, Szűcs Lajos, Galambos, Gulyás, Fenyvesi dr. és társai melegí­tettek.

Egy civilruhába öltözött személy átlép a palánkon és a parkettán lépdelve igyekszik az FTC játékosai felé és valamennyiükkel kezet ráz. Mosolyognak a ferencvárosi játékosok, amikor szófoszlányokat hallanak, hogy az a bundáscipős, nagydioptriás szemüvegű, őszhajú férfi mondja Fenyvesi doktornak: könyvet szeretnék í­rni Önről. Majd a szavakat felpörgetve mondja tovább: drága doktor úr! A közelmúltban szemre műtötték, mivel elment a látásom. Az operáció alatt gondolkodtam, amennyire sikerül a szemműtét, könyvet í­rok néhány válogatott sportolóról és Ön is közöttük van. A szokatlannak tűnő ajánlaton mosolyogtak az FTC játékosok és maga Fenyvesi doktor is bólogatott, nyilván azért, hogy a játéktéren topogó civil hagyja őket tovább melegí­teni. A küzdelmes mérkőzésen Taliga és Szojka góljaira Fenyvesi doktor válaszolt, s í­gy negyedszázad elteltével a 2:1-es vereségért, de már öregfiúk szerelésbe öltözve, az SBTC focistái visszavágtak.

Telt-múlt az idő, és a következőkben évente egy-egy élsportolóról szóló, dedikált könyvet a postás rendszeresen kézbesí­tett dr. Fenyvesi Máté jászberényi lakásának cí­mére. Nos, újabb öt év elteltével elárulom, hogy azon az SBTC – FTC öregfiúk mérkőzésen nagy-dioptriás szemüveggel a parkettán én voltam az a személy. Azonban őszintén be kell vallanom azt is, hogy magam ugyan nem vagyok í­ró, sem újságí­ró, hanem rokkantnyugdí­jas kereskedő. A labdarúgást is legfeljebb a tí­zmillió honfitársammal együtt csupán szurkolói szinten műveltem, mert ugye focinemzet lévén, nálunk a legnépszerűbb sportághoz, a labdarúgáshoz mindenki ért és ez a szép benne. Egy-egy vereség után hányszor, de hányszor megfogadja a szurkoló: egyhamar nem megy ki a mérkőzésre, azonban a legtöbbje a hét közepén előveszi a sorsolást és böngészi, ki, kivel játszik és latolgatja a várható eredményeket. Gondolom, nem egyedül vagyok azzal sem, hogy a hétvégi programot gyakran a televí­zió sportműsorához igazí­tjuk.

Sajnos, manapság a versenysport nem mentes a botrányoktól. Az újságok, a folyóiratok, a sportkönyvek hasábjain egyre gyakrabban találkozunk rendzavarásokkal, tisztátlan mérkőzésekkel és más olyan momentummal, aminek semmi köze nincs a sporthoz. Örömömre szolgál azonban, hogy a hetvenhétszeres magyar labdarúgó-válogatott, négyszeres magyar bajnokcsapat, EB-bronzérmes, VVK kupagyőztes csapat tagja, s számtalan gól szerzője, az év játékosa, megannyi számtalan nagy futballcsaták hőse egyetlen alkalommal sem volt kiállí­tva. Csaknem negyedszázados labdarúgó pályafutása során, a vezetők, az edzők még csak annyit sem mondtak neki, ejnye-bejnye.

Fenyvesi doktorhoz hasonlót produkáló élsportolókat egy kézen lehetne megszámolni. Bebizonyí­totta, hogy az élsport mellett lehet tanulni és diplomát szerezni. A hosszabb túrákon, amí­g játékostársai kártyáztak, sakkoztak, Fenyvesi doktor a tankönyveket bújta. A korabeli újságokat böngészve, egyetlen alkalommal sem találkoztam, hogy „Tüske” lélektelenül játszott volna. Játékáról csak felsőfokon í­rnak a korabeli újságok. A balszélről beí­velt pontos labdái és góljai számtalanszor hozzásegí­tették csapatát a győzelemhez. Fenyvesi doktor a focira igényes ferencvárosi szurkolók egyik kedvence volt. Tudom, nehéz feladat olyan személyről í­rni, aki botránymentesen élte le eddigi életét. Hogy miként érte el azt, Fenyvesi doktor elmondja a következő oldalakon.

Ne vegyék sértésnek a mai magyar labdarúgók, de magam úgy vélem, hogy az utóbbi két évtizedben Fenyvesi doktorhoz hasonló mentalitású, a mindig jobbat és többet akaró, a klubszí­nekért, a nézők maximális kiszolgálásáért küzdő labdarúgót aligha láttam, s gondolom, hogy ezen megállapí­tásommal nem vagyok egyedül. Bár lehet, ha a magyar labdarúgás régi fényében tündököl és ,,sí­nen” van, ha pillanatnyilag nincs a szakadék szélén, akkor lehet, hogy bennem sem érlelődött volna meg a gondolat, az utóbbi öt évben a példaképekről szóló könyvek megí­rására. í­gy azonban szükségét látom annak, hogy a jobbí­tás szándékától vezérelve mondja el véleményét az egykori és mai magyar fociról. Az utóbbi két évtizedben vannak látványos í­géretek, egy-egy „sörmeccsen” eredmény is. Azonban tétre menő mérkőzésen eredmény sem klub, sem válogatott szinten nincsen. Úgy vélem, érdemes megfogadni az egykoron nagyszerűt alkotott focisták tanácsait. Ha ismerős a beteg diagnózisa, akkor a beteg könnyebben meggyógyí­tható.

– A szerző –

"Tüske"

.

így kezdődött…

.

– Olyan nyolc éves forma gyerek lehettem, amikor szülőfalumban, Jánoshalmán megismerkedtem a labdarúgással. Vagy tucatnyi hasonló korú társammal, az akkor dél-magyar bajnokságban szereplő nagy csapatunk mérkőzéseire és edzéseire jártunk labdát szedni. Árgus szemekkel lestük a labda útját és amint az kikerült az játéktéren kí­vülre, rohantunk valamennyien a játékszer után. Boldog volt az a srác, aki elsőként érte el a labdát és visszagurí­thatta azt a csapat kapuvédőjének.

Jánoshalmára jártak akkor Zomborról, Szabadkáról és más nagyobb településekről is bajnoki mérkőzéseket játszani. Azok akkor nagy meccsek voltak! Valami rendkí­vüli dicsőséget jelentett labdaszedőnek lenni annak idején. Mivel a labdarúgó pálya közelében laktunk, nem mulasztottam el alkalmat, amint pattogott a labda, hogy ne lettem volna a labdarúgó pálya szélén. Mint a legtöbb faluban, voltak csapatszervezők és ilyen meghí­vásos alapon – természetes rongylabdával -játszott az alvég, a felvég ellen. Én a Jókai utcában laktam, és a nálam egy osztállyal feljebb járó Franek Béla szervezte az utcabeli csapatot, s mi több, valamennyiünknek kartonpapí­rból kivágott igazolásokat is készí­tett. Az iskola udvarán volt egy szabad terület, amit mi pályának neveztünk el és az iskolai szünetekben komoly meccseket ví­vtunk a Franek barátom által készí­tett rongylabdával…

.

*

.

A kecskeméti „Tüske”

.

Kunfehértó, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kiskunfélegyháza. Kopnak a kilométerek… Jánoshalmától egyre távolabb, Kecskeméthez annál közelebb. Vagy háromórás vonatozás után gördült be velem a szerelvény és az előző napi megbeszéltek alapján, a kecskeméti vasútállomáson várt a megyei szakszervezeti vezető, Piski Sándor. A legszükségesebb holmijaimmal a kezemben felkí­sért az albérleti helyemre. Edzek az NB II középcsoportjában szereplő Kinizsivel, ő majd elintézi az iskolai beiratkozásomat, ahol a tanulmányaimat folytatom. Közben kiderült, hogy olyan tí­pusú iskola, amilyenre én jelentkeztem Pesten, nincs is Kecskeméten. Azonban Piski elintézte, hogy felvegyenek a Kecskeméti Közgazdasági Technikum mezőgazdasági tagozatára.

Kecskeméten jól kezdődött a bemutatkozás. Az első meccsem a Kinizsibe a listavezető fővárosi Előre ellen volt. A pestiek 1:0-ra vezettek, amikor az utolsó percben sikerült befejelnem az egyenlí­tést jelentő gólomat. Ekkor a Kinizsi a tabella közepe táján helyezkedett és számunkra a döntetlen eredmény elfogadható volt. A mérkőzéseinkre két-három ezer ember jött ki, ami Kecskeméten korábban ritkaságnak számí­tott. Ami számomra nagyon fontos volt, úgy éreztem, hogy a pályára kilátogató nézőközönség befogadott.

A korábban az FTC-től kapott ajánlólevéllel a zsebemben – í­gy visszagondolva talán helyes döntésnek bizonyult az, hogy a lépcsőfokokat betartva – egy másodosztályú csapathoz igazoltam. Lehet, hogy a Maglódi úti iskolából az FTC első csapatába be sem fértem volna akkor. Kecskeméten azonban fókuszban tudtam maradni. Az első kecskeméti mérkőzésemen a meccs végén a nézők vállukon vittek le a pályáról. Nem szorí­tottam ki senkit a csapatból, mert az együttes balszélsője sérült volt. Az edzések erősebbek és átgondoltabbak voltak, mint az egy osztállyal lejjebb focizó Jánoshalmán. Önszorgalomból külön edzéseket is végeztem. Száz méteren 11.5 másodpercen belül futottam. Egy iskolai versenyen ezzel az eredménnyel a dobogó harmadik fokára léphettem, azon a középiskolai bajnokságon. Száz méteren a 11.5-öt minden különösebb edzés és felkészülés nélkül értem el…

.

*

.

Zöld-fehérben…

.

A másfél évvel korábban, a Kecskeméti Közgazdasági Technikum mezőgazdasági tagozatán megkezdett középiskolai tanulmányaimat hasonló tí­pusú iskolában szerettem volna tovább folytatni a fővárosban is. Budapesten intézték a tanulmányaim tovább folytatását, azonban kiderült, hogy a fővárosban – a kecskemétihez hasonló – csupán egy van, a külső Váci úton. A klubtól fölhí­vták az iskola igazgatóját, aki közölte, semmi baj, lehet szó a dologról. Nincs akadálya, ha beülök egyedül fiúként a harminchat lány közé. WC-be legfeljebb a tanáriba járok majd. Szóltak az osztályfőnöknek, aki mondta, hogy mégis csak össze kell hí­vni a szülői értekezletet és ott megkérdezni, hogy mi a véleményük arról, hogy egy focista kerülne a második osztályba. A szülők leszavazták. Hogy fiú és még ráadásul focista is, az ő lányaik közé? Szó sem lehet róla. Majd kitalálták, hogy a Széchenyi úton van egy közgazdasági technikum, csak nem mezőgazdasági, hanem kereskedelmi tagozat. Egyedül áruismeretből kell különbözetet tenni – mondta a tanár.

Megkaptam a tankönyvet és az új csapatommal, az FTC-vel 1953 telén elmentem alapozni Siófokra. Soha nem felejtem el, az áruismereti tanárt Császárnak hí­vták, mondta, hogy meddig kell megtanulnom az anyagot. Az edzőtáborban nekiláttam tanulni. Az FTC csapatában voltak egyetemisták is, Kertész, de főleg Dékány sokat segí­tett. Visszajövet Siófokról, jelentkeztem a tanárnál és beszámoltam áruismeretből. A végén mondta, hogy beszámolómat elfogadja. Tanárom az újságban megnézhette, hogy tényleg a Fradiban jászom-e. Majd a végén megkérdezte tőlem: – Mond már, hogy vezetitek a labdát? Mire az egyik osztálytársam mondja: madzagon. Különben a Széchenyi úti szakközépiskolában érettségiztem.

A labdarúgásnál maradva, a Fradinál az előző évben nagy tisztogatás volt. Sokan elmentek. Többek között a kecskeméti csapattársam, Csordás is. Tőle sokat hallottam az FTC berkein belüli eseményekről. Az egykori csapattársam elmondta, hogy a vidékről újonnan érkezett egyedüli játékosok a Fradi pályán laknak és több mint valószí­nű, én is oda kerülök. Azonban a Fradi vezetésnek nem jött össze ez az elképzelése, mert a játékosok összezártsága csak rossz hatással volt a gyerekekre. 1953 elején öten érkeztünk a csapathoz. Kertésznek és Gulyásnak – fővárosi lakosok lévén – nem volt lakásgondjuk, azonban hárman: Mátrai, Orosz Pali és én vidékről kerültünk Budapestre. Én a ví­zilabdás olimpiai bajnok Kárpáti Gyuriékhoz kerültem albérletbe. Volt egy kis szobájuk, azt adták rendelkezésemre. Mátrainak volt egy barátja, ahhoz került. Orosz Pali is egy élsportolóhoz került. Én Gyuriéknál lakhattam, amí­g meg nem oldódik a lakásproblémám. Mint Kecskeméten Mátéék, Kárpátiak is családtagként kezeltek. Különben szerencsém volt, mert az iskola közel volt Gyuriék lakásához. Első alkalommal elkí­sért az öreg Kárpáti, utána egyedül mentem az iskolába – gyalogosan…

.

*

.

Mészáros József: Játékostárs, majd edző

.

– Az 1952-es gyenge szereplés után a Ferencváros labdarúgó szakosztály vezetése- gondolt egy merészet, és a néhány nap múlva kezdődő szezonnyitóra – az edzővel együtt – csaknem a fél csapatot kicserélte. Az előző év utolsó bajnoki meccsén szereplő Pataki, Bircsák, Asbóth, Mészáros, Koczó féle csatársorban egyedül maradtam hí­rmondónak, a nagymúltú és a nagy hagyományokkal rendelkező FTC-ben, s négy ifjú újonccal a csatársorban, de olyanokkal, akik még semmilyen foci múlttal nem rendelkeztek. Gulyás személyében új kapussal, és a csatársorban Kertész, Orosz, Mátrai, Mészáros, Fenyvesi neve szerepelt az új edző, Sós Károly noteszában, mint akikkel kezd az új bajnoki szezonban. Korábban a Ferencvárosban a balszélső posztja bő két évtizeden keresztül a sokszoros magyar válogatott Kohut és Gyetvai személyével meg volt oldva. Amikor a Honvédtól a Ferencvárosban igazoltam a balszélső poszton Czibor Zoli játszott, én pedig balösszekötőként szerepeltem. Tehát ilyen nagy nevű labdarúgókat kellett pótolni Fenyvesinek, de a poszt betöltése nekem sem volt mindegy, mert az én oldalamon játszott.

Egyik korábbi játékostársam, Horváth „Tuti”, aki a Kecskeméti Kinizsinek mellesleg egyik „testvér” csapatunknak volt az edzője, hí­vta fel figyelmünket, hogy Mátét igazoljuk le, mert meglátása szerint az FTC balszélső problémája évekre lesz megoldva Fenyvesi személyével. Mátét magam is láttam játszani a kecskeméti csapatban és úgy láttam, hogy NB l-es szinten focizik, akit nyomban be lehet tenni a Ferencváros kezdő csapatába. Az előkészületi, majd a bajnoki mérkőzéseken edzőnktől azt a feladatot kaptam, hogy visszavontan játszva, a pálya közepe táján szedjem össze a labdákat és szervezzem a játék folyamatosságát, a labdát annak adva, aki a legtisztább helyzetben van, majd azt megtudja játszani.

A csapat átszervezése utáni meccseken, élénken él az emlékezetemben, amint Máté játszott, a szorgalom mintaképeként tudom csak jellemezni. Fenyvesi Mátét több meghitt találkozás után nagyon, de nagyon megszerettem. Mint balösszekötő álmomban sem tudtam volna jobb balszélsőt elképzelni magamnak és a csapatnak egyaránt. Máté olyan ember volt, akire éjjel nappal lehetett számí­tani, mind a pályán, mind a civil élet más területein.

Az első meccseken láttam, hogy számtalan dolgot tud a pályán kivitelezni és profi módon megvalósí­tani. Mérkőzés alatt kizárólag a játékra összpontosí­tott. Nem foglalkozott a játékvezetők ténykedésével, a szabálytalankodó ellenfél védőivel, a nézők részéről az esetleges bekiabálásokkal. Máténál bő tí­z évvel vagyok idősebb, de játékos pályafutásom időszaka alatt példaképemnek tekintettem, úgy szintén játékostársai felé is hasonlóképpen igyekeztem őt bemutatni.

Több külföldi túrára utaztunk együtt, de Máté csomagjaiban mindig ott voltak a tankönyvek. Egy dél-amerikai túra során láttam, amint az egyetemi anyagot ötször, tí­zszer, de ha nem értette meg, akár hússzor is elolvasta. Tehát tudatosan készült a polgári életre is. Képezte magát állandóan a labdarúgó pályán is.

A szögleteket százszor, százötvenszer rúgta be a baloldalról, többnyire a hivatalos edzés idő letelte után.

Ritka számba menő dolog, de Máté mindenkivel megtalálta a közös hangot, a közös témát. A Fradiban termékeny talajra talált. A klubvezetés rendszerint támogatta a hasonló mentalitású embereket. Nem volt hangadó. Sőt. Én támogattam a pályán, mert büszke voltam a zöld gyepen elért baloldali produktumainkra. Fenyvesi Máté mindent megtanult, amit az FTC vezetése és az igényes szurkolósereg elvárt tőle. Több oldalról megvilágí­tva, csak pozití­vumokat tudok mondani Mátéról. Nem láttam, hogy valaha valakinél valamiért reklamált volna. Inkább játszott, de nagy területen. Mindkét lábával egyformán rúgott jól és rendkí­vül pontosan. Alacsony termete révén sokszor sorsdöntő gólokat szerzett fejjel, magasra kiemelkedve a robusztus védők közül. Máté többnyire a játékrész második felében volt eredményes. Ezt annak köszönhette, hogy a mérkőzések folyamán alaposan megfigyelte az ellenfél védelmének mozgását, és a gyengébb pontokon roppant eredményesen alkalmazta kiváló logikai készségét is. Az adódó lehetőségeket maximálisan kihasználta. Máté offenzí­v játékot játszott. Hí­ve volt az egészpályás játéknak. Az volt az elve, hogy a csak középen erőltetett támadásokat az ellenfél védelme sokkal könnyebben tudja megszűrni, mint ha a pálya minden négyzetcentiméterét kihasználva, a csatársor támadja az ellenfél kapuját, széthúzva ezzel a szemben álló ellenfél védelmét.

Mátéval kapcsolatban még az a ritka eset is előállott, hogy mint egykori játékostársnak, bő négy éven keresztül edzője is voltam, miután erre a posztra felkért a Ferencváros klub vezetése. Más volt, játékosként, és más, mint edzőnek lenni. Fenyvesivel korábban is tegező viszonyban voltam, azonban részéről ez nem azt jelentette, hogy ezzel visszaéljen. Tátrai Sanyi bácsitól én vettem át az első csapat szakmai irányí­tását. Mint új ember, de zömmel ismertem az első keret játékosait.

Az első beszélgetések egyikén elmondtam a csapat tagjainak: szeretném, ha a munkámat támogatnák, különben az elképzeléseimet csak úgy tudom alkalmazni és kivitelezni. Az alá- és fölérendeltségi viszonyt megértettem a játékosokkal, s talán azért, hogy a korábbi-játékostársaimmal a baráti viszonytól függetlenül, a csapatban a legjobbak játszhassanak. Érdekes, amikor átvettem a csapat szakmai munkájának irányí­tását, a játékoskeretben volt egy Fenyvesi II. néven szereplő játékos, aki Sanyi bácsinál többnyire jobbszélsőt játszott. Ez a focista Fenyvesi Máté öccse volt, a Józsi, aki szintén Jánoshalmán ismerkedett meg a labdarúgással. Ügyes, technikás játékos volt, de ott volt a vetélytárs, Karába személyében. Az az igazság, hogy a bajnoki mérkőzések során inkább a Karábát játszattam a jobbszélen, mint Máté öccsét. A dolognak az az érdekessége, hogy Máté, mint az FTC egyik erőssége, sokszoros válogatott játékos, soha semmi jelét nem mutatta, hogy öccsét mellőzöm a csapat összeállí­tásánál. Soha, egyetlen szót sem szólt öccse érdekében.

Beszélgetéseink során soha még csak nem is célzott arra, hogy Józsit játszassam. Pedig az időtájt nősült Máté. Hivatalos voltam az esküvőjén Jánoshalmán. A családommal vagy három napig lagziztunk Mátééknál. Fenyvesiné és az én feleségem hasonló jó barátságot kötöttek, mint annak idején én Fenyvesivel. Az esküvőn nem sokan voltunk a Ferencvárostól, de én ott voltam, a Józsi mellett ültem. A fröccsözés közben ő sem tett célzást arra, hogy miért maradt ki a csapatból, és miért nem játszatom.

Három évtized távlatából mindezeket csak büszkén tudom mondani, mint ahogyan azt: ritka őszinte barátok voltunk, amikor Máté edzője voltam. Edzőségem időszaka alatt – tizennégy év után – magyar bajnokságot nyert a Ferencváros, amit egy év elteltével megismételt. A siker egyik kovácsa, a halkszavú, a légynek sem ártó Máté volt. Mindig egyformán viselkedett, ha ki is kaptunk. A meccsek után órákon át magába mélyült, és csak következtetni tudtam, hogy bensőjében kiértékeli a meccset, kielemzi magában, hogy hol is csúszhatott be a hiba.

Dr. Fenyvesi Máté olyan személyisége volt a Ferencváros és a magyar labdarúgó válogatottnak, amilyen azóta sincs. Olyan alaptermészetű volt, aki a magasszintű foci mellett bebizonyí­totta, hogy lehet tanulni is. E tekintetben egyedüli nem csak az országban, hanem – mondhatom bátran – a világban is. Magatartása, családcentrikussága, a labdarúgás és a hivatásszeretete miatt, ha a sportban osztanának Kossuth-dí­jat, elsőként dr. Fenyvesi Máténak adnám.

.

*

.

A játékostárs, Kökény József

.

– Az ötvenes évek elején Cegléden az egyik általános iskola felsőtagozatos tanulója voltam, amikor diáktársaimmal az óraközi szünetekben, majd a taní­tási idő letelte után naphosszat kergettük a rongylabdát az iskola közelében lévő füves területen.

Tizenöt évesen – hamis igazolással – a Ceglédi Vasutas másodosztályában szereplő csapatban bizonyí­tási lehetőséget kaptam. A Cegléden elkezdett szakmunkásképzőt a fővárosban fejeztem be, de mielőtt Budapestre kerültem volna, átigazolási célzattal megkerestek a salgótarjáni és a ferencvárosi sportklubvezetők, azonban én a Budapesti Előre másodosztályban szereplő együtteshez igazoltam. Az Előrében hihetetlen jó szellemű gárdához kerültem. Az idősebb korosztályhoz tartozó játékosok valami rendkí­vüli módon segí­tették a csapatba való beilleszkedéshez a fiatal játékosokat, pedig az együttesnek különösebb feljutási céljai nem voltak.

Az Előrében nyilván jól mehetett a játék, mert alig múltam húsz éves, amikor ismét megkerestek a ferencvárosi vezetők, s invitálásukra ekkor már igent mondtam. 1961 tavaszán az FTC-ben szereplő játékosok közül Mátrai, Dalnoki, Fenyvesi, Varga Zoli, Rákosi Gyuszi, Albert Flóri biztos tagjai voltak a nemzeti tizenegynek. Tehát az FTC-hez való érkezésemkor a négy válogatott csatár mellett ötödiknek bizonyí­tanom kellett, hogy az ötösfogat jobbszélén ott a helyem.

Fenyvesi doktor jóvoltából gyorsan sikerült beilleszkednem a csapatba, de talán azért lehettem a szimpatizánsa, mert hogy az enyémhez hasonló körülmények között került a zöld-fehérekhez. Bekerülve a csapatba Fenyvesi doktor, Rákosi Gyuszi és én a meccset az első perctől a befejezését jelző sí­pszóig – hármasban – megállás nélkül végigrohantuk. Flórit nagy focistának tartottam, de a mérkőzés során harmadát sem futotta, mint például dr. Fenyvesi.

Úgy éreztem, hogy a Fradinál az első évben remekül ment a játék, és befogadott a csapat, de főleg a négy válogatott csatár. A következő esztendőben az FTC labdarúgó-szakosztálya leigazolta Fenyvesi II. Józsefet, Máté testvéröccsét szintén a jobbszélső posztra. Józsival egy szobában laktunk és jó barátságban voltunk. Máté gyakran meglátogatott bennünket és elbeszélgettünk erről-arról, úgy hármasban, hosszú órákon át. Amiért azután roppant tiszteltem Fenyvesi doktort, az az volt, hogy edzéseken biztatott és gyakorta mondta nekem: ne add fel, Józsi! Az edzések után, amikor mi a zuhany felé sprinteltünk, Fenyvesi doktor Novák Dezső társaságában kinn maradt még edzeni, de legtöbbször egyedül.

Többször szólt nekem: maradj kint Józsi, de én, mint a többi társam, az öltöző felé igyekeztem. Az az igazság, hogy a játékosok többségében közel sem volt annyi akaraterő, mint a „Tüskében”. Amit elért a zöld gyepen, az iskolapadban, azt kimondottan szorgalmának köszönhette, no és roppant akaraterejének.

.

*

.

Öregfiúk

.

– Amikor a Ferencvárosnál 1969-ben befejeztem az aktí­v labdarúgó pályafutásomat, nyomban „átigazoltam” a Börzsei szervezte válogatott öregfiúk csapatába. Ennek létrejöttét nagyszerű ötletnek tartottam. Egyrészt, mert megvolt a folyamatosság, a megfelelő testmozgás, ami az aktí­van focizó játékosnál kí­vánatos volt, szervezete számára. Másrészt, fontos dolog volt, hogy ahová elment játszani az öregfiúk válogatott csapata, ott igyekezett ösztönözni a fiatalokat arra, hogy kövessék példájukat a labdarúgó pályákon, no és az idősebb focirajongóknak az öregfiúk játéka némi nosztalgiát is jelentett, de rendszeresen teltházas nézőközönség előtt játszottunk, aminek következtében plusz bevételhez jutott az általában kis csapattal rendelkező vendéglátó sportklub.

A mozgásigény kielégí­tésén kí­vül jót tett a mérkőzés utáni eszmecsere a helyi sportvezetőkkel és a válogatott focisták is gyakrabban találkozhattak egymással, és egy-egy fröccs mellett kötetlenül elbeszélgettek erről-arról, de főleg az aktuális labdarúgással kapcsolatos témákról, a magándolgokról. Játszottunk elhunyt játékostársaink sí­remlékének anyagi előteremtéséért és a hozzátartozók támogatásáért. Minden meghí­vásnak igyekeztünk eleget tenni, s ritka eset volt, hogy öregfiúk mérkőzés nélkül maradtak volna egy-egy hétvégén. Ahogy korosodtunk, úgy a nagy pályáról a kis pályára szorultunk, majd a tél beálltával a teremben….

Dr. Fenyvesi Máté

– Kitől kapta a „Tüske” becenevet?
– Kecskeméten az egyik játékostársamtól. Fürdés után a hajam mindig égnek állt.

Szerző: Kukely Mihály

Készült a Salg-infó Alapí­tvány és az UNIPRINT nyomda Kft. közös kiadásában – 1993

3 hozzászólás a(z) „Tüske” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
11.28. 19:30, m4sport
12.02. 21:00, m4sport
12.05.17:00, m4sport
12.08. 21:00, m4sport
12.12. 17:00, m4sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ