Ahol pattog a labda

20110209-apiÖtven éve VVK-t nyert, 34 esztendeje pedig folyamatosan fiatal játékosainkat edzi. Ma ünnepli 70. születésnapját Horváth László, Api.

Hetvenedik születésnapját ünnepli a mai napon Horváth László, avagy ahogyan ötven éve, egy, Csanádi Ferenc tartotta Fradi-edzés óta mindenki szólí­tja: Api. A legutóbbi fél évszázad minden Fradi-sikereinek – í­gy, vagy úgy – a részese volt. Nem meglepő ez, Api bácsi harmincnégy esztendeje dolgozik edzőként egyesületünkért – minden idejét a gyerekeknek és a Fradinak szenteli.

Edzői karrierje előtt pedig kétszer nyert magyar bajnokságot labdarúgó-csapatunkkal, és tevékeny részese volt az egyik legnagyobb magyar sportsikernek, hiszen ott volt az 1965-ös Vásárvárosok-kupája sorozat párharcain – beleértve a felejthetetlen, Juventus elleni diadalt.

Api bácsi életéről és szenvedélyéről mesélt születésnapján készí­tett interjúnkban.

– Legendás pályafutás áll Api bácsi mögött. Hogyan kezdődött mindez?
– Tizennégy évesen, az általános iskola befejezése után kezdtem futballozni, és le is igazolt szülővárosom csapata, a Celldömölk. Egy évvel később aztán ipari tanulóként a Húsipari Vállalathoz kerültem, Pápára. A Fradi ekkor került képbe. 1962 húsvétján megmérkőztünk a Ferencváros csapatával, amely 16-1-es győzelmet aratott ellenünk. Az egyetlen gólt én lőttem – ekkor figyeltek fel rám. Ennek köszönhetően két próbajátékra is elhí­vtak: az egyik meccsen rúgtam, a másikon fejeltem egy gólt. így történt, hogy ’62 augusztusában a Fradi ifi-csapatába kerültem.

– Klasszikussá vált csapat volt az.
– Valóban. Az akkori együttesből nagyon sokan felkerültek az NB I-es keretbe, többek között Géczi, Páncsics, Juhász, Szőke, Varga és Rákosi.

– A Fradiba még támadóként került, hogyan lett végül aztán ilyen kiváló hátvéd?
– Az ifiben Csanádi Feri bácsi tartott edzést, amikor az egyik, védőkre vonatkozó gyakorlatnál viccesen megjegyeztem: majd én ezt megoldom. Feri bácsi azt válaszolta rá: jól van Api, oldd meg. Ekkor szólí­tott először Apinak, amely becenév aztán rajtam is maradt, és innentől kezdve vált belőlem valódi hátvéd.

– A ranglétrán pedig folyamatosan haladt előre.
– Az ifi után következett a tartalékbajnokság, majd az NB I-es csapat. 1964-ben Győrben játszottam először élvonalbeli bajnokit. A mérkőzés előtti egyik hétköznap szólt nekem Dodó bácsi (Mészáros József – a szerk.), hogy úgy készüljek, Dalnoki helyett én játszom majd balbekket.

– Nagy volt az izgalom?
– Érdekes módon nem, sőt, egész pályafutásom alatt mindössze egyetlen egyszer volt bennem drukk, amikor később, pályára léptem a Fradi ellen. A bemutatkozásom szerencsére jól sikerült, 2-0-ra megvertük a Győrt.

– Egy évvel később pedig már Torinóban játszott a VVK döntőjében. Amikor elindult a sorozat, gondolták volna, hogy egészen a győzelemig menetelnek?
– Eszünkbe sem jutott. Az 1965-ös VVK-sorozatban az első mérkőzésemet a negyeddöntőben, az Athletic Bilbao ellen játszottam, abban a párharcban végül a harmadik meccsen jutottunk tovább. Hasonlóan az elődöntőhöz, ahol az angol Manchester Unitedet vertük meg. A döntő az amerikai túránk miatt egymérkőzéses lett, í­gy idegenben hódí­tottuk el a trófeát.

– Egyértelműen a Juventus számí­tott favoritnak?
– Ha egy magyar csapat Torinóban a Juventus ellen játszik kupadöntőt, akkor azért mindenki az olaszokra voksol. Hála Istennek azonban minden jól sikerült: jól játszottunk, a védelem remekül zárt, és egy fejesgóllal 1-0-ra nyertünk. Azt is mondhatom, ijedtünkben nyertük meg azt a meccset. Néhány hete a fiam mutatott is egy képet az interneten, amikor Mátrai átveszi a VVK-serleget, meg is jegyezte a fotó láttán: apu, ti nem is örültök. Hogyne örültünk volna, de a meglepettség talán még nagyobb volt.

– Milyen fogadtatása volt a győzelemnek?
– Amikor hazajöttünk, a repülőtéren óriási üdvrivalgás fogadott minket. Ezután azonban nem volt nagy őrület. Az utcán persze rengetegen odajöttek, gratuláltak, mi pedig elbeszélgettünk a szurkolókkal. Persze, ha most nyernénk meg a sorozatot, hatalmas ünneplés lenne. Reméljük, hamarosan átélhetünk hasonlót. Jövőre úgyis 50. évfordulója lesz a sikerünknek, itt az idő, hogy a maiak megismételjék.

– Hogyan folytatódott a pályafutása?
– Karrierem egyetlen görbéje 1966-ban jött el. Milánóban, az Inter elleni mérkőzésen kiállí­tottak, ezért Páncsicsnak adták meg a lehetőséget. Ő pedig remekül, állí­tom, európai klasszis szinten játszott. Jó barátok voltunk, í­gy nem volt bennem irigység, vagy feszültség emiatt. Nem volt tehát stabil a helyem, az otthonomhoz közeli Szombathely érdeklődött irántam, í­gy eligazoltam. Sajnos két dologban is becsaptak ott, amit Lakat Karcsi bácsi is megtudott, aki a következő évben Tatabányára szerződött, én pedig mentem vele. Ott ismét nagyon ment a szekér, kétszer nyertünk Közép-európai kupát, a bajnokságban negyedikek lettünk, és játszottunk egy MNK-döntőt Újpesten, amelyet a bí­ró nem vezetett túl tisztességesen. 1975-ben jöttem el Tatabányáról, utána már csak kisebb csapatokban játszottam.

– Egyértelmű volt, hogy pályafutása után edző lesz?
– Nem, sőt, úgy is mondhatom, hogy nem készültem edzőnek. Novák Dezső azonban 1980-ban a Fradi ifi 3-as csapatához hí­vott, én pedig belevágtam.

– Gondolta volna, hogy még harmincnégy évvel később is ugyanitt dolgozhat?
– Igazából, ahol pattog a labda, ott én jól érzem magam. Ráadásul nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, rajtuk folyamatosan látni a fejlődést, akár mentális, akár szakmai tényezőkről beszélünk. Aztán, hogy valakiből, milyen futballista lesz, azt már nagyon nehéz megmondani, és számtalan elemtől függ.

– Mondana pár nevet, akik az Ön keze alatt fejlődhettek?
Lássuk csak, jelenleg a Fradi utánpótlásában dolgozik Dukon Béla, Wukovics László, mí­g az irodákban ott van Haaz Feri és Szekeres Tamás – ők mind nálam nevelkedtek. A ma is játszók közül, ott van például Hajnal Tamás, vagy Gyepes Gábor.

– Kiemelkedő játékosok voltak fiatalon?
– Gyepes Gabi sok poszton bevethető volt fiatalon, és mondhatjuk, hogy szerencsére szép karriert futott be. Hajnal Tomi egyértelműen nagyon technikás, fürge volt fiatalon is, aki remekül látott a pályán. Egyetlen egyszer sem kellett rászólni, nagyon szorgalmas volt.

– Ön hogyan látja: régen miért tudott sokkal több fiatal magyar játékos az élvonalba kerülni, vagy nagyobb karriert befutni?
– Ez rendkí­vül összetett kérdés. Johan Cruyff mondta egyszer: a futball nagyon egyszerű játék, csak iszonyú nehéz jól játszani. Manapság már rengeteg szórakozási lehetőség van, mí­g a mi időnkben talán csak mozik voltak, és amellett, ott volt a foci. A fiatalok ma már számtalan területen mutathatják meg magukat, és produkálhatnak. Úgy vélem, mindig alkalmazkodni kell a körülményekhez.

– A fegyelemmel miként állunk?
– A maiak szeretnek „próbálkozni”, a gyerekek feszegetik a határaikat a szüleiknél is. „Próbálkoznak” nálam is, de akikkel én dolgozom, azok azonnal le lesznek állí­tva. Meg kell találni minden gyerekkel a hangnemet. Foglalkozni kell velük, fontos tudni, hogy miben segí­tsük, fejlesszük őket. Ez nem egy edzőn múlik, hanem azon az egész csapaton, amely velük van nap, mint nap.

– Mi a legtöbb, amit tehetnek a gyerekek fejlődése érdekében?
– Egyrészt sokat beszélgetünk velük. Tartunk nekik egyéni képzéseket, és elmondjuk, milyen perspektí­va áll előttük. De egyet nem szabad elfelejteni: mindig minden az alanyon múlik.

– Végezetül, számtalan sikert ért el, mivel lenne elégedett néhány év múlva?
– Tudja, van a cí­mer felett az a bizonyos két csillag. Nos, én szeretném, ha az a kettő minél előbb három lenne. A másik vágyam, hogy a mi fiataljaink közül minél többen átélhessék, milyen lesz majd a labdarúgó-csapat új stadionjában pályára lépni.

(Budai László, fradi.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
EL-csoportkör 12.09. 21:00 M4 Sport
12.12. 16:30 m4 Sport
12.18. 14:45 m4 Sport
01.26. 19:00 m4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ