Emlékezetes Fradimeccseim 05., avagy talpraállás egy nagy pofon után

CSAK EGY MECCSET JÁTSZOTTAK, DE ANNYI MECCSEMLÉK VAN, AHÁNYAN LÁTTÁK.

A tornagyőzelem után jött az első vereség. Kertész nélkül játszva 1:2 a Vasas ellen. Gólunkat az ezúttal jobbszélsőt játszó Ombódi lőtte.

De nem ez volt az igazi baj. A Vasas akkor bombaformában volt, meg is nyerte a Középeurópai Kupát abban az évben. Viszont szegény Kispéter csődöt mondott. Én nem voltam azon a meccsen kint, de gimnazistaként (meg később egyetemistaként) hetente többször kijártam délutánonként edzést nézni. És a szurkolótársaktól hallottam, hogy Kispéter nem tudott mit csinálni a mozgékony Vasas csatárokkal, főleg a szintén magas Szilágyi I Gyulával.

Ám mivel a következő fordulóban a Győr kapott egy sima hatost (6:1, a 15 percben már 3:0 volt az eredmény), mindenki megnyugodott.

Aztán jött a válogatott kötelezettségei miatti háromhetes szünet. Csapatunk Dániába utazott (hosszú idő után az első nyugateurópai portya). 3 mérkőzés, 3 győzelem, 15:3. De Dékány az első meccsen megsérült, csak augusztusban tudott visszatérni. A „régi” kereten kívül két azévben igazolt játékos is volt kint: Gerendás András, akit már egy MNK meccsen kipróbált Sós Károly, és a tartalék kapus Varga Béla. Róla majd később.

Ombodi Imre

Ombódi Imre

Mikor hazajöttek, a Tottenham-ot egy sima négyessel intéztük el.

Ezen kint voltam, ám csak arra emlékszem, hogy úgy mentek át az angolok védelmén, mint kés a vajon. Ugyanis a 4-2-4-gyel nem tudtak mit csinálni. Ombódi ezúttal balfedezet (védekező középpályás) volt. (Szegény feje csak ebben az idényben 6 különböző poszton játszott…)
Aztán egy 0:0 a Lobogó ellen, ami még szintén belefért. Lehetett volna 2:2 is, de én inkább csak a két csapat igyekezetére emlékszem, és a Dalnoki-Sándor párharcra. Aprították egymást rendesen, ám amint lefújták a meccset, barátságosan kezetráztak.

Aztán jött egy MNK meccs a szombathelyiek ellen, sima 2:4. Mi voltunk a pályaválasztók, de a népligeti Vasas-pályán játszották. (A pálya most a miénk. De előbb a Vasas elcserélte az Építőkkel, és tőlük szereztük meg.) De egyáltalán minek kellett lejátszani a meccset, ha a fordulót egyébként elhalasztották? Gulyás, Dékány, Orosz és Fenyvesi nem álltak a csapat rendelkezésére. A balszélen egy Tombor nevű szélső játszott a tarcsiból, de annyira jelentéktelen figura volt, hogy Nagy Bélával kettesben sem tudtuk a keresztnevét megtalálni. A kapuban pedig Varga Béla. 1955 óta valamennyi kapust láttam, aki nálunk védett. Ha nem az első csapatban, akkor a tartalékban. (Ha nem a Népstadionban játszottunk, az előmeccs a tartalékoké volt. Nem lehetne felújítani??) Tessék elhinni, hogy Varga volt az általam látott leggyengébb kapusunk. Nehézkes, lassú reflexű… Tiszta szerencse, hogy bajnokira nem kellett beállítani.

És jött a Dózsa. Mindenki abban reménykedett, hogy most jól kitömjük a lilákat. Ugyanis a forduló elött ez volt a helyzet:
Kinizsi 11 7-3-1 32: 6
Dózsa 11 0-5-7 10:18
Ám mi történt?

1955. június 5. Bp. Kinizsi – Bp. Dózsa 0:4. Népstadion, olyan ¾ ház.
1184. bajnoki, összesítve 2145. mérkőzés.

Hogy mi volt a félidő eredménye és pontosan hányan voltak? Elnézést, nem tudom, és valahogyan nem is volt kedvem utánanézni.

Ezt a mérkőzést egyébként megint új helyről, a felső karéj tetejéről néztem. Itt megvolt az a jó szokásuk a jegyszedőknek, hogy a második félidőben leengedtek minket a fölső ülőhelyekre, ha volt hely.

Összeállításunk: Gulyás G. – Mátrai, Kispéter, Dalnoki – Szabó L., Ombódi – Kertész T., Láng K., Orosz, Vilezsál, Fenyvesi.

Azzal kezdődött a mérkőzés, hogy kiderült, Gulyás élete leggyengébb napját fogta ki… Aztán Kispéter végképp nem tudta tartani az egyébként szintén nem mai gyerek Szuszát. Orosz is gyengélkedett. És hogy végképp kikészüljünk, Dalnoki megsérült. (Ha jól emlékszem, talpcsonttörése volt.) Ombódi ment vissza balhátvédnek, Láng fedezetnek… Dehát ez már szükségmegoldás volt…

Letörten mentünk haza. Nagyon sajnáltuk Kispétert, hogy így leégett, és aggódtunk, hogy mi lesz a következőkben. Mert még volt három forduló. Egy a tavasziból, és kettőt előrehoztak az ősziből.

Henni Miklós

Henni Miklós

És akkor jött a talpraállás! Sós Károly betette véglegesen Henni II-t középhátvédnek, a balhátvéd helyére pedig a tartalékok közül előszedett Bencsik Jánost, aki se azelőtt, se azután az első csapat közelében sem került. Orosz helyett pedig Borsos került a csapatba.

És az eredmények? Az Izzó ellen – amelyik pedig oly sok borsot tört az orrunk alá? 3:0.

Szolnokon a visszavágásra készülő Légierő ellen 2:0.

Majd végül a Honvéd elleni legendás 4:4. 0:3 és 1:4 után. (Ez utóbbi meccsre Láng helyett Orosz játszott.) Ezt hétfőn játszották az Atlétikai Európabajnokság miatt. Iskolai kiránduláson voltunk, így csak rádión tudtam hallgatni, és pont a végét nem. Csak szerdán hazaérve tudtam meg a részleteket a Nagymamám által gondosan megvett és eltett Népsportból. Bencsiknek és Borsosnak valószínűleg élete legjobb mérkőzései voltak.

A csapat pedig megmutatta, hogy CSAPAT, és így talpraállt.

Így a tavaszi idényt a következőképpen zártuk: 15 9-4-2 41:14.

– YSE –

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 12.09. 19:30 Vasas-FTC (TV:M4)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ