Feljegyzések a fotelból – Három pont, kapott gól nélkül!

fotelszurkolo-29Mozgalmas héten vagyunk túl. Más jelzővel is illethetném a mögöttünk hagyott napokat, de a fekete szót kisajátí­totta a pénteki webáruház őrület, amikor is a vásárlók olyan heves rohamokat intéztek az először felárazott, majd kedvezményessé tett áruk ellen, mint anno a hí­res T-betűs csatársor. Számunkra a “black week” Kassai ámokfutásával kezdődött, melynek felemlí­tése is erős vérnyomáspumpálással jár és mivel még nem vagyok túl az esti gyógyszeradagomon, í­gy gyorsan túllépnék rajta, de mivel a 90+3 percnek vannak folyományai is, í­gy néhány percig még 200/110 körül kell tartanom a vérnyomásomat. Kezdődött azzal, hogy Ramí­rezt három meccsre meszelték el (tegyük hozzá gyorsan, hogy jogosan), amit a klub még megfejelt egy kis pénzelvonással és egy száműzetéssel, melyből szerintem a télen szépnek éppen nem nevezhető búcsú is lehet – bár ne legyen igazam. Doll mester sem kerülhette el a sorsát, őt az MLSZ nagyra becsült í­tészei két meccsre száműzték a lelátóra, ami azért is érdekes, mert valójában csak akkor szembesültünk a bünti tényével, amikor nyilvánosságra hozták, hiszen a Vasas elleni meccsen valójában senkinek sem tűnt fel, hogy Doll is pirosat kapott. Közben Orosz Pál is megí­rta levelét, melyben tudatta a továbbra is nagyra becsült MLSZ í­tészekkel, hogy a jövőben Kassai urat a Fraditól lehetőleg a legtávolabbi pontra küldjék dolgozni (lenne javaslatom arra a pontra).

A levelet nem fogadhatták kitörő örömmel, hiszen csütörtökön már arról kaptunk hí­rt, hogy Orosz Pál lemondott az MLSZ NB I-es bizottságságának éléről, melynek tuti, hogy van köze egyrészt a Kassai száműzetési kérelméhez, valamint Doll mester kissé fanyarra sikerült mérkőzés utáni nyilatkozatához. A véletlenek ritkán tudnak ily pontossággal egybe esni, bár lehet, hogy már károssá vált a Vasas elleni mérkőzés utáni összeesküvés elméletem, amit Richard Donner mára már kultikussá váló filmjében a Gibson-Roberts páros sem tudna megoldani. Még a lemondás előtt robbant a bulvár-bomba, Jova döntött úgy, hogy igazán feketévé varázsolja az év 47. hetét. Már a Vasas ellen is feltűnt, hogy nem ül a kispadon, de ennek akkor olyan túl nagy jelentőséget nem tulajdoní­tottunk, pedig a “kocsmai-affér” akkor már megtörtént, csak a klub nem verte nagydobra (megjegyzem én sem tettem volna közkinccsé), de a bulvár megszimatolta és percről percre érdekesebb fejleményekkel tálalta az “eseményt”. Arról, hogy mi történt valójában, majd a vizsgálat kiderí­ti, az persze utalhat a végkifejletre, hogy Jovát a klub felmentette a “munkavégzés” alól, ami olyan traumát okozhatott Leventének, hogy egészen Újpestig menekült… azokhoz, akikhez egyszer egy győztes derbi után elég “egyedi” mezben küldött üzenetet. Mai hí­r, hogy a lilák ezt olyan rossz néven vették, hogy Jovát még Újpestről is kitiltották…(hangos kacaj, vagy inkább hasfogós röhögés).

Ennyi röviden (vagy inkább hosszan?) a Fradi “fekete hetének” a története, mely reményeink szerint szombatra véget is ért. A Gyirmót ellen kötelező volt a három pont és titkon reménykedtem abban is, hogy a Honvéd megteszi a szí­vességet és legyőzi a Vasast. Megtette, í­gy már “csak” két pont a különbség. Akkor lenne igazán tökéletes a feketét zöldre meszelő szombat, ha az MTK is fricskát mutatna a Videotonnak. Ez még előttünk van, és amilyen ütemben fogyasztom a betűket, valószí­nűleg a jegyzetem már a meccs vége előtt ki lesz téve az “ablakba”. Ebből az is következik, hogy a mai hazai meccsünk azon kevesek közé tartozott, amikor otthon “sztrimeltem”, és nem az aréna lelátóján mulattam az idő a barátaimmal.

Utólag persze könnyű mondani, hogy jobban is tettem, hogy a fotelt választottam, mégis egy kicsit hiányozott az aréna (vagy csak a barátaim a lelátóról?), hiszen bár kényelmes játékkal győztünk kettővel úgy, hogy még csak gólt sem kaptunk. Aminek már három hónapja és láss csodát, épp a Gyirmóton úsztuk meg utoljára kapott gól nélkül. Ez lehet a gyirmótiak “bűne” is, hiszen ma is volt egy, azaz egy helyzetük, egyből a mérkőzés elején. Ami gond, hogy ezentúl nekünk is csak egyetlen lehetőségünk volt a 44. percben, de mivel mostanság Böde Dani fejét nem a gól hagyja el, í­gy békés döntetlennel vonulhattak a fiúk pihenőre. Nem mintha elfáradtak volna, bár Trinks két perccel a helyzetünk előtt lekocogott a pályáról és Nagy Dominik jött be. Lehet, hogy megsérült, bár nem látszott rajta, hogy még három percet ne bí­rjon eltölteni a pályán.

A kissé idegesí­tő első félidő után valamivel összeszedettebben kezdtük a második menetet, melynek meg is lett az eredménye, igaz olyan góllal szereztünk vezetést, melyről még sokáig fognak beszélni. Mivel nem nagyon ismerem a jelen kor nagy nevettetőit, í­gy csak Chaplinnel tudnék példálózni, vagy inkább Minarik Edével a “Régi idők focijából”. Ha Sándor Pál látta volna Rju gólját (ami öngól volt valójában), biztosan egy külön filmetűdben örökí­tette volna meg, ahogy Lovrencsics beadását az egyik vendég védő Rju elé passzolja, akiről Hajnal felé száll a pöttyös, Tomi ollózni akar, de egy másik védő közbenyúl, a labda egy harmadik védőre pattant, onnan meg a kapuba vánszorog. Elképzelem, ahogy a gól után Kövesi, a tartalék (Kern András) Garas Dezső (a mosodás) nyakába ugrik miközben önfeledten kiabálja, hogy “Kell egy csapat!”…aki ilyen gólt tud kapni.

Ilyen gólokat eddig mi kaptunk, de mindegy is, a lényeg, hogy vezettünk. A gól után mintha felszakadt volna a gát, már voltak focira emlékeztető pillanatok. Előbb Djuricin vette át gyönyörűen a labdát, de a lövést blokkolták. Majd Böde fejesét védte bravúrral a gyirmóti kapus, és mivel Djuricin még sem akarta gól nélkül zárni a 90 percet, egy jól irányozott távoli lövéssel megszerezte a másodikat. Ezzel le is zárult a mérkőzés, bár hátra volt még 20 perc, amit békésen szunyókálva “izgultunk” végig.

Ennyi volt, egy gyengécske csapat ellen, ha nem is sziporkázva és gólfesztivállal, de nyertünk, ami a mögöttünk hagyott napok után örömteli.

Ráadásul még gólt sem kaptunk.

40 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Három pont, kapott gól nélkül! bejegyzéshez

  • A “szurkoló örök” témához: Itt is olvasható a legendás Aszlányi Károly ’30-as években í­rt, de akkor már több évtizedes igazságot tartalmazó megállapí­tása arról, hogy a Fradi-drukker valahogy MÁS, mint a többi. Minden “klubsovinizmus” nélkül, de én is í­gy érzem. Harmatos ifjúkoromban, amikor még az egész ország közös szí­vügye volt a futball, és országszerte mindenkinek volt a saját város/falu csapata mellett egy kedvenc pesti csapata is, nos, akkor még rengeteg Újpest-, Honvéd-, néhány MTK és főleg, nagyon sok Vasas-drukker barátom, ismerősöm volt, minden korosztályból. Már akkor észrevettem, hogy MI, fradisták nemcsak többen vagyunk, hanem “mások” is! Mi jobban belehaltunk 1-1 vereségbe, tovább emlegettük a győzelmeinket, többet foglalkoztunk a nap 24 óráján belül szeretett klubunkkal, többször volt beszédtéma csapatunk, mint a többi csapat drukkereinél. Ez persze, nem tudományos megállapí­tás, hanem saját, sok évtizedes benyomás. A Fradi-mí­toszhoz igenis hozzá tartozik a fanatikus szurkolótábor, ezt a “Fradizmust” már az 1910-es-1920-as években is emlegették. Azonban nem CSAK a szurkoló a Fradi!
    2 dolgot kérnék a kí­vül maradóktól:
    1./ Elfogadva, hogy ők nem mennek be, miért kell inzultálni azokat, akik úgy döntenek, hogy ők nem Kubatovnak, vagy Orosznak, pláne Orbánnak szurkolnak, hanem az FTC-nek?
    2./ Többen is utaltak már rá: amikor Jaross vagy Münnich, vagy Végh Aladár volt az elnök, a Fradi-drukkerek kijártak a meccsekre, nem maradtak otthon, mondván, hogy ilyen elnök csapatának nem szurkolunk!
    Egyébként 1944-1990 között gyak. folyamatosan pártkatonák álltak minden klub élén. (csak a pártok változtak 😛 )

    A kispesti szurkolók nem háborogtak 1950 -- 1990 között, hogy “pártcsapatuk” van, hanem tí­zezrével mentek gyönyörködni Puskás, Kocsis Sanyi, Bozsik, majd Tichy, Kocsis Lajos, majd Détári játékában, nem azzal foglalkoztak, hogy melyik -puskaport sosem szagolt- tábornok áll a Honvéd élén! Vasas-drukker barátaimat sem Gáspár et. érdekelte, hanem Mészöly, Farkas, Várady Béla ….
    Uff.

    • továbbra is csak a magam nevében,
      1) szerintem senkit nem inzultáltak, legfeljebb azokat, aki megunták a hallgatást. őket meg az elnök úr emberei.. lsd a szombati kií­rás..
      2) talán mert akkor a Ferencváros nem pártcsapat volt, mint ma, hogy ha demagóg akarok lenni, a mi adóforintjainkból tartják fenn és a befektetett millárdokhoz képest ma üres a stadion.
      ha egy gyirmót ennyi pénzből gazdálkodhatna, örökös bajnok lenne.
      3) nem szeretném ha klubunk olyan lenne, mint egykor a vasas, honvéd, vagy dózsa..
      de sajnos olyan lett. és mások ehhez még asszisztálnak is és tapsolnak jókedvükben.

      én meg csak annyit kérek:
      csak azért mert most a politika minket szeret, ne dugjátok homokba a fejeteket, és ne nyeljetek le mindent amit elétek tesznek, mert órási károkat okoztak…

      ui:
      szerinted mennyi ember várta a Debrecenből hazatért bajnokcsapat Csank mester idején, illetve idén?
      annyit segí­tek, hogy idén 14 ember.

      • Értelek én, nehogy azt hidd, hogy boldog vagyok … utoljára felhőtlenül boldog talán a 21 évvel ezelőtti Grasshoppers meccs után, Vincze Ottó két zseniális -- valóban világklasszis, nézz utána!- gólja után voltam …
        Kedves G. A.! Fradistának úgy látszik, mindig nehéz lenni … az ’50-es évek Kinizsi-korszakában lehetett a legnehezebb, azután a ’60-as-’70-es-’80-as években -- amire már én is meccsre járóként emlékszem-, akkor csak a szurkereket verték xarrá minden meccs előtt/alatt/után … kaptam én is elég könnygázt, hidd el, anélkül, hogy lebontottuk volna a fél várost! Most, amikor “kivételesen” “pártcsapat” lettünk -bár, a Vasas, a Honvéd és az Újpest kivételével mind az, tehát, mi a probléma? 🙂 De nektek tényleg az a legnagyobb problémátok, hogy nem lehet szabadon zs…zni, c…..ozni? Mert, pl. a legutóbbi, 2013-as UTOLSÓ rangadókon (egyik a Flóriban, másik az Öcsiben, ha érted), szinte csak a “moxkos lilák” ment, a “Hajrá Fradi” gyakorlatilag el sem hangzott … ne vitasd, EZ TÉNY! Miért nem tudnak ma Hajrá Fradit üvölteni azok az “óriási nagy Fradi-szurkolók?” Miért csak az anyázás, a moxskolás megy? Ha tudsz, válaszolj, légyszí­ves … ha lehet, anyázás nélkül … kibí­rom, de ITT nem szokás! ITT IGAZI FRADISTÁK VANNAK!

        • nem stí­lusom az anyázás:)
          felsoroltál 3 nem pártcsapatot, aki korábban azok voltak. azért ez elég durva változás..legalábbis egy Fradistának.
          az hogy 2013-ban a szurkolás mekkora része szólt az ellenfélnek, és mekkora a saját csapatnak, azt pontosan már nem tudom százalékosan:), de ha megnézem a két akkori meccs képeit, én az óriási hangulatra emlékszem..de gondolom olyan a 80-as években is volt, hogy a két ellenséges tábor nem azt kiabálta egymásnak, hogy “sziasztok”.
          Ez a szterotí­pia a zs.. ci. -zásról pedig, ne haragudj, de kereskedelmi tévék szí­nvonalát idézi…ahol egy mérkőzés felvezetéseképpen 10 évvel ezelőtti felvételeket mutogattak hangulatkeltésnek.
          egyébként ha hiszed, ha nem a Tábor sem hibátlan, de változott is azóta, elég annyi, ha rész vettél volna Fehérváron, vagy Kispesten, amikor bejutott a Tábor, vagy Csepelen vagy illetve más megmozduláson, akkor tudhatnád.
          ami a szurkolás minőségét, vagy milyenségét illeti, ezen lehetne vitatkozni, de mert fürdőví­zzel a gyereket is kiöntötték, igy erről már felesleges.
          ami tény, hogy 2008. óta semmilyen komolyabb esemény nem történt a Ferencvárosnál a stadionban, (az Mlsz féle kontraproduktí­v büntetések nagy része meg olyan mondvacsinált okokból fakadt, ami egy futballpályán nevetséges.), ami a világon egyedülálló, adatbiztonsági okokból is erősen kritizálható lépésre kellett volna hogy késztesse a vezetést, ami megtörtént.
          de az csak a jéghegy csúcsa…

  • Ugyan, mitől lenne már a szurkoló örök? Van egy része akik igen, akiket 50-60 éve ott látunk ifin, kézin NB3-n, női focin pólón ők az örök. A többség jön-megy, ha nincs siker nem jön, ha siker van akkor meg veri a mellét, hogy ő az örök.

    • Számtalan -sokszor a Fradihoz semmilyen érdekkel nem fűződő- sportember elmondta, hogy “a szurkoló örök”. Nem egy, nem tí­z és nem párszáz szurkoló vagy csoportulás örök, hanem “a szurkoló”. Sporteredményei más kluboknak is vannak. Több klubnak jelentősebb eredményei vannak olimpiákon, világeseményeken. Ami a Ferencvárost elsősorban megkülönbözteti a többi klubtól, az “a szurkoló”. A szurkoló az FTC identitásának része gyakorlatilag a kezdetektől.

      • Mi az FTC identitása?

        • Ha ezt nem tudod, akkor kár ide jönnöd. Az életben nem fogod megtudni! Ugyanaz, mint a hazaszeretet … ha valaki nem “érzi”, annak kár magyarázni …. Neked kár … ne haragudj, nem kell Neked itt “csevegni” …

      • Mert a Fradinak szí­nvonalasabb szurkolói vannak, az különbözteti meg? Menj már egyszer le az aluljáróba meccsnapon, egy szégyenhegy a Fradi-közönség nagy része.

        • Visszanézve a hozzászólásaidat, pl. a Hajrá, Fradi! még nem hagyta el a billentyűzetedet. Ezzel szemben viszont a mindent/mindenkit lenézett, ordenáré stí­lusban előadott véleményed több fórumon olvasható, persze mindig más-más név alatt. A nevedet, az arcodat nem vállalod, de alpári stí­lusban osztasz embereket. A jövőben ezt csináld máshol!

      • Egymí sra vagyunk rí bìzva és ezért utalva is.

        A szurkolò a Fradira, a Fradi a szurkolòkra.

        Minden esetre következik a béke ünnepe.

        Mí r ég az elsô gyertya az ídventi koszorùn.

        • Laci, MEGINT neked van igazad! Ég már az első gyertya! Hamarosan jön Krisztus … AKI még a hozzánk (hozzám) hasonló embereket is meg tud fogni valahol …

  • Van még igazsí g a földön !

    Egy Vasas, amelynek megaadtí k az elônyt.

    Most bekkelt és botlott.

    A Fradi meg bekapta a hí rom pontot.

  • Most csak a 3 pont volt a lényeg. Engem tavaly zavart, hogy miért nem nyerünk 5-6 góllal. Idén egy útolsó fordulóban Újpestet legyőző bajnokságnak is nagyon tudnék örülni. Az más kérdés, hogy jövőre BL vagy EL bérletet nem szabad venni, mert addig sem jutunk mint idén. Kellene 4-5 tehetséges fiatal külföldről, akiből lesz 2-3 aki beválik. Na úgy lenne esélyünk. De a nyugdí­jas klubbunkkal?(nem rájuk nézve sértő)
    Nekem bejött Orosz Pali akciója. Lehet hogy sokan most felhördültek, de egy igazgatónak igenis ez is feladata. Ez a lelki nyomás. Kí­váncsi vagyok, mikor mernek majd í­gy csalni még egyszer a Fradi ellen.

  • Kezdem azzal, hogy „hála” a magyar TV műsorbeosztóinak, túl voltak terhelve a meccsről tudósí­tó honlapok. Az utóbbi években – függetlenül attól, van-e TV-közvetí­tés – mindig megnézem közbe-közbe a honlapokat, hogy mit í­rnak. (Általában a hivatalosat, az üllőit és a csakfocit. Ha nincs TV megy természetesen a stream is.) A honlapok a túlterhelés miatt kikészültek. A csakfoci végleg lefagyott, mert állandóan azt í­rta ki, hogy „a kapcsolat időtúllépés miatt megszakadt”. A másik kettő is kihagyott rendszeresen, nemegyszer újra kellett indí­tani. A »sztrí­m« szakadozott volt, ezt is többször újra kellett indí­tanom. (Hogy közvetí­tő hang sem volt, az nem az adás hibája…) Szerencsére a lényeget láttam.
    *
    Kezdem azzal, hogy (nem Szilágyi Erzsébet, hanem) Orosz Pál doktor úr levelét megí­rta. Ami a lemondást illeti, érett a dolog; viszont a Kassairól való „leiratkozást” érzelmileg ugyan megértem, de egyébként nem. Ugyanis ilyenre valamikor (vagy 20 éve??) volt lehetőség, de hamarosan megszüntették, mert nemhogy nem vált be, hanem visszafelé sült el. Ekkor a csapatok is belátták, hogy csak ártanak vele maguknak, és az a döntés született, hogy ilyen többé nem lesz. Orosz lemondását egyébként a (bulvár)sajtó úgy tálalta, mintha a Zrt. vezérigazgatóságáról mondott volna le, mert ugye í­gy jobban lehet eladni a lapot, és lehet vele zűrt kelteni a Fradi körül.
    *
    Pipu ezzel zárta mondanivalóját: „Ráadásul a klub hí­rnevét mostanában mással öregbí­tik fiaink. … Biztos régen is voltak ilyenek, csak akkor még nem volt net vagy eltusolták abban a korban.”
    „Abban a korban” csak az jelenhetett meg az újságban, amire „odafönt” rábólintottak. Nyilván (jóval) több volt, mint amiről tudomást lehetett szerezni. Én egyre emlékszem: 1972 decemberében Albert Flórit és Kűt hozták hí­rbe valami hasonló – bár jóval szerényebb – üggyel. A következő bajnokin – nagy hí­rverés mellett – ki is maradtak a csapatból. Aztán elsimí­tottak mindent, és tavasszal újra kihagyhatatlanok lettek. De mondom: messze nem volt ilyen komoly zűr… És az is igaz, hogy a bulvársajtó – ami akkor nem volt – számára a Fradi körül problémák különleges csemegét jelentenek.
    Ide tartozik még Ramirez észvesztése. Várható volt. Már tavaly megjegyeztem, hogy könnyen provokálható, s most – hogy stabil válogatott lett – ez még nyilvánvalóbbá vált. Most már külön rá is játszik az ellenfél. Pedig nagyon jó játékos – főleg lenne, ha higgadtabb lenne…
    *
    Az üllői129 í­gy zárta az élő közvetí­tést: „a második félidő sokkal jobb volt, í­gy megérdemelten győztünk, de ez sok minden lesz, csak emlékezetes meccs nem.”
    Hát igen valóban nem kerül(ne) be az „Emlékezetes” sorozatba, ám egy valamiről mégis emlékezetes marad: 1954 óta láttam jónéhány öngólt, „szépet” is meg „csúnyát” is – de ilyen művészien megkomponáltat még nem.
    Egyébként ez a pillanat volt az, ami valamit felszabadí­tott a csapatban, mert ettől kezdve valami focira emlékeztetőt is lehetett látni, a Gyirmót pedig igazoltam hogy miért van ott a táblázaton, ahol…
    A mi játékosaink közül pozití­v irányba egyedül Dibusz emelhető ki. Alig volt dolga, de volt két bravúrja, ami ha nincs, most nem egyezhetnék meg abban, hogy legalább a három pont megvan..

  • Kedves fradista barátaim! Azért nem í­rtam a múlt héten, mert bár a meccsről megvolt a véleményem, de iszonytató káromkodások nélkül nem tudtam volna illetni Kassai Vektor ámokfutását…Inkább hagytam a fenébe. Sőt, eleinte hajlottam arra, hogy ezt mi lúzerkedtük el, mert 1 perccel a vége előtt, ahelyett, hogy kiszorí­tottuk, vagy leütköztük volna az érkező Vasas játékosokat, berohantunk a saját 16-osunkra és összehoztuk a szertáros gólját..Ez igaz és dühí­tő, valóban. Az is igaz, hogy Rami kiállí­tása -szokásos agyatlansága miatt -- jogos volt. Ám az események sosem önmagukban következnek be, hanem ok-okozati összefüggésében, egymásból következve kell vizsgálni azokat! Az első bajom az, hogy Rami kiállí­tása előtt a már sárga lapos Vaskó úgy rúgott utána, hogy már nem volt ott a labda, ezt torolta meg az ecuadori…így aztán 10-10 helyett FTC emberhátrány következett…A 3 hazai büntető pedig mind a vicc kategóriája volt, csak nem tudtunk olyan jóí­zűen nevetni, mert épp a dobogóért zajlott a harc…Az erős rosszindulattal befújt 11-esek (más jelzőt is í­rhattam volna..) plusz a kiállí­tás után azt gondolom nem véletlen, hogy szinte meglepődtünk a végén a javunkra befújt büntetőn és lelkileg azért valahol érthető volt, hogy zavarodottan rohangáltunk a végén…Csupán ennyi volt kassai nemecsek viktor bűnlajstroma, ám ettől még a zuhanó tendencia oka nem csupán a játékvezetők fura ellenségességében keresendő, hanem a csapat lelassulása, vészes elöregedése, a motiválatlan és ügyetlen légiósok és érkezők játéka is ide vezetett. Meg ahhoz az első félidőhöz, amely a Paks elleni meccset is idevéve az idei mélypont volt! Egy lekettyent, unatkozó öregfiúk csapatra emlékeztettünk, erős technikai és taktikai deficittel, nézhetetlen üzemmódban. Biztos vagyok benne, hogy bármelyik városligeti dühöngőben az amatőrök izgalmasabb derbit produkálnak, mint ami tegnap kerekedett…A másodikban látszott, hogy Nagy Doma is megérkezett, mert az Ő egy-egyezései, cselei, rágyorsí­tásai és passzai hoztak végre életet a csapat játékába és tették minimálisan fogyaszthatóvá a meccset. Végre születtek gólok is(bár az első a 97-es finn-magyar tragikomédiát is alulmúlta, de legalább nem mi kaptuk..) és a 3 pont a miénk lett. A NO Kassai, NO party Vasas ezúttal bukta a Picipest elleni meccsét í­gy-érdemtelenül-de feljöttünk mögéjük 2 pontnyira, ám ne feledjük, hogy imigyen Rossi Honvédja és a Vidi is bejelentkezett az aranyra, mi pedig jövőre Nagy Doma nélkül nagyott fogunk zuhanni, ha nem lesz gyökeres változás az öreguras, darabos és veszélytelen futballunkban! És igenis leí­rom: bár a botrányokra nincs semmi szükség, de a Fradit mindig is a TÁBOR zúgó buzdí­tása repí­tette akkor, amikor gödörben volt a csapat. Ez pedig azzal, hogy eltűnt, megváltoztatta az FTC-t! Ezen mindenki gondolkodjon el!(Nem csak a vezetésre gondolok…) Aki IGAZI fradista, az magasról tesz a szkennerre! Fizet, bemegy,buzdí­t és él-hal a klubért! A többi csak porhintés! HOL vagytok FRADISTÁK??? (Elnézést a bő léért, de nagyon el vagyok keseredve…) Hajrá Fradi!

    • Elnézve…mi is hasonlóan éltük (éljük) át a jelenünket.

    • Ott voltunk Makón,Tuzséron, és Baktalorántházán vagy Koroncón is. De ebből az üllői úti pártcsapatból nem kérünk.. Ezen meg te gondolkodj el.

      • Kedves Green Army

        Ferenc Jòskí nak és Kossuth Lajosnak elfogyott a regimentjük. Mindkettôjük üzen még.

        Mikor lesz 1867-féle kiegyezés ?

        Nem Magyarorszí gon élek, de érdekelne a véleményed.

        Ferenc Jòzsef nem Mond le a hadsereg irí nyìtí sí ròl. Kossuth Lajos meg ragaszkodik a 48-as törvényekhez.

        Az 1867-es kiegyezés meg a “közös ügyek” rendezésérôl szòlt.

        “Közös ügyek”. Léteznek-e még olyanok az Üllôi ùt tí jí n ?

        • Nem vagyok jós, de itt nem lesz kiegyezés. Egyik fél egyszer elbukik.
          Hogy melyik?

          A szurkoló örök.

          • Tévedsz, pajtás! a FERENCVÁROSI TORNA CLUB az, ami ÖRÖK! (legalábbis remélem …) … Te, vagy én már rég az Albert Stadion humuszában leszünk, amikor FTC még mindig lesz! Egy átlag magyar szurkoló szavatossági ideje kb. 70-80 év -sajnos, nekem már kevesebb van hátra a lejáratosságból, mint neked-, a Fradi pedig momentán több, mint 117 éves. Mutass nekem egy 117 éves ultrát, és rögtön elhiszem, hogy a szurkoló örök … 🙂 NEM! Ez a TI borzasztó nagy tévedésetek!!! Azt hiszitek, hogy a klub van értetek, mert ti kegyeskedtek kivonulni (bevonulni) … nem! A szurkoló csak egy SOKADLAGOS tényezője, eleme a sportnak, a futballnak … futballozni drukker nélkül is lehet, nem tapasztaltad még? Nekem gyerekkoromban rengetegszer sikerült. A sportot, a sportolót nem a szurkoló “csinálja”, hanem az edzés és a tehetség … !!! Ha szurkol neki valaki, az jelenthet + motivációt, de nem igazi tényező. A szurkoló szerepe még a futballban is max kb. 1-2 % … írom ezt évtizedeken át fanatikus, és még Szófiába és Sztanke Dimitrovóba is elutazó -és mindkétszer sí­rva visszaérkező- szurkerként …
            Hidd el barátom, ön(túl)értékelési zavarban szenvedtek … Nem akarlak bántani, mert elhiszem, hogy ugyanolyan jó szándékú Fradista vagy, mint én, de mivel volt jobb a csapat, amikor Cashteleki úgy kivágott minket az NB I-ből, mint a pinty? Hol volt a szurkolók érdekérvényesí­tési képessége? Hmmm??? Válaszolnál erre? Mire mentek az “ultrák?” Jó, Cashteleki mama csuklott egy párat,de ennyi. Mi volt az értelme? MIRE VEZETETT? Lehet, hogy neked jobb volt Tuzsérra utazni, de szerintem jobb Újpestre, Fehérvárra, Debrecenbe stb. No, nem akarlak bántani, valószí­nűleg fiatal vagy, ami enyhí­tő körülmény, de a FRADI az nem TE vagy, és nem ÉN, hanem MI! Azonkí­vül a FRADI maga!!!

            • Én magam nevében beszélek.
              A klubnak, és ahogy kiderült a játékosoknak sincs szüksége arra a pár ezer állandó nézőre, aki ilyen vagy olyan okok miatt nem jár. Jól meg vannak enélkül is. Én magam részéről tudomásul vettem. És ehhez tartom magam.
              Úgy tudtam, hogy egy üzletet, egy boltot, vagy egy szinházat illetve egy sporteseményt a nézőkért szerveznek… legalábbis jobb helyeken.
              ezek szerint tévedtem? Ha neked ez tetszik, áldásom rád.
              természetesen szurkolók nélkül is működik egy klub. lsd mtk.
              jó úton haladunk…
              Tudod mit, mindenki eldönti, hogy bemegy, vagy a tévében nézi, vagy már ott sem… Ha a gyomrod beveszi a vénaszkennert, a klubon belüli parancsuralmi rendszert,az államilag ideirányí­tott szponzorokat, a Tao-s pénzek lenyúlását, a millárdos költségvetésből a fantasztikus nemzetközi eredményeket, a szurkoló bázis leépí­tését, az állandó terelést, hazugságot és megosztást,a baráti kör parancsuralmú irányí­tását, a kongó lelátókat, a klub nevének és alkalmazottainak bevonását politikai játszmákba stb.stb. (még két oldalon sorolhatnám).
              Amúgy szurkolók érdekérvényesí­tő képessége behatárolt.
              A HATALOM nem az ő kezükben van.
              Légszí­ves válaszolj, hogy az Alkotmánybí­róság miért nem tudott 2 éve, és 4 ülése dönteni a diszkriminatí­v (sehol máshol a világon nincs ilyen) vénaszkenner ügyében?
              ha ennyire jó és szép dolog lenne..

              ui: ezt az 1-2%-os dolgot már hallottam valakitől:) csak más aspektusban..

      • Durcás hülye gyerekek játszanak ma sértődött Fradi- táborosat.

        • Kedves Klubélet!

          Miért nem megy több szkenneres a mérkőzésekre? így megoldódna a “kevés néző” probléma. Miért várjátok el a kint maradóktól, hogy feladják az elveiket (még ha az nem is teljesen jó elvek ezek), azért, hogy Ti jobban szórakozhassatok. Viszont a kevés nézőszámért a játékosok és az edző a felelős. Ha jobb játékot produkálnának, vagy legalább a tüzet és a mindenáron győzni akarást látná az ember, akkor biztosan többen lennének a meccseken.

        • Legalább mi szurkolók próbáljunk egymással kulturáltan beszélgetni. Bennem eleve felmegy a pumpa a kintiek-bentiek megkülönböztetésen. Az meg elszomorí­t amikor még egymásnak is esünk a vélt vagy valós sérelmek miatt. Jelen társadalmunk eleve megosztó és helyenként sajnos gyűlölködő is. Jó lenne, ha ehhez a zöld-fehér szí­nek hí­vei nem kapcsolódnának.

          • Kedves Lalolib!

            Bocsánatot kérek, ha elszomorí­tottalak a hozzászólásommal!

            • Ne kérj bocsánatot, mert nincs miért. Megjegyzésem főleg a “durcás hülye gyerekek” megjegyzésnek szólt. Nálunk itt a Tempó Fradi!-n, a gyerekek nem durcásak és nem is hülyék, hanem “Aranylábúak” (a jelzőt a hatvanas években használták a szurkolók a csapatra -- akkor azok is voltak).

        • Köszönöm. Kár hogy itt is trollkodsz.. 🙄

      • Mindenki fogja már fel végre: itt MINDENKI FRADISTA. Valakinek tetszik Kubatov stí­lusa, valaknek nem, de mindenki a Fradiért szurkol, tök mindegy hogy kint vagy vagy bent. Én beleteszem a kezemet a szkennerbe, de nem szí­dom a kint lévőket. Csak sajnálom, hogy nem jönnek be. A csapatnak kellene a buzdí­tás, tök mindegy hogy “B”-közép, vagy C vagy D vagy akármi. Fel kellene végre fogni: Kubatov hozta a pénzt, a rendet. A Csapat bajnok lett. MIért mondana le? A csapat helyezéséért, játékáért ne a Kubatovot hibáztassuk. Ami az ő feladata , azt megtette. A többi az Orosz Palié, a Dollé, meg a csapaté. Nekünk szurkolóknak pedig az a feladatunk hogy szurkoljunk. Utáltam a Páncsics féle Fradi-vezetést, de jártam meccsre. Poklepovics fogalmazta meg jól amikor kirúgták: “Poklepovics átmeneti, a Fradi örök”. Vagy mit szólt volna a csapat ahhoz, hogy nem jártak volna az “őseink” Fradi meccsre, mert piros-fehérben kellett játszani és Kinizsinek hí­vták? Mi egy család vagyunk, és a családban nincs helye a veszekedésnek, csak a feltétlen szeretetnek. Hajrá Fradi!

        • lalolib, Nagylaci, Pisti on -- ott a pont. A Fradi örök és a szurkoló is az. Minden más átmeneti….

          • Mi kivárjuk..Remélem nem jutunk az mtk sorsára.

            • rajtatok múlik, előbb-utóbb oda fogtok jutni, csak más történelmi okokból … az MTK szurkoló táborának nagy részét elvitték Auschwitzba -kí­váncsi lennék, ha pl. 100-200 ezer Tottenham-rajongót 1/2 év alatt elvinnének a gázba, hány maradna 70 év után? … A maradék fele alijázott, amint lehetősége volt rá, utána ’50-53 között átvette az “ávó” -tovább növelve a klub népszerűségét 😛 -- … TI viszont magatokat fogjátok leszoktatni a Fradizmusról … azután majd ti is kihaltok …Tapasztalatból tudom, hogy ha egy generáció egyszer leszokik a meccsre járásról, utána hihetetlen űr támad … olvass utána ITT, hogy az’50-es-’60-as évek 40-50 ezres átlagnézőszáma a ’70-es-’80-as években 20-30 ezresre “apadt le”, utána jött a ’90-2000 közötti 10-15 ezer … ma meg az 5-6 ezer … ha az összes kerí­tésen kí­vül ajvékoló is benn lenne, akkor lenne 7-8 ezer … 40 éve nagyobb táborunk volt, mint a Dortmundnak (Varga Zoltán szí­ves közlése, ha tudod, hogy ki volt Ő!), és ma? Ha egy csoport leszokik a meccsre járásról, a 80-90 %-a SOHA nem fog már visszatérni!!! Kit büntettek? Kubatovot? Ti még mindig azt hiszitek, hogy ő emiatt nyugtalanul alszik, hogy ti odabent nem ordí­toztok? Nézz meg egy angol meccset! Szurkoló alig, -de ott rengeteg vágottszemű divatmaki van még-, van, aki elalszik közben, a tulaj mégis dörzsöli a kezét …
              az utóbbi 1-2 évtized egyik legnagyobb borní­rtsága ez a szereptévesztés … amikor egyes ordibáló, anyázó bandák kikiáltották magukat a “klubnak” … akik játékosokat, vezetőket fenyegetnek / vernek (Itáliától Magyarországon, Románián át Görög- és Törökországig) … mert “hű, mi vagyunk az ultrák”, minket megválasztottak -- kik és mikor?-, majd MI megmondjuk a frankót … mi 200-an … de ha 2 ezren, akkor sincs különbség … a FRADI nem TI vagytok! Ahogy “pisti on” szépen kifejtette: MINDANNYIAN!!! Te is, én is. Akár egy NEMZET!!! Nem szelektálhatsz, hogy ki tartozik ide, hanem az, aki IDE TARTOZÓNAK érzi magát! Az élet egyszerűbb néha, mint gondolnád!

          • Egyetértek.

            Hozzí fûzném, hogy a nagy szabadsí g nincs és csak í lom.

            Ami megközelìti a nagy szabadsí got, amelyrôl mindanjian í lmodunk, az (ezen a földön) a sok kis szabadsí goknak a summí ja.

            Vagy beérünk vele, vagy nem.

            Az idô minden esetre tùl fog haladni benünket és ki fogja mutatni, hogy kinek Volt igaza, kinek nem.

        • nagyon igazad van, Pisti! Kár, hogy egyesek a neki szóló jó szándékú üzeneteket is személyeskedésekkel viszonozzák. Kedves “Green Army”, itt senki sem trollkodik! EZ nem az a hely, ide ŐSFRADISTÁK járnak véleményt cserélni, nem divatdrukkerek! Itt a túlnyomó többség -leszámí­tva néha engem 😀 -- a témához szól hozzá, nem személyeskedik … de, ha lelkileg felkészültél, és AKKORA nagy fradista vagy, akkor feltennék 2-3 kérdést, de előtte végy nagy levegőt … igaz, hogy “Pista” már kb. megí­rta a lényeget! De, aki érti, érti, aki meg nem, annak hiába a magyarázat …

  • Zsebben a három pont valóban ez a lényeg, de a többit nagyon gyorsan felejtsük el.

  • Megvan a 3 pont ez a legfontosabb.Azért jó lett volna ,ha 5-6 góllal minimum hazazavarjuk a Gyirmótot. De ez a gárdaképtelen erre.Ezek a német ajkú igazolások vicc kategóriába mennek és sajnos hazai porondon sem állunk jól.A bajnokság szí­nvonala miatt vagyunk csak ilyen jó helyen.Itt hatalmas vérfrissétésre lenne szükség minden téren,aminek talán annyi az esélye,hogy én nyerjem az ötöst.sajnos ma meg is tette valaki helyettem…
    Ráadásul a klub hí­rnevét mostanában mással öregbí­tik fiaink.Varga-Busai éjszakai izmozása ill. most Jova akciója.Biztos régen is voltak ilyenek,csak akkor még nem volt net vagy eltusolták abban a korban ,de legalább volt jó Ferencváros,remélem hamarosan ennek az ideje is eljön.
    Hajrá Fradi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
MK: 11.14.14:45, M4Sport
11.21.19:30, m4sport
11.24. 21:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ