Feljegyzések a fotelból – Kétely nélkül

Ha a hetvenes években Luis Bunuel spanyol rendező előre látott volna a jövőbe, akkor a zseniális filmjében nem a burzsoáziát címkézi fel a “diszkrét bájjal”, hanem a történelmet, azon belül is azt a két hétet, melyben a magyar rekordbajnok október 24-én és november 7-én mérkőzött meg az orosz (szovjet) CSZKA Moszkvával. Október 24 jelentőségét, a szovjet tankok bevonulását Pestre nem nagyon kell magyarázni. November 7-vel már más a helyzet, azt a jelen történelemkönyvei és főleg a piros betűs ünnepek már hanyagolják, arról főleg azok tudnak mesélni akik éltek és átélték az átkos rendszert. A sors dupla fintora, hogy november 7-e valójában október 25-e (akkoriban naptárban is mást használtak a szovjetek), de ennek történelmi vonzatait már tényleg nem akarom ecsetelni. Ami miatt eszembe jutott az egész kettősség, benne Bunuel zseniális filmjével, a tegnap késő esti (vidékiként éljen a hétköznapi, 21 órás kezdés!) EL-mérkőzés “utcai történései”, ahol néhány feketébe öltözött, maszkos orosz próbálta eljátszani a száz évvel ezelőtti szentpétervári eseményeket, volt is egy kis bunyó, meg rendőrségi felvonulás “lovaskatonákkal”, de szerencsére a túlerő most a mi oldalunkon állt. Ebből az élményből kimaradtunk, de voltak olyan szurkolótársaink, akik a részesei voltak az ütközetnek, ami egy kissé fel is hevítette a kezdés előtti hangulatot az agorában, majd a lelátón is, mert elég sokszor csendült fel a mára már legendássá váló “Ruszkik haza!” és ha az élőképek szerkesztőiben felrémlett volna a rendszerváltás, a forradalmi zászlónk mellé egy “tavárisi konyec” (oroszul nem vállalom a leírást, biztosan sokan emlékeztek a plakátra) molinót is felcsempészhettek volna a lelátóra. Ráadásul annak dupla jelentése is lett volna, hiszen ha a CSZKA nem tud győzni az Üllői úton, akkor “első kalaposság” ide vagy oda, bizony elszállnak a továbbjutás esélyei. Miközben a legkisebb koefficiens értékkel rendelkező Ferencváros meg egy győzelemmel nagyon közel került volna a második helyhez.

A moszkvai győzelem benne volt a pakliban, ahogy a miénk is, de bármennyire is szeretek a mérkőzés előtt optimistának mutatkozni – miközben belül meg mardos a kétely -, egy döntetlennek nagyon, de nagyon örültem volna. Ami meg is lett, öröm is és taps is volt a végén, amit meg is érdemelt a csapat, mert egy végig nagyon küzdelmes és hajtós mérkőzésen újfent bizonyították, hogy igenis Európában a helyünk. Rebrov mester is húzott egy váratlant, hiszen az elmúlt hetek egyik legjobbját, Isaelt a kispadra ültette és a hetek óta a kispadra szoruló Skvarkát meg a kezdőbe jelölte. Azon már nem csodálkoztunk, hogy Botkának kellett középen játszania, hiszen Dvali továbbra is sérült, Frimpong meg éppen csak felépült a “szokásos” sérüléséből. Bár Endi már eddig is bizonyította, hogy meg tudja oldani a beállós szerepét, de volt bennünk egy kis félsz, hogy itt nem az NB I támadó szekcióját kell feltartóztatni, hanem a szovjet bajnok több millió eurós támadóit.

Akik elég frusztráltan léptek pályára, mégis csak “elit csapat” révén nulla pontosak (csak a jobbhátvédjük dupláját éri a Fradi játékosértékének – papíron!), és ha az Üllői úti éjszakában újra betliznek, a luxus helyett mehetnek a “Gulagra”. Magyar pályákon nem látott iramban indult a mérkőzésen, voltak is lehetőségeink, előbb Tokmac majd Boli maradt le, az előbbi ha áttudja venni Zubkov mértani pontosságú indítását, akkor…de nem tudta, ahogy a másik oldalon az oroszok is eltékozoltak egy lehetőséget, helyesebben Dibusz Dénes döntött úgy, hogy bizony ma sem fogja szélesre tárni a vendégek előtt a kapuját. Inkább lehúzza a rolót, kitesz egy zárva táblát, bár azt már a kezdés előtt sejtették az orosz támadók, hogy próbálkozhatnak Moszkvában, Budapesten, ha a Fradi hálóőrével kerülnek szembe, már a gondolat is elég ahhoz, hogy ne tudjanak gólt szerezni. Más oka nem nagyon lehetett annak, hogy néha olyan ügyetlenségeket követtek el a kapunk előtt, hogy annak csak Dibusz Dénes “látványa” lehetett az oka.

A támadójátékunk nekünk is döcögött, valahogy nem tudtuk megjátszani a széleket, bár Lovre és Civic is többször futott fel, meg is tudta játszani a labdát, de a beadásokról Boli rendszeresen lekésett, de ebben Tokmac is produkált egy tiszta ziccert, ha még tett volna egy lépést az előtte elszáguldó labda felé. Ettől függetlenül nem panaszkodtunk, a hátsó alakzatunk kiválóan működött, feltűnő volt a néhány hónapja még a szurkolóktól útilaput kapó Ihnatenko remeklése, aki fejjel és lábbal is magabiztosan állította meg a támadásokat, sőt arra is maradt ereje, hogy támadásokat indítson. Mellett Haratin is hibátlannak bizonyult, Blazic hozta a rendíthetetlent (egy hajmeresztő hazaadása azért volt), Botkát már dicsértem (nagyon meg is érdemli!) ahogy szélsőhátvédjeinket is.

Ők hatan (+ Dibusz, de azt már megszoktuk) szinte hibátlanul küzdötték végig a 90 percet. Persze hibátlanság nincs – még a topcsapatoknál sem -, de azt, hogy újfent nullára hoztuk le Moszkva elleni meccsünket, több magyarázatot nem is igényel, csak tapsot és elismerést. A csapat “másik fele” már sokkal felemásabb teljesítményt nyújtott, természetesen nem lekicsinyítve, hiszen mind a 11 játékosra szükség volt ahhoz, hogy a CSZKA megváltsa a “gulagi jegyet”, bár matematikai esélyük még van a második helyre, de azt valószínűleg vagy a Ludogorec vagy mi (álom, álom de szép álom!) köztünk fog eldőlni.

Közelebb is kerülhettünk volna ehhez az álomhoz, ha az előre játékunk is olyan hatékonyan működött volna mint a védekező alakzatunk. Sajnos visszaköszönt a bajnokikon látott góltalanság, a szélsőink formán kívülisége, Boli néha céltalan “barangolása” a védők gyűrűjében és most a középpályásainkra sem lehetett számítani góllövés területén, hiszen nekik tegnap este más feladatuk volt. Tudom, nem megy minden egyszerre, az Európa-Ligához először a védelmet kellett “összelapátolnia” Rebrov mesternek, utána jöhet a csatársor. Csak mi a Ferencváros vagyunk, mi megszoktuk a gólra törő focit, megszoktuk, hogy mindig van “gólvágó” a csapatban. Tegnap is megvoltak a lehetőségeink, bár azok is inkább a védőinkhez volt köthető: Blazic ha hat méterről nem a kapusba lő egy kavarodás után, vagy ha Civic “Kohut-szögből” leadott bombája nem a kapufa keresztlécén csattan, meglehetett volna az áhított győzelem.

A CSZKA Moszkvának is voltak lehetőségei – talán több is mint nekünk -, a bíró sem mérte egyenlő mércével a szabálytalanságokat, főleg a sárga lapok kiosztását, de ezt is kibírtuk. A végén már nagyon számoltuk a perceket, már csak a szív vitte előre a lábakat, de sikerült, újfent nem kaptunk gólt a “topligás” Moszkvától, két meccsből négy pontot szereztünk ellenük, ami még a remeklő 1994-s eredményünket is fölözi (akkor kiesési rendszerben, büntetőkkel jutottunk tovább). Ez meg tovább görgeti az esélykorongot.

Eddig négy forduló ment le az EL-ben, öt pontunk van, mely már több annál, amit reméltünk. Egy pontra vagyunk a továbbjutást jelentő második helyhez, és bár nagyon szeretek előre kalkulálni, de most megérdemli a csapat, hogy esélye legyen a továbbjutásra. A csoportküzdelmek előtt, sőt az egész sorozat megkezdése előtt, sokakban fogalmazódott meg kétely, hogy vajon a jelenleg Fradi érett-e az európai kupaporondon való részvételhez. Már a csoportkör elérése is sikernek számított, az eddigi csoportkörös szereplésünk meg igazi bravúr. Történjen bármi is a hátralévő két fordulóban, bizonyítottuk, hogy a Ferencváros – ahogy a dicsőséges múltunkban többször is – igenis tagja az Európai labdarúgásnak.

Kétely nélkül.

5 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Kétely nélkül bejegyzéshez

  • Bár kicsit késve de azért én is hozzászólnék.
    Több részre osztható a dolog nálam,
    1- 5 pont 4 meccs alatt ettől a Ferencváros -- tól jó teljesítmény. -- Anno a BL csapat is ennyit hozott össze, persze számomra az a Csapat klasszisokkal szerethetőbb és jobb volt.
    2- 2 rúgott gól, sajnos nagyon kevés.
    3- helyzetek mennyisége és a ” csatárok ” helyzetbe hozása…
    Ezzen csak akkor lehetne változtatni, ha minőségi játékosok lennének a posztokra.
    5-6 játékost télen szélnek lehetne ereszteni nevek megvannak a fejemben, de a ” tavaszi” szezon kezdetéig várnék vele, és tényleg vérbeli támadó középpályás és csatárok kellenének.
    Tán nem most és itt kellene ezeket a dolgokat leírni, de csütörtökön komoly esélye volt a gárdának, hogy a tavasszal is játszon, ami még most is áll, de mégis a fent említett mondatok is közrejátszhattak abban, hogy pici hiányérzet van bennem.

    Hajrá Fradi

  • Lalolib megint -- mint mindig -jól összegezte az eseményeket, csak annyit tennék hozzá, hogy gólfelelős támadó(k) és az előre játékot szervezni tudó(k) nélkül még a hazai pontvadászatot is nehéz lesz megnyerni, nemhogy a nemzetközi porondon komolyabbat alkotni. Valóban alap a jó védekezés, de több kell az álmaink magvalósításához! HAJRÁ FRADI! CSAK A ZÖLDEK!!!

  • Úgy gondolom nagy lehetőséget szalasztottunk el azzal, hogy megelégedtünk a döntetlennel, hogy csak pár percet kapott Roli és Isael nem lehet egyetérteni, mert a csatársor nem sokat tett hozzá a sikerhez. Ha az oroszok betaláltak volna ezzel a csatársorral nem tudtunk volna kiegyenlíteni. Bolit még egy mérkőzésen sem láttam jól játszani. Sajnos Tökmag is nagyon visszaesett. Zubkov talán a védekezésben besegített, de csatárként értékehetetlen. Skvarka sem találja a helyét. Helyette szívesebben láttam volna Bőlét. Persze örülök a döntetlennek is, de ebben a mérkőzésben nagyobb lehetőségek voltak.

  • Így van!
    2 meccs, 4 pont, 0 kapott gól. Mi ez , ha nem siker? Zubkov és Tökmag nagyon gyenge volt, de a többiek jól játszottak. Volt kommunikáció, összetartás, küzdés stb. Az egyetlen gyenge elem a meccsben, hogy nem értettem, miért csak a legeslegvégén jött be Isael és Varga Roli. Illett volna kapniuk minimum 20-30 percet.
    A koreó ült, viszont érdekes volt nézni, hogy 10 év körüli gyerekek üvöltik a “Ruszkik haza”-t. főleg úgy, hogy én a 3-as metrón együtt utaztam Moszkva-drukkerekkel és semmi gond nem volt velük. Az is érdekes volt, hogy a D2-es szektorban mögöttem szlovákul vagy legalábbis valamilyen szláv nyelven beszélgettek felnőttek, gyerek nélkül.
    Szóval mindent összevetve most büszkék lehetünk. Lehet hogy kis szerencsével még tovább is juthatunk, de én azt mondom , nem reális. Bár az idióta Konföderációs Kupa miatt jó lenne koefficienseket gyűjtögetni, hogy a BL-be, EL-be legyen esélyünk bejutni és ne a 3. számúba. A bajnokság viszont mindenekelőtt. Szóval akkor mi is a legfontosabb? Talán Rebrov tudja.
    Hajrá fradi!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 11.24.18:00 FTC-ZTE (TV:M4sport)
Következik: 11.28.18:55 EL csoportkör FTC-Espanol (TV:Sport1)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST