Feljegyzések a fotelból – Kötelező győzelem

Ami kötelező, az mindig nehéz. Emlékezzünk csak iskolás korunkra, amikor a kötelező olvasmányok elolvasása mindig nehézségekbe ütközött, de mellette Cooper indiántörténeteit lelkesen olvastuk, nem beszélve Zola Nanájáról, ami „tiltott” olvasmány volt, de újságpapí­rba csomagoltuk és úgy álcáztuk szüleink fürkész szemei elől. Annak ellenére, hogy a foci elég kiszámí­thatatlan játék, de ott is ismert a kötelező győzelem fogalma, főleg az Üllői úton, ahol a múltban is számtalan esetben léptünk úgy pályára, hogy az ellenfél ismeretében egyetlen elfogadható eredményt fogadott el a szurkoló, a győzelmet.

Aki valaha is aktí­van űzte ezt a csodálatos játékot, az tudja jól, hogy olyan, mint kötelező győzelem valójában csak a szurkolók elvárásaiban létezik. Emlékszem, volt olyan mérkőzésem, amikor az utolsó helyezett ellen játszottunk és már eleve úgy léptünk a pályára, hogy azon tanakodtunk, vajon hány góllal fogunk győzni. Végül simán kikaptunk. Katonacsapatként ránk is zúdult a törzsfőnök haragja, mert már az öltőzőben közölte, hogy három hét laktanyafogsággal dí­jazza a „kötelező” győzelmünk elmaradását.

Azt szerencsére nem tudom, hogy vajon Prukner László mivel „dí­jazta” volna a csapat teljesí­tményét, ha végül is nem sikerül legyürkőzni a Szolnokot, mert végül Rodi fejesgóljával sikerült megnyerni a mérkőzést, és ezzel a három ponttal már a dobogón vagyunk, ami az elmúlt év keserves időszaka után dicséretes teljesí­tmény. Még akkor is, ha ma akadozott a gépezet, ha néha úgy érezte a szurkoló, hogy kevés a játék, a lendület és főleg az akarat. De a szurkoló már csak ilyen, és a mérkőzés közben én is hasonlókat éreztem. Sőt, a második félidő elején, amikor kimaradt Schrembri helyzete még a fotelból is felkeltem, mert féltettem magamtól az antik darabot, nehogy még kárt tegyek benne.

Szerencsére, néhány perccel később Tóth Bence beí­velését Rodenbücher védhetetlenül fejelte a szolnoki kapuba, de utána már nem akartam visszafoglalni a fotelt. Úgy voltam vele mint Prukner László a Fradi sállal. Tartottam attól, ha visszaülök az antik kényelembe, megszűnik a varázs, és bár egyszer már sikerült leszámolnom saját képzelgéseim átkával, a biztonság kedvéért a szőnyegen ülve szurkoltam végig a mérkőzést. Meg is fájdult a derekam rendesen, a lefújás pillanatában percekig tartott, amí­g ki tudtam egyenesedni, de ennyi szenvedést most megért a három pont.

Nem volt könnyű győzelem, fogalmazhatunk úgy is, hogy nehéz szülés volt, de egy győztes mérkőzés után elvből nem szoktam megfogalmazni kritikát. Most sem teszem, mert bár szenvedtünk, de a győzelmi mosoly még mindig ott virí­t az arcomon és egyelőre eszem ágában sincs onnan letörölni. Bár nem vagyok jogász, és őszintén nem is szeretem őket, de most néhány gondolat erejéig tartanék egy védőbeszédet a győzelem oltárán.

Tisztelt Bí­róság! Kérem, hogy az í­télet ismertetése előtt vegyék figyelembe az enyhí­tő körülményeket. Először is az elmúlt másfél évben vajon hányszor fordult elő az Üllői úton, hogy úgy lépjünk pályára, hogy a kezdőrúgás előtt a szurkolók arra tegyék fel tétjeiket, hogy vajon hány góllal fogunk győzni? Hajdú Attila a mérkőzés szünetében mondta, ő is számtalan olyan mérkőzésen állt a kapuba, amikor kötelező volt a győzelem, és bizony nagyon nehéz volt magunk alá gyűrni az ellenfelet. A dicső múltunkban a hazai meccseken ez szinte állandó feladat volt, mert az ellenfelek eleve úgy léptek pályára, hogy 11 emberrel védekeztek és a céljuk csak egy volt, a nagyarányú vereség elkerülése. Az elmúlt másfél évben meg éppen az ellenkezője volt az igaz, győzelmi eséllyel léptek a Szentély gyepére.

Végre fordult a kocka és ennek egy kicsit örülnünk kéne. Az persze tény, hogy meg kell tanulni a „kötelezőt” hozni és jó lenne olyan offenzí­va alá helyezni az ellenfél kapuját, hogy minél hamarabb hibára tudjuk kényszerí­teni őket. Igazi offenzí­va nem volt, de helyzetek, főleg a második félidőben futószalagon jöttek, igaz ki is maradtak. Védekezésem második része meg éppen erre épül. Mert ha a második félidőben belőjük a helyzeteinket, simán meg tudtuk volna ismételt a REAC elleni eredményt. És akkor mindenki „zöld-fehérben” látta volna a világot egy olyan mérkőzésen, ahol az egy gólos győzelem után számtalan kritikai hangú kommentet olvashatunk a különböző internetes fórumokon.

A kötelező győzelem kiví­vása nem érdem, hanem elvárás. Örüljünk annak, hogy a mai Fradival szemben már ilyen elvárásaink vannak.

– lalolib –

4 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Kötelező győzelem bejegyzéshez

  • Kedves YSE! Őszintén nem ismertem előttem Heinzet. De ha még nincs igazán formában, akkor mi tud majd, ha igazán formába jön? 🙂

  • Most a legfontosabb a három pont volt és először ebben a bajnokságban nem segí­tettük fel a padlón lévőt. A játék olyan volt, amilyen. Aki látta az utánalévő ETO -- Kecskemét meccset. Hát …. A spori mindkét meccsen össze-vissza fújt.

  • “Hoztuk a kötelezőt.” Végre visszakapaszkodtunk az minket megillető helyre. Emlékszem, hogy Nyilasiék is hányszor nem tudták hozni a kötelezőt…
    Egyébként szerintem igazán nagyot senki sem alkotott, ám lefele sem lógott ki senki.
    Heinz még nincs igazán formában, de í­gy is a frászt hozza az ellenfél védőire.

  • Ez most tetszik! Igenis meg kell becsülni a nehezen kivivott győzelmeket is. Abban meg sok igazság van, hogy ha nem maradnak ki a biztos helyzetek,mindenki örömtáncot lejt.Pedig a meccs ugyanaz volt,csak a szurkoló hangulata és értékitélete a gólaránytól is függ. Egy dolgot hiánylok,az pedig Heinz teljesitményének a megemlitése! Amiket müvelt a pályán, olyant elég ritkán látni. Ha belővi a helyzeteit, a mennybe megy. Bár a lányokat kedvelem, de azért leirom: imádlak Marek! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
12.02. 21:00, m4sport
12.05.17:00, m4sport
12.08. 21:00, m4sport
12.12. 17:00, m4sport
12.16. 20:15, m4sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ