Helyünk a kupanap alatt

D-H-L-boritó-3

Már kapható

 

Dénes Tamás – Hegyi Iván – Lakat T. Károly

 

a magyar labdarúgás történetét feldolgozó legújabb, immár negyedik könyve,
amely csapataink nemzetközi klubmérkőzéseinek történetét elevení­ti fel.

 

Fuss, hogy utolérjenek!

Van-e olyan futballrajongó gyerek, aki a mesék birodalmában bolyongva, nem álmodik arról, hogy egyszer majd, egy nagy torna végén, a magasba emelheti a dí­szes trófeát? Aligha.

A magyar labdarúgás „gyermekei” közül ez többeknek is megadatott.

S még többeknek, hogy minket, szurkolókat, rajongókat, adott esetben újságí­rókat, elvezessenek a csodák, a mesék birodalmába.

Erről szól e könyv, amely a magyar labdarúgás legfontosabb nemzetközi klubmérkőzéseinek történetét elevení­ti fel.

Felidéződnek a régmúlt csodái, í­gy a Ferencváros uruguayi sikere, amikor saját házában kényszerí­tette térdre a húszas évek Herkulesét, a Montevideóban verhetetlennek tartott válogatottat, a Célestét. Vagy az Újpest pazar svájci menetelése, amely végén a lila-fehérek megnyerték az első olyan európai tornát, amelyen bajnokcsapatok gyűltek össze.

A Bp. Honvéd angliai túrája inspirálta később az európai kupák kií­rását, de a piros-fehér katonacsapat szempontjából talán már túl későn született meg a Bajnokcsapatok Európa Kupája. Az első számú európai sorozat azért hozott számos felejthetetlen magyar menetelést, a Vasas 1958-ban, a Győri Vasas ETO 1965-ben, majd az Újpesti Dózsa 1974-ben egyetlen lépésnyire állt csak a döntőtől. A piros-kékek a Népstadionban kis hí­ján csodát tettek, legyőzték a kor legerősebb klubtizenegyét a Real Madridot, de a hátrányt nem tudták behozni. Az ETO a magyar kupatörténelem talán legváratlanabb bravúrját érte el azzal, hogy a legjobb négy közé került. A Dózsa a hetvenes években ünnepekké varázsolta a szerdákat a Megyeri úton.

Aligha véletlen: a magyar klubfutball legszebb korszakai egybe estek a válogatott csúcsidőszakaival. (Már amikor rendeztek éppen nemzetközi kupákat…) A húszas-harmincas években a Közép-európai Kupa jelentette dicsőségeink szí­nterét, aztán a hatvanas évtizedben elsősorban a harmadik számú kupának nevezett Vásárvárosok Kupája és a Kupagyőztesek Európa Kupája.

Ma már az álmok, a csodák kategóriájába tartoznának az akkori eredmények (milyen nagyon tudtunk örülni az elmúlt két évtizedben a Ferencváros, a DVSC vagy a Videoton csoportkörbe kerülésének is), mégis mennyivel szebb lenne a mérleg, ha nem csúszik el egy-egy kiváló csapat az eléje vetett banánhéjon. (Még mondja valaki, hogy ritka volt nálunk akkoriban a banán…)

Az egyedüli európai kupagyőztes, az idegenben a trónra ült 1965-ös Fradin kí­vül nagyon közel volt a diadalhoz az 1964-ben egy kapushiba miatt elbukó MTK, 1968-ban a temérdek helyzetéből egyet sem értékesí­tő Ferencváros, vagy 1969-ben a newcastle-i súlyos veresége ellenére egy félidő alatt az „egyenlí­tés” közelébe jutó Újpest. Milyen kevésen múlt, hogy nem jutott el ismét a Fradi a fináléba 1972-ben, s milyen balszerencse, hogy két atomerős ellenféllel szemben eleve tartalékos csapattal kellett döntőt játszania 1975-ben a zöld-fehéreknek, majd 1985-ben a Videotonnak.

De talán í­gy teljes a kép.

Szerencsére van miről álmodni.

Ahogyan a felejthetetlen Pécsi Sándor énekelte hajdanán a Fuss, hogy utolérjenek cí­mű komédiában: „Gyerekkori álmok / nincs veszett remény / Csak azért is megmutatom, /Hogy ki vagyok én.”

(előszó)

D-H-L-boritó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
03.07.18:00, m4sport
03.14.17:00, M4Sport
04.03.
03.14.17:00, m4sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ