Koszta Imre

Koszta Imre

Koszta Imre

Egykori csatárunk két évig szerepelt a Ferencváros csapatában. Már az első szezonja rendkívül pechesre sikerült. Az 1927/28-as idényben egyetlen bajnoki meccsen sem lépett pályára, sérülés vagy valami mindig közbejött, így elesett egy bajnoki aranyéremtől. Tagja volt viszont a magyar labdarúgás első KK-győztes csapatának az 1928-as Ferencvárosnak. A hat KK-meccsből ötször ő volt a jobbszélső. 1929 júniusában azért ment el a Fradiból, mert nem vitték ki a dél-amerikai turnéra.

Az egyetlen magyar  labdarúgó, aki két KK-t is nyert (1928: Ferencváros, 1929: Újpest).

Az Újpesthez, majd később a Vasashoz szerződött. Ezután térdsérülése miatt porcműtéten esett át, és a sok sikertelenség után 1934-ben öngyilkosságot kísérelt meg. Idegszanatóriumban kezelték. Az újságíró ott látogatta meg, s beszélgetett a gyógyulóban levő Koszta Imrével. A 29 éves játékos így emlékezett pályafutására:

- Az első ballépést akkor követtem el, amikor Ékszerész-játékos korom­ban nem törődtem a jövővel. Nem tanultam ki mesterségemet. Kénytelen voltam futballtudásomra támaszkodni anyagilag is. Az Ékszerész feloszlása utan 1925-ben Olaszországba mentem, a Valenzana Valenza Po csapatában, majd az Alessandriában játszottam. Másfél évi ott-tartózkodás után hazajöttem. A Ferencváros szer­ződtetett profinak. Szigeti Imre elnök a szerződés mellé egy bont is adott 800 pengőről. Az összeg akkor lett volna esedékes, ha helyet kapok a válogatott csapatban. Akkor — úgy mondták — megérdemeltem volna a válogatott jobbszélső posztot. Hagyományos balszerencsém azonban nem hagyott cserben. A Ferencváros dél-amerikai csapatából is tragikus véletlen miatt marad­tam ki. Pedig minden ifjúkori álmom, életcélom a válogatottság volt. Soha nem sikerült: vagy volt jobb, vagy amikor már bekerültem volna, megsérültem.

 

Így kezdődött a tragédiám. Rossz társaságba keveredtem, könnyelmű életmód, ital stb. Összeroppantam. Nem volt senkim, aki erős kézzel visszatar­tott volna. Kicsúszott a talaj a lábam alól. Jól figyeljenek a játékosok ezekre a szavakra. Sok hasznát veszik, ha tanulnak az én káromból.

1936-ban a ZTE játékosedzőjeként ért véget pályafutása.

Nagy Béla írásainak felhasználásával

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Az oldal támogatói:
OLDALAK
Paks – FTC
HŐSKOR 1901-1926
PROFIZMUS 1927-1945
Pethő Zoltán adománya
Felújított emlékezés
NB 1945-1958
NB 1958-1974
Albert album 1941-2011
NB 1975-1986
KÖZELMÚLTUNK 1986-
INFORMÁCIÓK
    E-mail címünk: info@tempofradi.hu
HOST Szolgáltatónk
FOTELSZURKOLÓ
EDZŐINK
MAGYAR VÁLOGATOTT
KATEGÓRIÁK
<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>
Stadion történet
Tempó Fradi!
ARCHÍVUM
NAPTÁR KERESŐ
május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031